2010. május 27. csütörtök

máj. 27
17:56
A tervezettnél jobb évet zárt a MÁV 2009-ben (Gondola)
A MÁV Zrt. teljesítette a 2009-es üzleti tervében foglalt célkitűzéseket: sikeresen ellentételezte a gazdasági recesszió negatív hatásait - közölte az állami vasúttársaság
máj. 27
17:56
Megállította az olaj -és gázömlést a BP (ATV)
Még korai kijelenteni, hogy teljes a siker.
máj. 27
18:03
Magyar vs. görög válság, mik a tanulságok? (ProfitLine)
"Tanulságos" összehasonlítási lehetőséget kínál a pénzügyi válság magyarországi és görögországi kezelése - áll londoni szakelemzők csütörtöki helyzetértékelésében, amely szerint több kelet-európai országnak inkább helye lenne az euróövezetben, mint a jelenlegi "déli" tagállamoknak. (MTI)
máj. 27
18:05
Rontotta a MÁV besorolását a Standard & Poor's (ProfitLine)
Agresszív mértékben, két fokozattal rontotta a már eddig is spekulatív besorolási sávon belül a MÁV cégadósi osztályzatát csütörtökön a Standard & Poor's, amely szerint a magyar vasúttársaság likviditási pozíciója "nagyon gyenge".
máj. 27
18:06
Durván elkaszálták a MÁV-ot (Privátbankár)
Agresszív mértékben, két fokozattal rontotta a már eddig is spekulatív besorolási sávon belül a MÁV cégadósi osztályzatát csütörtökön a Standard & Poor´s, amely szerint a magyar vasúttársaság likvi...
máj. 27
18:07
Nemcsak a zuhanásban, a korrekcióban is éllovas a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1102,98 pontos, 5,28 százalékos emelkedéssel, 21.978,74 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 29,365 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények árfolyamai erősödtek az előző napi záráshoz képest, a Mol papírjainak ára kiemelkedően 9 százalékot meghaladó mértékben emelkedett.
máj. 27
18:12
Őrizetben a két nő (HírTV)
Őrizetbe vettek két nőt Budapesten, akik évek óta csaltak ki pénzt természetes és jogi személyek, főleg gazdasági társaságok sérelmére. A két nő külföldi banki hiteleket, Európai Uniótól származó, vissza nem térítendő támogatás megszerzését ígérte ügyfeleinek a pénz fejében. A nők ellen üzletszerűen elkövetett csalás ügyében indult eljárás.
máj. 27
18:12
Minden idők egyik legaktívabb hurrikánszezonja lehet az idei (Gondola)
Az Atlanti-óceánon júniusi 1-jén kezdődő viharidőszakban legalább 14 hurrikán alakul ki - az amerikai oceanográfiai és légköri hatóság csütörtökön közölt előrejelzése szerint
máj. 27
18:12
A naivitás és az optimizmus vezérel (Kreatív Online)
A MAKSZ új elnöke reméli, hogy az iparág ki tud mászni abból a helyzetből, amibe hozta magát. Aczél László az elnöki terveiről beszél a Kreatív Online-nak.
máj. 27
18:12
Le Monde - A nacionalizmus fellobbanása (Kripto Akadémia)
A nacionalizmus fellobbanása Magyarország és Szlovákia között címmel közölt kommentárt csütörtök délután megjelent számában az állampolgárságról szóló magyar és az arra válaszul elfogadott szlovák törvénymódosításról a Le Monde című napilap.
máj. 27
18:12
Mérsékelt túljegyzés és intenzív hozamemelkedés a 12 hónapos aukción (Portfolio)
A korábbi hetekre jellemző 40 milliárd forint helyett 50 milliárd forint összegben hirdetett meg 12 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyet (D110601) a mai aukcióra az Államadósság Kezelő Központ,...
