2010. augusztus 30. hétfő

aug. 30
16:54
Átkeresztelik a Hallmarkot (Alternatív Energia)
Universal Channel néven születik újjá a Magyarországon eddig Hallmark Channel néven ismert csatorna péntek este 8 órakor - olvasható a Universal Networks International magyarországi PR-képviseletének az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
aug. 30
16:54
Folytatódik a harc Koszovóért? (Kripto Akadémia)
A hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) júliusi döntését, miszerint Koszovó függetlenségének kikiáltása nem sértette a nemzetközi jogot, megdöbbenés fogadta Belgrádban. Napokig tartott, amíg Szerbia összetákolta a döntés számára kedvező értelmezését. Eszerint a hágai testület ugyan a nemzetközi joggal egybecsengőnek minősítette a függetlenségi nyilatkozatot, ám arról nem közölt semmit, hogy a…
aug. 30
16:54
Magasabb költségvetési hiányt fogadott el Horvátország (Portfolio)
A horvát parlament elfogadta a 2010-es költségvetési hiánycél növelését, így a deficit idén a GDP 4,2%-a lehet. Az előző célszám a GDP 2,5%-a volt, a tavalyi hiány pedig 3%. Idén még 1,5%-os...
aug. 30
16:54
Visszatér a képernyőre az RTL Klub sztárja (ATV)
Nem hajtottak nagy nyereményre, mert félt, hogy a szomszédok majd kölcsönkérnek.
aug. 30
16:56
Újra nyitottak egy kispostát – továbbiak követik (HírTV)
Az országban elsőként a Veszprém megyei Küngösön nyitották meg hétfőn a korábban bezárt kispostát. Az ünnepélyes megnyitón Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára azt mondta: azzal, hogy több mint 480 kispostát bezártak a postamodernizálási program keretében, azt üzenték, hogy a kistelepüléseken élő emberek mindennapjainak megkönnyítése nem fontos. A…
aug. 30
16:56
Concorde: továbbra is vonzó a MOL, 23,340 Ft-ra emelt célár (Portfolio)
Pozitív bejelentésekre számít a Concorde elemzője a MOL kurdisztáni olajmezőivel kapcsolatban, ráadásul megemelte a társaságra vonatkozó eredményvárakozását is. Emiatt továbbra is vonzónak tartja az...
aug. 30
16:56
„Egész Európának iszlám vallásúvá kell válnia” Kadhafi nőket térített (ATV)
Egy év alatt negyedszerre érkezett Rómába.
aug. 30
16:58
Folytatódik a kötélhúzás (QUAESTOR) (Portfolio)
Az előttünk álló héten tovább folytatódik az iránykeresés, a befektetők a makrogazdasági adatokban kereshetnek kapaszkodót. A Fed elnöke a pénteki kansas-i gazdasági konferencián nem zárta ki, hogy...
aug. 30
16:58
Elszállították a bombát a Szabadság térről (ATV)
1800 embert érintett a helyszín kiürítése.
aug. 30
17:00
Hajszálnyira van történelmi mélypontjától a forint a frankkal szemben (Portfolio)
A péntek esti nagy nemzetközi hangulatjavulás ma fokozatosan megfordult, mivel az e heti amerikai makroadat-áradat előtt csökkentették a kockázatos pozíciókat a befektetők: ennek nyomán csökkentek a...
aug. 30
17:06
Mínuszban zárt a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,25 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 21.969,12 ponton zárt hétfőn.
aug. 30
17:12
Botrány! Kitiltották Velencéből a színésznőt (Blikk)
Julianne Moore (50), amerikai színésznőt kitiltották Velencéből, ugyanis hatalmas port kavart legújabb óriásplakátja.
aug. 30
17:12
Szomszédaival végzett a pozsonyi ámokfutó? (Infostart)
Nyolc halottja és tizenöt sebesültje van a hétfő délelőtti lövöldözésnek Pozsony Dévényújfalu (Devínska Nová Ves) nevet viselő városrészében - közölte Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter délutáni pozsonyi sajtóértekezletén. Bár a lövöldözés okát még nem tudják, egyes információk szerint a gyilkos egy volt rendőr, aki a szomszédaival végzett.
