2010. június 5. szombat

jún. 5
0:27
Ötnapos közbiztonsági akciósorozat indult a fővárosban (Gondola)
Száz rendőr részvételével ötnapos közbiztonsági akciósorozatot indított pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányság - jelentette be Kalmár Tamás, a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetője a Nyugati téri aluljáróban tartott sajtótájékoztatóján
jún. 5
0:30
Szombaton 10:30-kor dőlnek ki a csontvázak a szekrényből (Portfolio)
Szombaton fél 11-kor hozza nyilvánosságra a Varga Mihály által vezetett tényfeltáró bizottság első részjelentését - tudhattuk meg pontban 12 órával a sajtótájékoztató kezdete előtt. 2010.06.03...
jún. 5
0:31
Varga: a kormány azonnali döntéseket hoz a gazdasági tényfeltárás után (Gondola)
Amikor a gazdasági tényfeltáró bizottság jelentése elkészül és erről a testület beszámol a kormánynak, akkor a kabinet azonnal döntéseket fog hozni – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára pénteken a Sándor-palota előtt
jún. 5
0:35
Orbán Viktor: sem pénzben, sem emberi erőforrásban nincs hiány (Gondola)
Sem pénzben, sem a védekezéshez szükséges eszközökben, sem az emberi erőforrásban nincs hiány, a baj az, hogy akármennyi mindennel is rendelkeznek, óriási ez a víztömeg - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Borsod megyei Edelényben, pénteken
jún. 5
0:45
Kitelepítik Ócsanálos lakosait az árvíz miatt (Gondola)
Elrendelték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ócsanálos teljes lakosságának kitelepítését a Hernád és a Vadász patak áradása miatt pénteken tizenkét óra előtt; 273 embernek kell elhagynia otthonát - mondta Madzin Tibor polgármester az MTI-nek
jún. 5
0:49
Obama: "tarthatatlan a status quo" a Közel-Keleten (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök kijelentette, hogy "tarthatatlan a status quo" a Közel-Keleten", de nem kívánta a Gázai övezetbe tartó segélyflottilla elleni izraeli támadást kommentálni a tények végleges megállapítása előtt
jún. 5
1:03
Hat szaktekintélyt kért fel Orbán az új alkotmány koncepciójának kidolgozására (Gondola)
Hat szaktekintélyt kért fel Orbán Viktor miniszterelnök, hogy hozzanak létre egy olyan testületet, amely a kormányfő mellett fog működni, és az új alkotmány koncepcióját fogja kidolgozni - jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján
jún. 5
3:18
Pozitív a kosaras doppingtesztje (Blikk)
SZÉKESFEHÉRVÁR — Doppingszert találtak Farkas Attilának (labdával), az Albacomp kosárlabdázójának a mintájában egy május 2-án elvégzett szűrés során. A magyar szövetséget pénteken tájékoztatta az esetről Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője.
jún. 5
3:22
Koeman állásába kerülhet a vereség (Blikk)
AMSZTERDAM — A magyar labdarúgó-válogatott papíron ugyan barátságos mérkőzésen lép ma pályára Hollandiában, de egyáltalán nem tét nélküli lesz az összecsapás. Elképzelhető ugyanis, hogy a múlt szombati, németek elleni (0-3) találkozóhoz hasonló kiábrándító játék és súlyos vereség megpecsételheti Erwin Koeman (48) szövetségi kapitány sorsát. Márpedig a legutóbbi nyolc meccsén egy-egy győzelmet…
jún. 5
3:36
Talma meglepetésbulit kapott (Blikk)
MUGELLO —  Felfegyverkezve vág neki Talmácsi Gábor (29) a gyorsasági motoros világbajnokság Olasz Nagydíjának. A Moto2 kategóriában szereplő Fimmco Speedup Team magyar pilótája egy hete ünnepelte születésnapját, de a rajongói Farra di Soligóban meglepetésbulit szerveztek neki.
jún. 5
3:36
Ritkaság - Tizennyolc kilós daganat a hasban (WebBeteg)
Ritka méretű, 18 kilogrammos daganatot távolítottak el egy 63 éves nő hasából a miskolci városi kórház szülészeti osztályán - mondta el Hardonyi András főorvos az MTI-nek pénteken.
jún. 5
3:40
Rooney: Jönnek az anGÓLOK! (Blikk)
RUSTENBURG — A világbajnoki cím megszerzésében reménykednek az angolok, abban bíznak, hogy 44 év után újra ők kerülnek a futballvilág trónjára. Igaz, minden rangos torna előtt arról beszéltek szurkolóik és játékosaik, hogy „majd most sikerül", ám Dél-Afrikában olyan klasszis szerepel együttesükben, aki akár a végső sikerig is vezetheti csapatát. Wayne Rooney (24), a Manchester United…
jún. 5
4:12
Indul a borok útja rali! (Blikk)
BUDAPEST —  A svéd király egykori szakácsa is vendégül látja a XV. Magyar Borok Útja Rally versenyzőit az idei túrán. Stefan Császár több mint 20 évig dolgozott a király udvarban, majd magyar származású lévén visszaköltözött Magyarországra, és Nagyradán indított borászatot.
