Még nem döntött a Fővárosi Főügyészség Hagyó Miklós előzetes letartóztatásának kezdeményezéséről - mondta el a Hír Televíziónak Skoda Gabriella szóvivő.
(MTI) - A Synergon Informatika Nyrt. adózás utáni nyeresége az idei első negyedévben konszolidáltan 44,2 millió forint volt, szemben az előző évi hasonló időszak 38,2 millió forintos nyereségével - közölte az informatikai társaság a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti, nem auditált tőzsdei gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Akár 2 millió autós is biztosítót válthat az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban az Uniqa Biztosító várakozásai szerint, arra számítanak, hogy felerősödik a váltási kedv...
A Vatikánban hívők tízezrei gyűltek össze a Szent Péter téren, hogy szolidaritásukról biztosítsák a pápát a katolikus egyházat megrendítő pedofil botrányok időszakában.
A címvédő MKB Veszprém nagy csatában 32-31-re nyert a Pick Szeged otthonában vasárnap, így már 2-0-ra vezet a férfi kézilabda NB I három győzelemig tartó döntőjében.
Ha abban reménykedhetnénk, hogy nem gondolja komolyan, akkor legyinthetnénk is rá. Esetleg gúnyolódnánk rajta, jólesően kiröhögnénk. De attól tartok, komolyan gondolja. Hisz benne - írja Gyurcsány Ferenc a blogjában.
Egyetlen nap alatt két rablóbandát fogtak el a rendőrök Budapesten; az egyik társaság szinte azonnal lebukott, de egy órán belül a másik rablás gyanúsítottjai is rendőrkézre kerültek.
A tegnapi vihar leginkább Budapestet, valamint Somogy és Veszprém megyét érintette, ezekről a területekről érkezett a legtöbb bejelentés. Szentes György az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője lapunknak elmondta, hogy elsősorban a víz okozott gondokat, Veszprémben viszont a szél miatt is károk keletkeztek. A viharnak személyi sérültje nem volt, 46 embert viszont kitelepítettek.
Hétfőn főként keleten és a nyugati határ közelében már hosszabb időszakokra is felszakadozhat a felhőzet, elsősorban a nyugati és középső területeken várható többfelé eső, zápor
Kormánygép vitte haza vasárnap azt a 24 éves francia tanárt, akit kémkedés és a tavalyi rezsimellenes megmozdulások bujtogatásának vádjával fogtak perbe Iránban, de szombaton elengedték. Tíz hónappal letartóztatása után ügyvédje több mint negyedmillió dolláros pénzbüntetést fizetett, ezért szabadulhatott.
Jószerével percről percre rosszabbodik a helyzet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a folyamatos esőzés miatt, ismét két út egy-egy szakasza került víz alá vasárnap délutánra. A közútkezelő társaság meg...
A nagy zuhanás utáni korrekció megtörtént, és most újra lefelé vették a piacok az irányt. A nagy kérdés, hogy a mostani csökkenés az emelkedés korrekciója, avagy folytatódik a két hete megindult...
Percekig tartó tapssal fogadta a nemzetközi sajtó és a fesztiválközönség Kocsis Ágnes legújabb filmjét a 63. cannes-i filmfesztiválon. A Pál Adrienn című alkotás világpremierjét vasárnap tartották a világ egyik legrangosabb filmes seregszemléjének második legjelentősebb, az Un certain regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű versenyprogramjában.
Mark Webber, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Monacói Nagydíjat, a világbajnoki sorozat hatodik versenyét, és ezzel a vb-pontverseny élére került.
75. születésnapját ünnepelte a moszkvai metró - az évfordulón az eredeti, régi szerelvényekben utazhattak az orosz főváros lakói. A moszkvai metrórendszer hossza jelenleg 298 kilométer, de rövidesen új vonal kiépítésébe kezdenek.
Továbbra is a második világháború óta legsúlyosabb válságukat élik az európai pénzügyi piacok - állítja Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke
A magyar szélsőjobboldal provokatív bemutatkozása az új parlamentben címmel számolt be a Le Monde című francia napilap az Országgyűlés alakuló üléséről, elsősorban a Jobbik 47 fős frakciója és a párt vezetője, Vona Gábor viselkedését és tetteit bemutatva.
Csak keddtől várható fokozatosan javulás az időjárásban, a hőmérséklet addig 10 fok alá is süllyedhet helyenként. A szél viszont csak szerdától gyengül majd
Kettős Red Bull győzelem a Forma–1-es Monacoi Nagydíjon. A futamot - akárcsak múlt héten Barcelonában - az élről rajtoló Mark Webber nyerte, második lett Sebastian Vettel, harmadik helyen Robert Kubica ért célba a Renault-val.
Elbukta az AS Roma csapata a kupa után a bajnokságot is, hiába tudott a fővárosi alakulat Veronában 2-0-ra győzni. Az Internazionale klasszisa, Diego Milito Sziénában szerzett góljával a milánói alakulat zsinórban ötödik bajnokságának örülhet.
Büszke és szorgos nép a görög - mondta Papandreu kormányfő, aki tudja, hogy követtek el hibákat. Most mégis azt fontolgatják, hogy az adósságválság miatt amerikai bankokat perelnek be
Módosította alapszabályát és országos választmányának jogállását az LMP. A párt kongresszusának második napján tartott tanácskozás szünetében Meszerics Tamás, a választmány titkára közölte: a jövőben a párt frakciójának 4 tagja kötelezően az országos tanácsnak is tagja lesz; őket a kongresszus választja majd ki.
Egy eszméletét vesztett fiatal nő állapotának stabilizálásában segített egy amerikai repülőgépen Michael Jackson háziorvosa, aki ellen februárban emeltek vádat gondatlanságból elkövetett emberölés címén
Görögország pert fontolgat olyan amerikai bankok ellen, amelyeknek szerepük lehetett az ország pénzügyi helyzetének romlásában, és magatartásukkal hozzájárulhattak az adósságválság kialakulásához - közölte Jeórjiosz Papandreu görög kormányfő vasárnap a CNN amerikai hírtelevízióban
Nyakó István szerint a Fidesz nyitánya "kicsit ciki, mert először a teljesítmény kéne, nem a duma". A Fidesz szerint a szocialisták csak álhíreket gyártanak
Európai idő szerint délután összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással az Atlantis. Az amerikai űrkomp pénteken indult el a floridai űrközpontból, fedélzetén öt amerikai és egy brit asztronautával. A legénység a tervek szerint három űrsétát tesz egy hét alatt a teljes küldetés, amely a 25 éves Atlantis űrsikló utolsó útja - időtartama 12 nap.
Veszprém megyében több tucat fát döntött ki a vihar délután az ajkai Kontext Kft. telephelyén; senki nem sérült meg, de az anyagi kár több millió forint - közölte a cég ügyvezetője.
Percekig tartó tapssal fogadta a nemzetközi sajtó és a közönség Kocsis Ágnes legújabb filmjét a 63. cannes-i filmfesztiválon. A Pál Adrienn című alkotás világpremierjét ma tartották a világ egyik legrangosabb filmes seregszemléjének második legjelentősebb versenyprogramjában.