Madrid — Alig három hét alatt a Real Zaragozának és a Real Madridnak is bombagólt lőtt Vadócz Krisztián (24) a spanyol élvonalban – az Osasuna magyar középpályása pazar formában futballozik.
Dr. Kapiller Zoltán állatorvos, a Magyar Kullancsszövetség Közhasznú Egyesület elnöke segítségével most többet megtudhatunk a kullancsokról, és arról, hogy miként betegítheti meg az embert, de tanácsokat is kapunk arra az esetre, ha a vérszívó már megcsípett bennünket.
Atlanta ‒ Közel 40 évvel legnagyobb sikerei után is csúcsformában állt rajongói elé Jane Fonda (72) a fitneszvilágnapon, pedig a színésznőt egy éve még tolókocsiban fotózták a New York-i reptéren.
Budapest ‒ Első ránézésre senki sem gondolná a Jóban Rosszban színésznőjéről, hogy jól bánik a fegyverekkel, mint ahogy azt sem, hogy van otthon neki, és engedélye is van hozzá.
Terézváros — Több százan osztozhatnak Fásy Ádám sorsában, akinek – mint megírtuk – 100 millió forintja lett semmivé a rendszerváltás utáni egyik legnagyobb ingatlanügyben, amelyben még nyomoz az ügyészség.
Budapest — Öleléssel várták a Kodolányi János Főiskola szociális tanulmányok tanszékének hallgatói a Szent István Gimnázium magyar érettségiről kijövő diákjait.
Veszprém — Beperelte az Amerikai Egyesült Államokat egy magyar férfi. Bősze Ferenc (58) azért követel elégtételt, mert édesapja a II. világháború idején egy Sopron melletti amerikai légitámadás miatt vált nyomorékká, méghozzá civilként.
Nem egységes a szakmai álláspont abban a tekintetben, hogy fogékonyabbak-e a cukorbetegek egyes fertőzések iránt vagy sem – mellette és ellene szóló adatok egyaránt ismertek –, bizonyos azonban, hogy a fertőző betegség cukorbetegséggel társulva nagyobb odafigyelést, intenzívebb kezelést igényel, mintha ugyanaz a megbetegedés nem cukorbetegnél lép fel.
Szigetszentmiklós — Műmellekről és pornósztárról beszélt gyerekek előtt a szigetszentmiklósi majálison a Sugarloaf énekesnője – a szülők legnagyobb felháborodására.
New York — Egy kopaszodó, középkorú fehér férfit keres a rendőrség a manhattani autóbomba-robbantási kísérlettel kapcsolatban, amely miatt szombat este órákra ki kellett üríteni a Times Square-t.
Felhőtlen az öröm a TV2 háza táján, hiszen vasárnap rég nem látott győzelmet hoztak össze a Vasember című film segítségével, míg szombaton a Megasztár borzolta az RTL Klubot, fényes teljesímtényével....
Cikksorozatunk segítségével minden hónapban megtudhatja, hogy mikor és milyen kötelezettségei vannak az állam felé. Közöljük azokat a dátumokat és eseményeket, amelyekre érdemes lehet figyelni, ha nem akarunk különböző bírságot és pótlékot átutalni az APEH számlájára. Összeállításunk az egyéni vállalkozók, magánszemélyek és gazdasági társaságok legfőbb adónemeire tér ki....
Magyarországon közel 800 ezer rokkantnyugdíjas él (akik fele korhatár alatti ellátott), miközben a feleakkora Szlovákiában csak 70 ezer. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által közzétett statisztikák szerint a korhatár alatti rokkantsági nyugdíjasok átlagellátása 69 992 forint havonta, de akadnak, akik havi 200 ezer forint feletti ellátásban részesülnek....
Ez derült ki legalábbis abból a beszélgetésből, amit a főváros egyik bevásárlóközpontjának dolgozóival folytattunk. Van aki poénból, van aki hivatásszerűen űzi a tolvajlást. Átlagban napi hat terméket lopnak el, megbánást pedig a legritkább esetben tanúsítanak.
Három gént azonosítottak skót kutatók, melyek egy fájdalmas csontbetegség eseteinek hetven százalékáért felelősek. Az eredmény lehetővé teszi, hogy a csontszerkezet deformálódását okozó Paget-kór megállapítására szűrőtesztet dolgozzanak ki.
