2010. május 16. vasárnap

máj. 16
13:21
Tragédia! Álmában hunyt el a fiatal sztárfocista (ATV)
Az okok még nem ismertek.
máj. 16
13:27
Fidesz: nem nőnek a miniszteri fizetések, viszont több lesz a kormánytagok munkája (Infostart)
A Fidesz törvényjavaslata alapján nem emelkedik, és nem csökken az új kormány tagjainak fizetése - közölte az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közleményében Szijjártó Péter.
máj. 16
13:27
Ismét repülési tilalom a brit légtérben (Infostart)
Lezárták vasárnap kora délutántól Nagy-Britannia északi részének légterét, miután az izlandi vulkánkitörés újabb hamufelhője érte el az országot. A brit repülésügyi hatóságok szerint a hamu a hét elején várhatóan eléri Londont is.
máj. 16
13:27
Az ÚMFT-kifizetés 2010 végéig eléri az 1.300 milliárd forintot (ProfitLine)
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) kifizetései 2010 végére elérik a teljes 7 éves keret legalább 18 százalékát, azaz 1.300 milliárd forintot - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján közzétett átadás-átvételi dokumentumban. (MTI)
máj. 16
13:29
A Fidesz tervei szerint 35 tagú lenne a Fővárosi Közgyűlés (Infostart)
Parlamenti albizottságban tárgyalná meg a Fidesz a kisebb Országgyűléssel kapcsolatos javaslatához szükséges választási törvény-módosítást. A kisebb létszámú önkormányzati testületekkel összefüggésben megengednék, hogy "kívülről" érkezzenek alpolgármesterek, megyei közgyűlési alelnökök. A Fővárosi Közgyűlés terveik szerint 35 tagú lenne.
máj. 16
13:29
Fico szerint a szlovák alkotmányt is meg kellene változtatni (Infostart)
Robert Fico szerint Szlovákiában még a magyar parlament döntése előtt meg kellene változtatni a hatályos törvényeket olyan értelemben, hogy az, aki felveszi egy másik állam állampolgárságát, veszítse el a szlovákot.
máj. 16
13:30
Lendvai kiakadt a Fidesz első lépésére - emelnék a bérüket? (Gondola)
Lendvai Ildikó szocialista pártelnök bírálta a Fideszt, mert első benyújtott törvényjavaslatukban a miniszterek fizetésemelést célozzák meg.
máj. 16
13:30
Hiába várták, elmaradt a fáklyás csónakfelvonulás (HírTV)
A rossz idő miatt elmaradt szombat este Mohácson a Nepomuki ünnepség csúcspontjának számító fáklyás csónakfelvonulás a Dunán.
máj. 16
13:30
A Fidesz tervei szerint 35 tagú lenne a Fővárosi Közgyűlés (Alternatív Energia)
Parlamenti albizottságban tárgyalná meg a Fidesz a kisebb Országgyűléssel kapcsolatos javaslatához szükséges választásitörvény-módosítást. A kisebb létszámú önkormányzati testületekkel összefüggésben megengednék, hogy "kívülről" érkezzenek alpolgármesterek, megyei közgyűlési alelnökök. A Fővárosi Közgyűlés terveik szerint 35 tagú lenne.
máj. 16
13:31
Összedőlt egy családi ház Sárkeresztúron (Infostart)
Összedőlt egy családi ház vasárnap a Fejér megyei Sárkeresztúron, személyi sérülés nem történt, a lakókat átmeneti szállásra költözteti az önkormányzat - tájékoztatták a sárbogárdi tűzoltóság és a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesei
máj. 16
13:33
Tízezreket érintett áramkimaradás a Dél-Dunántúlon (Infostart)
Fogyasztók tízezreit érintette rövidebb-hosszabb idejű áramkimaradás szombat este óta a Dél-Dunántúlon, jelenleg 12 településen 1850 emberhez nem jut el az elektromos energia - közölte az E.ON.