máj. 27
18:12
Szlovák-magyar viszály: Orbánékat is elmarasztalja a bécsi lap (ATV)
A kettős állampolgárság miatt heves vita alakult ki Budapest és Pozsony között.
máj. 27
18:14
PM: nem tudtunk a Malév vitatott garanciavállalásáról (Portfolio)
A Pénzügyminisztérium csak 2010. február 22-én szerzett tudomást arról, hogy a Nemzeti Légitársaság, a Malév évekkel korábban 2007. május 28-án, egy hónappal privatizációját követően...
máj. 27
18:24
Keserű éve volt a Zwacknak (Privátbankár)
Közel 25 százalékkal csökkent a Zwack Unicum Nyrt. nyeresége tavaly, miután a 2009-2010-es üzleti évben a társaság 2,3 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el a nemzetközi pénzügyi jelentési sz...
máj. 27
18:26
A forint a gazdaság egyik nagy baja (Privátbankár)
Róna Péter és Heim Péter közgazdász az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) kerekasztal beszélgetésén a magyar gazdaság egyik problémájának egybecsengően a forint árfolyamának alakulását nevezték meg
máj. 27
18:30
Gera lett az év játékosa (HírTV)
A Fulham hivatalos honlapján tartott szavazáson Gera Zoltánt választották meg az év játékosának. Gera Bobby Zamorát és Aaron Hughest előzte meg a voksoláson.
máj. 27
18:30
Pintér 2006-ról: "ránézésre" felmerülhettek szakmai hibák (Gondola)
A 2006 őszi eseményeken történt rendőri intézkedések kapcsán Pintér Sándor kifejtette: "ránézésre" felmerülhettek szakmai hiányosságok.
máj. 27
18:30
Vigyázat, jönnek a hurrikánok! (Kripto Akadémia)
Az Atlanti-óceánon júniusi 1-jén kezdődő viharidőszakban legalább 14 hurrikán alakul ki - az amerikai oceanográfiai és légköri hatóság (NOAA) csütörtökön közölt előrejelzése szerint.
máj. 27
18:36
Vöröskeresztes adományok Borsodba (Infostart)
Pénteken ismét segélycsomagokat oszt szét a Magyar Vöröskereszt három, árvíz sújtotta Borsod megyei térségben.
máj. 27
18:36
Megújul a Déri Múzeum (Infostart)
Csaknem 700 millió forintos ráfordítással megújul az idén 80 éves debreceni Déri Múzeum - jelentette be az intézményt fenntartó Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat elnöke.
máj. 27
18:36
Sokkal nagyobb mennyiségű nyersolaj ömlött a Mexikói-öböl vizébe, mint azt korábban feltételezték (Infostart)
Amerikai szakértők egy csoportja szerint sokkal nagyobb mennyiségű nyersolaj ömlött a Mexikói-öböl vizébe, mint azt korábban feltételezték, a mostani tragédia súlyosabb az Exxon Valdez tartályhajó 1989-es alaszkai baleseténél.
máj. 27
18:39
A vártnál jobban teljesítette a MÁV Zrt. a tavalyi üzleti tervében foglalt célkitűzéseket (Infostart)
A vártnál jobban teljesítette a MÁV Zrt. a tavalyi üzleti tervében foglalt célkitűzéseket - közölte az állami vasúttársaság. A cég 2009-es mérleg szerinti vesztesége a tervezett 64,4 milliárd forinthoz képest 30,5 milliárd forinttal javult, az év végén 33,9 milliárd forintot tett ki.
máj. 27
18:48
Késsel fenyegette meg élettársát (HírTV)
Súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás egy férfi ellen, aki kedden este Jászapátiban késsel fenyegette élettársát. A férfi ellen ideiglenes távoltartást rendeltek el.