Bár már bizonyosan nem kap önálló tárcát a környezetvédelem, a pártok konkrét javaslatokat fogalmaznak meg zöld programjukban. A Fidesz Zöld Széchenyi-tervet emleget, míg az öko-pártként is fémjelzett LMP zöld fordulatról beszél. A programokban olvasható legalapvetőbb környezetvédelmi kérdésekben sok az átfedés, de új elemek is megjelentek.
Válaszolt a korrupcióellenes ügyészek kérdéseire hétfőn Mircea Geoana, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) korábbi elnöke az előzetes letartóztatásban lévő Catalin Voicu szenátor ügyében.
A csökkenő források miatt érdemes lehet egy személyre bízni az MSZP parlamenti frakciójának a vezetését és a pártelnöki tisztséget - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mesterházy Attila. A hétfőn megválasztott szocialista frakcióvezető arra is reagált, hogy Horváth Csaba főpolgármester-jelölt a napokban felvetette a díjmentes BKV lehetőségét. Szerinte az ötlet bizonyos feltételek mellett…
Jól végiggondolt tervezet, és nem blöffízű kampányfogás javaslata az ingyenes fővárosi tömegközlekedésről - állítja az MSZP főpolgármester-jelöltje, aki szerint komoly szakember nem is nyilatkozott kedvezőtlenül arról, a Budapesten erős LMP és a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője pedig nem tesz mást, mint próbálja az ő programját másolni
A politikai unió nélküli monetáris unió kísérlete elbukott, az EU most az integráció vagy a szétesés közötti, történelmi jelentőségű választás előtt áll - írja a hétfői Financial Times a görög pénzügyi segély kapcsán közölt elemzésében
Üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanúja miatt nemzetközi elfogatóparancsot adott ki egy olasz bíróság a volt honvédelmi miniszter lánya ellen. Az egykori modellt kiadatási őrizetbe helyezték, de hamar el is engedték, mert itthon is folyik ellene eljárás hasonló ügyben. Ügyvédje szerint a kisebbik Keleti lány ártatlan.
Tavaly 150 ezer német turista vett részt több napos dunai hajózáson. A Passau és Budapest között ingázó, minden igényt kielégítő folyami luxusszállodák komfortja a körutazás és a városnézés előnyeit ötvözi.
Mikor és milyen módon érvényesíthető az adókedvezmény lakáscélú hitel törlesztésével kapcsolatban? Nyugdíj és munka vagy nyugdíj melletti munka - másképp számol a rendszer? Az osztalékkal növelt bérjövedelem mellett miképp érvényesíthető az adójóváírás? Olvasóink kérdéseire az APEH válaszol.
Semmisnek nyilvánította dr. Homolya Szilvia bíró tegnap a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében a Liga Tanács azon tavaly szeptemberi határozatát, amely kizárta a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájából a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségét.
Lehet, hogy csak nyolc hónapig él a gyes szigorított szabálya, legalábbis a Fidesz ígérete szerint akár jövő januárban visszaállítják a régi rendszert. Arról viszont nem nyilatkoztak, hogy visszamenőleg érvényes lesz-e a kompenzálás.
Az Egyesült Államok első ízben hivatalos adatot közölt atomarzenálja teljes méretéről: 5113 töltettel rendelkezik. A védelmi minisztérium korábban ezt soha nem hozta nyilvánosságra, ez szigorúan titkos adatnak minősült. A Pentagon az atomsorompó-szerződés New York-i utókonferenciájának hétfői nyitónapján közölte a számot.
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Gáspár Győző tegnap a Bors jelenlétében nyitotta meg első koporsószalonját Salgótarjánban. A kereskedővé felcsapott showman olyannyira ad a minőségre, hogy minden termékét aláírásával hitelesíti.
Őrizetbe vették a napokban azt a tisztet, aki a HM beszerzéseiért is felelt. A korábban babérkoszorús elismeréssel jutalmazott tiszt a Magyar Nemzet szerint korrupciós ügyekbe keveredett
A budapesti újlakás-piacon jelenleg kapható lakások várhatóan 2010 végéig elkelnek, ezt követően pedig érzékelhető lakáshiány várható 2011-ben, amely jelentős, 15-20 százalékos áremelkedéssel párosul majd - közölte az Elephant Holding Cégcsoport és az OTP Lakáslízing az MTI-vel.