Kizárták a kőbányai polgármestert a helyi MSZP-frakcióból. Verbai Lajos már májusban kilépett az MSZP-ből, de saját kérésére továbbra is tagja maradt a frakciónak.
A tavalyi évhez hasonlóan ismét egy csoportba került a labdarúgó Bajnokok Ligájának két legeredményesebb klubja, az olasz AC Milan és a spanyol Real Madrid.
Kisorsolták a 2010-2011-es Bajnokok Ligája főtáblájának csoportbeosztását Monacóban. A legnehezebb négyesnek a G-jelű tűnik, ahol három korábbi BL-győztes is szerepel.
Az amerikai részvénypiacokon tegnap újra eluralkodtak a gazdasági kilábalással kapcsolatos aggodalmak, így mínuszban zártak az irányadó amerikai indexek, melyek közül a Dow 0.7, az S&P 500 0.8, a...
Az inzulinrezisztenciával és 2-es típusú cukorbetegséggel élő emberek agyában nagyobb valószínűséggel alakulnak ki az Alzheimer-kórral összefüggésbe hozott lerakódások - közölték csütörtökön japán kutatók.
Az ismert házaspár, Détár Enikő és Rékasi Károly egészségtudatos életmódot követnek, de ennek gyakorlatát a saját igényeikhez alakították. Szerintük ugyanis ez az életforma nem lehet egyenlő azzal, hogy sanyargatjuk magunkat, vagy lemondunk a jó falatokról, sőt a Barátok közt „rosszfiúja” kifejezetten ragadozónak tartja magát! A házaspár családi házának elengedhetetlen melléképülete a kamra, ahol…
Magukra maradhatnak azok a gólyafiókák, amelyek még nem elég fejlettek ahhoz, hogy a felnőttekkel tartsanak. A Magyar Madártani Egyesület munkatársai ezért azt kérik: ha bárki magányos vagy röpképtelen fiókát talál, értesítse valamelyik nemzeti park őrszolgálatát.
A német galopp-versenyintézőség közzétette a 140. Goldene Peitsche végleges startlistáját. Overdose-nak összejöttek a legnépszerűbb szerencseszámok, idei harmadik futására hetessel indul a tizenhármas startboxból.
Az autóipar történetében a csodás mérnöki alkotások mellett természetesen kevésbé sikeres művek is készültek, ám ezekről alig, vagy egyáltalán nem hallani - a média nem énekli meg úgy ezeket a történteket, mint a zseniális ötletek kifinomult megvalósulásait. Inkább csak a bosszús tulajdonosok
Hazai vereséggel fejezte be szereplését csütörtökön az Európa-bajnoki selejtezőben a női kosárlabda-válogatott, miután nyolcadik, utolsó mérkőzésén hosszabbítás után 78-75-re kikapott Törökországtól Miskolcon.
Michael Schumacher bízik abban, hogy a meteorológiusok előrejelzéseinek megfelelően, eső fogadja majd a versenyzőket a Belga Nagydíjon, mert egy esetleges káoszfutamból komoly hasznot húzhatna, különösen úgy, hogy egy rajtbüntetéssel vág neki a hétvégének.
Ha egy anyukát megkérdezünk arról, a gyerekek miért szednek fel mindent a földről, és teszik azt a szájukba, általában azt a választ kapjuk, hogy a kicsik így fedezik fel a világot. Pedig a látás, hallás, tapintás és szaglás sokkal jobban segítenek a dolgok meghatározásában.
A főpolgármester-jelöltek és pártok választási programjai között nincs éles különbség. Tarlós István, a Fidesz és a KDNP főpolgármester-jelöltje rendrakást tervez Budapesten, de folytatná az elodázhatatlan beruházásokat. Összeállításunkban olvashatnak az MSZP, a Jobbik és az LMP programjáról is.
Kudarcba fulladt Szanyi Tibor kezdeményezése. A választási etikai kódexről szóló egyeztetésre csak az LMP és egy újonnan alakult kis párt képviselője ment el. Az MSZP magatartását a Fidesz már korábban kétarcúnak nevezte. Miközben ugyanis a szocialisták arról beszélnek, hogy a pártok ne vádolják egymást bűncselekményekkel, a Kispesti MSZP most bukott le az egyik kampánykiadványával.
Christian nem aggódik amiatt, hogy az FIA tovább szigorít a flexibilis elemek vizsgálatán, mert meggyőződése, hogy az új tesztmódszerek és szabályok ellenére sem fog visszaesni autóik teljesítménye.
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön kissé emelkedtek egyheti, majdnem szakadatlan zuhanás után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,8 százalékos javulással kezdett, és az előzetes adat szerint 0,78 százalékos napi emelkedéssel 1.019,22 ponton zárt.
Az econet.hu Nyrt. idén az első félévben 122 százalékkal növelte árbevételét, ezzel párhuzamosan veszteségét 40 százalékkal csökkentette az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság 2010 első féléves konszolidált, nem auditált gyorsjelentésében.
Újabb, ezúttal 1,1 millió járművet érintő visszahívási akciót jelentett be csütörtökön a japán Toyota, egy motorhiba miatt, amelynek következtében az érintett modellek motorja lelassulhat, illetve leállhat.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök csütörtökön felfüggesztette a Moszkva melletti Himki erdőn át tervezett autópálya építését, és további vizsgálatok elvégzését rendelte el. Az orosz főváros és Szentpétervár közötti autópálya építése ellen hónapok óta tiltakoznak környezetvédelmi aktivisták. A hétvégén legalább kétezer ember jelent meg az erdő védelmére rendezett, és az orosz hatóságok által betiltott…
Franciaország és Románia várhatóan közösen fordul az Európai Unióhoz a romák kérdésének rendezése érdekében, feltéve, ha Bukarest vállalja, hogy konkrét intézkedéseket tesz a beilleszkedésükért— közölte csütörtökön egy francia kormánytag.
A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésének már a napirendjére sem került fel az Alstommal való szerződésbontás ügye, mivel nem szerepelt a frakcióvezetők egyeztetése után kialakult végleges 110 napirendi pont között
Az októberben felálló új Fővárosi Közgyűlés dönthet az Alstom-metrókocsik ügyéről, miután a csütörtöki közgyűlésen nem hoztak döntést arról, felbontják-e a francia gyártóval a szerződést.
Kisebb tömeg jelent meg csütörtökön délután az egyik budai bevásárlóközpontban, ahol hazánk két legnépszerűbb tinisztárja, Barbee és SP dedikálta a saját képmásával piacra dobott, sorszámozott iskolakollekcióját.
Nem emelkedik a távfűtés ára szeptemberben Budapesten Winkler Jánost választották meg a Malév igazgatóságának elnökévé. Visszavonta a hévízi gyógyfürdő fejlesztéséhez nyújtott támogatását a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség. A nap legfontosabb hírei.
Nem csoda hogy át akarjuk alakítani az oktatást – mondta a HírTV Rájátszás című műsorában csütörtök este Hoffmann Rózsa. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkára szerint a változásra azért van szükség, mert épp az oktatásnak kell előkészítenie azt az új irányt, amelyre tavasszal igent mondtak az emberek.
Hazai győzelemmel zárta szereplését az Európa-bajnoki selejtezőben csütörtökön a férfi kosárlabda-válogatott, amely a nyolcadik, utolsó fordulóban 83-75-re verte Ukrajnát Szombathelyen.
Az októberben felálló új Fővárosi Közgyűlés dönthet az Alstom-metrókocsik ügyéről, miután a csütörtöki közgyűlésen nem hoztak döntést arról, felbontják-e a francia gyártóval a szerződést.