máj. 27
18:48
Nézeteltérések Berlin és Washington között a válságkezelés kapcsán (Gondola)
Az Egyesült Államok és Németország egyetért abban, hogy a nemzetközi gazdasági, illetve pénzügyi válság kezelése érdekében szükség van a pénzügyi rendszer reformjára, de ennek módozatait illetően ismét napvilágra kerültek a nézeteltérések
máj. 27
18:48
La Repubblica - Útlevélháború az unióban (Kripto Akadémia)
Drámaian fokozódik a feszültség Szlovákia és Magyarország között - állította csütörtökön a La Repubblica olasz baloldali napilap, amelynek berlini tudósítója foglalta össze a magyar kettős állampolgárságról szóló törvény és az arra adott szlovák válasz miatt kialakult konfliktust.
máj. 27
18:48
Biggs szerint óriási ralinak nézünk elébe (Portfolio)
Barton Biggs szerint rendkívül túladott az amerikai részvénypiac és ezért a napokban nagyon komoly emelkedésnek nézünk elébe. "A piac nagyon-nagyon túladott, s ezért úgy gondolom, hogy a...
máj. 27
18:48
200 ezer márka kenőpénz elfogadását ismerte be egy vol görög miniszter (ATV)
A bejelentés annak az athéni parlamenti vizsgálatnak a kapcsán hangzott el, ami a politikusok korrupciós ügyeiben folyik.
máj. 27
18:50
Szlovák sajtó a kettős állampolgárságról (Gondola)
A mai szlovákiai napilapokat szinte csak egy téma uralja: a kettős állampolgárság miatti szlovák-magyar kötélhúzás.
máj. 27
18:50
Beiktatták az újraválasztott, népirtással vádolt elnököt Szudánban (ATV)
Omar Hasszan al-Bashir még 1989-ben ragadta magához a hatalmat.
máj. 27
18:54
Elűzi az ecet a lábszagot (Blikk)
A nyár közeledtével egyre többen aggódnak, hogy újra meg kell küzdeniük a jól ismert problémával, a kellemetlen lábszaggal. Nekik azt tanácsoljuk, ne keseredjenek el, inkább tegyenek ellene.
máj. 27
19:06
Módosulhat a családok támogatásáról szóló törvényjavaslat (Gondola)
Módosulhat a családok támogatásáról szóló törvényjavaslat: fideszes és kereszténydemokrata képviselők kezdeményezésére az iskoláztatási támogatást nem nyújtanák természetben, a támogatás felfüggesztésekor az ennek megfelelő összeg családtámogatási folyószámlára kerülne, amelynek felhasználását a kormány külön rendeletben szabályozza a tervek szerint
máj. 27
19:06
Vizsgáznak a miniszterjelöltek - Így képzelik el a megújulást (Alternatív Energia)
A nemzet egyesítését, új Polgári Törvénykönyvet, politikamentes Nemzetbiztonsági Hivatalt, erősödő turizmust, egyszerűbb közigazgatást ígértek leendő miniszterek bizottsági meghallgatásaikon a Parlamentben.
máj. 27
19:06
Csillag: a Fidesz politikai csapdahelyzetbe került + videó (ATV)
Lassú fordulatot jósol a volt gazdasági miniszter.
máj. 27
19:08
Több településen szivattyúznak a nagy eső után Borsodban (Gondola)
Több helyre riasztották a tűzoltókat a csütörtöki zápor után Borsod-Abaúj-Zemplénben, így Szirmabesenyőn, Szikszón és Szomolyán is szivattyúznak - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság
máj. 27
19:08
Meghalt Furmann Imre (ATV)
A rendszerváltó MDF alelnöke 59 éves volt.
máj. 27
19:10
A jövő héten kezdődik a szúnyogirtás Budapesten (Gondola)
Június 1-jén megkezdődik a szúnyogirtás Budapesten - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön
máj. 27
19:12
Elhunyt Bakonyi Károly, a cserszegi fűszeres atyja (Infostart)
Életének 89. évében, súlyos betegség után elhunyt dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő, a cserszegi fűszeres atyja.
máj. 27
19:12
A rendőröket védi Németország (Infostart)
A rendőrök fokozottabb védelmére tesznek erőfeszítéseket Németországban.