jún. 5
4:30
Lottómilliomos fiát ölte meg az ámokfutó (Blikk)
WHITEHEAVEN ‒ Már nem ér semmit az a hatalmas öszszegű lottónyeremény, amelynek együtt örült annak a férfinak a családja, akit szitává lőtt az eszét vesztett cumbriai taxisofőr. Derrick Bird (†52) hidegvérrel kivégezte autójában a fiatal ingatlanügynököt, Jamie Clarkot (†23), akinek családja néhány éve 802 millió forintnyi összeget nyert a lottón.
jún. 5
4:48
Nem adjuk Vivient! (Blikk)
GYOMAENDRŐD — Alig hervadtak el a virágok Nemes Márti (†34) sírján, lánya, a kis Vivien (6) újabb megpróbáltatásoknak néz elébe: apai nagyanyja szeretné magához venni, vagy legalább látogatni őt.
jún. 5
4:52
Visszaküldik az új metrókat? (Blikk)
BUDAPEST — Egyre rejtélyesebb a metrókocsi-vásárlás. Információink szerint az ügyben nyomoz a rendőrség, de hogy miért, arról hallgatnak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság annyit ismert el, hogy a 4-es metró építésével kapcsolatban hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomoznak. De hogy a 2-es metróra tervezett új szerelvények miért lettek gyanúsak a nyomozóknak, arról nem árultak…
jún. 5
4:56
Éhségsztrájkol a magyar pornós (Blikk)
OLASZORSZÁG — Öngyilkossággal fenyegetőzik és éhségsztrájkol az Olaszországban börtönbe zárt magyar pornószínésznő.
jún. 5
5:06
Laky Zsuzsié a legszebb popsi (Blikk)
BUDAPEST ‒ Egy formás női fenék beindítja a férfiak fantáziáját. Ki ilyenről, ki amolyanról álmodozik, ezért gyakran beszéd- és vitatéma. A sztárok igyekeznek elérni a számukra tökéletes külsőt, szinte már versenyeznek azon, ki néz ki jobban.
jún. 5
5:06
Segítsd elő a vetőmagok kicsírázását mesterséges fénnyel! (Édenkert)
A magok beltéri csíráztatásához szükséges néhány különleges lámpa. A választás attól függ, hogy hány palánta van, és mekkora területre szükséges a fény. Lássuk a lehetőségeket!
jún. 5
5:08
Melyek a legkönyebben gondozható szobanövények? (Édenkert)
A szobanövények élettel töltik meg a helyiségeket. Mivel dísznövények, egészségügyi szempontból is hasznosak, hiszen tisztítják a levegőt, és növelik a páratartalmat. A virágzó szobanövények egy többlet élvezetet biztosítanak, színt, és legtöbbször még finom illatot is visznek hajlékunkba.
jún. 5
5:15
Éves mélyponton a forint (Blikk)
BUDAPEST — Mit akarnak elérni? Padlóra küldte a forint és a magyar részvények árfolyamát két fideszes politikus. Először Kósa Lajos csütörtöki, magyar államcsődről szóló nyilatkozata „akasztotta ki" a piacokat, majd pénteken Szijjártó Péter duplázott ugyanebben a témában. Az eredmény: egyéves mélyponton a forint árfolyama, a BUX 3,34 százalékot esett. A devizahitelesekre nehéz idők várnak.
jún. 5
5:18
Már most is egy csomó pénzt keresett a halandzsázó magyar énekes (ATV)
Több helyre is meghívták.
jún. 5
5:24
Leöntötték a királynőt! (Blikk)
LONDON ‒ Egy királynő leöntve és szakadtan is királynő marad, amit mi sem bizonyít jobban II. Erzsébet eseténél, aki a görög herceg partiján ért sorozatos baleset ellenére is emelt fővel távozott a rendezvényről. II. Erzsébet Konstantin egykori görög király 70. születésnapi fogadására érkezve még makulátlan volt halvány babakék estélyijében, ezüstláncos táskájával maga volt a megtestesült…
jún. 5
5:27
Mivel könnyítsük meg a magvetést? - 3 fontos tanács (Édenkert)
Tudta, hogy néhány egyszerű módszerrel mennyire meg lehet könnyíteni a magvetést? Segítsük elő a magok gyors kicsírázását a következő módszerekkel!
