2010. augusztus 26. csütörtök

aug. 26
2:30
ÁlomÉv a sportolókkal (Blikk)
Magyarország — Érdemes mindenkinek részt vennie az augusztus 30-tól október 3-áig, azaz öt héten keresztül tartó Blikk ÁlomÉv játékban, hiszen fantasztikus nyeremények várnak gazdára.
aug. 26
2:34
Hamiltonnak fizetnie kell (Blikk)
Melbourne — Pénzbírsággal megúszta esztelen száguldozását Lewis Hamilton (25). A McLaren Forma–1-es pilótája még márciusban, az ausztrál versenyhétvége alatt nem bírt magával, s Mercedes sportautójával tartott rögtönzött utcai bemutatót – „elfüstölte" a négy kereket, miközben összevissza csúszkált a kocsijával.
aug. 26
2:38
Bogdán bemutatkozott (Blikk)
Bolton — Sikeresen mutatkozott be első tétmérkőzésén Bogdán Ádám (22) a Bolton Wanderers labdarúgócsapatában. A magyar válogatott kapus nem kapott gólt a harmadosztályú Southampton ellen az angol Liga-kupa 2. fordulójában. Főszerepet játszott együttese 1-0-s győzelmében és továbbjutásában.
aug. 26
2:42
18 éves pólós lehet az EB-n a titkos fegyver (Blikk)
Budapest — Ifista játékosból hónapok alatt lett a magyar vízilabda-válogatott tagja Vámos Márton (18). A vasárnap rajtoló Európa-bajnokságra készülő keretben ő a legfiatalabb pólós, egyben az egyik legmagasabb is, fiatal kora ellenére már 203 centiméternél jár, így több olim­piai bajnok csapattársa is felnéz már rá.
aug. 26
2:48
Megvesztegette exét Woods (Blikk)
Orlando — Haragban vált el a feleségétől Tiger Woods (34). A több mint egymilliárd dolláros (224,9 milliárd Ft) összkeresetével a világ leggazdagabb sportolójának számító golfozó megvesztegette Elin Nordegrent (30).
aug. 26
2:52
Büntetőkkel bukta el a BL-t Juhász csapata (Blikk)
Brüsszel — Juhász Roland (27) nem emlékszik arra, hogy valamikor is lett volna olyan negatív futballélménye, mint kedd este. Csapata, az Anderlecht a Bajnokok Ligája selejtezőjében a csoportkörbe jutást úgy bukta el a Partizan Beograd ellen, hogy játékosai a  tizenegyeseknél háromszor az égbe lőtték a labdát.
aug. 26
2:56
Sorsdöntő Loki-parti (Blikk)
Lovecs – Körülbelül négy óra – százhúsz perc repülővel és ugyanennyi busszal – alatt a debreceni futballcsapat megérkezett az álmok földjére.
aug. 26
3:24
Számítógépek iskolakezdésre (Blikk)
A füzetek és a könyvek mellett ma már a számítógép is fontos eszköze a tanulásnak. Összeállításunkkal szeretnénk abban segíteni, milyen gépet érdemes választani gyermekünknek a becsöngetésre!
aug. 26
4:18
Orgazmusa van a bungee-labdától (Blikk)
Los Angeles — Mások sikítoznak vagy az ájulás közelébe kerülnek, amikor az úgynevezett bungee-labdával a magasba lövik őket, addig egy amerikai fiatal lány máshogyan reagált a félelmetes vidámparki látványosságra. Neki orgazmusa lett a dologtól.
aug. 26
4:22
A NASA is segít a chilei bányászoknak (Blikk)
Santiago — A NASA segítségét kérte a chilei kormány a föld alatt rekedt 33 bányászának életben tartásához.
aug. 26
4:26
Csoda! Túlélték a repülőbalesetet (Blikk)
Yichun - Csodával határos módon 53-an túlélték, amikor egy repülőgép leszállás közben túlfutott a leszállópályán, és kigyulladt.
aug. 26
4:30
Királynői modellsuli (Blikk)
Egymáson gyakorolnak a szépségek! Freire Szilvi (25) a Miss World Hungary 2008, Dobó Ági (22), a Miss World Hungary 2010 és Polgár Kriszti (23), a Miss  Earth 2008 győztese már egyszer meghódította a zsűri és a közönség szívét, most úgy gondolták, hogy tapasztalataikat átadják a kezdő modelleknek is.
aug. 26
4:36
Szemébe hazudtak a fia gyilkosai (Blikk)
HAJDÚNÁNÁS — Szemébe nézett fia elvetemült gyilkosainak Ambrus Gáborné Erika (33). A tini gyilkosok a fiát kereső nőnek szemrebbenés nélkül hazudtak, sőt megjátszották, hogy aggódnak, amiért nem találja K. Árpit (†16).
aug. 26
4:40
Csődbizottság menti meg a BKV-t (Blikk)
BUDAPEST – Csődbizottságot hoz létre a kormány a BKV súlyos gazdasági helyzete miatt – adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
aug. 26
4:54
Bono beugrott egy elnöki teára (Blikk)
MOSZKVA – Nem túl gyakori, hogy Oroszország mindenkori elnöke rockzenészekkel ül egy asztalhoz, ám most ez történt: Dmitrij Medvegyev (45) államfő Bonót (50), a U2 együttes énekesét invitálta teára a zenekar tegnap esti, moszkvai fellépése előtt.
