Budapest — Milyen elnök volt Sólyom László? Öt év után ma köszön le az államfői tisztségről a köztársasági elnök, akit Schmitt Pál vált a Sándor-palotában.
Penrhyndeudraeth — Hároméves öccse, Jaydon mentheti meg saját csontvelőjével iskolás bátyja, Shane Owen Firth (13) életét, ha sikerül a transzplantációs beavatkozás.
Bázel — Bár az csak lapzártánk után derült ki, hogy a labdarúgó-NB I 2009/2010-es kiírásának aranyérmese, a DVSC-TEVA állva maradt-e Bajnokok Ligájában, az biztos, hogy a hajdúsági klub játékosainak semmiképpen nem kell elbúcsúzniuk az európai kupaporondtól.
Róma — Azonnal reagált az őt ért vádakra George Clooney (49) aktuális barátnője, Elisabetta Canalis (31), miután napok óta rajta köszörüli a nyelvét a világsajtó.
Róma — Pedig már azt hittük, mindent tudunk! Silvio Berlusconi (73) olasz miniszterelnök szextitkairól ezúttal újabb örömlány beszélt: az ügyészeknek beszámolt róla, hogyan került ő és másik két prostituált egy ágyba az olasz miniszterelnökkel.
Nagy ellentmondás húzódik aközött, hogy sokan éppen az egészségesség szimbólumának tartják az állandó barnaságot, holott groteszk módon ezzel - a túlzott napozással és szoláriumozással - éppen a súlyos betegségek kialakulásának nőhet a kockázata.
Budapest — Profi ez a Megasztár. Mégpedig szó szerint, a legjobb kétszáz versenyző közé bejutottak között ugyanis sok, egy ideje már a szakmában tevékenykedő énekest fedeztünk fel.
Hamarosan elkezdődhet az aláírásgyűjtés arra a népszavazásra, amely lehetővé tenné, hogy 40 év szolgálati idő után - figyelmen kívül hagyva a nyugdíjkorhatárt - valaki jogosult legyen a teljes öregségi nyugdíjra....
Nem kapott az LMP és az MSZP sem meghívást Schmitt Pál elnöki beiktatása alkalmából rendezett pénteki ceremóniára - értesült lapunk. Mindez annak ellenére következett be, hogy a több millióba kerülő rendezvényre 200 vendég is hivatalos. A korábbi elnöki beiktatásokon általában részt vehetett az összes parlamenti képviselő, de ha mást nem is, legalább az ellenzéki pártok vezetését mindig…
Egy közúti ellenőrzést végző rendőr és az ellenőrzött autóban ülő 21 éves fiatalember veszítette életét szerda hajnalban Alsóörsön egy lövöldözésben. A lövéseket feltehetően egy másik gépkocsiból adták le, amelyet a település határában délután megtaláltak. A TV2 értesülése szerint az autóban egy holttest volt.
Konkrétumokat nem tárt a nyilvánosság elé tegnap a Sukoró-ügy újabb "felvonásában" Budai Gyula miniszterelnöki megbízott, de kitart amellett, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfőknek szerepe volt abban, hogy a telekcsere-szerződés ügyében "központi kormányzati utasításra történtek a dolgok".
Egyelőre nincs vészforgatókönyve a fővárosnak arra az esetre, ha fel kellene bontani 2-es vonalra szánt új metrókocsikról szóló szerződését az Alstom céggel, amiért a jármű prototípusa nem kapta meg a végleges szakhatósági engedélyt. A jelek szerint az önkormányzat lavírozta magát ebbe a kínos helyzetbe azzal, hogy négy éve előnytelen szerződést kötött a francia gyártóval, majd a sorozatos…
Szerelemféltés áll az alsóörsi rendőrgyilkosság hátterében, állították az áldozatot és a tettest is jól ismerő helybeli forrásaink. A rendőrt lelövő férfi öngyilkos lett, és meghalt egy, az ügyhöz semmilyen módon nem kapcsolódó 21 éves, vétlen főiskolás is.
Négy közvéleménykutató cég közül július második felében a legnagyobb Fidesz-előnyt az a Nézőpont Intézet mérte, melyről a minap derült ki, hogy a jobboldalhoz több szállal kötődő vállalkozásként állítása szerint "szivességi" alapon ingyen készített napi médiaelemzéseket a kormány vezető tisztségviselőinek.
