A babapiskóta - azon kívül, hogy hét hónapos kor körül a gyerekek kezébe adható, amit egy-két fogukkal vagy fog nélkül is tudnak csócsálni - nagyon jó alkatrésze egy csomó desszertnek.
Újra ránk tört a nyár, remélhetőleg sokan töltitek pihenéssel, nyaralással ezeket a napokat, de azért talán ránk is szenteltek némi időt! Pasi társaim is nyaralnak, Dzsafi a Balatonban áztatja mackós alkatú habtestét (vélhetően emelkedett is a tó vízállasa), Nord barátom pedig közös, németországi ismerőseinkkel növeli az ország egyébként sem alacsony sörfogyasztását.
LONDON — Visszatérés 305 nap után! Gera Zoltán (31) majd' egy éve, 2009. október 10-én viselte legutóbb a magyar labdarúgó-válogatott mezét, mielőtt szerda este pályára lépett Anglia ellen a Wembleyben.
LONDON — Még a visszavonulás gondolata is megfordult a fejében Steven Gerrardnak (30), miután csúnyán leszerepelt az angol labdarúgó-válogatott a dél-afrikai futballvébén.
BUDAPEST — Szórakoztak a Ferencváros női kézilabdázói. Bár Elek Gábor játékosainak továbbra is azon jár az eszük, hogy a bajnokságban az első négy között végezzenek, tegnap kikapcsolódtak egy kicsit. A zöld-fehérek a Challangeland Kalandpályán falat másztak és drótkötélen csúsztak.
BUDAPEST — Bearanyozták világbajnokaink a margitszigeti úszó-Európa-bajnokság csütörtöki versenynapját. Előbb Hoszszú Katinka (21) 2:10.09 perces teljesítménnyel győzött 200 vegyesen, majd Gyurta Dániel (21) aratott szenzációs diadalt 200 mellen, amelyen 2:08.95 perc alatt ért célba.
Inni, inni és inni, mármint vizet és különösen nyáron - hangzott mostanáig a táplálkozási szakértők tanácsa. De valójában mekkora is az a mennyiség, ami ténylegesen jó és szükséges az emberi szervezet számára?
Pilisvörösvár — Megmentették az orvosok annak a kislánynak a szemét, akit tegnap támadott meg kutya Pilisvörösváron. Mint megírtuk, Zsaklin (3) egy labdát akart elvenni az állattól, mire az arcon harapta.
Magyarország — Szuperszámítógépeket kellett bevetni ahhoz, hogy bebizonyosodjon: a világhírű Rubik-kocka kirakásához csupán húsz mozdulat kell. Morley Davidson, a Kenti Állami Egyetem matematikusa játékosokkal együtt közel 30 éve kereste a választ arra, hány forgatás szükséges a rendezett színösszeállítás kirakásához.
Csorvás – Akár 70 km/órás sebességgel is képes száguldozni, így nem csoda, hogy Sugi (2) volt a legjobb magyar agár a franciaországi Európa-bajnokságon.
LYON — Két évig tárolta a fagyasztóban az agyonver t sztárszakács testét volt szeretője. A legnagyobb francia szakácsdinasztia utolsó tagja, Jean-François Poinard (†71) jéggé fagyott és összevert testét a rendőrség találta meg az idős férfi lyoni otthonában.
Magyarország — Veszélyes méreteket öltött a munkahelyi zaklatás a világon. Minden tizedik alkalmazottat ágyba vinné a főnöke – derült ki egy friss, 24 országra kiterjedő, 12 ezer résztvevős felmérésből. Magyarországon az alkalmazottak hét százaléka állította ezt, itt a dolgozók öt százalékát már meg is verte a felettese.
MAGYARORSZÁG — A honvédség kéme volt az egyik romagyilkos. A Blikk információi szerint nem helytálló a Honvédelmi Minisztérium korábbi közleménye, mely szerint a halálbrigád tagja, a korábban szerződéses katonaként szolgáló Cs. István nem állt kapcsolatban a Katonai Biztonsági Hivatallal.
Két napon is nagyobb hirdetői közönségarány különbséggel tudott nyerni a TV2 a múlt héten, összesítésben ennek megfelelően nem is lehetett meglepő, hogy az RTL Klubtól csak döntetlenre futotta. A...
