2010. május 10. hétfő

máj. 10
13:25
Szijjártó: Magyarország még az igazság pillanata előtt áll (hirado.hu)
A görög válságról, valamint az annak nyomán kialakult európai és világgazdasági helyzetről tárgyal az Európai Néppárt elnöksége Vilniusban, az ülésen Orbán Viktor is részt vesz
máj. 10
13:27
Fidesz: kedden indul a nemzeti konzultáció (Infostart)
Kedden kezdődik a nemzeti konzultációk sorozata, amelyet Orbán Viktor a Fidesz-KDNP választási győzelme után jelentett be. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI kérdésére hétfőn elmondta: a konzultáció első állomása Ózd, ahol a közbiztonságról lesz szó.
máj. 10
13:27
Fidesz - Magyarország még az igazság pillanata előtt áll (ProfitLine)
A görög válságról tárgyal az Európai Néppárt elnöksége Vilniusban, az ülésen Orbán Viktor is részt vesz. A megbeszéléssel kapcsolatban Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője hétfőn az MTI-nek úgy nyilatkozott: Magyarország még "az igazság pillanata előtt áll" a költségvetési és államháztartási helyzetet illetően.
máj. 10
13:27
Újabb csúcson a benzin ára (hirado.hu)
Szerdától a benzin átlagára 343 forintra, a gázolajé pedig 324 forintra nő
máj. 10
13:29
Olaj - A 75 dolláros szint megfogta a kiadós esést (ProfitLine)
Két hete még 82-ről valószínűsítettük a 87 dolláros szint ismételt elérését, de azt nem gondoltuk volna, hogy negatív dobbantónak fogja használni az ellenállást. Miután megérintette a 87-es szintet, nyílegyenesen esett 75-re, melyet a csütörtöki érintés után, pénteken be is stabilizált. (Solar Capital)
máj. 10
13:29
Sokk: Állami gondozásba kerülnek Michael Jackson gyermekei? (hirado.hu)
Prince, Paris és Blanket a hatóságok szerint nincsenek biztonságban a nagymama házában
máj. 10
13:30
GBP/USD Brit kamattartás (HírTV)
A BoE a várakozásoknak megfelelöen változatlanul hagyta 0,50%-os alapkamatát. Nem változtattak a 200 milliárdos kötvényvásárlási programon. A GBP/USD-nek nem sikerült bevennie az 1,50-es értéket. er-Marke hinaus. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 10
13:30
Toller: tüke pécsi család vagyunk, úgy hatodíziglen (ATV)
Elhunyt Pécs háromszoros polgármestere, barátai szerint már nem volt mire várnia.
máj. 10
13:31
Nem változtatott kamatpolitikáján a Bank of England (ProfitLine)
A várakozásoknak megfelelően a jelenlegi történelmi mélyponton, a tavaly március óta érvényben lévő fél százalékon hagyta irányadó kamatát hétfői ülésén a brit jegybank.
máj. 10
13:32
Merényletsorozat Irakban: legkevesebb 25 halott (HírTV)
Fegyveresek támadtak rendőri és katonai állomásokat az Iraki fővárosban. Emellett két pokolgép robban Fallúdzsa városában, majd két öngyilkos merénylő csapott le Bagdadtól keletre, egy zsúfolt piacon. Sajtóhírek szerint a merényletsorozatnak – melyért még nem vállalt senki felelősséget – legkevesebb 25 áldozata van.
máj. 10
13:33
Snoopy fegyverrel próbált betörni a börtönbe (Blikk)
Egy férfi Snoopy-jelmezben próbált betörni az egyik brit börtönbe, hogy megszöktesse családtagját. Az ott dolgozók ledöbbentek, mikor meglátták a kedves rajzfilm figurát kezében egy fegyvert lengetve.
máj. 10
13:33
Vita a nagyváradi magyar utcanevek miatt (Metropol)
Heves vita tárgyává vált a nagyváradi utcanévtáblák magyar nyelvre fordított változata az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezete között.
