2010. május 14. péntek

máj. 14
15:40
Zsámbéki iskolavita: a fenntartó szerint hamisak a tulajdonos állításai (Gondola)
Szakszerűtlenül és hamisan állítja a zsámbéki iskola tulajdonosának, a Szent Keresztről Nevezett Irgalmas Nővérek Kongregációjának képviselője, hogy az iskola épülete életveszélyes - tartalmazza az a közlemény, amelyet a fenntartó premontrei rend, illetve az iskola vezetése juttatott el az MTI-hez
máj. 14
15:41
Letették esküjüket az új képviselők (Alternatív Energia)
Letették esküjüket az új Országgyűlés képviselői pénteken a parlament alakuló ülésén. Ezt követően a korelnök bejelentette: megalakult az Országgyűlés.
máj. 14
15:42
Múltat értékel, a jövőről tanácskozik az MSZP választmánya szombaton (Gondola)
Az MSZP választmányi elnöke szerint "sorsdöntő, az MSZP jövőjét meghatározó", érdemi döntéseket kell hoznia a párt parlamentjének soron következő, hétvégi ülésén
máj. 14
15:43
Gárdamellényben tett esküt Vona (Alternatív Energia)
Botrány a gárda miatt az új Országgyűlés alakuló ülésén.
máj. 14
15:45
Hospodárské Noviny: vihart kavart a Fidesz (hirado.hu)
A tekintélyes cseh lap szerint mindez nagyon jól jött a szlovák nacionalistáknak, és szinte úgy néz ki, mintha "maga Ján Slota rendelte volna meg a törvényt a magyar nacionalistáknál" - írja az újság
máj. 14
15:45
Az állampolgárságról illendő egyeztetni, de nem kötelező + videó (ATV)
Nagy Boldizsár szerint a szlovák állam nem vonhatja meg a Szlovákiában élőktől a szlovák állampolgárságot.
máj. 14
15:47
Túszejtés Szolnokon (hirado.hu)
A rendőröknek sikerült sértetlenül kihozniuk a férfit a házból, és miután zavartan viselkedett, megfigyelésre a szolnoki Hetényi kórházba vitték
máj. 14
15:49
Meggyanúsították Hagyó Miklóst BKV-ügyben (hirado.hu)
A volt szocialista főpolgármester-helyettes kihallgatása jelenleg is tart a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK)a BKV-üggyel kapcsolatban
máj. 14
15:51
Áradás mosta el Bécset - ijesztő videóval! (BorsOnline)
Hatalmas vihar csapott le tegnap délután az osztrák fővárosra, délután öttől nyíltak meg az ég csatornái.
máj. 14
15:51
Gyanúsítottként hallgatják ki Hagyó Miklóst (Infostart)
Gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben. A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói Hagyó Miklós mellett előállították korábbi sajtófőnökét, Horváth Évát, és Lelovics Ottót, a volt főpolgármester-helyettes egykori kommunikációs igazgatóját is.
máj. 14
15:54
Emberölés: 7000 forintért és egy mobilért „csak ütöttem, ütöttem” (HírTV)
Ismételt eljárásban egy 24 éves piricsei férfit emberölés büntette miatt 15 év, két társát pedig bűnsegédként elkövetett csoportos rablásért 6 és fél, illetve 5 év fegyházbüntetésre ítélte pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság.
máj. 14
15:54
Felfüggesztették hivatalából Baltasar Garzón spanyol vizsgálóbírót (Gondola)
Felfüggesztették hivatalából pénteken Baltasar Garzón spanyol vizsgálóbírót, mert kísérletet tett a francoizmus bűneinek feltárására, s ezzel formailag túllépte a hatáskörét
máj. 14
15:56
Előállították Hagyó Miklóst (+videó) (HírTV)
Az országgyűlés megalakulásával szinte egyidőben előállította a rendőrség Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest és két egykori kommunikációs munkatársát, Horváth Évát és Lelovics Ottót a BKV-ügyben.
máj. 14
15:56
Letették esküjüket az új képviselők (Gondola)
Letették esküjüket az új Országgyűlés képviselői pénteken a parlament alakuló ülésén
máj. 14
15:57
Zúdul ki a pénz a feltörekvő piacokról (Portfolio)
Megindult a tőke a feltörekvő országokból a biztonságosabbnak tartott piacokra, a mediterrán országok, sőt az euró válságával kapcsolatos hangulatromlás következtében. Bár az európai mentőcsomag...
máj. 14
15:59
Szakmai követelmények a pénzügyi szolgáltatások közvetítőivel szemben (Portfolio)
Korábbi cikkünkben (Ügynökök a pénzügyi szolgáltatások piacán) már jeleztük, hogy a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény bizonyos szakmai követelményeket...