Az egész országra kiterjesztették azt a vizsgálatot Japánban, melynek keretében a 100 évesnél idősebb állampolgárok meglétét ellenőrzik, miután egy 111 évesnek hitt aggastyánnak csak a mumifikálódott holttestére bukkantak, egy állítólag 113 éves matrónának pedig egyszerűen nyoma veszett....
BUDAPEST — Újabb ámokfutás! Törött rendőrautók és megrongált parkoló járművek maradtak annak az ámokfutónak a nyomában, akit kerületeken keresztül hajszoltak a rendőrök, hogy megállítsák. Szerencsére ezúttal nem torkollott tragédiába az üldözés.
BUDAPEST — Órákra csillant csak fel tegnap a remény a Szabó család számára. 177 nap kétségbeesett várakozás után Zsoltit (5) tegnap reggel végre betolták a műtőbe, hogy új szívet kapjon.
A hasi fájdalmat és a székrekedést követő harmadik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz a haspuffadás, ezt követi a fokozott böfögés és a teltségérzés. Alapvetően emésztési zavarból fakadó problémáról van szó, melynek hátterében számos kiváltó tényező állhat, továbbá életmódtól, nemtől és kortól függetlenül bárkit érinthet.
Megszűnt a közmédiumok függetlensége, a médiatörvény célja a hatalomkoncentráció - így összegezhető a lapunk által megkérdezett szakértők véleménye. A csúcsszervezetnek is nevezett Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke a Fidesz korábbi médiapolitikusa. Gyakorlatilag az ő kezébe került az összes rádió és televízió, ősztől pedig a nyomtatott sajtó és az internet irányítása és felügyelete.
ABÁDSZALÓK — Most állt először színpadra énekesnőként, de máris biztonsági őrök gyűrűjében közlekedett a színpad és az öltöző között Kustánczi Lia (26).
BUDAPEST — Tóth Gabi minden őrültségben benne van, nem csoda, hogy az egyik whiskeys sátor versenyére is igent mondott. A kiírás szerint a Fresh-lányokkal és Lolával együtt kellett időre lemosniuk egy kamiont.
Árvízkárosultak nevében vonult tegnap a parlament elé Szikszó polgármestere és a károsultak egyik képviselője. Petíciót és egy ajándék kecskét akartak átadni a miniszterelnöknek, de helyette a katasztrófavédelem egyik munkatársa vette át az aláírásokat. Füzesséri József szerint a kormány elfeledkezett a településről, és nem kapnak segítséget az árvíz okozta károk enyhítésére. A közigazgatási tárca…
BUDAPEST — Zaciba kellett adnia a Kovács Lázártól (35) kapott karikagyűrűjét B. Andreának (22), miután támadói az összes pénzét elvették tőle. A sztárszakács törvénytelen gyermekének anyja tudja, ki áll a brutális verés hátterében, de nem meri megnevezni az illetőt.
Zsuzsi 25 éves, csillogó szemű, mosolygós teremtés. Krónikus vesebeteg, édesanyjától örökölte, ezért naponta ötször katéterezi magát, kimozdulni csak a pár órás szünetekben tud. Legnagyobb álma, hogy adatrögzítőként dolgozzon, mert egyébként édesanyjával nyomorognak és sokszor éheznek egy önkormányzati lakásban, amelyen átsüvít a szél.
BUDAPEST — Beteg gyerekeknek vitt ajándékot Szentpéteri Csilla (45) és Várkonyi Andrea (36). A zongorista és a műsorvezető a Tegyünk Együtt a Gyermekekért program keretein belül látogatott el a Szent László Kórház gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztályára, ahol nagy örömmel fogadták őket a kis betegek.
Budapest — Egyáltalán nem aggódik Till Attila (38), hogy az X-Faktor esetleg megveri a Megasztár ötödik szériáját. Többek között erről is kérdezték tegnap az olvasók Tillát, aki szerkesztőségünkben több mint egy órán át állta az interneten őt faggató és betelefonáló olvasók rohamát.
Továbbra sincs döntés az Alstom metrókocsi szerződésének felbontásáról, noha lejárt a fővárosi közgyűlés ez ügyben a BKV számára megfogalmazott "ultimátuma".
Van egy rossz és két jó hírünk. A rossz, hogy már csak fél hónap maradt az idei nyárból. A jó hír viszont, hogy a meteorológusok a következő napokra is strandidővel kecsegtetnek bennünket, ráadásul a Pénzcentrum most megmutatja, hol érdemes fürdened a legnagyobb hazai tavaknál....
