2010. május 14. péntek

máj. 14
12:36
Megszorítások a portugáloknál is (HírTV)
A portugál szocialista kormány is megszorító intézkedéseket jelentett be a költségvetési egyensúly megőrzése érdekében. Az ibériai ország már az ötödik olyan európai uniós tagállam, amely takarékossági intézkedésekről döntött. A többi országtól eltérően azonban itt az ellenzék is vállalja a csomag végrehajtását.
máj. 14
12:37
Tőzsdei ügyletek adózása - ne feledjük az adókiegyenlítést! (ProfitLine)
A tőzsdei kereskedelemmel kapcsolatos egyes adókra vonatkozó szabályok lényegesen módosultak 2008. január 1-én. Így a tőzsdén kötött ügylettel elért árfolyamnyereségből származó jövedelem számítása 2008. január 1-jétől már nem ügyletenként, hanem az összes ügyleti nyereség valamint az összes ügyleti veszteség alapján történik.
máj. 14
12:38
Lángolt az Orczy úti csarnok (HírTV)
A korábbi információkkal ellentétben nem a Józsefvárosi piacon, hanem a vele szomszédos, egykori Ganz-telepen gyulladt ki egy bontás alatt álló csarnok. A tüzet feltehetően a lángvágó okozta, mellyel a csarnok elemeit darabolták – értesült a HavariaPress.
máj. 14
12:40
Pozsony: elfogadhatatlan a magyar lépés (Kripto Akadémia)
Szlovákia számára elfogadhatatlan, hogy Magyarország intézményesíteni akarja kapcsolatait a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségekkel, s meggyőződése, hogy ez a lépés nincs összhangban a nemzetközi joggal - állapította meg a szlovák kormány pénteki rendkívüli ülésén.
máj. 14
12:45
Nézze élőben az alakuló ülést a hirado.hu-n! (hirado.hu)
12.25-től élő közvetítés a Parlamentből a Magyar Televízió mindkét csatornáján és az interneten is
máj. 14
12:47
Új melleket csináltatott az 1972-es Ki Mit tud sztárja! (hirado.hu)
Megunta a nagy implantátumokat az énekesnő, kisebbekre cserélte
máj. 14
12:49
Híradó, 2010. május 14. 12:00 (hirado.hu)
Híradó délben
máj. 14
12:51
Századvég Gazdaságkutató: idén már nő a magyar gazdaság (Infostart)
Az idén már pozitív tartományban lesz a magyar gazdaság, a GDP-arányos államháztartási hiány pedig alapesetben 4,7-5,0 százalék lehet, amit kiegészíthet az állami vállalatok konszolidációja - mondta Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. igazgatóságának elnöke.
máj. 14
12:51
Műtét vár Hajnal Tamásra (Infostart)
Nagy valószínűség szerint műtét vár a Borussia Dortmund légiósára, Hajnal Tamásra, aki így nem szerepelhet a magyar labdarúgó-válogatott soron következő két mérkőzésén, május 29-én Németország, és június 5-én Hollandia ellen.
máj. 14
12:51
Balatoni szezonnyitó! Május 21-én nyitja meg kapuit a magyar tenger (hirado.hu)
Május 21. és 24. között színes programok várják a Balatonra látogatókat
máj. 14
12:54
Cameron betiltotta a mobilozást (HírTV)
Egyelőre kerülik a konfliktusokat a brit konzervatívok és liberális demokraták - az új kormánykoalíció első ülésén csak olyan témákról volt szó, amelyekben a két párt egyetért. Nézeteltéréseiket külön bizottság rendezi majd.
máj. 14
12:57
Lendvai Ildikó türelmetlen felhívása (Alternatív Energia)
A baloldal jövője csupa esély és veszély. Veszély annak ellenére, hogy egymillió szavazó jóvoltából az MSZP az ellenzék legerősebb pártja lett - írja a Népszava szombati mellékletében Lendvai Ildikó.
máj. 14
13:00
Mi köze a másságnak a munkahelyhez? (HR Portál)
A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) és az IBM május 20-21-én rendezi meg az Első Magyarországi LGBT konferenciát, Mi köze a másságnak a munkahelyhez? címmel Budapesten, a Közép-Európai Egyetemen.