máj. 10
13:34
Soltész: A társadalmi szolidaritásnak feltételei vannak (HírTV)
Várhatóan a második Orbán-kormány is iskolába járáshoz köti a családi pótlékot. A szociális államtitkári poszt várományosának tekintett Soltész Miklós a Duna TV reggeli műsorában arról beszélt, hogy érdekeltté teszik majd az érintett családokat a gyermekek iskolába járatásában.
máj. 10
13:36
Kylie: 41 éves és még mindig hibátlan a feneke - fotó! (Blikk)
Kylie Minogue ausztrál énekesnő megmutatta formás fenekét, legújabb videóklipjének forgatásán.
máj. 10
13:36
A Red Bull figyelmeztette a riválisokat (F1világ)
Bár a tavalyi évben nem feküdt számára az utcai ring, a Red Bull Racing magabiztosan várja a hétvégi Monacói Nagydíjat, ahol reményei szerint ismét ütőképes lesz az autója, és minden esélye meglesz arra, hogy újabb győzelmet arasson az idei szezonban.
máj. 10
13:39
Utolsó szakaszán a 4-es metró déli fúrópajzsa (Metropol)
Az alagútfúrást végző Bamco konzorcium az előre tervezett hat héthez képest négy hét alatt végzett a pajzsok felkészítésével és karbantartásával. Az északi pajzs néhány héttel később indulhat el és a tervek szerint július elején érhet a Keleti pályaudvarhoz.
máj. 10
13:39
Tovább tárgyalnak a pártok az Országgyűlés alakuló üléséről (hirado.hu)
Az új parlamentben valószínűleg 19 állandó bizottság működik majd, a jelenlegiek mellett újként jön létre a fogyasztóvédelmi testület
máj. 10
13:41
Célegyenesben a 4-es metró déli fúrópajzsa (hirado.hu)
A déli alagútfúró pajzs elhagyta a Népszínház utcai állomást és elindult az utolsó állomás felé
máj. 10
13:43
110 gyanúsítottja van a csalássorozatnak Szabolcsban (hirado.hu)
A hitelcsalási ügynek gyanúsítottjai összesen 20 millió forintos kárt okoztak
máj. 10
13:45
Már nincs káosz Európában a vulkán miatt (Infostart)
Rendeltetésszerűen működni tudott hétfőn valamennyi repülőtér Európában, de a légkörben található vulkáni hamu miatt az amerikai kontinensre tartó, illetve onnan érkező járatok egy részét törölni kellett vagy jelentősen módosítani útvonalukat - jelentette a légtér ellenőrzésével foglalkozó nemzetközi szervezet, az Eurocontrol Brüsszelben.
máj. 10
13:45
Kiakadás közeli szinteken az OTP (Portfolio)
Az európai mentőcsomag hírére szárnyalni kezdtek a részvénypiacok, a BUX index a pénteki zuhanását egyetlen szempillantás alatt ledolgozta. Az index 8% feletti pluszban nyitott, a forgalom átlag...
máj. 10
13:47
Kiakadt az OTP, szárnyal Amerika (Portfolio)
Hatalmas szárnyalás bontakozott ma ki az európai tőzsdéken az európai mentőcsomag hírére, és az amerikai indexek is vastag, 3% feletti pluszban nyitottak. A német DAX index 4.7%-kal araszolt felfelé,...
máj. 10
13:48
Változatlan maradt a brit jegybanki alapkamat (Infostart)
A jelenlegi történelmi mélyponton, a tavaly március óta érvényben lévő fél százalékon hagyta irányadó kamatát hétfői ülésén a brit jegybank.
máj. 10
13:48
Tartja mélységi rekordját a brit alapkamat (Privátbankár)
A jelenlegi történelmi mélyponton, a tavaly március óta érvényben lévő fél százalékon hagyta irányadó kamatát hétfői ülésén a brit jegybank. A Bank of England (BoE) - az euróövezeten kívüli legnagy...
