Sikert ér el a BP a szivárgó olaj megfékezésében, jelentette be a parti őrség kárelhárításért felelős admirálisa, számol be a Los Angeles Times. A következő 24 óra kritikus a végső siker...
A munkanélküliek 44,7%-a egy éve, vagy annál régebben keresett állást 2009. IV. negyedévében. A KSH adatai alapján a munkanélküliség átlagos időtartalma 16,5 hónap volt. A nehéz gazdasági helyzet ellenére kevesen próbálnak felkészülni arra a helyzetre, ha elveszítenék állásukat, és ezzel havi fix jövedelmüket. Sokan talán nem is gondolnák, hogy létezik olyan biztosítás, mely ebben az…
A rendőrség politikai osztályának ’68-as jelentése beszámol arról, hogy Jugoszláviában leköptek, megaláztak magyar állampolgárokat, sőt egy esetben valakire rá is lőttek.
A befektetői hangulat általános javulásának köszönhetően erősödött a forint csütörtökön, miután Kína euró melletti kiállása erősítette az uniós közös devizát. (MTI)
Legalább 15 tálib fegyveres meghalt pénteken, mert a pakisztáni légierő támadást intézett az iszlám szélsőségesek északnyugat-pakisztáni búvóhelyei ellen
A magyarok 80 százaléka az elmúlt egy évben nem volt üdülni, 76 százalékuk idén sem tervez öt napnál hosszabb üdülést a következő egy évben – derül ki a GfK Hungária legfrissebb kutatásából. A lakosság 10 százaléka belföldre, míg 7 százalékuk külföldre tervez utazást.
Senkinek nincs joga megtiltani a szerb állampolgároknak, hogy belépjenek Koszovóba, akármi is a foglalkozásuk - jelentette ki csütörtökön Boris Tadic szerb elnök az EU koszovói rendőri és igazságügyi missziójának (EULEX) előző napi rendelkezésére utalva
Legalább 15 tálib fegyveres meghalt, amikor a pakisztáni légierő támadást hajtott végre az iszlám szélsőségesek északnyugat-pakisztáni búvóhelyei ellen.
Jogi szempontból kevéssé kifogásolható az a szlovák törvény, amely megtiltaná, hogy egy szlovák polgár más ország állampolgára is legyen - állítja az InfoRádió által megkérdezett nemzetközi jogász, aki szerint a szomszéd ország most elfogadott szabályozásában az a különleges, hogy retorzióként alkalmazzák.
Bár az ukrán törvények nem ismerik el a kettős állampolgárság intézményét, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint mivel az új vezetők oroszbarát politikát folytatnak, nem akadályozzák az ukrajnai magyarokat sem a kérvény benyújtásában. Kovács Miklós ugyanakkor nem gondolja, hogy sokan élnének a lehetőséggel.
Megállította az olaj- és gázömlést a BP a Mexikói-öböl 1500 méteres mélységébe süllyedt fúrótornyon - közölte amerikai illetékesekre hivatkozva csütörtökön a BBC. A bejelentés szerint az április 20-án felrobbant, majd két nappal később elsüllyedt toronyért felelős British Petroleum erőfeszítései ezúttal eredményesnek tűnnek, miután stabilizálták az ömlés helyére illesztett fejet.
A Központi Nyomozó Főügyészség indítványt tett A. Attila és Sz.-né Sz. Eleonóra házi őrizetének meghosszabbítására - közölte Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtökön
Fotópályázatot hirdet a Budapest Airport. Az idén hatvan éves Ferihegyi repülőtér üzemeltetője a BUD 60 névre keresztelt rendezvénysorozat részeként vár képeket.
Csökkent a dohányzás társadalmi elfogadottsága, és a dohányosok kevesebb cigarettát szívnak, mint tíz évvel ezelőtt - mondta Végh Erzsébet helyettes regionális tiszti főorvos.
Az ausztriai magyarokat nem érinti a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítása, ugyanis az osztrák törvény nem engedi meg a kettős állampolgárságot - mondta az MTI-nek nyilatkozva Deák Ernő, a Burgenlandon kívüli magyar egyesületeket összefogó civil szervezet elnöke.
Hiába hirdettek eredményt az edelényi és fertődi kastélyok kommunikációjára, a döntést megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság. Az edelényi feladatokat újból megpályáztatják.
"Tanulságos" összehasonlítási lehetőséget kínál a pénzügyi válság magyarországi és görögországi kezelése - áll londoni szakelemzők csütörtöki helyzetértékelésében, amely szerint több kelet-európai országnak inkább helye lenne az euróövezetben, mint a jelenlegi "déli" tagállamoknak
Gera Zoltánt választották a Fulham legjobbjának a 2009/10-es idényben a londoni labdarúgócsapat szurkolói. A klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a magyar támadó kapta a legtöbb voksot Bobby Zamorát és Aaron Hughes-t megelőzve.
