Lovecs – A második számú kontinentális klubtorna, az Európa-liga főtábláján folytathatja menetelését a DVSC-TEVA focicsapata. A tavaly még BL-szereplő debreceniek a selejtező rájátszásának visszavágóján 2-1-re nyertek a házigazda bolgár Liteksz Lovecs ellen, így kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel léptek tovább.
A magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapata feljutott az Európa Liga főtáblájára, miután a negyedik selejtező kör visszavágóján, idegenben is legyőzte a bolgár Liteksz Lovecs együttesét.
Így kellett volna megszervezni a Fővárosi Közgyűlés üléseit korábban is, mint csütörtökön – jelentette ki György István, a Fidesz budapesti frakcióvezetője a Hír Televízió Rájátszás című műsorában.
Szasa Pehtelev 13 éves volgográdi kisfiú, aki már csak 120 kilót nyom, kórházba került, mert nem lehetett felébreszteni álmából. Végül kiderült, hogy nem kómába esett, hanem tüdőgyulladása van. Már lábadozik.
Valószínűleg már halott a három hete eltűnt ukrán oknyomozó újságíró – jelentette ki csütörtökön az ukrán belügyminiszter. A korrupciós botrányokkal foglalkozó 67 éves szerkesztő eltűnésében az ukrán rendfenntartó erők részvételét gyanítják.
Magyarország még nem kért időpontot a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások újraindítására - közölte az IMF szóvivője csütörtökön, azt követően, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumban korábban a tárgyalások őszi felújításáról nyilatkoztak.
A magyarok rosszabbnak látják gazdasági helyzetüket, mint az európaiak a sajátjukat általában. A megkérdezett magyarok 96 százalék válaszolta az Európai Bizottság csütörtökön megjelentet legfrissebb, tavasszal készített felmérésében, hogy nagyon rossznak tartja a nemzetgazdaság helyzetét, míg az európai átlag 77 százalék volt. Az Eurobarometer szerint a magyarok viszont a jövőt tekintve…
Az elmúlt nyolc évben megesett szinte minden, ami „rossz, gonosz és ördögi” – mondta Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a Polgárok Háza megalakulásának hatodik évfordulóján tartott rendezvényen. A politikus ide sorolta a feljelentéseket, az „ezernyi ostoba intézkedést”, „arcpirító hazugságokat”. Kubatov Gábor egyúttal köszöntötte Hende Csabát, a polgár...
Az obstruktív alvási apnoe-ban szenvedő betegek gyakran nincsenek tudatában annak, hogy alvásuk szaggatott. Sokan közülük abban a tudatban élnek, hogy jól alszanak éjszaka.
Ugyan emelkedéssel indult a kereskedés a csütörtöki napon az amerikai piacokon a vártnál kedvezőbb heti munkanélküli kérelmekről szóló adatok nyomán. Azonban a nap végére ismét előtérbe kerültek a gazdasággal kapcsolatos aggodalmak, amelynek köszönhetően eséssel zárult a nap, sőt a DJIA index július eleje óta első ízben esett 10.000 pont alá.