aug. 30
17:12
EUR/USD Új napi minimum (HírTV)
Miután közzétették a Dallas Fed Indexet, az EUR/USD új napi minimumot ért el 1,2669-nél. A legutóbbi -21%-os érték után most
aug. 30
17:12
A legtöbb kisebbségi jelöltet a Lungo Drom állította eddig (Gondola)
Háromszor annyi kisebbségi jelöltet állított eddig az október 3-i kisebbségi választásra a Lungo Drom, mint legnagyobb riválisa; a Farkas Flórián által vezetett szervezetnek négy nappal a határidő lejárta előtt már több mint kétezer jelöltje van, míg az MCF-nek egyelőre 650
aug. 30
17:12
Fotók: eladta luxusnyaralóját Obama! 1,5 milliárdot kapott érte (Pénzcentrum)
Eladta hawaii luxusnyaralóját az Obama-házaspár. A hírek szerint a pazar ingatlan 7 millió dollárért, azaz másfél milliárd forintért kelt el....
aug. 30
17:12
Nap végéig kitartott a lelkesedés az OTP-ben (Portfolio)
A mai napon a londoni piac zárva tartása miatt alacsony fordulaton pörgött a pesti parkett, igazán csak az OTP-ben volt forgalom, mely részvény egyben a blue chipek nyertese is lett a maga 2.7%-os...
aug. 30
17:14
Egy eredeti Gömböc birtokosa lett Lady Ashton Sanghajban (Gondola)
Sanghajban felkereste a magyar pavilont Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, az Európai Bizottság alelnöke, aki ötnapos hivatalos látogatásának hétfői első napján a magyar kiállítás nevezetességét, egy Gömböcöt is kapott ajándékba
aug. 30
17:14
Állami Nyomda: ismét várt alatt (Portfolio)
A meglehetősen alacsony elemzői várakozásoknál is alacsonyabb üzemi és nettó profitot tett közzé a mai zárást követően az Állami Nyomda a második negyedévre vonatkozóan. A társaság üzemi eredménye 5,...
aug. 30
17:18
BUX-libikóka: a Mol lent, az OTP fent (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,25 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 21.969,12 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 1,58 százalékkal 20.520 forintra csökkent, az OTP részvények ár...
aug. 30
17:30
Kate Moss ruha nélkül lubickolt (Blikk)
Kate Moss számára nem újdonság, hogy meztelenül kell a kamera elé állnia, és láthatóan 36 évesen sem esik nehezére, hogy megmutassa testét.
aug. 30
17:30
Végső nyugalomra helyezték Pappné Ábrahám Juditot (Infostart)
Katonai tiszteletadással, református gyászszertartás keretében végső nyugalomra helyezték Pappné Ábrahám Juditot, az Afganisztánban hősi halált halt magyar katonát hétfőn a Borsod megyei Alacskán.
aug. 30
17:30
Árhullám a Dunán (HírTV)
Az előrejelzések szerint kisebb árhullám indul el a következő napokban a Dunán, miután sok eső várható a folyó vízgyűjtő területén. Emiatt Dunakilitinél már elrendelték az elsőfokú árvízvédelmi készültséget, de az alsóbb folyószakaszon egyelőre nincs szükség intézkedésre.
aug. 30
17:30
Újra nyereségesek a légitársaságok a második negyedévben (Gondola)
A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) adatai szerint a második negyedévben már 3,9 milliárd dollárnyi összesített profitot termelt az a 47 vezető légitársaság, amelyeket a repülési ágazat pénzügyi egészsége szempontjából az IATA figyelemmel kísér
aug. 30
17:30
Afganisztán: nem javult a támadás életveszélyes sérültjének állapota (Alternatív Energia)
Nem javult az állapota az Afganisztánban életveszélyesen megsebesült katonának - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.
aug. 30
17:30
Egy kisebb árhullámra számítanak a Dunán (ATV)
Dunakilitinél elsőfokú készültséget rendeltek el.
aug. 30
17:32
Újabb bűncselekménnyel vádolják Hagyót (Gondola)
A gyanú szerint Hagyó Miklós 2008-ban arra utasított a BKV Zrt. megbízott vezérigazgatóját, hogy évente 15 millió forintot adjon neki.
