2010. május 31. hétfő

máj. 31
5:36
Melyik országban a legdrágább az áram? Sosem találnád ki... (Pénzcentrum)
Nemrég publikálta az európai országok lakossági áramárainak 2009. második félévi alakulását az Európai Unió statisztikai hivatala. Az összeállításból kiderül, hogy 2008-hoz képest Európában átlagosan 1,5 százalékkal csökkentek az árak, de egyes országokban (köztük Magyarországon is) jelentős áremelkedés volt tapasztalható....
máj. 31
5:36
Három csapás: egy szelet pizzáért 25 év börtön (ATV)
Az Egyesült Államokban nem vált be, Szlovákiában megtette hatását a törvény. Magyarországi bevezetésével kapcsolatban Hack Péter, Lázár János, Fleck Zoltán, Tarjányi Péter és a Helsinki Bizottság véleményét összegezzük.
máj. 31
5:38
Öt törvényjavaslatot korrigálna az MSZP (Alternatív Energia)
Vérlázító cinizmus - jelentette ki tegnap Lendvai Ildikó azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz eltörölné az állami vezetők havi kétmillió forintos bérplafonját. Az MSZP leköszönő elnöke úgy vélte, nem lehet megengedni a pályázat nélküli privatizációt sem, mert az az állami vagyon "elkótyavetyélése". Összesen öt törvénytervezet korrekcióját követelik, a szükséges változtatások közé tartozik a Trianon…
máj. 31
5:42
Balhé az elhunyt szelíd motoros vad családjában (Blikk)
Dennis Hopper (†74) halála nem oldotta meg a vagyona körül kialakult háborút, örökségéhez ragaszkodik a felesége.
máj. 31
5:42
Gyerekek közt Jóban Rosszban (Blikk)
BUDAPEST – Sorozatsztárok játszottak és ajándékozták meg a kicsiket gyereknap alkalmából! A Barátok közt sztárjai például alaposan megdolgoztatták az ifjúságot. Lóránt Kriszta (39), Kiss Ramóna (25) és Tihanyi Tóth Csaba (42) próbálta rábírni a fiatalokat egy kis közös mozgásra a nagycsaládosoknak rendezett sportnapon, a BHG-focipályán.
máj. 31
5:44
Titokzatos nő látogatja Daróczi sírját (Blikk)
CSEPEL – Fogalma sincs a tragikusan elhunyt Daróczi Dávid (†37) családjának, honnan kerül naponta az övéken kívül friss virág fiuk sírjára, és ki lehet az a fiatal nő, aki olyan mélyen gyászolhat, mint az elhunyt testvérei vagy szülei. A temetőben dolgozóknak is feltűnt a hant felett pityergő csinos nő.
máj. 31
5:45
Őshonos növények - Miért tanácsos őshonos növényeket ültetni lakókörnyezetünkben? (Édenkert)
Gyakran ajánlják az őshonos növények ültetését, és nevelését kerti növényként, egy adott övezetben, ugyanis ezek már alkalmazkodtak az éghajlati feltételekhez. Viszont a nemesített növények, olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, hogy bárhol lehet termeszteni őket, ellenállóbbak a betegségekkel, illetve a különböző kártékony élőlényekkel szemben. Mégis, miért jobb, ha őshonos növényekkel gazdagítjuk…
máj. 31
5:46
Brad Pitt nyomában Komáromban (Blikk)
máj. 31
5:54
A Legjobb Párt győzött Reykjavíkban (Kripto Akadémia)
Az izlandi politikai állapotok kifigurázására létrehozott, a pénzügyi válság után alakult Legjobb Párt szerezte meg a többséget a helyhatósági választásokon Reykjavíkban.
máj. 31
5:56
Izrael bojkottálja a határozatot (Kripto Akadémia)
Izrael egyoldalúnak és rossznak tartja az ENSZ határozatot, amely minden ország atomlétesítményeire (képünkön az izraeli dimonai komplexum műholdfelvétele) kiterjesztené az ellenőrzést.
máj. 31
5:58
Csütörtököt mondott a BP kísérlete (Kripto Akadémia)
Kudarccal végződött a BP olajtársaságnak a hét közepén kezdett kísérlete az olajszivárgás elfojtására a Mexikói-öbölben: a nehéziszap és cement pumpálása nem hozta meg az eredményt, ezért új módszerrel fognak kísérletezni - jelentette be közép-európai idő szerint vasárnapra virradóra Doug Suttles operatív igazgató.
máj. 31
6:00
Tudósváros épül Oroszországban (Kripto Akadémia)
Épül a tudomány és a technikai innováció városa a Moszkvához közeli Szkolkovóban. Az amerikai hetilap terjedelmes elemzésben méltatja Dmitrij Medvegyev elnök gigantikus elképzelését egy új tudósváros koncepciójáról.