jún. 5
5:36
Sólyom: „tudomásul kell venni a nemzet egy részének más kulturális nemzethez tartozását” + videó (ATV)
Az államfő a parlament ünnepi ülésén szólalt fel.
jún. 5
5:42
Betonra zuhant a mirigy-legény (Blikk)
BUDAPEST —  Két méter magasról zuhant a mélybe Kabai László (42). Az Irigy Hónaljmirigy énekese egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően zúzta szét az arcát, miután szomszédja teraszáról egy betonfeljáróra esett.
jún. 5
5:44
Csak a szinkron maradt Stohlnak (Blikk)
BUDAPEST — Miből fog élni nyártól Stohl András (43)? Pár hete még ő számított a legfoglalkoztatottabb magyar színésznek, ám amióta május nyolcadikának hajnalán ittasan és kábítószer hatása alatt súlyos sze mélyi sérüléssel járó karambolt okozott, a szakmai élete is romokban hever.
jún. 5
5:46
Itt nyugszik Dennis Hopper (Blikk)
RANCHOS DE TAOS —  Egy új-mexikói kisváros temetőjében helyezték örök nyugalomra a múlt héten elhunyt Dennis Hoppert (†74).
jún. 5
6:00
Királynőből lett pincér Balogh Edina (Blikk)
Volt az ország legszebb hölgye, most pincérként mégis sokkal népszerűbb. Egy óra hosszán keresztül  faggathatták kérdéseikkel Balogh Edinát (25) péntek délelőtt olvasóink. Nem véletlen, hogy a Barátok közt Kingájának, a Rózsa presszó pincérnőjének legbensőbb titkaira elsősorban a férfiak voltak kíváncsiak, de persze szép számmal érkeztek kérdések a hölgyektől is. Megtudhattuk többek közt,…
jún. 5
6:02
Tetovált First Ladyk (Blikk)
BERLIN — Színt visz majd a politikába Christian Wulff német kereszténydemokrata politikus (50) felesége, Bettina (36). Wulff az esélyes arra, hogy Németország elnöke legyen, s ebben az esetben vagány feleség lesz minden idők legfi atalabb német First Ladyje.
jún. 5
6:48
Pandora útlevele (Kripto Akadémia)
A The Economist című brit gazdasági hetilap legújabb száma Pandora útlevele címmel a kiéleződött magyar-szlovák viszonyról közölt cikket.
jún. 5
7:06
Két hét a cseh kormányalakításra (Kripto Akadémia)
Két hetet adott Petr Necasnak, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) vezetőjének Václav Klaus az új kormány megalakítására.
jún. 5
7:06
Mesterházy: lejtőre taszították a forintot a fideszes nyilatkozatok (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila szerint azok a nyilatkozatok, amelyeket fideszes politikusok tettek az elmúlt napokban, megrendítették, és lejtőre taszították a forintot. Az MSZP frakcióvezetője pénteken arra kérte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF): ellenőrizze, történnek-e nem szokványos kötések a tőzsdén, amelyekből arra lehet következtetni, hogy bárki is erre a helyzetre spekulálna.
jún. 5
7:06
Milliárdokat takaríthatnánk meg: kezünkben a megoldás! (Pénzcentrum)
Konzervatív becslések szerint is százmilliárd forintot takaríthatna meg a magyar állam azzal, ha megfelelő intézkedéseket hozna a hazánkban - nemzetközi összehasonlításban is - rendkívül túlzott készpénzhasználat visszaszorítására....
jún. 5
7:08
Kan Naoto az új japán kormányfő (Kripto Akadémia)
Három év alatt az ötödik új miniszterelnököt választották meg tegnap Japánban. Kan Naoto az eddigi pénzügyminiszter a hét közepén váratlanul leköszönt Hatojama Jukiót váltotta fel.
jún. 5
7:08
Elszámolta magát a Fidesz? (Alternatív Energia)
Zuhanással reagált a forint és a tőzsde is Szijjártó Péter nyilatkozatára, miszerint nem túlzó Kósa Lajos államcsődről való kijelentése. A tőzsde az év legforgalmasabb napján és három százalékos csökkenésen van túl, a forint pedig a majdnem elérte 290-es határt. Politikai elemzők szerint a Fidesz elszámolhatta magát, és az is valószínű, hogy már visszatáncolnának az ígéreteiktől.
jún. 5
7:10
Szöul nem akar BT-határozatot (Kripto Akadémia)
Dél-Korea átadta az ENSZ Biztonsági Tanácsának Észak-Korea által elsüllyesztett hadihajója ügyét - közölte pénteken Li Mjung Bak dél-koreai elnök.
jún. 5
7:10
Teljesült a papírforma a KBH-ban (Alternatív Energia)
Jelenleg egyetlen olyan személy van, aki ismeri a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz (NBH) tartozó operatív ügyeket, és képes kézben tartani azokat, ez az ember Horváth József - így indokolta Domján László dandártábornok, a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) új főigazgatója, hogy mai hatállyal a volt UD Zrt.-s vezetőt nevezi ki a KBH főigazgató-helyettesének.