aug. 26
4:58
A Lipótot is felajánlották Sólyomnak (Blikk)
BUDAPEST – Szanatórium után elmegyógyintézetek? Tegnap megírtuk, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egy egykori szanatórium egyik épületébe költöztette volna Sólyom László volt köztársasági elnököt.
aug. 26
5:02
Négy csepp vér Poór BMW-jén (Blikk)
BUDAPEST — Hogyan halt meg Radovic Dusán (†30)? Mint megírtuk, hivatalos közlés szerint a többszörösen büntetett Poór Zoltán (30) hátramenetbe kapcsolva halálra gázolta a főhadnagyot a Keleti pályaudvarnál júliusban.
aug. 26
5:12
Stohl és Gregor: miért tagadják kapcsolatukat? (Blikk)
BUDAPEST — Stohl Andrásról főleg a balesete apropóján olvashatunk mostanában – na meg egy titokzatos csók kapcsán, amelyet forgatás közben lehelt egy ismeretlen nő nyakába.
aug. 26
5:30
Ki lesz Miss Augusztus? (Blikk)
BUDAPEST — Megint eltelt egy hónap, így újabb négy szépség száll ringbe, hogy megküzdjön olvasóink szavazatáért, és bejusson a decemberi Blikk Szépe-döntőbe.
aug. 26
5:32
Gesztesi félmeztelenül lóbálta a fegyverét (Blikk)
Damu Roland tárlatvezető lett. A Jóban Rosszban sztárja a budapesti Kiscelli Múzeumban tartott tárlatvezetést a sajtó munkatársainak, akiket a sajtótájékoztatóról a színészek „raboltak el".
aug. 26
5:48
Együtt ment el Liptai és Gesztesi (Blikk)
BUDAPEST — Szemmel láthatóan kínosan ügyelt arra Liptai Claudia (37) és Gesztesi Károly (46), hogy társaságban ne mutatkozzanak együtt. Amikor azonban úgy érezték, már nem figyelik őket árgus szemekkel, csendben kiosontak, és a kijárat előtt megvárták egymást, majd együtt távoztak a TV2 Jóban Rosszban című sorozatának kedd esti rendezvényéről.
aug. 26
5:50
Kemény pofonokat kapott Dopeman (Blikk)
SALGÓTARJÁN — Kemény pofonokat kapott és adott Pityinger László, alias Dopeman (36) a hét végén.
aug. 26
5:52
Átverte Hajdút Annácska (Blikk)
BUDAPEST — Kelemen Anna átverte Hajdú Pétert (35). Hosszú hallgatás és botránymentes időszak után az explaymate úgy döntött, megtöri a csendet, és ismét a reflektorfénybe lép.
aug. 26
6:06
Kozso nyelves csókkal nyugtatta meg Katát – videó (Blikk)
BUDAPEST — Forró jelenetnek lehetünk szemtanúi a hétfőn startoló Édesnégyesben. A tincses énekes, Kozso (40) ugyanis szenvedélyes, nyelves csókkal vigasztalja egyik csábítóját a rosszul sikerült vacsoráján, így a „főfogás" mégiscsak ízletes volt.
aug. 26
6:42
Bálint Toncsit elhagyta gyermeke apja (BorsOnline)
Az egykori szépségkirálynő, Bálint Antónia évekig kitartott a zűrös ügybe keveredett Földesi Szabó László mellett, de most a férfi csalárdsága miatt kapcsolatuk megromlott.
aug. 26
6:44
Gesztesi terrorizálta az újságírókat (BorsOnline)
Minden eddiginél drámaibb részekkel folytatódik a Jóban Rosszban. A nézőkre váró izgalmakból kedden Gesztesi Károly adott ízelítőt: símaszkban lövöldözött a sorozat sajtótájékoztatóján.
aug. 26
7:00
Átkeresztelték Ördög Nórát (BorsOnline)
Nórci, Norcsi, Sona és Margitka – ezek mind Ördög Nóra becenevei. Sonának szülei, Margitkának pedig kollégái hívják az X-Faktor műsorvezetőjét. Sőt a rímfaragó Geszti Péter is bővítette a listát.
aug. 26
7:02
Rchard Gere-t kitiltották az Oscar-gáláról (BorsOnline)
Minden idők legnagyobb sármőrjének tartják, akibe nők milliói szerettek bele, ám hogy a fiúkat szereti-e vagy a lányokat, az máig tisztázatlan. A negyedik részben válásáról olvashatnak.
aug. 26
7:18
Kelemen Anna ezer eurót kért Hajdú Pétertől (BorsOnline)
A nyuszilánynak ezért a pénzért most csak beszélgetnie kellett a műsorvezetővel.
aug. 26
7:18
Könyvben Papadimitriu Athina élete (Blikk)
Szeptember 7-én jelenik meg az a könyv, amelyet Papadimitriu Athina (56) életéről írtak.
