Budapest ‒ Fábry Sándor (57) felmosta a padlót Kiszel Tündével. A nagydumás showman a legutóbbi Esti showder felvételen képtelen volt megfékezni a nyelvét, és többször is olyan megjegyzést tett a naptárdívára és párjára, Károlyra, hogy az kiverte a biztosítékot bugyikirálynőnél.
Nem volt könnyű gyerekkora a ValóVilág szépfiújának; nem elég, hogy jó pár évet nevelőotthonban kellett töltenie, szüleitől olyan sebet kapott, amely sohasem fog begyógyulni
Budapest — Újra egyedül van a Barátok közt Nádor Kingája. Balogh Edina (25) és kedvese, a Magyar Villamos Művek egykori vezére, Mártha Imre (35) hét hónap után döntöttek úgy, hogy véget vetnek kapcsolatuknak, pedig alig fél évvel ezelőtt még mindketten sugárzó szemekkel meséltek boldogságukról.
Kunszentmárton - Öcsöd - Újabb fordulat! Sátánisták az öcsödi mészárosok! A Blikk információi szerint a házkutatás során több olyan tárgyat és jelet találtak a rendőrök, amely arra utal, hogy a gyanúsítottak egyike vagy mindkettejük az ördög híve.
Ádám úgy engedte be a villába törtető barátnőjét, hogy ha szerelembe esik valakivel, békében elválnak. De azt nem gondolta, hogy egy másik lány lesz a vetélytársa.
Harmincéves sincs még, de folyamatosan bántották: sanyargatták a testét és a lelkét. A ValóVilág 4 Ginája elmeséli, hogyan lett prostituáltból szerető feleség.
Zacskót húzott a saját fejére egy 13 éves kisgörbői fiú, majd a nejlont az álla alatt egy madzaggal is összekötötte. G. Zsolti egy stopperrel mérte, meddig bírja levegő nélkül – a játék a kisfiú életébe került.
A nyilvánosság előtt bocsátott meg Gregor Bernadett és Magyar Attila a Bagi, Nacsa párosnak. A szerelmeseket porig alázták a Fábry-show-ban, amiért most kértek elnézést.
Tóth Vera a nyuszis magazinban pózol, pontosabban a Nyúltenyésztők címlapjára montírozta egy humoros rajongó. A megás énekesnő értékelte a grafikai poént, és jót nevetett a végeredményen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság már halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt folytatja a nyomozást a West- Balkánban történtek ügyében.
Elfogása után adott ki a Fővárosi Bíróság elfogatóparancsot Keleti Györgyi ellen. Györgyi kiadatását ezek után kérte a magyar állam, a napokban édesapja meglátogatja az előzetesben.
Négy pontban vizsgálta a magyar demokráciát lapzártánk után az Európa Tanács közgyűlése. Kiszelly Zoltán politológussal vettük sorra, mivel védekezhet a magyar kormány.
Iszonyú kínokat él át a kórházból napokban hazaengedett Gábor Zsazsa. Férje, Frederic von Anhalt elmondta: az amputáláson átesett színésznő kezelését csak házuk eladásából tudják finanszírozni.
Ördög Nóra két széria után szívesen vezetné ismét a Csillag Születiket Stohl Andrással. A produkcióban már szerkesztőként dolgozó Nórit a férfiakról, karrierről és a családalapításról faggattuk.
Néhány óra leforgásán belül dupla öröm érte Javier Bardemet. A spanyol származású színész szinte ugyanabban az időben lett édesapa, mint ahogy a Filmakadémia másodszor is jelölte az Oscar-díjra.
Kiköpött hasonmása Celine Dion énekesnőnek a 19 éves Losonczi Adél. A kiskőrösi diáklány a Rendőrtiszti Főiskolán akar továbbtanulni. Az biztos, hogy ha a bűnözők meglátják, leesik az álluk.
Sokáig volt dédelgetett álmunk, hogy a magyar főváros megpályázza a 2020-as nyári olimpia megrendezését. Mára már a legoptimistábbak számára is kiderült, ebből nem lesz semmi...
