Megfilmesíthetik a WikiLeakst 2006-ban megalapító és azóta is vezető ausztrál hacker, Julian Assange életét - értesült pénteken a Variety című amerikai magazin.
Egy sztavropoli ház garázsában holtan találtak nyolc felnőttet - öt férfit és három nőt -, mindegyikükkel lőtt sebek végeztek - közölték a nyomozó hatóságok pénteken későn este
A médiatörvénnyel kapcsolatos nemzetközi vitában a magyar kormányfőnek egyelőre csak az Európai Bizottsággal van dolga, mivel az Európai Parlamenttől nem kell tartania - mutatott rá szombati írásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung
Egy új tanulmány bebizonyította, hogy a kalóriaszegény étrend, vagy a fogyókúra a terhesség korai szakaszában káros hatással van a magzat agyfejlődésére, a gyerek könnyen alacsonyabb IQ-val születik, és későbbi életében viselkedési problémák alakulhatnak ki.
A Nemzeti Filharmonikusok 2011. szombat esti koncertjével a Művészetek Palotájában hivatalosan is megkezdődött a "Liszt! Minden tekintetben" című hangversenysorozat, amely Liszt Ferenc komponista-világpolgárt mutatja be a közönségnek, születésének 200. évfordulóján. "Liszt volt az első megasztár" - fogalmazott az InfoRádió kérdésére Kocsis Zoltán.
BUDAPEST – Konyhabútor. Kikiáltási ár: 3 millió forint. Utolsó érvényes licit: Nulla. Ülőgarnitúra. Kikiáltási ár: 1 millió forint. Utolsó érvényes licit: Nulla. LCD tévé. Kikiáltási ár: 120 ezer forint. Utolsó érvényes licit: Nulla.
BUDAPEST – Interjút készíthettünk a villában a legvagányabb és a legnagyobb szájú VV-játékossal. Kérdéseinket a villanővér tolmácsolta Olivérnek és Szandikának. Előbbi amúgy a kedvenc macskájáról kért fotót lelke megnyugtatása végett a stábtagoktól, utóbbi pedig türelmet – mert délelőtt még szét volt csúszva egy kissé.
BUDAPEST – Szoros emberfogásban követi szíve választottját a volt testőr: Laci nem tágít Anikó mellől. A lány szíve csak Béciért dobog. Meg Király L. Norbiért. Laciért nem.
A Tennessee Titans tegnap elbocsátotta a védők trénerét Chuck Cecil, helyettese Eric Mangini lehet, aki idén vezetőedzőként dolgozott, a Cleveland Browns-nál.
A frankhitelek euróra váltásának javaslata után ezen a héten egy újabb "adósmentő" intézkedés látott napvilágot: a köznyelvben csak BAR-listaként elhíresült névsor adminisztratív eszközzel való...
Az NHL mai játéknapján több rangadót is rendeztek. A címvédő Chicago Blackhawks a Detroit Red Wingset. Az Anaheim Ducks hosszabbításban győzte le a Montreal Canadienst.
A pityriasis latin fordításban finom hámlást jelent, így a pityriasis betegségcsoportba olyan kórképek tartoznak, melyekre finom hámlás jellemző. A pityriasis elnevezés nem egységes betegségcsoportot jelöl, vannak köztük allergiás eredetű, de vírus és gomba által okozott betegségek is.
Bárdos Saroltát indították a fiatal borászok számára kiírt internetes közönségszavazáson, ugyanakkor a férjével, Molnár Péterrel közös pincészetük, a Tokaj Nobilis már tíz éve alakult. Bárdos Saroltát bosszantja, mikor azt mondják a borairól, érződik hogy nő készítette azokat, mert szerinte nem érződik. Mint mondja: a bornak jónak kell lenni, és ez a legfontosabb. A borász az InfoRádió…
Észak- és Dél-Karolinában, Georgia illetve Colorado államban zártak be egy-egy bankot a héten az amerikai hatóságok, nem minden tiltakozás nélkül. A négy bankkal együtt csak az idei évben így már hét...
A „fosszíliavadászok” számára valódi áttörés volt a pillanat, mikor ráleltek egy pteroszaurusz maradványaira egy gyönyörűen megőrzött tojással együtt Kínában. A tojásból arra következtetnek, hogy ez az ősi repülő hüllő nőstény lehetett, és ez a felismerés először tette lehetővé a kutatók számára, hogy megvizsgálhassák a két nem közötti különbségeket. A Science magazinban publikált írás...
