Menedékjogot kért Magyarországtól az április közepén Budapesten elfogott amerikai pedofil, akiért a napokban már megérkeztek az FBI ügynökei - írta az Index pénteken
A Magyar Koalíció Pártja (MKP) azt javasolja Ivan Gasparovic szlovák államfőnek, hogy kezdeményezzen vitát a szlovák alkotmány bevezetőjének és az államnyelvtörvénynek a módosításáról, valamint a magyarok kulturális és közoktatási önkormányzatának létrehozásáról, ha komolyan gondolja a magyar kisebbséghez csütörtökön este intézett szavait.
Ügynökmúltja ismertetését, az állambiztonsági szolgálatokkal való együttműködés részleteinek közlését kéri a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Presbitériuma Szabó Lajostól, az Evangélikus Hittudományi Egyetem kinevezett rektorától
A guantánamói amerikai támaszponton őrizték négy évig az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik jemeni vezetőjét, mielőtt 2006-ban elengedték - derült ki egy videofelvételből, amelyet az al-Kaida készített, és az al-Arabíja tévétársaság sugárzott
(MTI) - Az MSZP szerint a Fidesz önkormányzatokat érintő törvényjavaslatai arról szólnak, hogy a kormányzat a saját embereivel el akarja nyomni a helyi kezdeményezéseket.
Az Európai Unió 27 tagállamában 1,5 százalékkal csökkent a háztartási elektromos áram és 16 százalékkal a gáz ára a 2008 második féléve és 2009 második féléve között eltelt egy évben. Vásárlóerő-paritáson számolva a legmagasabb áramdíjakat Magyarországon találták, a gázáraknál pedig az időszakban a legnagyobb emelkedés Magyarországon volt, nemzeti valutában számolva. (MTI)
Lepusztulás és hanyatlás jellemző most a magyar vidékre, annak állapotának javításához azonban a szegénységet is fel kell számolni – egyebek mellett erről beszélt pénteki meghallgatásán a kijelölt vidékfejlesztési miniszter az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságában, amely most tartotta alakuló ülését is. A fideszes Fazekas Sándorhoz majdnem egy órán keresztül intéztek kérdéseket a...
Szabad embernek nyilvánította a korábban gyakorlatilag házi őrizetre ítélt Abdul Kádir Hán pakisztáni atomtudóst a lahori táblabíróság pénteken meghozott ítéletében
Kótai Mihályt nem törte le a grúz Avtandil Hurcidzétől múlt pénteken elszenvedett vereség, sőt, a középsúlyú ökölvívó pénteken bejelentette, hogy hamarosan újra címmérkőzésen lép majd szorítóba.
A korábbi tervekkel ellentétben nem hétfőn, hanem június 1-jén, kedden utazik Orbán Viktor Varsóba, miniszterelnökként tett első hivatalos külföldi látogatására - derül ki a Fidesz-elnök honlapján közzétett pénteki adatokból.
Országos gyűlést tart szombaton az MDF, melyen egyebek közt módosítják a párt alapszabályát, valamint döntenek arról, rendeljenek-e el országos tisztújítást - mondta Makay Zsolt, a párt országos választmányának elnöke.
John D. Clarkért a napokban már megérkeztek az FBI ügynökei - BRFK: a magyar hatóság szándéka az, hogy a férfi az Egyesült Államokban álljon bíróság elé
Annak ellenére, hogy áprilisban 0.4 százalékkal több pénz folyt be az amerikai háztartások kasszájába, mint egy hónappal korábban, nem költöttek többet - derül ki az Amerikai Kereskedelmi...
Ügynökmúltja ismertetését, az állambiztonsági szolgálatokkal való együttműködés részleteinek közlését kéri a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Országos Presbitériuma Szabó Lajostól, az Evangélikus Hittudományi Egyetem kinevezett rektorától.
A Bayern München négy meghatározó játékosa nélkül érkezik Budapestre a német labdarúgó-válogatott, amelyben így nem lép pályára a magyarok elleni barátságos találkozón szombaton Bastian Schweinsteiger és az új csapatkapitány, Philipp Lahm sem
A német labdarúgó-válogatott győzni akar szombaton este Budapesten - hangsúlyozta Jocahim Löw szövetségi kapitány a Magyarország elleni barátságos mérkőzést megelőző sajtókonferenciáján.