Találgatásokba kezdett a hazai, illetve a nemzetközi sajtó, miután az Egészségügyi Világszervezet (WHO) befejezettnek nyilvánította a H1N1 influenzajárványt, majd nyilvánosságra hozta tanácsadói testületének névsorát. A szakértők között több is akadt, aki valamilyen formában kapcsolatban állt gyógyszergyártó cégekkel. Éppen ezért sokak máris megkérdőjelezték a világjárvány hitelességét, dacára: a…
Huszonkilenc balatoni, egy Fertő tavi, egy Velencei-tavi strand kapta meg a minőségi strandoknak járó kék zászlót az idén, amely egy évre szól, és évről-évre megújítható. Az idén kissé megkéső listát a Pénzcentrum.hu is közli.
Gary Hind e-mailben nyilatkozott Overdose-ról a pozsonyi verseny után az Overdoseonline.hu kérésére. A hosszú kihagyás után ismét sikeres futást követően az új zsoké úgy vélekedett, hogy Overdose sprinterként még mindig fiatalnak számít, és most lesz képes újra produkálni adottságait.
"Suba alatt bővül az Európai Unió az Atlanti-óceántól a Boszporuszig" - címmel közölt cikket csütörtöki számában a Le Figaro című konzervatív francia napilap arról, hogy több kelet-közép-európai EU-tag állampolgárságot akar adni a területein kívül élő honfitársaknak.
Az ENSZ faji megkülönböztetés megszüntetésére létrehozott bizottságának (CERD) Genfben a hét elején kezdődött konferenciáján terítékre került a romániai kisebbség helyzete, ezen belül az erdélyi magyarság és kiemelten a székelyföldi régió kérdése.
Kevés ember zuhant olyan magasból olyan mélyre - és főként olyan hirtelen -, mint a meteorológus Jörg Kachelmann. Az 52 éves, svájci állampolgárságú férfi igazi hírességnek, hogy ne mondjuk celebnek, számított Németországban, hiszen az egyik fő német közszolgálati televízió, az ARD időjárási műsorait vezette. Aztán, miután volt barátnője azzal vádolta meg, hogy erőszakot követett el rajta, négy…
Mintegy 250 politikai esemény lesz Magyarországon a jövő év első felében a soros magyar uniós elnökség idején - mondta a lebonyolításért felelős kormánybiztos az InfoRádió Aréna című műsorában. Robák Ferenc a tervekről elárulta, hogy a Gödöllői Királyi Kastélyban tartják majd a plenáris ülést, de Budapesten szállásolnák el az uniós képviselőket.
Feliratokkal emlékezteti a muszlimokat a böjt kezdetére és végére a német RTL2 tévétársaság a Ramadán - az iszlám szent hónap- idején. A csatorna ezzel a lépéssel szeretné elősegíteni a muszlimok elfogadottságát Németországban.
Néhány, az elmúlt nyolc évből való korrupciógyanús ügy vizsgálata a jövő év elejéig eltarthat, számos aktát azonban novemberre lezárhat Papcsák Ferenc - a Magyar Nemzet információi szerint a csütörtöki kormányülésen erről számolt be az elszámoltatásélrt felelős kormánybiztos, aki immár az MSZP Köztársaság téri volt székházának eladását, a Mahart és a MÁV Cargo szerződéseit, valamint a…
A PSZÁF nem indít piacfelügyeleti eljárást Kósa Lajos a Fidesz ügyvezető alelnöke és Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő az államcsőd lehetőségéről tett kijelentései kapcsán - számol be a Népszabadság
Egy hónap alatt öt nádtetős, lakatlan házat gyújtottak fel Kővágóörsön. A falubeliek csapatokat szerveztek, és éjszaka járőröznek - számol be a Népszabadság
Ismerhette megrontóját az a kilencéves bajai kislány, akit egy felnőtt férfi fényes nappal motorral rabolt el, majd miután kiélte rajta perverz vágyait, kirakta egy játszótéren.
Gaál Noémi két éven belül kisbabát szeretne. A népszerű időjós a szintén a TV2-nél dolgozó Maloveczky Miklóssal készen áll a gyermekáldásra, de gyönyörű testére terhessége alatt is vigyázni fog.