Több utcát is elöntött a víz a főváros XXII. kerületében, mert az esőzések következtében kiöntött a Hosszú-réti patak és kilépett medréből a Kőérbereknél található mesterséges tó.
Az államfő is részt vett a Városligeti Gyermeknapon. Sólyom László a hősök napi megemlékezés után sétált át a Gyermekmentő Szolgálat ünnepségére, ahol nehéz sorsú és a határon túlról érkező családoknak tartottak színes programokat.
Az izlandi politikai állapotok kifigurázására létrehozott, a pénzügyi válság után alakult Legjobb Párt (Besti Flokkurinn) szerezte meg a többséget a helyhatósági választásokon Reykjavíkban.
Vasárnap tartották "Új kezdet" címmel a hetedik kötcsei találkozót, ahol fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar tagjai értékelték az elmúlt húsz, illetve nyolc évet, és tanácskoztak az elkövetkező kormányzati ciklus teendőiről. A kötcsei pikniket 2004 óta évente rendezik meg a Somogy megyei településen, a tanácskozások nem nyilvánosak.
Meglehetősen óvatosan, de mégis derűlátóan nyilatkozott az euró jövőjét illetően vasárnap a német pénzügyminiszter, aki nem zárta ki, hogy a tervezett adócsökkentések helyett Németországban egyes adók emelésére is sor kerülhet. (MTI)
A Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság a jövő héten elkészíti első részjelentését, ami után néhány napon belül minden bizonnyal azonnali intézkedésekre lesz szükség - közölte Orbán Viktor a hetedik kötcsei találkozón
Ismét porcelánbögrékkel és tányérokkal készül egy nagy brit áruházlánc Vilmos trónörökös és barátnője, Kate Middleton eljegyzésének régen várt bejelentésére, jóllehet ilyesmivel már korábban is próbálkozott a brit kereskedelem, és a bizalom akkori megelőlegezése végül túl korainak bizonyult
A Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság a jövő héten elkészíti első részjelentését, ami után néhány napon belül minden bizonnyal azonnali intézkedésekre lesz szükség - közölte Orbán Viktor a hetedik kötcsei találkozón vasárnap.
Megváltoztatná a kormányzati szerveknél dolgozók jogviszonyát a Fidesz. Javaslatuk szerint az itt dolgozók felmondási idejét két hónapra csökkentenék, a gyesen és a gyeden lévők viszont továbbra is védettséget kapnának. A párt cáfolja, hogy a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvénymódosítás miatt 65 ezer ember állása kerülne veszélybe.
Halálos baleset történt a 85-ös úton a Győr-Moson-Sopron megyei Fertőszéplak közelében vasárnap délután. A mentés idejére teljes útzárat rendeltek el, a sofőrön azonban mér nem tudtak segíteni – értesült a HavariaPress.
Mintegy tucatnyi családot kell kitelepíteni a Budapest XXII. kerületi Hosszú-réti patak kiáradása miatt - mondta Karsai Ferenc, a kerület fideszes alpolgármestere
A múlt hét a nagy lejtmenet utáni korrekcióról szólt, és az emelkedő árfolyamok visszahozták a reményt a befektetők lelkébe. A gond az, hogy egy fekete gyertya porrá zúzhatja a lelkesedést, így...
Folytatódtak a miniszterjelöltek bizottsági meghallgatásai az Országgyűlésben. Megállt a munkanélküliség növekedése a februártól áprilisig tartó három hónapos időszakban. Új eljárás lefolytatását rendelte el a Kulcsár-ügyben a Fővárosi Ítélőtábla
Az euróövezeti válság és az ebből eredő piaci felfordulás rontja a brit növekedési kilátásokat is, és nem lehet kizárni, hogy az éppen növekedésnek indult brit gazdaság visszasüllyed a recesszióba - áll a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) vasárnap kiadott legújabb előrejelzésében. (MTI)
Meglepően hangzik, de a piszok javíthat az intelligencián: amerikai kutatók baktériumokat tartalmazó elegyet etettek egerekkel, mire azok gyorsabban találtak ki a labirintusból, mint társaik.
Martonyi János szerint a kettős állampolgárságról szóló törvény beterjesztésével és parlamenti elfogadásával nem avatkoztak be a szlovák választásokba és most nincs napirenden, hogy a határon túl élő magyarok szavazati jogot kapjanak
A spanyol kormány igen nehéz helyzetbe került azzal, hogy miközben a munkanélküliség így is a legmagasabb az euróövezetben, GDP-arányos államháztartási hiányának a csökkentése céljából megszorító intézkedéseket kellett életbe léptetnie, ami lassítja majd a gazdasági növekedést.
Kudarcba fulladt a 6-os út felszabadítására irányuló törekvés, továbbra is víz borítja az úttestet, ezért le van zárva a főút Dunaszentgyörgy közelében; a korlátozás várhatóan reggelig érvényben marad - közölte a rendőrség
Az új kormány arra készül, hogy az állami cégvezetők fizetését maximálja - közölte Varga Mihály, a Miniszterelnökség leendő államtitkára az MTV Szólás szabadsága című műsorában
Az euróövezeti válság és az ebből eredő piaci felfordulás rontja a brit növekedési kilátásokat, és nem lehet kizárni, hogy az éppen növekedésnek indult brit gazdaság visszasüllyed a recesszióba - áll a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) legújabb előrejelzésében
Az MSZP öt törvényjavaslat korrekcióját követeli a Fidesztől. Lendvai Ildikó pártelnök azt mondta: nem szabad eltörölni az állami vezetők havi kétmillió forintos bérplafonját, és nem lehet megengedni a pályázat nélküli privatizációt
GELSENKIRCHEN – Továbbra is a csúcson vannak a Klicsko testvérek. A két ukrán nehézsúlyú ökölvívó sorra veri az ellenfeleket, senki sem tudja megállítani őket. A sportsikerek mellett persze az is fontos számukra, hogy közben dől a pénz hozzájuk.