máj. 14
13:03
Bélyegen szerepel Katharine Hepburn (Metropol)
Saját bélyeget kap az Egyesült Államokban a hollywoodi legenda, a négyszeres Oscar-díjas Katharine Hepburn.
máj. 14
13:03
Martonyi: a Jobbikkal is betartatjuk a törvényeket (ATV)
A leendő külügyminiszter osztja a szélsőséges párttal kapcsolatos aggodalmakat.
máj. 14
13:09
Dzsudzsák: semmi sem kizárt Bódi Sylvivel (BorsOnline)
Ahogy azt a Bors megírta, Bódi Sylvit gyengéd szálak fűzik Dzsudzsák Balázshoz. A PSV Eindhoven klasszis labdarúgója megerősítette, közös nyári vakációzást tervez a csinos hölggyel.
máj. 14
13:09
Lázár - minősíthetetlen az egyharmad hozzáállása (ProfitLine)
Budapest, 2010. május 14., péntek (MTI) - Lázár János szerint minősíthetetlen a parlamenti egyharmad hozzáállása a kétharmados többség gesztusaihoz.
máj. 14
13:11
Jelentősen csökkenő nyereségről számolt be az EADS konzorcium (ProfitLine)
Erősen csökkent az Airbus anyacége, az EADS nyugat-európai repülési és űripari konzorcium üzemi eredménye az idei első negyedévben: 150 millió euróra esett az egy évvel korábbi 400 millió euróról, részben az árfolyamhatások, részben az A380-as jumboprogram költségnövekedése miatt. (MTI)
máj. 14
13:12
Túl sok a víz a Balatonban (HírTV)
Az esőzések miatt túl sok a víz a Balatonban, ezért kinyitják a siófoki vízeresztő zsilipet pénteken délben. Most még csak a vízszintet tartják, ám szombaton és vasárnap annyi csapadék várható, hogy elképzelhető, akkor már kétszeresére növelik a tóból leengedett víz mennyiségét.
máj. 14
13:12
Újabb bányarobbanás Kínában (Metropol)
Huszonegy bányász vesztette életet a délkelet-kínai Kujcsou (Guizhou) tartomány egyik szénbányájában sújtólégrobbanás következtében - jelentette pénteken a Hszinhua kínai hírügynökség.
máj. 14
13:13
Egy LMP-s indítvány az első a Ház elé benyújtottak sorában (ProfitLine)
(MTI) - Az LMP jegyzi az új Országgyűléshez elsőként beérkezett törvényjavaslatot: a parlamenti honlapon már a pénteki alakuló ülés megkezdése előtt olvasható volt, hogy Schiffer András frakcióvezető benyújtotta a nemzetbiztonsági szakszolgálatokról szóló törvény módosítását kezdeményező indítványát.
máj. 14
13:14
EUR/USD 17 hónapos mélypont (HírTV)
Röviddel a Lehman csödje elött és a válság elején tapasztalt árfolyamok. A gazdaság és politika fontos szereplöinek eltérö nyilatkozatai elbizonytalanítják a piacot. Az EUR/USD tovább gyengül, és újabb és újabb minimumokat ér el, legutóbb 1,2432 körül. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 14
13:14
Ficóék kiakadtak a kettős állampolgárság tervétől (Metropol)
Szlovákia számára elfogadhatatlan, hogy Magyarország intézményesíteni akarja kapcsolatait a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségekkel, s meggyőződése, hogy ez a lépés nincs összhangban a nemzetközi joggal.
máj. 14
13:15
A Jobbik továbbra is igényt tart a nemzetbiztonsági bizottságra (ProfitLine)
(MTI) - A Jobbik továbbra is igény tart az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának vezetésére - közölte Vona Gábor, a párt elnöke, miután véget ért a parlament alakuló üléséről szóló frakcióközi egyeztetés pénteken.
máj. 14
13:16
Kaposváron továbbra is tilos a guberálás (Metropol)
Kaposváron továbbra is tilos lesz a guberálás - jelentette ki város fideszes polgármestere pénteken a városházán tartott sajtótájékoztatón.