aug. 30
17:32
A Lungo Drom állította a legtöbb kisebbségi jelöltet (Alternatív Energia)
Háromszor annyi kisebbségi jelöltet állított eddig az október 3-i kisebbségi választásra a Lungo Drom, mint legnagyobb riválisa; a Farkas Flórián által vezetett szervezetnek négy nappal a határidő lejárta előtt már több mint kétezer jelöltje van, míg az MCF-nek egyelőre 650.
aug. 30
17:34
Gyilkos ámokfutó Pozsonyban (Gondola)
Hét halottja és legalább 14 sebesültje van a hétfő délelőtti lövöldözésnek Pozsonyban - közölte Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter.
aug. 30
17:36
Az európai légitársaságoknak még nem megy annyira (Privátbankár)
A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) adatai szerint a második negyedben már 3,9 milliárd dollárnyi összesített profitot termelt az a 47 vezető légitársaság, amelyeket a repülési ágazat pénzügyi ...
aug. 30
17:36
A politikai konstelláció most (3.) – új rezsimek (Gondola)
A nem baloldali magyar társadalom mint számszerű többség nem lehet többségben a számszerűen kisebbség baloldali társadalommal szemben?!
aug. 30
17:48
Eltemették a magyar katonanőt (Blikk)
Katonai tiszteletadással, református gyászszertartás keretében végső nyugalomra helyezték Pappné Ábrahám Juditot, az Afganisztánban hősi halált halt magyar katonát hétfőn a Borsod megyei Alacskán.
aug. 30
17:48
Megtörték a hat éve tartó átkot a magyar pólósok! (Infostart)
A magyar férfi vízilabda-válogatottnak 2004 óta most először sikerült legyőznie Szerbia csapatát. Kemény Dénes együttese 9-6-ra nyert a zágrábi Európa-bajnokság B csoportjában.
aug. 30
17:48
Délutáni devizapiaci összefoglaló-www.globalfx.hu (HírTV)
A BoJ megtette az elsö lépést a hazai gazdaságért és több pénzt bocsátott a hazai bankok rendelkezésre. A már meglevö csomag volumenét 20 billióról 30 billióra emelték. A fontot megviselte, hogy a Hometrack-index 0,3%-kal csökkent (elörejelzés. -0,1%). Az EU-s fogyasztói bizalom mutatója augusztusban -12 pontról -11 pontra javult (elörejelzés. -12 pont). Az amerikai egyéni kiadások júliusban a…
aug. 30
17:48
Alkotmánybíróságon támadja meg a bécsi koldulási tilalmat egy érintett (Gondola)
Az alkotmánybírósághoz fordul a Bécsben bevezetett koldulási tilalom miatt egy érintett - jelentették be a nő ügyét támogató szervezetek sajtótájékoztatón
aug. 30
17:48
Egyedül volt otthon a lakásuk ablakából kizuhant kislány (Alternatív Energia)
Egyedül volt otthon az a hatéves kislány, aki eddig tisztázatlan okból kizuhant nagykanizsai, 8. emeleti lakásuk ablakából hétfő délben, a gyermek életét az orvosok már nem tudták megmenteni - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
aug. 30
17:48
Ajándékutalvánnyal engeszteli károsultjait a Schlecker (Pénzcentrum)
Bocsánatot kért ügyfeleitől a német Schlecker drogériahálózat a múlt heti adatkiszivárgás miatt, és egy öt eurós ajándékutalványt ajánlott fel nekik....
aug. 30
17:49
CITROËN DS4 (ATV)
A 2011. második negyedévétől forgalomba kerülő DS4 a DS modellcsaládot gazdagítja. Az új modellt, amely a Créative Technologie újabb bizonytéka, a párizsi autószalonon mutatják be a nagyközönségnek. A CITROËN DS4 tökéletesen illik a DS modellek világába, amit erőteljes stílusa, érzelemgazdagsága, felépítése és kifinomultsága bizonyít. Túlmutat egy hagyományos kupén, szolgáltatásaival,…
aug. 30
17:50
Többször rálőtt volt barátnőjére (Blikk)
Többször rálőtt volt barátnőjére Dunaújvárosban egy helybeli férfi; a nő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a férfit őrizetbe vették, s ellene súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás.