SZEGED – Két olimpiai bajnok női kajakosunk Világkupa-viadalos párharcából Janics Natasa (27) került ki győztesen, az 500 méteres döntőben biztosan utasította maga mögé valamennyi ellenfelét, köztük a harmadik helyen célba érkező Kovács Katalint (34) is.
Legalább 300 ember vesztette eszméletét egy klórgáz felhő hatására az észak-nigériai Kaduna egyik zsúfolt külvárosában - közölte vasárnap az afrikai ország környezetvédelmi minisztere. John Odey azt mondta, hogy a tömegbalesetet egy felelőtlen munkás okozta.
RUSTENBURG – Halálos veszély leselkedik az angol labdarúgó-válogatottra a dél-afrikai világbajnokságon. Kiderült ugyanis, hogy a Wayne Rooney (24) és csapattársai otthonául szolgáló Bafokeng Sports Campus környékén gyilkos pitonok, köpködő kobrák, puffogó viperák és fekete mambák tanyáznak.
ISZTAMBUL – Lewis Hamilton (25) nem akart lemaradni menyasszonya, Nicole Scherzinger (31) mögött. Míg a Pussycat Dolls énekesnője néhány nappal ezelőtt megnyerte a Dancing with the stars amerikai táncshow-t, addig a Forma–1-es autóversenyző a Török Nagydíjon diadalmaskodott.
A Mars és a Neptunusz 4-ei szembenállása ezen a héten fokozza az alkohollal, gyógyszerekkel, drogokkal, vegyszerekkel, járványokkal, tűzzel és vízzel összefüggő balesetek, betegségek, katasztrófák veszélyét.
WASHINGTON–BUDAPEST – Egy hölgy hátsó domborulata – ez az, ami után a férfiak forognak az utcán. S ez az a testrész, amellyel a hölgyek vagy állandóan elégedetlenek, vagy éppen büszkék rá. Hollywoodban most éppen valóságos popsiháború tört ki a két, a legkerekebb idomokkal megáldott sztár között.
BUDAPEST – Jól ismeri Silvio Berlusconi (73) olasz miniszterelnök szexbotrányait Orbán Viktor (47) magyar kormányfő, legalábbis erről árulkodik egy videó. A kormányfő saját oldalára, az orbanviktor.hu-ra most került föl néhány felvétel, amely a kampányfotózás alatt készült.
SZOMBATHELY – „Éreztem, hogy meghalt a lányom" – csuklott el annak az édesanyának, Erdélyi Györgynének a hangja, akinek március 25-én eltűnt lányát, Katalint (†16), pénteken találták meg egy zsákban. A fiatal lány a férfiak körében ismert internetes peepshow-ban dolgozott.
Sorozatos bankcsődök az Egyesült Államokban és Európában. Államcsőd közeli helyzet Magyarországon és Görögországban. Euróválság. Csak néhány ijesztő hír az elmúlt hónapokból, amelyek hallatán összeszorul a kevés kis megtakarított pénze miatt aggódó átlagember gyomra. Mert mi történik, ha tönkre megy a bank és nem jut hozzá a pénzéhez? Ha elértéktelenedik az otthon párnacihába dugott euró? Ha az…
ANGLIA – Naponta 10-12 órát tölt Drogbával, a fekete angol agárral Tenczer Gábor (43) tréner, aki arra tette fel életét, hogy a világ leggyorsabban futó kutyáiból kihozza a legtöbbet. A férfi képességeit, ma már világszerte elismerik. Így került a magyar edzőhöz a korábban súlyosan sérült eb is, aki a villámgyors elefántcsontparti focistáról kapta a nevét. Drogba olasz gazdája már lemondott a…
BUDAPEST–VECSÉS – Szabina – így neveztem el a lányom – suttogta Ő. Brigitta (19), akit azzal vádol a Pest Megyei Ügyészség, hogy 2007 szeptemberében barátjával, az akkor 17 éves Sz. Attilával brutálisan agyonverte újszülött gyermekét.
Egyes ételreceptek a meghámozott és a mag nélküli paradicsom használatát írják elő. De hogyan is járjunk el? Kövesd az alábbi egyszerű lépéseket, amelyek nagy segítségedre lesznek, ha legközelebb paradicsomos ételt készítesz.
A gnétum örökzöld, alacsonyan és sűrűn elágazó, legfeljebb 10 m magas fa vagy karcsú növekedésű cserje. Vajon hazánkban termeszthető -e és szépségén kívül még mire használhatjuk?
Kevés a konkrétum a Fidesz szociálpolitikát érintő programjában - nyilatkozta lapunknak Darvas Ágnes az MTA Gyermekszegénység Elleni Program vezető kutatója hangsúlyozva, hogy a szociális szféra olyan terület, ahol a részletekben rejlik a lényeg. A kutatók a Fidesz első lépése ellen már tiltakoztak is: szerintük a családi pótlék nem lehet a büntetés vagy a jutalmazás eszköze. A Népszava Online…