Az elmúlt tíz évben folyamatosan nő Európában a még dolgozó idős emberek aránya: az Eurostat adatai szerint tavaly az 55-64 éves európai korosztálynak 46 százaléka dolgozott. Ez az arány 2000-ben még csak 36,9 százalék volt. Magyarországon a korosztályból jelenleg 32,8 százalék foglalkoztatott.
A vérzéses dengue-lázban megbetegedettek esetében a halálozás kezelés nélkül eléri a 10 százalékot is. Vírusölő szerek nem állnak rendelkezésre, és védőoltás sincs még.
Az olasz kormány túlélte szerdán a parlamentben az első bizalmi szavazást, amelyet azóta tartottak, hogy a koalíció ellen fellázadt képviselők egy csoportja önálló frakciót alkotott.
Összességében több mint 4,5 millió magánszemély személyi jövedelemadó elszámolását fogadta az állami adóhatóság a 2009-es adóévre vonatkozóan - derül ki APEH témában közzétett tájékoztatójából....
Csütörtökön lép hatályba a dohányzási tilalom a budapesti aluljárókban. Az ott dohányzók szabálysértést követnek el, és 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatóak. A Fővárosi Közterület-felügyelet osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: a felügyelőket csíptethető kamerával szerelik fel, amelyet minden esetben bekapcsolnak. A dohányzási tilalomra figyelmeztető táblákat helyeznek el az…
A csernobili zónában változatlanul jelentős a sugárzás mértéke. Amerikai és francia biológusok a helyszínen vizsgálódva arra a következtetésre jutottak, hogy komoly sugárszennyezettség tapasztalható az 1986-ban felrobbant atomerőmű közelében.
Hatvankettőre emelkedett a karacsi lövöldözés áldozatainak száma, amely egy városi képviselő meggyilkolása után tört ki hétfőn. A sérültek száma már száztíz felett van.
Az új szlovák kabinet eredményekre tör - hangsúlyozta a kormányprogram tegnap parlamenti vitájában a szlovák törvényhozás elnöke, Richard Sulík. Elismerte, hogy Robert Fico kormányzása alatt fejlődött az ország, de hangsúlyozta: azon időszak fő jellemzője az államháztartás rekordhiánya volt.
Az állampárti diktatúra vezetőit a nekik járó kiváltságok tartották össze, amelyeket gyakran nem titkoltak, mert el sem tudták képzelni, hogy valaha kiderülhetnek - mondta az InfoRádióban a "K-vonal - Uralmi elit és luxus a szocializmusban" című könyv szerzője. Majtényi György szólt arról is, hogy az ötvenes években az Államvédelmi Hatóság egyik hivatala döntött a pártvezetők villáinak…
A kormány azt szeretné, ha minél hamarabb a piacról lenne finanszírozható a magyar gazdaság - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára az egyik napilapnak. Beszélt arról is, hogy az Orbán-kabinet érdemi reformokba kezd, ehhez azonban legalább 4 százalékos bővülés szükséges, idén azonban mindössze 0,8-1 százalékosra lehet számítani. Vagyis a nagyobb lépések a…
A Magyar Telekom Nyrt. 32,4 milliárd forint nettó eredményt ért el az idén az első félévben, 27,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, a bevételek 7,1 százalékkal 297,8 milliárd forintra csökkentek a tavaly azonos időszakihoz képest - közölte a társaság a BÉT honlapján a Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált, nem auditált jelentésében.
Igazoltató rendőrre és az általa leállított kocsi utasaira zúdítottak golyózáport tegnap. A gyilkos járművét megtalálták, az elkövető agyonlőtte magát.
Hatályba lépett a dohányzási tilalom a budapesti aluljárókban; az ott rágyújtók szabálysértést követnek el és 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók
Az amerikai kritikusok egyöntetűen az év eddigi legjobb filmjének tartják Christopher Nolan nemrég bemutatott alkotását, az Eredetet, s ezzel a nézők is egyetértenek. Bemutatása óta Amerikában 160 millió, világszerte 85 millió dollárért váltotta rá jegyet.
Visszaszerezné a vendéglátás és közétkeztetés feletti ellenőrzést az új országos tiszti főorvos. Paller Judit egy lapinterjúban a megelőzés fontosságára hívta fel a figyelmet, és beszélt arról: azt várná az állampolgároktól, hogy vegyék igénybe az egészségmegőrző szolgáltatásokat