máj. 14
16:01
Vagyonmegosztási kérdések a szétválási szerződésben (Portfolio)
A gazdasági válság még inkább rámutatott arra, hogy egy társaság gazdasági szempontból biztonságosabban működhet ha több lábon áll, ha diverzifikálja tevékenységét. Amennyiben a társaság úgy dönt,...
máj. 14
16:03
Fegyveres bankrablás Budapesten (hirado.hu)
A támadó a zsákmánnyal elmenekült, a rendőrség nagy erőkkel keresi
máj. 14
16:05
Visszatért a képernyőre a gyönyörű időjós (hirado.hu)
Ismét meteorológiai híreket mond Onyutha Judit
máj. 14
16:09
Lindsay Lohan: nem vagyok anyagos! (BorsOnline)
Élő televíziós műsorban tagadta Lindsay Lohan, hogy kábítószerfüggő volna.
máj. 14
16:09
Őrizetbe vették Hagyó Miklóst - exkluzív képek! (Blikk)
Őrizetbe vette a rendőrség a volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben, miután gyanúsítottként hallgatták ki.
máj. 14
16:12
Nem fogadták el a képviselők a választási beszámolókat (Privátbankár)
Nem fogadta el az újonnan megalakult Országgyűlés az Országos Választási Bizottság választási beszámolóját pénteki ülésén
máj. 14
16:12
EUR/USD Erösödö dollár (HírTV)
Az ipari termelés a várt 0,6% helyett 0,8%-kal emelkedett (elözö: 0,1%). Az EUR/USD az adatok után ismét benézett 1,25 alá. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 14
16:12
Nem fogadta el az OVB választási beszámolóját a Ház (Gondola)
Az Országgyűlés nem fogadta el az Országos Választási Bizottság választási beszámolóját pénteken a parlament alakuló ülésén; a képviselők 112 igen és 260 nem szavazattal, négy tartózkodás mellett utasították el az előterjesztést
máj. 14
16:12
Lékó újabb remije Radzsabovval (Metropol)
Lékó Péter sötéttel remizett az azeri Tejmur Radzsabovval az asztraháni sakk Grand Prix-torna pénteki, ötödik fordulójában.
máj. 14
16:14
Gyanúsítottként hallgatják ki Hagyó Miklóst (Privátbankár)
Gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt, főpolgármester-helyettest
máj. 14
16:14
Amerikai Michigan Sentiment Index: 73,3 pont- elörejelzés: 73,5 pont (HírTV)
Májusi amerikai Amerikai Michigan Sentiment Index: 73,3 pont- elörejelzés: 73,5 pont- elözö havi érték: 72,2 pont. Részletek következnek
máj. 14
16:14
BKV-ügy: gyanúsítottként hallgatják ki Hagyó Miklóst (Gondola)
Gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben
máj. 14
16:15
Gyanúsítottként hallgatják ki Hagyót (Alternatív Energia)
Gyanúsítottként hallgatja ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Hagyó Miklós volt szocialista országgyűlési képviselőt, főpolgármester-helyettest a BKV-üggyel összefüggésben pénteken - értesült az MTI.
máj. 14
16:15
Így hat a válság a munkahelyi biztonságra! (Pénzcentrum)
A közép-kelet-európai vállalatok nem csökkentették számottevő mértékben a munkavédelmet érintő kiadásaikat, a hazai munkáltatók döntő része szintén ügyel a munkatársak biztonságának és egészségének védelmére, de sok esetben a törvényi szabályozás jobb betartatása jelentene igazán hatásos megoldást a munkahelyi balesetek elkerülése és a munkavállalók egészségének fejlesztése érdekében. Ezek a…
máj. 14
16:15
Egyre optimistábbak az amerikai fogyasztók (Portfolio)
Májusban tovább nőtt az amerikai fogyasztók optimizmusa: a bizalmi index értéke 72.2 pontról 73.3 pontra nőtt - derül ki a Michigani Egyetem legfrisebb felméréséből. Az elemzői konszenzus 73.5 pont...
máj. 14
16:16
Újra lebénította a hamu a repülőteret (HírTV)
Az izlandi vulkánból felszálló hamu miatt le kellett zárni pénteken Rejkjavik nemzetközi repülőterét – közölte az izlandi légiközlekedési hatóság. A repülőtéren több nemzetközi járat is ottrekedt, miután az előre tervezettnél öt órával korábban kellett leállítani a forgalmat.
máj. 14
16:18
Amerikai raktárkészletek: 0,4%- elörejelzés: 0,4% (HírTV)
Márciusi amerikai raktárkészletek: 0,4%- elörejelzés: 0,4%- elözö havi érték: 0,5%. Részletek következnek
máj. 14
16:21
Pokolgép robbant Thesszalonikiben – egy napon belül a második (ATV)
Előre kiürítették az épületet.