máj. 10
13:48
Voksolás, tűzharc, halottak a Fülöp-szigeteken (HírTV)
Már tíz halottja van az ország különböző pontjain kirobbant zavargásoknak és összecsapásoknak a Fülöp-szigeteken, ahol hétfőn választásokat tartanak. A legfőbb esélyes a volt államfő fia, Benigno Aquino.
máj. 10
13:48
Egy hónapja visszatért a magyar színész, de reméli nem így fejezi be (ATV)
Egyáltalán nem izgul fellépések előtt.
máj. 10
13:49
Magyarországon is lehetnek meccsek a 2012-es labdarúgó EB-n (Portfolio)
Magyarországi stadionok bevonását sem tartja elképzelhetetlennek Michel Platini a 2012-es, lengyel-ukrán közös rendezésű kontinenstornára. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke továbbra is...
máj. 10
13:50
TI: öt területen sürgősen lépni kell (Privátbankár)
Peter Eigen, a Transparency International alapítója budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: adott az új kormány lehetősége a korrupció elleni hatékony fellépéshez
máj. 10
13:50
Obama aggodalmai és reményei (ATV)
A görög gazdasági válság, környezetvédelmi problémák, az USA-t fenyegető támadások aggodalommal, az orosz-amerikai kapcsolatok erősödése reménykedéssel tölti el az amerikai elnököt.
máj. 10
13:51
Boldog szülinapot kívánt a repülőgép (Blikk)
BUDAPEST — Hatvanéves fennállását ünnepli a Ferihegyi repülőtér. 1950. május 7-én szállt le itt az első, Budaörsről átrepülő Li–2-es utasszállító repülőgép – a Malév első polgári repülőgépe – és ezzel vette kezdetét a polgári repülés a mai repülőtéren.
máj. 10
13:51
Találkoztunk a morzézó versbabbal (Kreatív Online)
A Kitchen Budapest nyílt napján éjszakai lényekkel és Facebookos autóskártyával találkozhattak az érdeklődők. Hogyan néz ki az egyetlen magyar médiajátszótér? Kik játszanak, és mit? Videóriport.
máj. 10
13:52
Vízfejű ország vagyunk, ha pénzről van szó (Privátbankár)
Nem igazán terjedtek el itthon az innovatív fizetési technikák, holott olcsóbbak és biztonságosabbak is, mint a készpénzes megoldás. Drága a pénz akkor is, ha Magyarország - most első ízben elkészült - pénzforgalmi térképét nézzük, ahol megkérdőjelezhetetlen Budapest dominanciája. A települések harmadában viszont nincs is bankfiók - derül ki a jegybank friss tanulmányaiból
máj. 10
13:53
Leesett egy faldarab a Colosseumról (Blikk)
Újabb faldarab szakadt le a régóta helyreállításra váró római Colosseumból. A 23 millió euróra becsült restauráláshoz szponzorokat keresnek.
máj. 10
13:54
Holnap kezdődik a nemzeti konzultáció (Privátbankár)
Kedden kezdődik a nemzeti konzultációk sorozata, amelyet Orbán Viktor a Fidesz-KDNP választási győzelme után jelentett be. Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI kérdésére hétfőn elmondta: a konzu...
máj. 10
13:54
Változhat a családi pótlék rendszere (HR Portál)
Akik gyermeküket nem járatják rendszeresen iskolába, azoknál a juttatási rendszert átalakítják, de ez nem a támogatás elvonását jelenti - közölte Soltész Miklós a Duna Televízióban.
máj. 10
13:57
Martonyi János szerdán Pozsonyba látogat (Metropol)
Martonyi János leendő magyar külügyminiszter szerdán Pozsonyba látogat, ahol nem hivatalos megbeszélést folytat Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszterrel.
