Minden egy hétköznapinak tűnő délután indult. Zimre Kriszti, a MME anyja (ha szabad így fogalmaznom), felvetette, hogy írhatnék egy gasztronómiai blogot, mert szerinte sokaknak tetszene.
MISKOLC – Ahogy a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János (41) előre megjósolta, valódi bátorságpróba volt. Ahhoz már hozzászoktak a pilóták, hogy egy-egy gyorsasági szakaszt szürkületben, esetleg sötétben teljesítsenek, de hajnalban autózni...
ZARAGOZA – Elhallgattatta a kritikusait Kaká (28). A Real Madrid brazil futballistája lágyéksérülése miatt több mint egy hónapig nem lépett pályára, szombaton azonban a Real Zaragoza ellen (2-1) győztes góllal tért vissza.
SZÉKESFEHÉRVÁR – Évek óta tátongó űrt tölt be a Ferencváros labdarúgócsapatánál Megyeri Balázs (20). A zöld-fehérek szurkolói régóta vártak arra, hogy a klub hagyományaihoz méltó kapus lépjen színre, és a saját nevelésű, de egy évet az angol Bristol Citynél eltöltő fiatal élt a lehetőséggel. A listavezető Videoton ellen 0-0-s döntetlenre végződő idegenbeli meccsen főszereplő volt. Kis túlzással az…
ZALAEGERSZEG – Néhány pizzába kerül Csank János (63) feledékenysége. A ZTE labdarúgócsapatának vezetőedzője a Kecskemét elleni mérkőzés előtt a szállodában felejtette a szerencsehozó ingét. Csank játékosai 2-2-t játszottak, a kék-fehérek mestere szerint sorsuk már azzal eldőlt, hogy ő a szobában felejtette a mérkőzésre kikészített ingét.
A Szűz jegyen áthaladó Szaturnusz 2008 októberétől 2010 őszéig szembenállásban van a Halak jegyében tartózkodó Uránusszal, mely konstelláció ezen a héten is hatalmas feszültségeket idéz elő. Ez a meglehetősen felforgató és számos életterületen reformokat sürgető csillagállás szükségessé teszi, hogy alkalmazkodjunk az elkerülhetetlen változásokhoz.
BUDAPEST–KISKUNLACHÁZA – P. József (26) félt, hogy butának, csúnyának, bolondnak nézi környezete – a pszichológus szakértő, Orosházi Erzsébet szerint ettől tartott a H. Nóra (†14) megölésével és megerőszakolásával vádolt férfi.
CSÖMÖR – Akinek gyakran vezet el az útja Csömör mellett, bizonyára észrevette már azt a kacsalábon forgó palotát, amelyet mintha egy mesebeli forgószél tett volna le a határban lévő kopár szántóföld közepén.
BUDAPEST – Széthulló buszok hozták a frászt az utasokra a 276E járat vonalán. Miután az első jármű ajtaja kis híján közéjük zuhant, a következő busz ugyancsak meghibásodott. Az életveszélyes esetekről a BKV-figyelő egyik olvasója számolt be, aki április 22-én az Örs vezér terére szeretett volna eljutni.
BUDAPEST – Nem érzi magát felelősnek Demszky Gábor főpolgármester azért, mert a választók által rábízott főváros vagyonát szétlopták az orra előtt. Demszky annak kapcsán beszélt erről a Blikknek, hogy a BKV után immár a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél is nyomozni kezdett a rendőrség.
LONDON – Ezt komolyan gondolták?! Megalázó programsorozatot készítettek elő a nyár végén Angliába látogató XVI. Benedek pápának a brit külügyminisztérium tisztviselői.
ASHEVILLE – Ezúttal nem Hawaii szigetén vagy az amerikai milliomosok körében népszerű Martha's Vineyardon, hanem a Carolina államban található kisváros mellett nyaralt néhány napot Barack Obama és felesége, Michelle.
TAJPEJ – Alig több mint öt másodperc alatt zuhant rá az autópályára Tajvanon egy kisebbfajta hegy, a föld- és kőtömeg négy autó utasait élve temette el.
"Minden beleolvadt a zenénkbe" - mondja Gryllus Dániel, a Kaláka Együttes vezetője, akinek tegnap nagyszabású koncerttel ünnepelték a hatvanéves születésnapját a Millenárison, amit kibővített formában június tizenkettedikén megismételnek. A több mint negyvenéves Kaláka Együttesnek közel ezerkétszáz dala van és huszonöt lemeze.
"Folyamatosan visszatérő alhasi fájdalmam van. Okozhatja ezt chlamydia, ha 7 éve vagyok férjnél? Azóta más férfi nem volt az életemben, és a férjemben is megbízom." Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Bőven lesz mire figyelnünk a héten. A második fordulós parlamenti választás után hétfőn rögtön az MNB kamatdöntő ülése következik - az elemzők szerint újabb kamatcsökkentésekre számíthatunk. A hét...
Az éves forgalmi változás alapján már kezd talpra állni a magyar kiskereskedelem, igaz, havi alapon még inkább megtorpanásról beszélhetünk. A januári 0.6%-os növekedés után ugyanis februárban stagnált havi alapon a magyar kiskereskedelmi forgalom, az éves visszaesés mértéke viszont 5.6%-ról 4.3%-ra mérséklődött....
Bármennyire is rányomják bélyegüket a tavaszi tájra a csüngő ágú cseresznyefák, ne teremtsünk monopolhelyzetet ennek a csodálatos fafajtának. Lássuk a szép fűzfákat!