máj. 16
13:48
Szijjártó: Álhíreket gyárt az MSZP (HírTV)
Nem emelkedik és nem is csökken az új kormány tagjainak a fizetése - így reagált az MSZP elnökének vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.
máj. 16
13:48
Fico szerint a szlovák alkotmányt is meg kellene változtatni (Gondola)
Robert Fico szerint Szlovákiában még a magyar parlament döntése előtt meg kellene változtatni a hatályos törvényeket olyan értelemben, hogy az, aki felveszi egy másik állam állampolgárságát, veszítse el a szlovákot
máj. 16
13:51
Átvenné a Raiffeisen a görög bankok szerepét (Portfolio)
A görög bankok helyébe lép a Raiffeisen, amennyiben azoknak vissza kell fogniuk balkáni tevékenységüket - nyilatkozta szombaton Herbert Stepic, a Raiffeisen International vezérigazgatója. A görög...
máj. 16
13:57
Szijjártó: rémhíreket terjeszt az MSZP (ATV)
A szocialisták szerint a Fidesz megemeli a miniszterei bérét.
máj. 16
13:59
Fico bekeményít: vagy magyar, vagy szlovák állampolgárság (ATV)
A szlovák kormányfő szerint a kettős állpolgárság a biztonságukat veszélyeztetné.
máj. 16
14:03
Díszelőadással melegített a Bayern a BL-döntőre - videóval (Infostart)
Története során 15. alkalommal a Bayern München nyerte meg a labdarúgó Német Kupát, miután a szombat esti döntőben nagyon könnyedén, 4-0-ra legyőzte a címvédő Werder Brement.
máj. 16
14:05
Foci-vb: az észak-koreai válogatottnak kínai szurkolói lesznek (Infostart)
Kínai színészek és zenészek érkeznek majd Dél-Afrikába, hogy a labdarúgó-világbajnokságra kijutott észak-koreai csapatnak szurkoljanak - merthogy a kommunista vezetésű országból senki nem utazik biztatni a focistákat.
máj. 16
14:06
Véres testtel menekült szurkáló barátja elől (Blikk)
Életveszélyesen összeszurkálta volt élettársát Tatabányán, majd a rendőrök megérkezése előtt elmenekült a helyszínről egy miskolci férfi, aki nemrég szabadult 21 éves börtönbüntetéséből.
máj. 16
14:06
Ismét lezárták az angliai légteret (HírTV)
Helyi idő szerint délután 1 és 7 óra között Észak- és Közép-Anglia légterét lezárták az izlandi hamufelhő miatt.
máj. 16
14:06
A New York-i tőzsde trendjét az euróövezeti események alakítják (Gondola)
Nagy kilengések jellemezhetik a New York-i értéktőzsdét a jövő héten, mivel elsősorban az euróövezeti országok adóssággondjaival kapcsolatos hírek befolyásolják majd a trendet - vélték elemzők
máj. 16
14:09
Videó: elképesztő luxuslakás 32m2-en! (Pénzcentrum)
Hong Kong a világ egyik legzsúfoltabb városa, ahol minden talpalatnyi helyet kihasználnak. Egy építész saját, 32m2-es lakását alakította át úgy, hogy az ingatlannak a lehető legoptimálisabb legyen a helykihasználása....
máj. 16
14:24
Halott a buszon (HírTV)
Felgyújtottak egy autót, holttestet találtak az egyik buszon és két gyalogost ütöttek el egy zebrán - ezek történtek többek kötött szombaton estétől vasárnap hajnalig Budapesten.