máj. 27
19:14
Nyaralók figyelmébe: nem érdemes vadkempingezni Horvátországban! (Infostart)
A korábbiaknál szigorúbban büntetik a vadkempingezést Horvátországban, ahol a táborozásra be nem jelentett magánterületen két hónapra zár alá veszik a kempingezők felszereléseit - figyelmezteti az utazókat a Horvát Idegenforgalmi Közösség.
máj. 27
19:16
A jövő héten kezdődik a szúnyogirtás Budapesten (Infostart)
Június 1-jén megkezdődik a szúnyogirtás Budapesten - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.
máj. 27
19:24
A lakókat nem vigasztalja, hogy rendben voltak a papírok (+képriport) (HírTV)
Testükkel akarták megvédeni a fákat, még a rendőrséget is kihívták a lakók Nyíregyházán, hogy megakadályozzák egy toronyház közelében a fák kivágását csütörtökön. A vállalkozónak azonban, mint kiderült, a terep rendezésére engedélye volt, csak a lakók nem tudtak róla, hogy a korábbi ligetes részen parkoló épül.
máj. 27
19:24
A PM nem tudott a Malév viszontgarancia-szerződéséről (Gondola)
A Pénzügyminisztérium (PM) csak 2010. február 22-én szerzett tudomást arról, hogy a Nemzeti Légitársaság, a Malév évekkel korábban 2007
máj. 27
19:24
Emelt fővel búcsúzik a Bajnai-kormány (Alternatív Energia)
A Bajnai-kormány elvégezte amire vállalkozott és emelt fővel, büszkén búcsúzik - mondta a kormányszóvivő a kabinet mai, utolsó tájékoztatóján.
máj. 27
19:24
Tucatnyi negyven feletti hollywoodi kismama van (ATV)
John Travolta és felesége esete nem egyedülálló a hírességek között.
máj. 27
19:26
Navracsics: erősítené az emberi jogokat a következő kormány (Gondola)
A leendő kormány egyértelműen elkötelezett az emberi jogi garanciák erősítése mellett - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterjelölt csütörtökön az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága előtt
máj. 27
19:26
Újabb öngyilkos az iPhone-okat gyártó cégnél (ATV)
Az elmúlt hónapokban ez a tizenharmadik hasonló eset.
máj. 27
19:42
Kényszerpihenőre utasították Ausztriában a Google Streetview fejlesztését (Gondola)
Felfüggesztette a Google amerikai szoftverfejlesztő cég Streetview szolgáltatásának ausztriai munkálatait csütörtökön az osztrák adatvédelmi hatóság
máj. 27
19:42
Martonyi: Nem fogjuk szó nélkül hagyni a magyarellenességet (HírTV)
Az ország, illetve a nemzet érdekeinek érvényesítése és összeegyeztetése a külpolitika egyik fő feladata a kijelölt külügyminiszter szerint. Martonyi János az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága előtti csütörtöki meghallgatásán azt mondta: a kormány nem fogja szó nélkül hagyni, ha magyarellenességet tapasztal. A külügyi tárca leendő vezetője szerint alkotmányellenes a…
máj. 27
19:42
Gasparovic: nincs miért kérni a magyar állampolgárságot (Kripto Akadémia)
Ivan Gasparovic szerint a szlovákiai magyaroknak nincs miért kérniük a magyar állampolgárságot, mert Szlovákia teljes mértékben biztosítja állampolgári jogaikat, s részvételüket az ország politikai és gazdasági életében.
máj. 27
19:42
Vérszagot érez a tőzsdecápa? (Portfolio)
Közel 10%-os tulajdonos lett Carl Icahn a Lawson Software-ben. Egyesek szerint a tőzsdecápa arra spekulál, hogy a cég felvásárlási célponttá válik. Carl Icahn, az ismert milliárdos tőzsdecápa újabb...

Keresés