máj. 14
13:16
A Jobbik esküt tett a Szent Koronára (Alternatív Energia)
Az Országházban elhelyezett ereklyét körbe állva tettek esküt a Szent Koronára a Jobbik parlamenti képviselői a törvényhozás pénteki, alakuló ülése előtt. Vona Gábor fehér inget, öltönyzakót, alatta fekete mellényt viselt, amikor belépett az épületbe.
máj. 14
13:16
Moszkva Ankarában is a volt szovjet köztársaságokért küzd (Portfolio)
A főleg gazdasági célokat szolgáló politikai expanzió két látványos sikerével - Ukrajnában és Kirgíziában -- a Kreml 2010 első hónapjaiban komoly csapást mért az euroatlanti -- főleg az amerikai --...
máj. 14
13:16
Készpénz helyett aranyat ad ki az automata az Emirátusokban (Pénzcentrum)
A piacokon tapasztalható aranyvásárlási láz adta az ötletet annak a német feltalálónak, aki a napokban állította üzembe első aranykiadó automatáját Abu Dzabi egyik legelőkelőbb szállodájában, az Emirates Palace Hotelben....
máj. 14
13:17
Az MSZP nem szavazza meg, hogy a Jobbik vezesse a nemzetbiztonsági bizottságot (ProfitLine)
(MTI) - Az MSZP nem szavaz meg olyan előterjesztést, amely alapján a Jobbik elnökölheti az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát, egyben felszólítja a jobbikos képviselőket, hogy ne tegyenek a Szent Korona előtt esküt, mert az sokakban Magyarország legsötétebb vészkorszakát idézheti fel.
máj. 14
13:19
Tovább növekvő ipari termelésre számítanak az elemzők (ProfitLine)
Az export további növekedése és az alacsony tavalyi bázis miatt tovább gyorsulhat az ipari termelés bővülése a következő hónapokban - vélték az MTI által megkérdezett elemzők pénteken.
máj. 14
13:21
A szomszédba költözik a világ egyik leggazdagabb embere (hirado.hu)
Luxusvillát vásárolt Bécs egyik előkelő negyedében Roman Abramovics orosz multimilliárdos
máj. 14
13:21
Korrektnek tűnik a Fidesz megoldása (ProfitLine)
Schiffer András szerint korrektnek tűnik a Fidesz által felkínált megoldás, amellyel a párt a leendő házelnök kezébe helyezte a döntést a parlamenti bizottsági tisztségekkel összefüggésben.
máj. 14
13:21
Szó nélkül benyelték Vona mellényét - parlamenti alakuló percről percre (ATV)
Az uszító képviselőket nem védi a mentelmi jog.
máj. 14
13:23
Nemzetbiztonsági bizottság: MSZP-s nem a Jobbik elnökségre (hirado.hu)
Varga László elmondta, különvéleményt fűztek az alakuló üléssel kapcsolatos politikai megállapodáshoz, amelyben a bizottsági struktúrát elfogadták
máj. 14
13:23
Kiderült: Műteni kell a magyar sztárt! (ATV)
Hétfőn Antwerpenbe utazik.
máj. 14
13:25
Újabb támadásokkal fenyeget az al-Kaida új "hadügyminisztere" (hirado.hu)
A támadássorozat célpontjai a katonai ellenőrzőpontok és a biztonsági erők. Az üzenet hitelességét egyelőre nem sikerült megerősíteni
máj. 14
13:27
Génjeik miatt képesek alkalmazkodni a nagy magasságokhoz a tibetiek (hirado.hu)
A tibetieknél szokatlanul alacsony a vér hemoglobinszintje
máj. 14
13:30
Megkezdődött az Országgyűlés alakuló ülése (HírTV)
Pénteken délután Sólyom László államfő elnöklésével megkezdődött az Országgyűlés alakuló ülése. Elsőként a köztársasági elnök beszél, majd átadja az ülés elnöklését Horváth János korelnöknek.