máj. 16
14:27
Katasztrófa-helyzet Diósgyőrben és környékén (Infostart)
Több embert kell kimenekíteni Miskolcon, a lehullott nagy mennyiségű eső, a megáradt Szinva-patak és egyéb vízfolyások miatt. Katasztrofális a helyzet egyes városrészekben, elsősorban a dél-kiliáni lakótelepen, ahol helyenként több mint félméteres víz hömpölyög a mélyebben fekvő utcákon. Házak állnak vízben, többen a játszóterek homokozójából lapátolják zsákokba a homokot. Önkénteseket várnak az…
máj. 16
14:27
Mennyit keresnek majd Orbán miniszterei? (Privátbankár)
A Fidesz szerint a párt által kezdeményezett törvényjavaslat alapján változatlan marad az új kormány tagjainak fizetése. A pénteken benyújtott törvényjavaslatokban ugyan nem szerepel a miniszteri fizetések csökkentése, de a párt szerint ezt rendezni fogják, csak más jogszabály-módosítással. Mi lesz a Bajnai-kormány kezdeményezte 15%-os csökkentéssel?
máj. 16
14:27
Tovább emelkedhet az aranyár a Commerzbank szerint (Portfolio)
Optimistább álláspontra helyezkedett a Commerzbank az arany idei év végi árfolyam alakulását illetően. Decemberre 1,300 dolláros szinteket jósol az elemző. A Commerzbank elemzője a korábbi 1,150...
máj. 16
14:29
Nincs hajó, nincs libegő (Infostart)
Az erős szél miatt nem közlekednek a BKV hajójáratai és a Libegő sem jár - közölte a fővárosi közlekedési társaság.
máj. 16
14:33
A fogamzásgátlóról vitáznak a német egyházak (ATV)
Áldás vagy átok?
máj. 16
14:36
Lendvai Ildikó politikai közszeméremsértésől beszélt (Infostart)
Felháborítónak tartja az MSZP elnöke, hogy a Fidesz az első törvényjavaslatok között 200 000 forinttal emelné a miniszterek fizetését. Lendvai Ildikó szerint a Fidesz ezzel elismeri a Bajnai kormány sikeres válságkezelő munkáját.
máj. 16
14:42
Herényi: Ne kérdezzenek, nem fogok válaszolni (+videó) (HírTV)
Hallgat Herényi Károly arról, hogy kapott-e már rendőrségi idézést az UD Zrt. ügyben. Az MDF elnökhelyettese délelőtti, a kettős állampolgárság ügyében meghirdetett sajtótájékoztatóján arcátlanságnak nevezte az erre vonatkozó kérdést.
máj. 16
14:42
Lejárt szavatosságú tulipánt még ingyen sem lehet elvinni Angliában (Gondola)
Lejárt szavatosság miatt nem vehetett meg egy csokor virágot egy férfi Nagy-Britanniában
máj. 16
14:42
Kettős állampolgárság - Fico új ötlete (Kripto Akadémia)
Robert Fico szerint Szlovákiában még a magyar parlament döntése előtt meg kellene változtatni a hatályos törvényeket olyan értelemben, hogy az, aki felveszi egy másik állam állampolgárságát, veszítse el a szlovákot.
máj. 16
14:44
A Velencei-tóba csúszott két férfivel egy személyautó Pákozdnál (Gondola)
A viharos szélben a Velencei-tóba csúszott vasárnap kora reggel a pákozdi Szúnyog-szigetnél egy személyautó; a benne ülő két férfinek sikerült partra úszni, így ők nem sérültek meg - közölte a székesfehérvári tűzoltóság
máj. 16
14:51
Felelőtlen ígéretek: Nincs csodaszer a devizahitelekre (ATV)
Elemzők szerint nem reális megoldás a hitelek általános forintosítása.
máj. 16
14:57
Folytatódnak a tüntetések Bangkokban (Infostart)
Folytatódnak az összecsapások a tüntetők és a hadsereg között Thaiföld fővárosában. A francia hírügynökség beszámolója szerint két demonstráló súlyosan megsebesült Bangkok belvárosában. A több száz tüntető köveket, petárdákat és Molotov-koktélokat dobált a rendfenntartó erőkre, és eközben lövések dördültek.
máj. 16
15:00
Gyilkolt a vihar – önkénteseket, adományokat várnak (Gondola)
Emberéletet is követelt már az egész országra kiterjedő viharos időjárás Miskolcon - agyonnyomott egy embert a leomló támfal.