máj. 10
13:57
Új divatos kollekció a Szex és New York 2-ben! (Joy)
A HP legújabb, tavaszi termékkollekciója a Szex és New York 2. filmben kerül bemutatásra.
máj. 10
13:57
Gelencsér: "A Magyar Közút elnöke mondjon le!" (hirado.hu)
A Somogy megyei közgyűlés elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy az egyik kormány még nincs, a másik már nincs és eközben kineveznek egy elnököt
máj. 10
13:59
Ők diktálják a divatot: Ourfashion kollekció (Joy)
Nézzétek meg az OurFashion egyik bloggerének Alice in Wonderland nevű kollekcióját!
máj. 10
13:59
Újra a széllovagok nyertek a pneumobil versenyen (hirado.hu)
A teljesítményt a megtett távolsággal vagy a jármű gyorsaságával lehet bemutatni
máj. 10
14:00
Nagyot zuhant az európai befektetők bizalma májusban - Sentix (ProfitLine)
Az európai befektetők bizalmának elképesztő mértékű áprilisi emelkedését, váratlan és hasonlóképpen jelentős csökkenés követte májusban, melynek nyomán a Sentix kezelésében lévő bizalmi index ismét a negatív tartományba fordult.
máj. 10
14:01
Milliárdos adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök (hirado.hu)
Ruházati termékek importjával és hardverek forgalmazásával foglalkozó cégeket fülelt le a VPOP
máj. 10
14:02
Mire lesz elég Romániában a megszorító intézkedés? (ProfitLine)
A román üzleti szféra üdvözölte a bukaresti kormány megszorító intézkedéseit, amelyek értelmében 25 százalékkal csökkennek a közalkalmazotti bérek, valamint 15 százalékkal a nyugdíjak és a munkanélküli segély.
máj. 10
14:03
Tölgyessy: A Fidesz az új parlamenttel kapcsolatos minden lényeges célját elérte (Infostart)
A Fidesz a múlt héten úgy tartotta fent a remény hitét, hogy közben az új parlamenttel kapcsolatos minden lényeges célját elérte - mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az alkotmányjogász kifejtette: az új magyar többpárti parlament tevékenysége elejétől fogva az utolsó pártállami képviselőház kijelölte nyomvonalon haladt, a választók a parlamentarizmus intézményét a…
máj. 10
14:03
Ez fájni fog! - Eljött a megszorítások ideje Európában (Portfolio)
Látványos megnyugvást és a pánikhangulat eltűnését eredményezte a piacokon a hétfő hajnalban bejelentett stabilizációs mechanizmus (hitel, garanciavállalások), valamint az emellett kilátásba...
máj. 10
14:04
Új tagok az OECD-ben- Izrael, Észtország, Szlovénia (ProfitLine)
A Nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jóváhagyta Izrael, Észtország és Szlovénia felvételét - közölte hétfőn egy jeruzsálemi diplomáciai forrás.
máj. 10
14:06
Csak 500 gép nem tudott felszállni (Privátbankár)
Rendeltetésszerűen működni tudott hétfőn valamennyi repülőtér Európában, de a légkörben található vulkáni hamu miatt az amerikai kontinensre tartó, illetve onnan érkező járatok egy részét törölni kell...
máj. 10
14:06
Győri hallgatót választottak a hallgatói képviselet élére (HírTV)
Új elnököt választott május 8-án, szombaton a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A tisztújító közgyűlés résztvevőinek döntő többsége Nagy Dávid, a győri Széchenyi István Egyetem végzős egyetemi közgazdász- és másodéves közszolgálati szakos hallgatója mellett szavazott. Megbízatása 2011. január 1-jétől 2012. december 31-ig tart. A szervezetet négy éve irányító Miskolczi…
máj. 10
14:06
Háborús film nyerte az "olasz Oscart" (Blikk)
máj. 10
14:06
2012-es Eb: lehet, hogy Magyarországnak be kell szállni a rendezésbe (ATV)
Az UEFA-nak nincsen B-terve.

Keresés