aug. 26
7:20
Halálhírét keltették a Viszkis rablónak (BorsOnline)
Meghalt Ambrus Attila – robbant bombaként a hír. A büntetésvégrehajtás és az ügyvédje is cáfol, kiderült: a tragikus kijelentés csak tréfa volt. Egy olyan internetes oldalon tették közzé, ahol híres személyek halálát képzelik el.
aug. 26
7:20
Katy Perry rátok vár (Blikk)
Budapest — Mától lehet jelentkezni Katy Perry új videoklip forgatására a T-Home és T-Mobile Paletta kampányának keretében.
aug. 26
7:22
Óvja a szerelmét Edina (Blikk)
Budapest — Nagyon óvatos új szerelmével kapcsolatban Balogh Edina (25).
aug. 26
7:36
Kéthetes az új szívem (Blikk)
Budapest — Gyógytornázik, és kedvenc számítógépes játékával játszik naphosszat Szabó Zsolti (5).
aug. 26
7:36
Még tart a nyár (Metropol)
.
aug. 26
7:38
Mégis kell a Valutaalap pénze? (Blikk)
Budapest ‒ Egymásnak homlok­egyenest ellentmondó nyilatkozatokat tett a Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásról.
aug. 26
7:38
Édesanya, akiben él a gyermeki lélek (Metropol)
Szabó Eszter életébe fénysebességgel zakatolt be a szerelem és a gyermekáldás – most mindenről őszintén beszél.
aug. 26
7:54
Negyedszer szökött meg (Blikk)
Denver — Négyszer szökött meg Amerika legjobban őrzött fegyintézetéből egy rab, a modern kori Monte Cristo jelenleg még szökésben van.
aug. 26
7:56
A pokolba készül az ETO (Blikk)
Zágráb ‒ Tegnap délelőtt a péri repülőtéren szállt fel a Győri ETO labdarúgócsapatának különgépe, hogy a zágrábi pokolba vigye a küldöttséget.
aug. 26
7:58
Lencsét az FTC is hívja (Blikk)
Székesfehérvár — Szemet vetettek Lencse Lászlóra (22).
aug. 26
8:12
A klinika megegyezik Magdival (BorsOnline)
A Kontur Klinika békejobbot nyújtott Fülöp Magdolnának. Dr. Vincente Rodrigo főorvos ismét felajánlotta, hogy a modell PIP implantátumát méltányos alapon kicseréli.
aug. 26
8:12
Sosem derül ki, miért halt meg Daróczi Dávid (Blikk)
Budapest — Choli Daróczi József (73) belátta, hogy nincs más lehetőség: sohasem tudhatja már meg, mi történt fiával, Daróczi Dáviddal (†37) nagypéntek éjjelén.
aug. 26
9:06
Bálint Antóniát elhagyta gyermeke apja (Blikk)
Furcsa fordulatot vett az RTL Klub reggeli műsora, miután Bálint Antónia bevallotta, gyermeke édesapja már egy másik nővel él.
aug. 26
9:24
Szexszel dobják fel az Avatart (BorsOnline)
Az Avatar sikermozi rajongói leginkább a szexjelenet rövidsége miatt panaszkodtak, ezért az alkotók felturbózott együttléttel dobják piacra az alkotást, amelyre már most több százezer előrendelés érkezett.
aug. 26
9:42
Claudiának tinik udvarolnak (BorsOnline)
A Barátok közt Berényi Claudiáját megformáló Ábrahám Edit még a tinifiúk szívét is megdobogtatja, derült ki tegnap, amikor a sorozat színésznője és producere válaszolt olvasóink kérdéseire.
aug. 26
10:18
Cipő a kerekes székes Péterért énekel (BorsOnline)
Végigautózzák a fél országot a Republic együttes tagjai azért, hogy összeénekeljék a hiányzó pénzt Kovács Péter gyógykezeléséhez. A férfi tíz éve egy motorbaleset miatt került tolókocsiba.
aug. 26
10:54
23 kilós tumort operáltak ki a nőből - sokkoló fotóval (BorsOnline)
Argentin orvosok egy közel 23 kilós daganatot operáltak ki egy asszony testéből, ahol az már 18 hónapja növekedett.
aug. 26
11:12
Bukik Szanyi illemkódexe (BorsOnline)
Szanyi Tibor (MSZP) etikai kódexe a pártoknak azt írná elő, miként viselkedjenek egymással és választóikkal a kampány során. Hasonló gyűjteményből az elmúlt húsz évben tucatnyi született, és majd’ mindegyik kudarcot is vallott.
aug. 26
11:12
Íme, Robbie Williams meleg videója (Blikk)
A popsztár nemrég vette feleségül gyönyörű jegyesét, máris attól hangos a sajtó, hogy meleg pasijával kacérkodik a botrányairól híres énekes.
aug. 26
11:48
35 centis körmöt növesztett - fotóval (BorsOnline)
13 éve növeszti a körmeit egy kínai férfi, Ven Jian. A magyarázat: így nem tudja ökölbe szorítani kezét, és nem tud többé senkit megütni.

Keresés