máj. 14
16:23
Szédületes jövő előtt a napenergia? (ATV)
A Nemzetközi Energiahivatal (IEA) legújabb jelentése szerint 2050-re várhatóan napenergiából fog származni a világ villamos energia ellátásának majdnem egynegyede.
máj. 14
16:25
Bugár beszólt Orbánéknak + videó (ATV)
"Jobbkor" nem is jöhetett volna a kettős állampolgárságról szóló fideszes javaslat - mondta Bugár Béla az ATV Jam című műsorában.
máj. 14
16:27
Amatőrök is indulhatnak a triatlon-vébén (Blikk)
máj. 14
16:27
Sólyom: Vona "hamis esküjével a hazugságot fogja képviselni az új Országgyűlésben" (Infostart)
Sólyom László szerint a parlamentarizmust csúfolja ki az a képviselő, aki a Ház alakuló ülését jogszabálysértéssel zavarja meg. Az államfő szerint ha a Jobbik frakcióvezetője a jogsértéssel kérkedve esküszik a jogszabályok betartására, hamis esküjével "a hazugságot fogja képviselni az új Országgyűlésben".
máj. 14
16:27
Itt a tőzsdepánik második felvonása? (ProfitLine)
Egyre komolyabb eladói nyomás nehezedik az európai tőzsdékre, az esés mögött továbbra is az európai országokkal kapcsolatos adósságproblémák állnak. A fontosabb európai indexek 1,5-3%-os veszteséget mutatnak, és egész nap a folyamatos lecsorgás jellemzi a piacokat.
máj. 14
16:29
Eddz úgy, mint Brad Pitt! (Blikk)
máj. 14
16:30
Túszdráma Szolnokon (HírTV)
Túszt ejtett egy férfi Szolnokon. A rendőrség fegyverrel elkövetett magánlaksértés miatt indított nyomozást.
máj. 14
16:30
Medián: a közvélemény erős kettesre értékeli a Bajnai-kormány tevékenységét (Gondola)
A közvélemény erős kettesre értékeli a távozó Bajnai-kormány tevékenységét - derül ki a Medián felméréséből
máj. 14
16:30
Késsel rohant be egy férfi egy idős nő házába Szolnokon (Blikk)
máj. 14
16:30
A General Media ingyenbulit tart a Club Tihanyban (Kreatív Online)
Partibuszokkal viszi a Club Tihanyba az érdeklődőket a General Média a Média Hungary balatonfüredi helyszínéről. Igyen étel, ital, jótékonyság. A fura sztori összefoglalója.
máj. 14
16:32
Sólyom: Vona hamis esküjével a hazugságot fogja képviselni (HírTV)
Minden országgyűlési képviselőnek be kell tartani a jogszabályokat, akármit is gondol e szabályokról vagy alkotmányosságukról – olvasható Sólyom László köztársasági elnök pénteki közleményében. A Jobbik frakcióvezetője a jogsértéssel kérkedve esküszik a jogszabályok betartására, hamis esküjével a hazugságot fogja képviselni az új Országgyűlésben – tette hozzá.
máj. 14
16:32
Az EU és Moszkva az ideiglenes kormánytól várja a kirgiz helyzet stabilizálását (Gondola)
Moszkva és az Európai unió az ideiglenes kormánytól várja a kirgizisztáni helyzet stabilizálását - állapították meg a felek a Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes és Pierre Morel, az EU közép-ázsiai különmegbízottja között pénteken lezajlott telefonbeszélgetés során
máj. 14
16:33
Medián: erős 2-re értékelik a Bajnai-kormány tevékenységét (Metropol)
A közvélemény erős kettesre értékeli a távozó Bajnai-kormány tevékenységét - derül ki a Medián felméréséből.
máj. 14
16:33
Vona szerint nem sértett jogszabályt (Alternatív Energia)
Vona Gábor nem érzi jogszabálysértésnek, hogy gárdamellényben tette le a képviselői esküt pénteken a parlamentben. A Jobbik elnök-frakcióvezetője az MTI-nek pénteken azt mondta: ha ez mégis jogszabálysértés lenne, akkor állampolgári engedetlenségnek fogja fel és vállalja az azzal járó következményeket.
máj. 14
16:33
Egis céláremelés a Raiffeisentől (Portfolio)
A Raiffeisen elemzője megemelte az Egis célárfolyamát 21,592 forintról 23,462 forintra, ajánlása továbbra is tartás. Az emelés mögött néhány kisebb korrekció áll: úgy gondolják, hogy a gyengébb...
máj. 14
16:34
A mentelmi jog után: Hagyó már a rendőrségen (Gondola)
Az új Országgyűlés megalakulásával elvesztette Hagyó Miklós mentelmi jogát, szinte azonnal előállították.

Keresés