aug. 30
17:50
Kitüntetést kap a gyurcsányi hazugságbeszéd dicsérője is (HírTV)
Pro Urbe-díjat kap Budapest leendő főpolgármesterétől Nádas Péter. Az író Gyurcsány Ferenc őszödi hazugságbeszédét nagyszerűnek, a retorika egyik csúcsának nevezte, nem sokkal annak nyilvánosságra kerülése után.
aug. 30
17:50
Nem indítanak eljárást Romániában a székely zászlót kitűző képviselők ellen (Gondola)
Nem indítanak bűnvádi eljárást Romániában azon önkormányzati képviselők ellen, akik az erdélyi Makfalva polgármesteri hivatalának homlokzatára kitűzték a székely zászlót - olvasható egy román ügyészségi határozatban, amely megállapítja, hogy a lobogó "egy történelmi közösség" jelképe
aug. 30
17:51
Kim Dzsong-il elhagyta Kínát (ATV)
Az újságírókat is kitiltották a határ környékéről.
aug. 30
17:52
Elhunyt a nagykanizsai kislány – büntetőeljárás indul (HírTV)
Büntetőeljárást indított a rendőrség a kislány halála ügyében, aki hétfőn percekig lógott egy nagykanizsai ház nyolcadik emeleti ablakában, majd kizuhant. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a hatéves kislányt bevitték a nagykanizsai kórházba, de ott belehalt sérüléseibe.
aug. 30
17:52
Semjén: a kormány előnyben részesíti kapcsolatainak építését Kínával (Gondola)
Magyarország és Kína hat évtizedes kétoldalú kapcsolatát méltatta Huj Liang-jü kínai miniszterelnök-helyettes hétfői találkozóján Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, aki arról biztosította vendéglátóját, hogy az új magyar kormány előnyben részesíti kapcsolatainak építését Kínával
aug. 30
18:06
Ez a gond Overdose-zal! Mi lesz a ló jövője? (Infostart)
Overdose hihetetlenül hisztis, rendkívül érzékeny. Állatorvosát rendszeresen megharapja, szeret "főnökösködni" - így jellemzi lovát Mikóczy Zoltán, aki szerint a németországi vereség után véget ért egy álom: Overdose már nem számít nemzeti szimbólumnak, mostantól új időszámítás kezdődik.
aug. 30
18:06
Végső nyugalomra helyezték a hős katonanőt (HírTV)
Több mint ezren kísérték utolsó útjára hétfőn a Borsod megyei Alacskán azt a katonanőt, aki augusztus 23-án halt meg Afganisztánban, miután támadás érte konvojukat. A búcsúztatót abban a kastélykertben tartották, ahol Pappné Ábrahám Judit esküvője volt 5 évvel ezelőtt. A posztumusz hadnagy koporsóját az Afganisztánból most hazatért bajtársak vitték át a 7-800 méterre lévő temetőbe.
aug. 30
18:06
Végső nyugalomra helyezték Pappné Ábrahám Juditot (Gondola)
Katonai tiszteletadással, református gyászszertartás keretében végső nyugalomra helyezték Pappné Ábrahám Juditot, az Afganisztánban hősi halált halt magyar katonát hétfőn a Borsod megyei Alacskán
aug. 30
18:06
Csaknem kétezer embert érintett a bomba (Alternatív Energia)
Mintegy 1800 embert érintett, hogy épületeket kellett kiüríteni a budapesti Szabadság téren talált bomba miatt hétfőn - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
aug. 30
18:06
Vízilabda Eb: hat év után legyőztük a szerbeket (ATV)
Jelentős lépést tett a magyar válogatott a csoportelsőség felé.
aug. 30
18:08
Terrorelhárítási Központ: dandártábornoknak nevezte ki az államfő Hajdú Jánost (Gondola)
Szeptember 1-jei hatállyal rendőr dandártábornokká nevezte ki hétfőn Schmitt Pál köztársasági elnök Hajdú Jánost, akit a belügyminiszter még júniusban nevezett ki miniszteri biztosnak a Terrorelhárítási Központ létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátására

Keresés