máj. 14
13:32
Rács mögött marad a tömegmészárlásra készült egyetemista (HírTV)
Meghosszabbította a bíróság annak a 22 éves egyetemistának az előzetes letartóztatását, aki vérengzésre készült az egyik fővárosi egyetemen, de még tettének végrehajtása előtt elfogták a rendőrök – tudta meg a HavariaPress.
máj. 14
13:33
Gyengült az euró - 18 havi mélypont a dollárhoz képest (Privátbankár)
Folytatódott az euró napok óta tartó gyengülése pénteken, dél körül már tizennyolc havi mélyponton, 1,25 dollár alatt állt. Eközben az aranyár először kerül 1.000 euró fölé. A spekulánsok arra játs...
máj. 14
13:33
A frakciók aláírták a politikai megállapodást (Metropol)
A parlamenti pártok képviselői aláírták az Országgyűlés alakuló ülésével összefüggő politikai megállapodást pénteken, a bizottságokat érintően azonban nem született megegyezés. A képviselők a házelnöknek a frakcióvezetők indítványát összegző javaslata alapján szavazhatnak majd a bizottsági tisztségviselőkről.
máj. 14
13:33
Romániában sürgős intézkedések kellenek a csőd elkerüléséhez (Kripto Akadémia)
A görögországihoz hasonló csődhelyzet elkerülése érdekében szorgalmazta ismét Traian Basescu román államfő a bér- és nyugdíjcsökkentő intézkedéseket.
máj. 14
13:33
Pintér egyik helyettese volt rendőr lehet (Alternatív Energia)
Maga a kijelölt belügyminiszter sem tudja még, hogy általa javasolt személyek vagy a miniszterelnök-jelölt ma még ismeretlen nevű káderei lesznek a BM államtitkárai - értesült a Népszava. Nem biztosan változik a rendőrfőkapitány személye.
máj. 14
13:33
Nem 2009 volt a mélypont - Idén nagyobbat esnek a lakásárak (Portfolio)
Mégsem 2009 volt a mélypont a lakáspiacon? Hogyan lehetséges az, hogy 2010-ben az FHB várakozásai szerint nagyobb mértékben csökkennek majd a lakásárak mint 2009-ben? Mikor érjük el a gödör alját?...
máj. 14
13:35
Szigorú beszéddel nyitja meg Sólyom az új Országgyűlést (Privátbankár)
Megnyitotta Sólyom László államfő az Országgyűlés alakuló ülését 13 óra után néhány perccel. A képviselők a megnyitó után felállva meghallgatják a Himnuszt, majd a köztársasági elnök mond beszédet. Az MTI értesülése szerint Sólyom László a parlament tekintélye és az alkotmányos értékrend védelme érdekében "szigorú" beszédet tervez elmondani a plenáris ülés előtt
máj. 14
13:39
Ostromállapot Bangkokban: összecsaptak a katonák a lázadókkal (hirado.hu)
A hírek szerint a hadsereg állítólag már éles lőszert is bevetett a tüntetők ellen
máj. 14
13:41
Sólyom: az egész társadalom támogatása nélkül nem lesznek eredmények (hirado.hu)
Az államfő az alakuló ülésen azt mondta, hogy nincs különbség a képviselők jogállásában, és nem engedhető meg az Országgyűlésben a gyűlöletre uszítás - Sólyom Orbánt javasolja kormányfőnek
máj. 14
13:42
A Jobbik esküt tett a Szent Koronára (ProfitLine)
(MTI) - Az Országházban elhelyezett ereklyét körbe állva tettek esküt a Szent Koronára a Jobbik parlamenti képviselői a törvényhozás pénteki, alakuló ülése előtt. Vona Gábor fehér inget, öltönyzakót, alatta fekete mellényt viselt, amikor belépett az épületbe.
máj. 14
13:43
A Bajnai-kormány péntektől ügyvezető kabinetként működik (hirado.hu)
A miniszterelnök, utóda megválasztásáig ügyvezető miniszterelnökként gyakorolja a hatáskörét
máj. 14
13:44
Megkezdődött az Országgyűlés ülése (ProfitLine)
Megnyitotta Sólyom László államfő az Országgyűlés alakuló ülését pénteken 13 óra után néhány perccel. (MTI)

Keresés