A lovagcsillag (Hippeastrum). Ez az érzéki szobanövény télen van szépsége teljében. Méltóságteljes méretével a lakás méltó ékessége. Eleven és elegáns, drámai hatású.
A Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpad idén is könnyed, és szórakoztató előadásokkal várja az érdeklődőket a Budapesti Nyári Fesztivál három hónapja alatt.
A hitelezési válság hatására felértékelődött a megtakarítások szerepe a lakosság körében. Az egyik kedvező megtakarítási lehetőség a lakástakarék szerződés, mely az állami támogatásnak köszönhetően a bankbetéteknél magasabb hozammal kecsegtet, hitellel egybekötve pedig alacsonyabb havi részleteket eredményez az adósoknak. Most induló cikksorozatunkban Oszlányi Zsolt, az OTP Lakástakarékpénztár…
Magyarországon virágzik a temetkezés-üzletág. Tuti biznisz ez, hiszen mindig lesz kuncsaft. Temetkezési vállalkozások jönnek létre és szűnnek meg, vívnak élet-halál harcot egymással az ügyfélért. Mindezt rejtve, hiszen a törvények nem engedik, hogy bárki is reklámozzon ilyen jellegű szolgáltatást. Ennek a háborúnak a boncmesterek a szürke eminenciásai.
Mundruczó Kornél legújabb filmjét meghívták a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába, így a Szelíd teremtés - A Frankenstein terv a világ filmtermésének élvonalában küzd az Arany Pálmáért a május 12-én kezdődő nagyszabású fiesztán.
A hetvenes évek elején vált legendássá a Török Ádám és a Mini által szervezett össznépi majális a Tabánban. A fellépők sora sokat változott, de még mindig ezreket vonz a magyar Woodstock.
A XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon elképesztő érdeklődés kísért egy vékonyka, mindössze 154 oldalas könyvet. Az interjúkötetet az ötvennégy éve Amerikában élő irodalmár, Marianna D. Birnbaum készítette, a címe: Esterházy, Konrád, Spiró Jeruzsálemben. A könyvben az első interjú avval a kérdéssel kezdődik, hogy magyar vagy zsidó írónak tartja magát Spiró György.
BUDAPEST – Egy pillanat alatt heves szóváltásba keveredett Vágó István (61) és Eszményi Viktória (59), méghozzá kamerák előtt, a FEM3 televízió stúdiójában. Mindketten a Boszorkánykonyha című műsor vendégei voltak, ahol a téma az asztrológia volt.
BUDAPEST – A szerencsére és a megérzéseire bízza magát Csorba Árpád, az Áll az alku ma esti játékosa. Nem hisz a taktikázásban, szerinte a véletlenen múlik, hogy hazaviszi-e a 21 millió forintot.
BUDAPEST – Nemcsak a színpad, de a konyha ördöge is Détár Enikő (46). Az RTL Klub Vacsoracsatájának ma esti házigazdája meglepetések egész sorával várta vendégeit, Kaszás Gézát, Szakál Mikit, Beryt és Bay Évát. A színésznő műsorvezető nemrég tért vissza a képernyőre három hónapos kényszerpihenőjéről, mégis nagyszerűen vette az akadályt.
KECEL – Hobo Blues Band-koncert nélkül maradtak péntek este azok a fiatalok, akik az ifjúsági és rockfesztiválra látogattak el Kecelen. A hiba a szervezők miatt történt, akik – amikor a gázsi kifizetésére került volna sor – egyszerűen köddé váltak. Hobo (65) és csapata természetesen a megbeszélt időpontban megjelent a fesztivál helyszínén, arra azonban már nem kerülhetett sor, hogy színpadra is…
HONOLULU – A gyerekért mindent! – tartja Beyoncé Knowles is (28), akit unokaöccse, a 8 éves David temetett be nyakig a homokba az egyik mesés hawaii tengerpart strandján.
Ma forradalom történt a szavazófülkékben - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a budapesti Vörösmarty téren vasárnap este. Orbán Viktor a választások második fordulója utáni beszédében el...
Sólyom László köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra kitűzi az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját. Az államfő ezt vasárnap nem sokkal 21 óra után az Országos Választási Központb...
Az Országgyűlés összetétele a szavazatok 99,22 százaléka alapján: Fidesz-KDNP 262, Fidesz-KDNP-MVMP 1, független 1, Jobbik 47, LMP 16, MSZP 59 mandátum - jelentette be Virág Rudolf, az OVI vezetője vasárnap este
Késztetni, ösztönözni fogja az MSZP a Fideszt a jó kormányzásra és ha lehet, akkor belekényszeríti a demokrácia tiszteletébe - mondta Lendvai Ildikó, a szocialista párt lemondott elnöke.
Az elmúlt négy év gyakorlatával szemben, érdemi tárgyalásokra számít a Liga Szakszervezet a társadalmi érdekegyeztetés során - mondta az MTI kérdésére Gaskó István elnök vasárnap este, a Fidesz két...
A Munkástanácsok Országos Szövetsége arra számít, hogy a magánérdekkel szemben a közösségi és nemzeti érdekek, kiemelten pedig a munkavállalói érdekek érvényesülnek majd a Fidesz kormányzása során ...
Sokkal több szavazatot kaptak első fordulós eredményükhöz képest azok az LMP-s politikusok, akik javára az MSZP egyoldalúan visszalépett. A 8. számú egyéni választókerületben (VI. kerület) Kaszi...