Többször rálőtt volt barátnőjére Dunaújvárosban egy helybeli férfi; a nő nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a férfit őrizetbe vették, s ellene súlyos testi sértés miatt indult büntetőeljárás
Kedvezőtlen makrogazdasági kilátások és terv feletti céltartalék-képzés árnyékolták be az MKB Bankcsoport első féléves teljesítményét: 52,4 milliárdos a veszteség
Új gazdasági rend kiépítése a fő célja a következő félévben esedékes, soros magyar EU-elnökségnek - mondta a külképviselet-vezetői értekezleten Győri Enikő, az uniós ügyekért felelős kijelölt államtitkár.
A Külügyminisztérium államtitkára szerint a határon túli magyar közösségek egyenjogúságának feltétele az autonómia elérése. Németh Zsolt erről a magyar misszióvezetői értekezleten beszélt hétfőn Budapesten.
Napelem erőmű építését tervezi Hatvan határában a 6 hazai kis- és középvállalkozást tömörtő Első Magyar Napelem Erőmű Klaszter - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a klaszter menedzsere
Katonai tiszteletadással, református gyászszertartás keretében végső nyugalomra helyezték Pappné Ábrahám Juditot, az Afganisztánban hősi halált halt magyar katonát hétfőn a Borsod megyei Alacskán.
A betegsége után új erőre kapott kubai kommunista vezető, Fidel Castro egy mexikói újságnak úgy nyilatkozott, hogy "még dolga van" a világban, amely szerinte kritikus szakaszhoz érkezett.
Újra megnyílt a Veszprém megyei Küngös postahivatala - az első azok közül, amelyeket 2004-ben bezártak, és helyettük mobilpostákat helyeztek üzembe. Idén még négy falu kapja vissza a postáját.
Baleset miatt nem járnak egy szakaszon a 21-es villamosok Budapesten. Az utasokat a Koppány utca és a Gubacsi út között pótlóbuszok viszik - tájékoztatott a BKV fődiszpécsere.
Legalább 3 százalékos éves gazdasági növekedésre lenne tartósan szükség a három meghatározó közép-európai EU-gazdaságban - Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban - a foglalkoztatás...
Az Axel Springer a médiapiaci folyamatoknak megfelelően a Világgazdaság üzleti napilapot is kiadó Zöld Újság Zrt.-nél is összevonja a kiadóvezetői és főszerkesztői munkaköröket; a feladatot szeptember 1-től Balasi Tamás eddigi kiadóvezető látja el. Az eddigi főszerkesztő, Kocsi Ilona a továbbiakban főmunkatársként többek között az üzleti kiadványok szerkesztésében működik közre - olvasható a lapot…
Az Állami Nyomda Nyrt. 2010. első félévében 7,9 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami 11%-os növekedést jelent a bázisidőszakhoz képest. Az 1180 millió forintos export árbevétel szintén 11%-kal...
Férjem az egyik leghírhedtebb játékkal, a World of Warcraft-tal játszik, sokszor hajnali 4-5 óráig. Teljesen elhanyagolja a két gyermekünket és engem is. Hogyan lehetne ebből az egészből kirángatni?
Elbocsátották a kaposvári kórház pszichiátriai osztályáról Szabó Lorándot – tudta meg a hírTV. Dombóvár szocialisták által támogatott polgármesterjelöltje gyógykezelésére hivatkozva nem jelent meg az ellene sikkasztás és vesztegetés miatt indult per tárgyalásán. Bár papíron a megyei kórházban kezelték, egy amatőr felvétel szerint egy költözésnél segített. A videót a helyi Fidesz már átadta a...
Szlovákiában már nyolc áldozata van a hétfői dévényújfalui mészárlásnak, egy 52 éves nőt néhány órával a történtek után holtan találtak a lakásában – jelentette be délutáni sajtótájékoztatóján Daniel Lipsic belügyminiszter. A sajtó érdeklődésére megerősítette, hogy a Pozsony Dévényújfalu városrészében történt mészárlásnak egy roma származású család az áldozata. Velük - négy nővel és egy férf...
Harmincévi szünet után visszakaphatják a fókavadászat jogát az Észtországhoz tartozó kis sziget, Kihnu lakói, mert a fókapopuláció jelentősen növekedett az utóbbi tíz évben - közölte egy magas rangú észtországi vezető.