Részletes beszámolót vár az Evangélikus Hittudományi Egyetem kinevezett rektorának múlt héten elismert ügynökmúltjáról a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma.
Emberölés megalapozott gyanújával rendelt el nyomozást a Vas megyei Rendőr-főkapitányság, miután Szombathely külterületén holttestet találtak egy zsákban - közölte a főkapitányság pénteken az MTI-vel.
Elfogadta a 2009. évi beszámolót és a három esztendőre szóló stratégiát a Malév pénteken megtartott éves rendes közgyűlése. A légitársaság két igazgatósági tagja lemondott, utódjaikat még keresik.
Országos gyűlést tart szombaton az MDF, melyen egyebek közt módosítják a párt alapszabályát, valamint döntenek arról, rendeljenek-e el országos tisztújítást - mondta Makay Zsolt, a párt országos választmányának elnöke pénteken
Közös akciót hajtott végre a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága(VPOP) a rendőrséggel, illetve az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatallal (APEH) 2010.május 25-26. között Ferihegyen.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter-jelölt a környezetgazdálkodás területén a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítását jelölte meg a szaktárca fő céljaként pénteki meghallgatásán, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt.
A Malév Zrt. éves rendes közgyűlése a mai napon elfogadta a légitársaság 2009. évi beszámolóját és üzleti jelentését, valamint három éves stratégiai tervét, amely 2012-re 25 millió euró (mintegy 7...
Emberölés előkészülete miatt indult eljárás azzal a 16 éves jászkiséri fiúval szemben, aki viccből felhívta a rendőrséget apja telefonjáról azzal, hogy kirabol egy bankot, ahol mindenkit le fog lőni.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter-jelölt a környezetgazdálkodás területén a fenntartható fejlődés feltételeinek biztosítását jelölte meg a szaktárca fő céljaként pénteki meghallgatásán, az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt
M. Ernőt újabb bűncselekménnyel, több mint százhatvan milliós vagyoni hátrány okozásával is gyanúsítják a BKV ügyében folyó nyomozás legújabb fejleményei szerint.
A korábbi tervekkel ellentétben nem hétfőn, hanem június 1-jén, kedden utazik Orbán Viktor Varsóba, miniszterelnökként tett első hivatalos külföldi látogatására - derül ki a Fidesz-elnök honlapján közzétett pénteki adatokból.
Egyelőre úgy tűnik nem akar korrigálni Amerika a tegnapi nagy menet után, a határidős indexek minimális pluszban állnak a nyitást megelőzően. A délután tartogathat még izgalmakat, mivel több...
A korábbi tervekkel ellentétben nem hétfőn, hanem június 1-jén, kedden utazik Orbán Viktor Varsóba, miniszterelnökként tett első hivatalos külföldi látogatására - derül ki a Fidesz-elnök honlapján közzétett pénteki adatokból. Hétfőn tartja első hivatalos ülését az Orbán-kabinet.
Miután csalódást okoztak az amerikai egyéni bevételek, a kiadások is gyenge értéket produkáltak. 0,0%-os értéket jelentettek a legutóbbi +0,6% után (elörejelzés: 0,3%). Az EUR/USD lefelé mozog. Támaszt nyújt az 1,2350-es érték, mely alatt célba vehetik az 1,2280-as szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A korábbi tervekkel ellentétben nem hétfőn, hanem június 1-jén, kedden utazik Orbán Viktor Varsóba, miniszterelnökként tett első hivatalos külföldi látogatására - derül ki a Fidesz-elnök honlapján közzétett pénteki adatokból
Hogy hat a körültekintő lakossági hitelezésről szóló kormányrendelet a lakossági hitelezésre? Milyen hatása lehet a június 11-én életbe lépő második lépcsőnek a hitelközvetítőknél? Ismét...
Az Egyesült Államokban a személyes jövedelmek áprilisban 54,4 milliárd dollárral, 0,4 százalékkal emelkedtek, míg a személyes fogyasztás 4 milliárd dollárral, kevesebb, min1 0,1 százalékkal nőtt. Márciusban a felülvizsgált adatok alapján a személyes jövedelmek 0,4 százalékkal, míg a fogyasztás 0,6 százalékkal emelkedett.