máj. 31
6:00
Újra fellép nálunk Paul Potts (Blikk)
LONDON – Paul Potts (39), az aranytorkú walesi tenor, akit a Britain's Got Talent című tehetségkutató nyerteseként fedezett fel a világ, június 2-án ad koncertet Budapesten. Az egykori mobiltelefon-árus mára kultikus figura, sorra tölti meg koncertjeivel Európa legnagyobb arénáit.
máj. 31
6:02
Ma kezdődik a négymilliárdos ipari kémkedés tárgyalása (Kripto Akadémia)
Akár nyolc éves szabadságvesztést is kaphatnak azok a vádlottak, akik a hazai bűnügyi történelem legnagyobb ipari kémkedése miatt kerültek bíróság elé. A ma kezdődő tárgyaláson egy diganosztikai cég két volt vezetőjének kell számot adnia arról, miért kívánták Moszkvába juttatni vállalatuk titkait. Az eljárás során minden gyanúsított, illetve a konkurens cég vagyonát is zárolták - milliárdos…
máj. 31
6:12
Orbán legnagyobb ellensége még mindig Gyurcsány? (Alternatív Energia)
Olyan szavazói "keménymagot" hozna létre a Fidesz, ami a kormányzás nehéz időszakaiban is kiáll majd a párt mellett - legalábbis így értékelik elemzők a tegnapi Orbán-beszédet. Az ehhez szükséges eszközök is változatlanok: újra előkerült Gyurcsány Ferenc szerepének hangsúlyozása, valamint a szocialista-liberális koalíció "kiközösítése" a nemzetből.
máj. 31
6:12
Bata Éva berobbanós első évada (Spa Trend Online)
Bata Éva, miután 2009-ben Marton László osztályában színészdiplomát szerzett, a mostani évadban társulati tagként az első szezonját tölti a Vígszínházban. Méghozzá nem is akárhogyan, hiszen négy bemutatója volt és ráadásul nem is akármilyen szerepeket mondhat magénak.
máj. 31
6:14
Vegyen egy jó szót! (Spa Trend Online)
Már csak hármat kell aludni, és csütörtöktől, az Ünnepi Könyvhét minden egyes napján az Írók Boltjában konzervvel lehet fizetni - szavakért. A szavakat 21 neves író, költő írta le egy A/4-es papírra, a konzerveket pedig Pesten élő hajléktalan óvodások, kórházból kikerülő felnőtt hajléktalanok és munkanélküli, nyomorgó újságírók kapják. Vegyen egy jó szót!
máj. 31
6:24
Messze van a növekedés, de a recesszión túl vagyunk (Privátbankár)
Technikai értelemben az idei I. negyedévben Magyarországon is véget ért a recesszió, ám az év egészében 1% körüli gazdasági növekedés várható. Ez a külső kereslet élénkülésének és az EU-forrásokból finanszírozott beruházásoknak lesz az eredménye
máj. 31
6:27
Időjárási előrejelzés: ne legyenek túlzott reményeink! (Infostart)
Nem könnyű feladat hazánkban hosszútávú meteorológiai előrejelzést készíteni. Ezt ugyanis nem csak a légköri folyamatokat leíró egyenletek pontatlansága, hanem a Kárpát-medence sajátos domborzati viszonyai is nehezítik - mondta el Darányi Mariann meteorológus az InfoRádió Aréna című műsorában.
máj. 31
6:30
Új Rómeó a Vígszínházban (Spa Trend Online)
A Vígszínház tehetséges, fiatal színésze, Varju Kálmán a következő szezonban Shakespeare remekművében, a Rómeó és Júliában a férfi főszerepet játssza.
máj. 31
6:30
Nem csitulnak a kedélyek, mi lesz ebből? (Portfolio)
Az előttünk álló napokban izgalmakból garantáltan nem lesz hiány, a befektetők ugyanis nem csak a hét második felében napvilágot látó amerikai munkaerőpiaci adatok miatt izgulgatnak, hanem amiatt is,...
máj. 31
6:36
Tornádó Veszprémnél, útelmosás az M6-oson: kemény volt a mostani vihar is - képgaléria (Infostart)
Patakok öntöttek ki, utakat is le kellett zárni a vasárnap délutáni és esti felhőszakadások következtében. Veszprém közelében tornádót észleltek, Budaörs és Törökbálint egyes területei járhatatlanokká váltak - országos körkép az újabb viharról.
