A 18 éves szerelmesek, Kriszta és Roland régóta terrorizálták a lány rokkant édesapját. A kedd éjszaka meggyilkolt férfi bűne csupán az volt, hogy jóra próbálta nevelni megtévedt gyermekét.
Az ebédet készítők gyakran nehéz helyzetben vannak, ugyanis minden alkalommal valami újjal szeretnék meglepni szeretteiket. Péntekenként jelentkező sorozatunkban ebben nyújtunk segítséget.
Az egyetlen bajom az élettel, hogy nem valaki más vagyok – mondta a manhattani remete, Woody Allen. Sorozatunk negyedik részéből kiderül, miként jött rá Mia Farrow, hogy párja nevelt lányukkal csalja.
Dopeman óva inti Stohlt, hogy kokót vegyen zenész dílerektől. Már azt is megbánta, hogy korábban egy könyvben említést tett arról: együtt drogozott a Nemzeti Színház színészével.
Nem ártatlan, mégis távozhatott a börtönből Kulcsár Attila, a brókerbotrány első számú szereplője, aki több mint két évet töltött előzetesben. Ügyét újratárgyalják.
Donyeck — Huszonnégy órát töltött a határőrök őrizetében Ganxsta Zolee (44) és három társa, akiket az Ázsia-túra folyamán az orosz–ukrán határon kapcsoltak le.
Kéthónapos távollét után Liptai Claudia visszatér a Mokkába. A műsorvezető május 31-től a megszokott beosztás szerint, minden második héten vezeti majd a TV2 reggeli műsorát, az első héten Kárász Róbert oldalán – áll a csatorna közleményében.
Ma kerül a mozikba a Szex és New York 2. A történet nem sokkal az után folytatódik, ahol az első film véget ért. Kim Cattrall karakteréről, Samantháról beszél a film kapcsán.
Kellemesen csalódott Judy Nérónak börtönből szabadult férje. Az expornószínésznő azért vált el tőle, mert megcsalta őt, s most kiderült: jobb ember lett a börtönben.
Első gyermekét várja Grammy-díjas énekesnő. A 29 éves amerikai R&B sztár Swizz Beatz producerrel él együtt, és hírek szerint magánceremónia keretében még idén össze is házasodnak.
Elszakadt egymástól a Tények műsorvezető-párosa. Várkonyi Andrea és Azurák Csaba ütős duót alkotott első tereprali versenyén, de Azurák kiszállt, így Várkonyi az interneten keres új társat.
A sorozatokban ritkán fordul elő, hogy ugyanaz a színész néhány év különbséggel két különböző karaktert alakít. A Barátok köztben Babicsek Bernáttal most ez esett meg.
A Szex és New York szereplői évek óta diktálják a divatot, ezért meglepő, hogy olykor ők is mellényúlnak. A szende Charlottot alakító Kristin David áttetsző blúza például ritka rossz választásnak bizonyult.
A Global Times című lap értesülései szerint Brad Pitt indulna a 2016-os, amerikai elnökválasztáson. Állítólag Angelina is nagyon szeretne First Lady lenni.
Emma Watson rendesen kirúgott a hámból. A Harry Potter filmek bájos, fiatal Hermione-ja egy filmes díjátadó utáni bulin engedte el a gyeplőt, és itta le magát a sárga földig.
Megváltozott külsővel, jóval kisebb cicikkel lépett pályára a Roland Garroson Simona Halep román teniszező, mint legutóbb. Halep melleiért odavoltak a férfi rajongók, mégis megműttette magát, igaz, a mostani méreteire sem lehet panasz.