A befektetői hangulat általános javulásának köszönhetően erősödött a forint csütörtökön, miután Kína euró melletti kiállása erősítette az uniós közös devizát. Az eurót délután fél ötkor 276,02 fori...
Országos kompetenciamérést végeztek az általános és középiskolákban május 26-án, szerdán, melynek keretében negyedik, hatodik, nyolcadik és tízedik osztályos tanulók szövegértését és matematikai képességeit vizsgálták. A felmérést 2001 ősze óta évente rendezik meg, az idei mérés eredményét pedig jövő tavasszal kapják meg az oktatási intézmények - olvasható a delmagyar.hu-n.
A újságírói bátorságért, a hatalom ellenőrzésével kapcsolatos oknyomozó tevékenységgel lehet kiérdemelni a WAZ-médiacsoport és az IFJ közös díját. A díj mellé járó jutalom 10 ezer euró.
Le kellett zárni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 26-os főút egy szakaszát, miután csütörtökön délután egy hirtelen felhőszakadás miatt elöntötte a víz.
A jezsuita papok évtizedeken át eltussolták a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszakot és testi sértést, a tetteseket ugyanis mindvégig fedezték feletteseik - mondta el csütörtökön a szerzetesrend visszaéléseinek vizsgálatával megbízott Ursula Raue Münchenben
Fogyasztókkal szembeni tisztességtelen magatartás miatt szabott ki összesen 45 millió forintos bírságot a GVH négy cégnek. Az egyik céget korábban már háromszor feddte meg a hatóság.
A Hír Televízió vezetése a sajtóból tudta meg, hogy műsorvezetőjük, Rákay Kálmán kormányzati kommunikációs tevékenységet kíván folytatni. Mivel a kormányzati szerepvállalás összeférhetetlen a műsorvezetéssel, az érintett munkaviszonyát a mai nappal közös megegyezéssel megszüntettük.
Az egész euróövezet, sőt maga az Európai Unió is jelentős intézményi és szerkezeti reformokra szorul, enélkül Európa lemarad, akár "fel is morzsolódik" a két nagy rivális, az Egyesült Államok és Kína között a világméretű gazdasági versenyben - fogalmazta meg szinte egybehangzóan, Róna Péter és Heim Péter közgazdász az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) kerekasztal beszélgetésén csütörtökön…
Közös megegyezéssel megszüntették Rákay Philip munkaviszonyát a HírTV-nél csütörtökön, mivel az újságíró kormányzati kommunikációs tevékenységet kíván folytatni
Régészeti örökségturisztikai látogatóközpont épül Aquincumban Európai Uniós támogatással: a Pannonia Provincia Project címet viselő fejlesztési program keretében interaktív játékokat felvonultató virtuális élményteret, a kisebbeknek római játszóteret és egy rekonstruált római lakóházat is kialakítanak az óbudai múzeum területén.
A Fidesz fővárosi frakciója egy újabb ingatlanügyi adásvétel kivizsgálását kezdeményezi a főpolgármesternél - mondta az InfoRádiónak Wintermantel Zsolt fideszes képviselő, aki hozzátette: a gyanú szerint egy fővárosi cég tulajdonában lévő ingatlant "kijátszották" a Hagyó Miklóshoz köthető Horváth Iván ügyvéd tulajdonába lévő céghez.
Viktor Janukovics ukrán elnök csütörtökön Lembergben (Lvivben) azt javasolta, hogy az ország olimpiai bizottsága pályázzon a 2022-es téli ötkarikás játékok rendezésére, melynek helyszíne az Ukrán-Kárpátok lenne.
A MÁV Zrt. teljesítette a 2009-es üzleti tervében foglalt célkitűzéseket: sikeresen ellentételezte a gazdasági recesszió negatív hatásait - közölte az állami vasúttársaság az MTI-vel csütörtökön. A MÁ...
Narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nyugati és középső részére csütörtökön délután. Ezt később a déli régiókra is kiterjeszthetik.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke szerint a kettős állampolgárságról hozott országgyűlési döntés történelmi jóvátételt jelent a holokauszt túlélőinek, illetve leszármazottaiknak; Feldmájer Péter az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva azt mondta: örömmel fogadták a magyar parlament határozatát
A jezsuita papok évtizedeken át eltussolták a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszakot és testi sértést, a tetteseket ugyanis mindvégig fedezték feletteseik - mondta el csütörtökön a szerzetesrend visszaéléseinek vizsgálatával megbízott Ursula Raue Münchenben.
Miközben a fejlődő és fejlett részvénypiacokon valóságos szárnyalás bontakozott ki ma a tegnapi vegyes összkép után, a devizapiacokon inkább oldalirányú, de egyébként intenzív mozgások látszottak. A...