máj. 31
6:42
Hétfőn ugrik a legnagyobb csontváz? Nagyobb lehet az államháztartási hiány (Infostart)
Brutális hiánynövekedéssel számol a leköszönő Pénzügyminisztérium a magyar államháztartás esetében abban a dokumentumban, amelyet a hétfői átadás átvételre készítettek az új kormány számára - tudta meg a Napi Gazdaság. A hiány a lap birtokába került dokumentum szerint a költségvetésben tervezett 3,8 százalék helyett 6,5 százalék lesz.
máj. 31
6:42
Ma átveszik a minisztériumokat (Privátbankár)
Ma délelőtt tartja első hivatalos ülését az Orbán-kormány, és lezajlik a minisztériumok teljes körű átadás-átvétele is.  Az új kabinetnek nyolc tárcavezetője és egy tárca nélküli minisztere van, akik ...
máj. 31
6:45
Jöhet a 'honosított' földszerző tőke a kettős állampolgársággal? (ProfitLine)
Jöhet a "honosított" földszerző tőke a kettős állampolgársággal - írja a Népszabadság hétfői számában, "Kiskaput nyithat a kettős állampolgárság" alcímű cikkében.
máj. 31
6:54
Mráz Ágoston Sámuel: Teljesítménykényszerben van a Fidesz (Infostart)
Példa nélküli aktív munkát végzett az Országgyűlés az elmúlt két hétben - mondta az IfoRádióban a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója. Mráz Ágoston Sámuel szerint a kormány új szerkezeti modellt próbál ki, ami papíron hatékonyabb lehet, de majd az idő dönti el, hogy valóban jól is működik-e.
máj. 31
7:00
Csak átmenetileg törlik el a fizetési plafont (Privátbankár)
Az új kormány arra készül, hogy az állami cégvezetők fizetését maximálja - közölte Varga Mihály, a Miniszterelnökség leendő államtitkára vasárnap este MTV Szólás szabadsága című műsorában. A monetáris tanácsról, a jegybank vezetéséről azt mondta: személyes döntést kellene hozniuk
máj. 31
7:06
MSZP: „törvénytelen a minisztériumok átvétele” + videó (ATV)
A párt szerint aggályos a késedelmes átadás.
máj. 31
7:12
Egy hónap múlva nagyon megérezzük majd a forint gyengülését - lapszemle (Infostart)
Olcsóbb áram, drágább gáz - olvashatjuk a Népszabadság címlapján. A fogyasztók egyik szeme nevethet, a másik viszont nagyon sírhat egy hónap múlva.
máj. 31
7:18
Martonyi: nem szólunk bele a szlovák választásokba (Privátbankár)
Martonyi János szerint a kettős állampolgárságról szóló törvény beterjesztésével és parlamenti elfogadásával nem avatkoztak be a szlovák választásokba és most nincs napirenden, hogy a határon túl élő magyarok szavazati jogot kapjanak
máj. 31
7:18
Oszkó cáfolja, hogy brutálisan nőhet a hiány (ProfitLine)
Oszkó Péter leköszönő pénzügyminiszter hamisítványnak nevezi és cáfolja a Napi Gazdaságban a gazdasági napilap értesülését, miszerint a Pénzügyminisztérium a magyar államháztartás esetében a hiány brutális növekedésével számol. (MTI)
máj. 31
7:20
Orbán: új jobboldalra van szükség (Privátbankár)
A Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság a jövő héten elkészíti első részjelentését, ami után néhány napon belül minden bizonnyal azonnali intézkedésekre lesz szükség - közölte Orbán Viktor a hetedik kötcsei találkozón vasárnap
máj. 31
7:21
Milliós „hálapénzek” (HírTV)
Az oktatási tárca után a Miniszterelnöki Hivatal is pénzosztásba kezdett a kormányváltás előtti napokban. Tízmilliót kapott a balliberális Mozgó Világ, de búcsúzóul megsegítették a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségét és a Magyar Antifasiszta Ligát is.
máj. 31
7:21
Izraeli támadás a gázai segélyflottilla ellen (Gondola)
Izraeli támadás érte a Gázai övezetbe segélyrakományt szállító önkéntes flottillát hétfőn több tv-csatorna jelentése szerint, s a hajókon több áldozata is van az akciónak
máj. 31
7:22
Oszkó: nem igaz, hogy brutálisan megnő a hiány (Privátbankár)
Oszkó Péter cáfolja a Napi Gazdaság értesülését, miszerint a Pénzügyminisztérium a magyar államháztartás esetében a hiány brutális növekedésével számol
máj. 31
7:23
Áradás miatti ideiglenes forgalmi rend a 41-es villamos vonalán (Gondola)
A XI. kerületben, Kőérberekben vasárnap este történt áradás miatt a 41-es villamosok a Batthyány tér és Budafok, Városház tér között közlekednek - közölte a BKV
máj. 31
7:24
Vádlottak padján a világsztár magyar exe: drogot csempészett (ATV)
Így akarta eltenni az útból, csak ő esett bele a másnak szánt verembe.