„Ezeréves” magyar átok szakadt meg Zágrábban hétfő délután – ha ezer nem is, hat mindenképpen, 2004 óta nem tudtuk legyőzni ugyanis Szerbia vízilabda-válogatottját, egészen mostanáig. A horvátországi Európa-bajnokság második csoportmeccsén parádés védekezéssel, fölényesen nyert Kemény Dénes csapata a rettenetes szerbek ellen.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége hétfőn Ungváron határozatot fogadott el, amely a szervezet önazonosságának a megőrzését szabja az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel (UMDSZ) folytatandó esetleges választási együttműködés feltételéül
Több ezer fénymásolt, 2006-os ajánlószelvényt juttattak el hétfő reggel a Fidesz szombathelyi irodájába egy szemeteszsákba csomagolva - közölte az MTI-vel Szakály Gábor önkormányzati képviselő.
Jókora, (1.5% körüli) veszteséggel fejezték be a hét első kereskedési napját az amerikai tőzsdék, és egyúttal napi mélypontjukon zártak. A befektetők rendkívül idegesek a héten megjelenő, "mindent...
Több ezer fénymásolt, 2006-os ajánlószelvényt juttattak el hétfő reggel a Fidesz szombathelyi irodájába egy szemeteszsákba csomagolva - közölte Szakály Gábor önkormányzati képviselő
A francia kormány olyan törvénymódosításra készül, amely lehetővé tenné, hogy kiutasítsák az országból azokat a külföldieket, akiket a közrendet megzavaró, többszörös lopáson vagy "agresszív kolduláson" érnek - jelentette be a francia bevándorlásügyi miniszter
Az afrikai közösségek körében egyre nagyobb az éhínség és az élelmiszerhiány, csak azért, hogy Európa meg tudja tankolni az autóit a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTSz) szerint.
A rendőrök elfogták azt a 14 éves fiút, aki augusztus közepén rátámadt két fideszes aktivistára – közölték hétfőn. A fiatalok épp szórólapot osztottak, amikor a gyerek késsel fenyegetni kezdte őket, és követelte értékeiket. Dulakodtak, a fiú egyiküket megszúrta. A gyereket a fiatalkorúak bírósága előzetes letartóztatásba helyezte.
A Budapest Airport a hétfői határidőig megtette a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy a ferihegyi repülőtér visszakaphassa a "clear", biztonságos minősítést
A felzárkózásban az együttműködés fontosságát hangsúlyozta Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az Esztergom-kertvárosi Arany János Általános Iskolában tartott tanévnyitó beszédében hétfőn.
Félrehúzták azt a pótkocsis teherautót, ami felborult az M1-es autópályán Komárom közelében. A baleset miatt lezárták a pálya Budapest felé tartó oldalát Komárom és Tata között, ezért több kilométeres sor alakult ki.
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint mind az országnak, mind a magyar jobboldalnak súlyos, a külföldi megítélését rontó évtizedes előítéletektől kell megszabadulnia. Az országkép javításának fő motívuma a Magyarországban rejlő lehetőségek hangsúlyozása lesz.
Pontosan egy hónapja járt nálunk a Honda CR-Z, mellyel akkor egy teszt keretében ismerkedtünk. Most is sorra került a japán négykerekű, ám ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen eredménnyel zárta az Euro NCAP által végzet törésteszteket.
Nem mindennapi gasztronómiai fesztivált rendeznek évről évre egy szerbiai hegyvidéki falucskában, Ozremben: az idén ismét megtartották a hangzatos nevet viselő "herefőzési világbajnokságot".
Második világháborús robbanótestet találtak hétfőn útépítés közben a 62-es főúton, Székesfehérvártól 3 kilométerre; a bombát a helyszínen semmisítik meg, a művelet idejére lezárják Seregélyes felé az útszakaszt - közölte a rendőrség.
Többféle ok, agresszió, pszichiátriai betegség vagy családi konfliktus is állhat a pozsonyi ámokfutó tette mögött - mondta az InfoRádiónak Facsarné Werner Mária kriminálpszichológus. Az igazságügyi szakértő kiemelte: elképzelhető, hogy az ötven év körüli férfi azért kezdett lövöldözni, mert hírnévre vágyott.
A francia kormány olyan törvénymódosításra készül, amely lehetővé tenné, hogy kiutasítsák az országból azokat a külföldieket, akiket a közrendet megzavaró, többszörös lopáson vagy "agresszív kolduláson" érnek - jelentette be hétfőn a francia bevándorlásügyi miniszter.
Az ír kormány legutóbbi jelzése szerint az Anglo Irish bank fokozatos leépítését is mérlegeli, miután egyre fokozódik a Brian Cowen miniszterelnökre nehezedő politikai nyomás - adta hírül a Reuters. ...