Megállíthatatlanul terjed az Alekosz-kultusz. A ValóVilág4 állandóan kanos biztonsági őrének legelszántabb rajongói már nem csak idézgetnek kedvenc karakterüktől, hanem himnuszokat is írnak hozzá.
Valószínűleg nem indít vizsgálatot az Európa Tanács Magyarország ellen. A tegnapi parlamenti közgyűlésen csekély érdeklődés mellett vitáztak a magyar demokrácia helyzetéről.
Január 18-ai lapszámunkban számoltunk be a jászberényi Szabóné Bóna Erika esetéről. A 31 éves asszony orvosai javaslatára vetette el magzatát a helyi kórházban.
A Barcelonát is megjárt válogatott focistát igazolt a Miniszterelnökség. Vincze Ottó – mert róla van szó – a miniszterelnöki szóvivő, Szijjártó Péter fémjelezte teremcsapatban rugdossa a gólokat.
Az X-Faktort és a Megasztárt is megbírságolhatja a Gazdasági Versenyhivatal. A két tehetségkutató SMS-szavazataival kapcsolatban érkezett sok panasz, többek között amiatt, hogy sikertelen küldés esetén is kiszámlázták a díjakat a szolgáltatók.
Emberi ésszel felfoghatatlan tettre szánta el magát egy dada: megerőszakolta a rá bízott egy éves kisbabát, az így készült fotókat pedig elküldte Afganisztánba szeretőjének, hogy szexuálisan felizgassa a férfit - írta a Manna.ro.
Bombázókat állít csatasorba a Sport TV új futballműsorában, a Harmadik félidőben. Lipcsei Betta modell és Takács Rita riporter látványa garantáltan feldobja az NB I-es összefoglalókat.
Újabb, különösen beteges szexuális bűncselekményről számolt be az amerikai sajtó, melyet egy 24 éves portlandi nő, bizonyos Inez Carmaneesh Mon Lambert követett el. A nő filmre vette, amint egyéves babjával létesített szexuális kapcsolatot, majd a felvételt elküldte Afganisztánban szolgáló barátjának.
Művészeknek ihletet, a nőknek felemelkedési lehetőséget, a turizmusnak lendületet ad, ugyanakkor veszélyei mérhetetlenek. Ha tetszik, ha nem, sajnos igény mindig volt, van és lesz is a bűnös élvezetnek számító szórakozásra.
Az olimpiai részvétel volt a tétje a II. Londoni Nemzetközi Jégfaragó Versenynek, amit M. Tóth Zsolt megnyert. Lóbiciklijét a véleményező szobrász lenyűgözőnek tartotta.
A hollywoodi színésznő, aki eddig elhitette mindenkivel, hogy nem fog rajta az idő, sok más idősödő híresség mintájára a plasztikai sebészek állandó kliensévé vált amióta igyekszik versenyt futni az idővel fiatal férje kedvéért.
Az utcán leszerelt sebességkorlátozó táblával akarta meglepni 20. születésnapján barátját két főiskolás Dunaújvárosban. Közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt indult ellenük eljárás.
Ki lesz az év legsármosabb pasija? Takács Nikolas vagy Kállay- Saunders András? ezzel a kérdéssel indított szavazást hazánk vezető divatmagazinja. A szavazással kapcsolatban felkerestük érintettek, mit szólnak a jelöléshez.
Hűséges társ, benne soha sem lehet csalódni. Mindig számíthatsz rá, bajban, örömben is veled van. Igen, a kutyáról van szó, az ember négylábú barátjáról.
A rendőrséghez fordult segítségül egy Németországban élő török férfi, azt kérve, hogy valahogyan nyugtassák le szexuálisan túlfűtött feleségét - számolt be a helyi sajtó.
Eltévedt, és véletlenül Peru belvárosában kötött ki egy pingvin, az állat valamilyen okból elszakadt a csapatától és a dél-amerikai ország fővárosában mászkált a járókelők legnagyobb megdöbbenésére.
Budapest--Siófok - Ha csak tehetik, Olaszország felé veszik az irányt a Kanta testvérek. Szabolcs (28), a Siófok NB I-es labdarúgócsapatának középpályása és József (26), az MTK csapatkapitánya ugyanis az itáliai futball megszállottja.