Elgurult egy BKV-busz pénteken Budapesten, a Moszkva téren; személyi sérülés nem történt - közölte a BKV szóvivője az MTI-vel. Szilágyi Károly elmondta: a 22-es busz - amelyen utasok is tartózkodta...
Tenk Lászlónak ítélték idén az M.S. mester-díjat; a Munkácsy-díjas festőművésznek szeptember 8-án Budapesten adják át a képzőművészeti elismerést - közölte Molnár Pál kuratóriumi titkár.
A BÉT (továbbiakban: Tőzsde) Vezérigazgatója a HUMET Kereskedelmi, Kutatási és Fejlesztési Nyrt. kibocsátó (továbbiakban: Kibocsátó) 23.712.125 darab, egyenként 6 forint névértékű, 142.272.750 forint össznévértékű névre szóló törzsrészvényét 2008. augusztus 26. napjával a tőzsdei kereskedésbe bevezeti, és a részvények darabszámát 36,287,875 darabról 60,000,000 darabra módosítja – olvasható a BÉT…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 91,82 pontos nyitás után tovább emelkedett pénteken, a nap végén 2,17 százalékos emelkedéssel, 20.550,39 ponton zárt
Erdőtűz pusztít Kiskunhalas és Zsana között; az ötös, kiemelt fokozatú tűz egy lakott tanyákat is veszélyeztetett; több embert ki kellett költöztetni - közölte a katasztrófavédelem.
Ötven áldozatot azonosítottak péntek délig a szerdai madridi légi katasztrófa 153 halálos áldozata közül, miközben inkább a kérdőjelek, mint a válaszok szaporodnak a katasztrófa okára vonatkozóan....
Egy átlagos munkahelyi irodában százszor több baktérium található, mint egy wc-ülőkén - állítja egy amerikai mikrobiológus. A bőrre kerülő baktériumok még nem veszélyesek, szájba kerülve azonban néhány bajt is okozhat. Nem árt a gyakori kézmosás, az íróasztal rendszeres tisztítása. Érdekesség, hogy egy kutatás szerint az ügyvédeké a legtisztább íróasztal.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 436,01 pontos, 2,17 százalékos emelkedéssel, 20.550,39 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 1,25 százalékkal 16.600 forintra erősödött, az OTP...
Tengerbe dobták a kábítószert a csempészek, de a spanyol rendőrök kihalászták a 3,5 tonna kokaint a vízből - közölte pénteken a spanyol belügyminisztérium. A rendőri akcióban nyolc embert, köztük a hálózat vezetőjét letartóztatták - áll a tárca közleményében.
Elgurult egy BKV-busz pénteken Budapesten, a Moszkva téren; személyi sérülés nem történt - közölte a BKV. A 22-es busz - amelyen utasok is tartózkodtak - körülbelül másfél-két métert gurult, majd...
Az augusztus 1. és 5. között készített, 1.200 felnőtt személyes megkérdezésével készült felmérés szerint a szocialista párt nyár eleji erősödése csak átmeneti volt, az utóbbi két hónapban nem tudtak javítani pozíciójukon.
Fiatal kutatók és legfeljebb néhány éve bejegyzett, kifejezetten innovációval foglalkozó mikro- és kisvállalkozások támogatására hirdet pályázatot "5let 2008" címen a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH).
A tavaly ilyenkor kirobbant pénzügyi viharok nem csitultak, hatásuk érezhetővé vált az amerikai gazdaság egészében - mondta az amerikai jegybank, a FED elnöke
Ismét szivárog egy gázcső Pécsett. A volt magtár épületénél akart valaki megcsapolni egy vezetéket, de nem sikerült. A tűzoltók és a gázszolgáltató szakemberei a helyszínre vonultak. Senki nincs veszélyben.
Az orosz csapatok a két szakadár terület, Abházia és Dél-Oszétia felé vonják ki csapataikat Grúziából. Szemtanúk beszámolói szerint péntek délután egy nyolcvan járműből álló orosz katonai konvoj...