Talán nincs is olyan kisgyermekes dolgozó nő, aki ne érezné magát hol rossz munkaerőnek, mert a gyerek beteg, és sürgősen haza kell menni, hol rossz anyának, mert egy csapatépítő hétvége kedvéért magára hagyja a családját. Manapság, úgy tűnhet, egy nőnek nincs választása. Egyszerre kell anyának, munkaerőnek, háziasszonynak, családfenntartónak, és nem mellesleg szerető feleségnek is lennie.
Nem 90 napra, hanem örökre bezár a West Balkán szórakozóhely - olvasható a cég internetes oldalán és az egyik közösségi portálon is elhelyezett közleményében. A szórakozóhelyen, ahol egy rendezvényszervező csapat tartotta meg egy hete a Noise Night Life rendezvénysorozat következő buliját, három fiatal lány halt meg a tömegben.
BUDAPEST – Tíz év után februárban újra színpadra áll Liptai Claudia. Egy Neil Simon-darabban szerepel majd, többek közt Rudolf Péterrel és Nagy-Kálózy Eszterrel játszik együtt. Claudia most pont úgy izgul, mint akkor, amikor először lépett a Vígszínház világot jelentő deszkáira.
Mark Webber nem egyszerű figurája a Forma 1-nek. Azt is mondhatni, keresi magának a bajt – bár most erről még nincs szó. Az viszont nem megszokott a mai Forma 1-ben, hogy egy versenyző a téli felkészülési időszakot egy rögbi csapattal tölti.
Két hetet kapott a magyar kormány, hogy "tisztázza" azokat a kérdéseket, amelyeket az Európai Unió médiaügyekben illetékes biztosa a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban pénteken elküldött levelében felvetett - nyilatkozta Neelie Kroes szóvivője több hírügynökségnek is. Ha Budapest nem válaszol az aggályosnak talált pontokra, vagy válasza nem kielégítő, akkor Brüsszel kilátásba helyezte, hogy…
Alig több mint egy héttel jobb lábszárának amputációja után helyi idő szerint szombaton este hazaengedték a los angelesi Ronald Reagan kórházból a 93 éves magyar származású színésznőt, Gábor Zsazsát
A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) "Út a munka világába" című projektje keretében nyújtanak bér- és járuléktámogatást azoknak a vállalkozásoknak, amelyek bérpótló juttatásban részesülő munkanélkülit foglalkoztatnak - az erre vonatkozó pályázati kiírás az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján olvasható.
Silvio Berlusconi nem mond le a vele kapcsolatos szexuális témájú vádak miatt. Ezt az olasz miniszterelnök maga mondta pártja, a Szabadság Népe tagjainak, a BBC brit közszolgálati médium internetes oldalának szombat esti beszámolója szerint. A Szabadság Népe párt gyűlésén telefonon felszólaló Berlusconi szerint a vele szemben eljáró nyomozók illegálisan kémkedtek utána.
A jemeni fővárosban tüntetők ezrei követelték szombaton Ali Abdullah Szaleh államfő lemondását vagy eltávolítását, a tunéziai elnök január közepi bukásán felbátorodva
Újabb állomásához érkezett a Mátyás-templom harangrekonstrukciója. Az újonnan öntött, valamint a felújított régi harangokat a vasárnap délelőtti ünnepi szentmise elején áldja meg Erdő Péter bíboros, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke. A szentmisén megszólal majd a templom legkisebb új harangja, a Szent Margit-harang is.
Az NBA mai játéknapján a New Orleans Hornets 24 ponttal verte meg a San Antonio Spurst. Egyetlen ponttal nyert a Dallas Mavericks a New Jersey Nets ellen. A Boston kikapott a Washington Wizardstól.
Szombat késő este megkezdte hivatalos látogatását Egyiptomban Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök kíséretében van Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, több gazdasági vezető és üzletember
Olcsóbb lett az M2 autópálya tervezése az eredetileg becsült 1 milliárd 260 millió forintnál. A Közbeszerzési Értesítő szerint a sztráda Budapest és Vác közötti szakaszának kivitelezési tervét 1 milliárd 145 millió forintból készíti el az M-KÉT Konzorcium.
A NASCAR Sprint kupa szériájának 2010-es ezüstérmese Denny Hamlin is elkezdte a felkészülést a mostani szezonra. A versenyző elmondta, hogy jól érezte magát az első napon.
Miután a világ legnagyobb hedge fundja, a Man Group felvásárolta riválisát, több mint 1,1 milliárd dollárt vontak ki befektetők a cégből, köztük egy nagy európai állami befektetési alap. A...