máj. 31
7:30
Bajnainak 4,5 milliós végkielégítés jár (Blikk)
máj. 31
7:30
Diplomaták, hercegek és tanárok a bukaresti Hungária Bálon (Infostart)
eles közéleti személyiségek, a romániai magyar közösség tagjai és a média képviselői egyaránt részt vettek a hétvégén Bukarestben a magyar nagykövetség által szervezett Hungária Bálon.
máj. 31
7:30
Kezdődik az irtás Budapesten - új módszerek (Infostart)
Sáringer-Kenyeres Tamás biológus szerint az esőzések miatt nagyon sok szúnyog várható idén. A fővárosban kedden kezdik meg a szúnyogok irtását.
máj. 31
7:36
Őszig csak vergődik a mobilpiac (Privátbankár)
Az elmúlt évben 6-8 százalékkal csökkent a mobilpiac bevétele Magyarországon; fellendülés csak a második félévben várható, de éves szinten az idén még mindig 3-5 százalékos visszaesést jelez előre a V...
máj. 31
7:38
Az illeték nehezíti a reexportot (Privátbankár)
Tulajdonszerzési illetéket kell fizetniük a külföldről behozott használt autók után azoknak a kereskedőknek, akik harmadik országban értékesítik az autót - írja a Napi Gazdaság a hétfői számában. F...
máj. 31
7:39
Kitelepítések a Fejér megyei Igar két településrészén (Gondola)
Mintegy 20 embert kellett kitelepíteni vasárnap este a Fejér megyei Igar-Vámszőlőhegyen és Igar-Vámpusztán, ahol a nagymennyiségű csapadék nyomán víz-és sár árasztotta el az utcákat - mondta el az MTI-nek a katasztrófavédelem
máj. 31
7:39
Mi lesz veled, gázár? (HírTV)
Legjobb esetben is csak szinten maradhat a gázár július 1-jétől. Bár a forint gyengülése a dollárral szemben nagyjából 10 százalékos áremelkedést indokolna, a Magyar Nemzet úgy tudja, az újonnan megalakult kormány egyeztetéseket folytat szolgáltatókkal arról, hogy lehetne mérsékelni, esetleg teljesen „eltüntetni” a drágulást. Végleg megszűnik a gázártámogatás.
máj. 31
7:40
LMP: a demokrácia vége a választási rendszer megváltoztatása (Privátbankár)
Ha az önkormányzati választásokkal kapcsolatos javaslatokat változatlan formában szavazzák meg, az a demokrácia lassú felszámolásához vezet - nyilatkozta a Népszabadság hétfőn megjelent számában Schif...
máj. 31
7:41
180 fokos fordulat: jelzésértékű Orbán varsói útja (HírTV)
Az egész térség számára fontos üzenetet hordoz Orbán Viktor miniszterelnök kedden sorra kerülő, első külföldi útja, mely Varsóba vezet – jelentette ki a MNO-nak Kiss Gy. Csaba Közép-Kelet-Európa-szakértõ, történész. Az antalli korszak és az első polgári kormány stratégiáját folytathatja az új magyar kabinet azzal, ha erős regionális partnereket keresve törekszik saját pozíciójának kiépí...
máj. 31
7:42
Vártnál jobban teljesített az AAA Auto (Portfolio)
Szokás szerint utolsóként tette közé a hazai tőzsdei cégek között negyedéves gyorsjelentését az AAA Auto, a társaság az egyetlen elemző által adott várakozásokat felülmúló számokat közölt ma reggel....
máj. 31
7:42
Brutális nyugdíjcsökkentés! Miből fognak megélni? Egymillióan nyugdíjminimumon Romániában (Pénzcentrum)
Bár keleti szomszédunknál a 350 lejes (23 500 forintos) minimális nyugdíjakat nem érinti a 15%-os csökkenés, a megszorító intézkedés következtében a jövőben 400 ezerrel, összességében 1,082 millióra nő azoknak a száma, akiknek e havi ellátása a legalsó szintre esik vissza....
máj. 31
7:45
Robbanás egy kínai szénbányában: 17-en meghaltak (HR Portál)
Tizenhét bányász életét vesztette, és egy megsérült egy közép-kínai szénbányában történt robbanásban.
máj. 31
7:47
Munkába tartott a rendőr, amikor elfogott egy körözött férfit (HR Portál)
A munkahelyére igyekvő rendőr fogott el egy körözött férfit a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztálya vasárnap.

Keresés