máj. 16
15:03
Halálos áldozata is volt a viharnak (Privátbankár)
Halálos áldozatot követelt az esőzés Miskolcon, amikor löszfal omlott egy családi házra. A vihar a Dunántúlon és Észak-Magyarországon okozta a legnagyobb gondot
máj. 16
15:03
Négy embert mentettek ki a Balatonból (Infostart)
Három felnőttet és egy gyereket mentettek ki az este Zamárdi közelében egy, a viharos Balatonon hánykolódó hajóból a vízimentők. Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának kommunikációs igazgatója közölte: azt nem lehet tudni, hogy mit kerestek az orkán erejű széllökésekkel kísért viharban a vízen a vitorlás utasai, akiket rendkívül kimerült állapotban segítettek partra.
máj. 16
15:05
Vízkorlátozás Miskolcon (Privátbankár)
Vízkorlátozást vezettek be Miskolcon vasárnap délután - tájékoztatta Veres László, az önkormányzat szóvivője az MTI-t. Az esőzés okozta rendkívüli helyzet miatt és a város biztonságos vízellátásának v...
máj. 16
15:05
Összedőlt egy ház Budafokon - fényképekkel (Infostart)
A budafoki Péter-Pál utcában összedőlt egy ház a heves esőzés következtében.
máj. 16
15:19
Újabb ultimátumot adott a thai kormány (HírTV)
Hétfő délutánig adott elvonulási időt a nőknek és idős embereknek az utcai barikádokról a thaiföldi kormány. Ez a legújabb ultimátum, amelyet a kormány adott a tüntetőknek.
máj. 16
15:19
Robot anyakönyvvezető állt szolgálatba Japánban (Gondola)
Mesterséges intelligenciával bíró robot adott össze egy ifjú párt Japánban. A ceremóniához méltóan a robot virágkoszorút viselt
máj. 16
15:19
Alapszabályt módosított az LMP (Alternatív Energia)
Az LMP alapszabályának módosítása volt a párt kétnapos kongresszusának legfőbb témája . Ezen belül módosították az LMP országos választmányának jogállását is - közölte a második napi ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón a párt országos választmányának titkára.
máj. 16
15:21
Mégis jó üzlet Görögországba bankot vinni? (Privátbankár)
A Raiffeisen International (RI) készen áll arra, hogy betöltse azt az űrt, amelyet görög bankok hagynának maguk után, ha úgy döntenének, hogy kivonulnak a balkáni piacokról - jelentette ki az osztrák ...
máj. 16
15:21
Külföldre utazol a nyáron? Fontos információk a vámosoktól (Pénzcentrum)
Közeledik a nyár, s vele együtt a turista szezon. A jó idő beálltával mind többen fognak útra kelni, hogy ezt kihasználva kiránduljanak, üdüljenek a világ számos pontján....
máj. 16
15:21
A soproni németek kitelepítésének emlékkiállítása (Gondola)
A kitelepítésre való emlékezés szolgálja a jövőt azzal, hogy legyen képes valódi békét, megbékélést, békességet teremteni a lelkekben.
máj. 16
15:21
Árhullám indult el a Felső-Tiszán és mellékfolyóin is (Alternatív Energia)
A sok eső miatt árhullám indult el a Felső-Tiszán és mellékfolyóin, a Túron, a Szamoson és a Krasznán is - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.
máj. 16
15:23
Az MDF javaslatokat küld a Parlamentbe (Privátbankár)
Az MDF elküldi a parlamenti pártoknak a határon túli magyarok könnyített honosításáról szóló, hét évvel ezelőtt elutasított indítványát. A demokrata fórum vezetői arra kérik a frakciókat, hogy egyhan...
máj. 16
15:25
Árhullám indult a Tiszán (Privátbankár)
A sok eső miatt árhullám indult el a Felső-Tiszán és mellékfolyóin, a Túron, a Szamoson és a Krasznán is - közölte Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője ...
máj. 16
15:36
Ő lett az év playmate (Blikk)

Keresés