Csehország szeretné felgyorsítani Koszovó és a többi balkáni állam közeledését az Európai Unióhoz a jövő év első felében, amikor az Európai Unió soros elnöke lesz - jelentette ki Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter azt követően, hogy pénteken Prágában tárgyalásokat folytatott Skender Hyseni koszovói külügyminiszterrel.
Emléktáblát avattak Benkő Gyula (1918-1997) színművész tiszteletére pénteken Budapesten, egykori lakhelyén, a Belgrád rakpart 17. szám alatti háznál; a lipótvárosi önkormányzat és a Vígszínház képviselői közösen emlékeztek a művészre, aki ezen a napon töltötte volna be 90. életévét.
Politikai megegyezés született a fővárosban arról, hogy Kocsis István, a Magyar Villamosművek Zrt. volt vezetője lesz a BKV vezérigazgatója - értesült az Index. A hivatalos döntést jövő héten hozza meg a fővárosi közgyűlés vagy a közgyűlés gazdasági bizottsága.
Még augusztusban ítélethirdetés várható a K&H ügyként elhíresült brókerbotrányban. Az első rendű vádlott, Kulcsár Attila nem szólalt meg az utolsó szó jogán, vádlott-társai viszont ártatlannak vallották magukat és felmentést kértek. Az ügyészség elutasította a másodrendű vádlott, hamis vád miatti feljelentését, Kerék Csaba ebben egy másfél évvel ezelőtt készült hangfelvételre hivatkozott,…
Az Állami Nyomda 625 millió forint nettó eredményt ért el az első félévben, ami 20 százalékkal több az egy évvel korábbi 522 millió forintnál - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT...
A Budapesti Nyomozó Ügyészség elutasította Kerék Csaba, a Kulcsár-ügy másodrendű vádlottjának hamis vád miatt tett feljelentését. Kerék Csaba azért fordult a hatóságokhoz, mert a Fővárosi Bíróság folyosóján titokban készült hangfelvétel szerint Kulcsár Attila védője azt javasolta egy másik vádlott védőjének: gondolja végig, hogyan segíthetné őket Kulcsár Attila.
Gyenesei István sportot felügyelő önkormányzati miniszter azt javasolja, hogy a pekingi olimpián bronzérmes Kozmann György-Kiss Tamás kenukettes tagjai az olimpiai bajnokoknak járó jutalmat, a 11,2 millió forint helyett a 16 milliót kapják meg. A tárcavezető az InfoRádiónak azt mondta, hogy a Kolonics György halála után összeállt páros teljesítménye emberfeletti volt, ezért döntött a megemelt…
A spanyol hatóságok 3,5 tonna kokaint gyűjtöttek össze a tengerből, miután a menekülő csempészek eldobálták a szállítmányukat - jelentették be pénteken Madridban. A belügyminisztérium közleménye...
A szakszervezetek nem vesznek részt a Bajnai Gordon által életre hívott Gazdasági Egyeztető Fórumon, ugyanis az összes munkavállalói konföderáció egyetértett a bojkottal. A kormányszóvivő még nem reagált, hogy ezek után megtartják-e a találkozót.
Csehország szeretné felgyorsítani Koszovó és a többi balkáni állam közeledését az Európai Unióhoz a jövő év első felében, amikor az Európai Unió soros elnöke lesz - jelentette ki Karel...
Egy év alatt 95 milliárdról dollárról 131 milliárdra nőtt a földkerekség 15 leggazdagabb uralkodójának összesített vagyona - derül ki a Forbes magazin listájából, amelyet Thaiföld 80 éve uralkodó...
A rendszeres testmozgás szívvédő hatása alapvetően fontos, ám a látszólag egészséges, de korosodó maratoni futók koszorúereiben a mész lerakódása esetleg fokozódhat is. A maratoni táv egyre népszerűbb. De vannak kockázatai.
Az olimpia utolsó előtti játéknapján a bronzéremért küzdenek a női kézilabdázók. A hat kajak-kenu döntőből ötben lesz magyar induló. Összesen 32 számban avatnak bajnokot.
