A gazdasági tényfeltáró bizottság jövő hétre elkészülő gyorsjelentése után várhatóan azonnali intézkedésekre lesz szükség – mondta Orbán Viktor vasárnap a Somogy megyei Kötcsén, a hetedik alkalommal megrendezett polgári pikniken. A korábbi szokásoknak megfelelően jobboldali értelmiségiek előtt beszélt zárt körben a miniszterelnök, aki szerint okulni kell Görögország példájából, és nem szabad...
Leomlott a leállósáv egy szakaszon vasárnap délután az M6-os autópályán, a 126-os kilométernél – mondta el a Független Hírügynökségnek Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az autósokat a 6-os útra terelik.
Eddig négy pályázó jelezte, hogy érdekelné a gazdaságilag nehéz helyzetbe került Le Monde átvétele. Ajánlatukat június 15-ig tehetik meg - közölte a legnagyobb presztízsű francia napilap vezetőségének elnöke, Eric Fottorino egy vasárnapi interjúban.
Michael Schumacher szerint a Mercedes GP-nek sikerült közelebb kerülnie a Red Bullhoz és a McLarenhez, sőt egykori csapatát, a Ferrarit már meg is előzte, legalábbis a hétvégi Török Nagydíjon látottak alapján.
Granasztói György történész szerint a mostani választással befejeződött a felemás rendszerváltozás, és forradalmi esély nyílt a nemzeti egyetértés megteremtésére
Több utcát is elöntött a víz a főváros XXII. kerületében, mert az esőzések következtében kiöntött a Hosszú-réti patak és kilépett medréből a Kőérbereknél található mesterséges tó.
Az államfő is részt vett a Városligeti Gyermeknapon. Sólyom László a hősök napi megemlékezés után sétált át a Gyermekmentő Szolgálat ünnepségére, ahol nehéz sorsú és a határon túlról érkező családoknak tartottak színes programokat.
Az izlandi politikai állapotok kifigurázására létrehozott, a pénzügyi válság után alakult Legjobb Párt (Besti Flokkurinn) szerezte meg a többséget a helyhatósági választásokon Reykjavíkban.
Vasárnap tartották "Új kezdet" címmel a hetedik kötcsei találkozót, ahol fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar tagjai értékelték az elmúlt húsz, illetve nyolc évet, és tanácskoztak az elkövetkező kormányzati ciklus teendőiről. A kötcsei pikniket 2004 óta évente rendezik meg a Somogy megyei településen, a tanácskozások nem nyilvánosak.
Meglehetősen óvatosan, de mégis derűlátóan nyilatkozott az euró jövőjét illetően vasárnap a német pénzügyminiszter, aki nem zárta ki, hogy a tervezett adócsökkentések helyett Németországban egyes adók emelésére is sor kerülhet. (MTI)
Lewis Hamilton és Jenson Button is elégedettségének adott hangot a hétvégi Török Nagydíjat követően, ahol egy újabb kettős győzelemhez segítették csapatukat az idei évben, miután a Red Bull duója megkönnyítette a dolgukat, és kiütötte egymást az élen.
Az egyik szupermarket-hálózat döntött úgy, hogy Vilmos és Kate eljegyzési portréival díszített tányérokkal és bögrékkel árasztja el a piacot az eljegyzés hivatalos bejelentése utáni pillanatban
Ritkán várom annyira egy tesztautó menetpróbáját, mint tettem azt a Hyundai új szabadidőautójával, az ix35-tel. Az elsőre is megnyerő külsejű autó nem okozott csalódást.
A Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság a jövő héten elkészíti első részjelentését, ami után néhány napon belül minden bizonnyal azonnali intézkedésekre lesz szükség - közölte Orbán Viktor a hetedik kötcsei találkozón vasárnap.
II. Erzsébet jelenleg évente 7,9 millió fontot (2,4 milliárd forintot) kap a Civil Listről, vagyis az uralkodói pár hivatalos költségeire elkülönített állami keretből. Az összeget húsz éve nem emelték
Megváltoztatná a kormányzati szerveknél dolgozók jogviszonyát a Fidesz. Javaslatuk szerint az itt dolgozók felmondási idejét két hónapra csökkentenék, a gyesen és a gyeden lévők viszont továbbra is védettséget kapnának. A párt cáfolja, hogy a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvénymódosítás miatt 65 ezer ember állása kerülne veszélybe.
Halálos baleset történt a 85-ös úton a Győr-Moson-Sopron megyei Fertőszéplak közelében vasárnap délután. A mentés idejére teljes útzárat rendeltek el, a sofőrön azonban mér nem tudtak segíteni – értesült a HavariaPress.
Mintegy tucatnyi családot kell kitelepíteni a Budapest XXII. kerületi Hosszú-réti patak kiáradása miatt - mondta Karsai Ferenc, a kerület fideszes alpolgármestere a helyszínen.
A múlt hét a nagy lejtmenet utáni korrekcióról szólt, és az emelkedő árfolyamok visszahozták a reményt a befektetők lelkébe. A gond az, hogy egy fekete gyertya porrá zúzhatja a lelkesedést, így...
Százszázalékosan zárta az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar női kézilabda-válogatott, amely a vasárnapi, utolsó fordulóban Nyíregyházán magabiztosan verte az azeri csapatot.
Várhatóan hétfő reggelig marad lezárva az M6-os autópálya mindkét útpályája a Tolna megyei Tengelictől délre, az özönvízszerű eső miatt a jobbpályán a leállósáv leszakadt - mondta Csabai Péter az M6 Tolna Üzemeltető Kft. üzemeltetési vezetője vasárnap.
Folytatódtak a miniszterjelöltek bizottsági meghallgatásai az Országgyűlésben. Megállt a munkanélküliség növekedése a februártól áprilisig tartó három hónapos időszakban. Új eljárás lefolytatását rendelte el a Kulcsár-ügyben a Fővárosi Ítélőtábla
Az euróövezeti válság és az ebből eredő piaci felfordulás rontja a brit növekedési kilátásokat is, és nem lehet kizárni, hogy az éppen növekedésnek indult brit gazdaság visszasüllyed a recesszióba - áll a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) vasárnap kiadott legújabb előrejelzésében. (MTI)
A Red Bull Racing motorsport tanácsadója, Helmut Marko kijelentette, hogy csapata egyenlő bánásmódban részesíti versenyzőit, azonban hozzátette, hogy véleménye szerint Mark Webber volt az, aki miatt eldobták maguktól a kettős győzelmet Isztambulban.
Meglepően hangzik, de a piszok javíthat az intelligencián: amerikai kutatók baktériumokat tartalmazó elegyet etettek egerekkel, mire azok gyorsabban találtak ki a labirintusból, mint társaik.
A spanyol kormány igen nehéz helyzetbe került azzal, hogy miközben a munkanélküliség így is a legmagasabb az euróövezetben, GDP-arányos államháztartási hiányának a csökkentése céljából megszorító intézkedéseket kellett életbe léptetnie, ami lassítja majd a gazdasági növekedést.