jún. 5
7:12
Obama New Orleansba indult (Kripto Akadémia)
Harmadszor indult tegnap a Mexikói-öböl térségébe Barack Obama, hogy felmérje a Deepwater Horizon olajkút katasztrófája nyomán keletkezett károkat. Az amerikai elnök még tervezett külföldi útját is elhalasztotta, váratlanul bejelentette, hogy nem utazik el Ausztráliába és Indonéziába.
jún. 5
7:12
Víz alatt az ország egyik része, készültségben a másik (Alternatív Energia)
Drámaivá vált a helyzet Magyarország északi részén, több település megközelíthetetlen, a rogyadozó házakból csónakkal menekítik az ott lakókat. Több ezer családnak kellett elhagynia az otthonát, sokan családtagjaikhoz sem menekülhetnek. Szendrőládon azonnali segítséget kérnek, sok embernek mindene odaveszett.
jún. 5
7:24
"Egyik helyen kijavítják a szakadást, másik helyen újra áttör a víz" (Alternatív Energia)
Edelény határán rendőrök állítanak meg. Mikor meghallják, hogy újságírók vagyunk, továbbengednek. Valószínűleg csak a katasztrófaturistákat szűrik ki.
jún. 5
7:26
Frekvenciát nyert, mégsincs szerződése a Klubrádiónak (Alternatív Energia)
Bár a Klubrádió áprilisban megnyerte a 92.9 MHz-es frekvenciára kiírt pályázatot, a szerződést az Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT) még nem írta alá.
jún. 5
7:28
Sólyom szerint az egységről tesznek hitet (Alternatív Energia)
Ideje volt már, hogy ha a magyar nemzet egészéről és sorsáról beszélünk, ne fájdalommal teljen meg a lélek, hanem az együttlét örömével - mondta Sólyom László a parlamenti Trianon-emlékülésen. A köztársasági elnök szerint az emléknap akkor tölti be feladatát, ha a trianoni békeszerződés után 90 évvel valóban új korszakot nyit.
jún. 5
7:42
Kiss: Kósáék veszélybe sodorják az országot (ATV)
Az MSZP alelnöke szerint a Fidesz egy nagyon rossz revíziós politika felhangját jeleníti meg.
jún. 5
7:48
Koraszülést okozhatnak a rossz fogak (Infostart)
Nemcsak fertőzések, hanem szájüregi és fogászati problémák is koraszüléshez vezethetnek - hívta fel a figyelmet a SOTE II. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika koraszülött intenzív osztályának vezetője. Nobilis András az InfoRádiónak elmondta, minden nyolcadik újszülött idő előtt jön a világra.
jún. 5
8:00
Az első vidéki néprajzi múzeumot alakítják ki Debrecenben (Spa Trend Online)
Kétéves program keretében, 412 millió forintból alakítják ki az ország első vidéki néprajzi múzeumát Debrecenben, a belvárosi Magoss-házban, amely Déri György gyűjteményének ad majd otthont.
jún. 5
8:02
Kovásznai György életmű-kiállítása (Spa Trend Online)
A Magyar Nemzeti Galéria ma nyíló kiállítása egy feledésbe merült magyar képzőművészi életművet fedez fel.
jún. 5
8:04
Elszalasztott lehetőség (Spa Trend Online)
A X. Pécsi Országos Színházi Találkozó megnyitóján az érdemdús férfiak éppen a színház balkonja alatt beszéltek, mondták a nagyszerű szavakat, de arról nem esett szó, hogy erre a balkonra nem lehet kimenni.
jún. 5
8:06
Könyvheti dilemmák: mit ne vigyek haza? (Spa Trend Online)
A látogatók számát tekintve már hétvégi formát mutatott pénteken is a Vörösmarty tér: nehéz lesz ezt szombaton, vagy vasárnap meghaladni, bár kétség ne férjen hozzá, maholnap még többen lesznek. Nincs mese: a kultúra és a könyvek kellenek. Válság, rossz idő ide, vagy oda.
jún. 5
8:06
Intim titkok Daróczi mobilján (Blikk)
BUDAPEST — Továbbra sincs döntés Daróczi Dávid (†37) örökösödési ügyében. Pénteken a másodi hagyatéki tárgyalást tartották, ahol az április elején elhunyt kormányszóvivő édesapja, Choli Daróczi József, édesanyja, Ica néni és kedvese, Liptai Claudia ügyvédje jelent meg – a szép műsorvezetőnő még a Mokkában volt a reggeli órában. Claudia a törvény szerint semmit sem örökölne Dávid után, hiszen…

Keresés