Lázadó iszlamista fegyveresek elfoglalták pénteken Kismaayót, Szomália legnagyobb déli városát; a harcokban több tucat ember vesztette életét. Az elmúlt két nap szomáliai körülmények között is igen...
A jamaicai válogatott új, 37.10 másodperces világcsúcsot futva nyerte meg a 4x100 méteres férfi síkfutás döntőjét a pekingi olimpia pénteki napján. A korábbi rekordot az amerikaiak tartották 37.40 másodperccel, amelyet még 1993-ban állítottak fel.
Gordon Brown brit kormányfő pénteken a kínai fővárosban üdvözölte a pekingi olimpia "látványos sikerét" és közölte: London, a következő nyári olimpia házigazdája 2012-ben hasonlóra törekszik - jelente...
Eddig 32 doppingellenőrzést végeztek el a magyar csapat tagjai körében a pekingi olimpián. Tállay András főorvos, a magyar egészségügyi csoport vezetője szerint ez kevesebb, mint amire számítottak.
Megölte újszülött gyermekét egy fiatal lány pénteken Dunaföldváron - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság. A 19 éves lány délután három óra körül egészséges kislányt szült egy dunaföldvári...
Az OTP Bank előzetesen megállapodott egy azeri bank főrészvényeseivel a pénzintézet megvételéről - adta hírül egy azeri üzleti honlap pénteken. Az ABC.AZ értesülése szerint az OTP az öt legnagyobb ...
Valótlannak nevezte az Oktatási Hivatal elnöke azt a lapinformációt, amely szerint a tankönyv-jóváhagyási eljárás elhúzódása okozza a kiadók által jelzett késedelmes szállítást.
Megfékezték a lángok terjedését a tűzoltók a Bács-Kiskun megyei erdőtűznél. A Kiskunhalas és Zsana közötti fenyveserdő péntek délután gyulladt ki és a tűzoltókat a legmagasabb fokozatban riasztották a helyszínre. A lángokat néhány óra alatt sikerült megfékezni, így a tűz nem terjed tovább - mondta el Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Az Index pénteki információi szerint Kocsis István, a Magyar Villamosművek Zrt. volt vezetője lesz a BKV vezérigazgatója. A közlekedési vállalat szóvivője az MTI-nek nem kívánta kommentálni a portál h...
Sorra hagyják el az országot a kábeltelevíziók. Szinte már meglepő, ha egy csatornát itthon jegyeztetnek be. Az ORTT a hazai gazdasági helyzetet, a tévék viszont a médiahatóságot és a médiatörvényt okolják. Milyen érvek szólnak a távozás mellett? Eltűntek, avagy a szökés hatalma.A stúdióban:Borsány-Gyenes András mb. vezérigazgató, 4!StorytvKéry Ferenc elnök, Magyar Kábelkommuni...
Azeri lapinformációk szerint az OTP Bank előzetesen megállapodott egy azerbajdzsáni bank főrészvényeseivel a pénzintézet megvételéről. Az ABC internetes honlap úgy tudja: az OTP az öt legnagyobb azeri bank egyikének 51-100 százalékát vásárolná meg.
Intézkedéseket kér Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) a léalma alacsony felvásárlási ára miatt kialakult...
Az Index pénteki információi szerint Kocsis István, a Magyar Villamosművek Zrt. volt vezetője lesz a BKV vezérigazgatója. A közlekedési vállalat szóvivője az MTI-nek nem kívánta kommentálni a...
Barack Obama, az amerikai demokraták elnökjelöltje végre eldöntötte, ki legyen a helyettese. A közvélemény-kutatásokban második helyre szorult szenátor azonban szombatig nem hajlandó elárulni, kit is választott. Közben a déli államokban nagy előnyre szert tett republikánus ellenfele, John McCain azzal adott neki támadási felületet, hogy elismerte: nem is tudja hány ingatlan tulajdonosa.