A szociális és munkaügyi miniszter szerint csak annak kellene segélyt kapnia, aki nem képes munkavégzésre, mindenki másnak pedig lehetővé kell tenni a munkavégzést - mondta Szűcs Erika pénteken. A tárcavezető elmondta: mindössze 8-10 milliárd forint többletforrásból, elsősorban a szociális segélyek és a közcélú munkavégzések költségeinek átcsoportosításával megvalósítható az új rendszer, ami…
Kevesebb mint 10 potenciális magyarországi helyszín szerepel azon a kínálati listán, amelyet az ITD Hungary összeállított az Apollo Tyres gumiipari beruházása számára, a helyszínek mindegyike...
Párhuzamot lát az egri kórházzal kapcsolatos gondok és a gyöngyösi gumiabroncsgyártás meghiúsulása között Török Zsolt, az MSZP Heves megyei országgyűlési képviselője, aki pénteken nyilatkozott az MTI-nek.
Hadihajó kutat a szomáliai partoknál kalózok által elrabolt három hajó és 57 fős legénységük után - jelentette be Nemzetközi Tengerészeti Iroda (IMB) egyik illetékese pénteken.
Kilencvenre emelkedett a Yazaki ukrán-japán vegyes vállalat ungvári autóvillamossági szerelőüzemében ételmérgezést szenvedett dolgozók száma, négy beteg állapota súlyos - jelentette pénteken az...
Mexikó gazdasága a második negyedévben a vártnál gyengébb mértékben 2.8 százalékkal emelkedett, a 2.6 százalékos emelkedést felmutató első negyedév után. (ProfitLine.hu)
A horvát kormány törvényt alkotott: a boltok csak 6-kor nyithatnak, 21 órakor zárni kell. Vasárnap tilos a munka. Ezen jól összevesztek. Áll a bál: mi lesz a turizmussal?
Várhatóan nem fognak tanúvallomást tenni az "amstetteni rém" gyermekei az egyebek között nemi erőszakkal és vérfertőző viszonnyal gyanúsított hetvenhárom éves mérnök, Josef Fritzl elleni bírósági eljárás során. Élni kíván a tanúskodás megtagadásának jogával a férfi felesége is.
Bejutott a vasárnapi fináléba a magyar férfi vízilabda-válogatott a pekingi olimpián. Kemény Dénes szövetségi kapitány címvédő együttese az elődöntőben 11-9-cel búcsúztatta az Európa-bajnok Montenegrót. A másik ágon az Egyesült Államok 10-5-re verte Szerbiát.
Hadihajó kutat a szomáliai partoknál kalózok által elrabolt három hajó és 57 fős legénységük után - jelentette be Nemzetközi Tengerészeti Iroda (IMB) egyik illetékese pénteken. Noel Choong, a Kuala...
Az új megrendelések a vártnál kisebb mértékben, 0,3 százalékkal csökkentek ugyan júniusban az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint, ennek ellenére a szakértők tartanak a recesszió veszélyétől. ...
Hatalmas meglepetésre az Egyesült Államok vízilabda-válogatottja 10-5-re legyőzte Szerbia legjobbjait a pekingi olimpia pénteki elődöntőjében, így biztossá vált, hogy Magyarország a tengerentúliakkal játszik majd a vasárnapi fináléban.
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy ne privatizálja azokat a vagyonelemeket, amelyek az állami tulajdon részét képezik - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője pénteken...
A chips és a sültkrumpli az akrilamidon kívül más rákkeltő kémiai anyagot tartalmaz: müncheni kutatók egy még veszélyesebb vegyületet mutattak ki, a glicidamidot.
A reálkeresetek a kormány ígéretének megfelelően növekednek - mondta a kormányszóvivő a statisztikai hivatal legújabb adataira hivatkozva. Budai Bernadett rámutatott, hogy a gazdaság is növekedésnek indult, mert már nem fékezik le a reformok. A Fidesz ezzel szemben úgy látja, hogy a kisebbségi kormány alkalmatlan, mert csak a hatalom megtartására koncentrál.
Bejutott a vasárnapi fináléba a magyar férfi vízilabda-válogatott a pekingi olimpián. Kemény Dénes szövetségi kapitány címvédő együttese az elődöntőben 11-9-cel búcsúztatta az Európa-bajnok Montenegrót. A másik ágon az Egyesült Államok 10-5-re verte Szerbiát.
A Fidesz elfogadhatatlannak tartja azt a kormányzati szándékot, amely részben privatizálná a Mavir Zrt.-t - jelentette be az ellenzéki párt helyettes szóvivője pénteken. Cser-Palkovics András hangsúlyozta, a jelenleg állami tulajdonban lévő Mavir nagyfeszültségű gerinchálózata nemzetbiztonsági okokból is fontos, ezért továbbra is állami kézben kell maradnia.
Oroszországnak teljes egészében tiszteletben kell tartania a grúziai fegyverszünetet, és vissza kell vonnia csapatait a konfliktus előtt elfoglalt területre - áll a közleményben, amelyet az Európa...
Nemcsak a szlovák, hanem a más külföldi rendszámú autókat is ellenőrzi majd az adóhatósággal és várhatóan a rendőrséggel közös akciójában a vám- és pénzügyőrség. Ezt Sipos Jenő, a szervezet szóvivője közölte, miután az állampolgári jogok országgyűlési biztosa úgy vélte: hátrányos megkülönböztetés, ha csak a Szlovákiában regisztrált autók üzembentartóit vizsgálják.
Az AiRUnion légi szövetség a csőd szélén áll, a hét elején kerozinra se volt pénzük. Abramovics direkt vágta tönkre saját légi társaságát? Kell-e félteni a Malévot?
A BKV szerint sokkal kevesebb gondot okozott a csütörtöki nagyszabású budapesti menetrend-változás, mint amire a közlekedési társaság számított. A cég szerint szeptember 6-án a mostanihoz képest kétszer több járat útvonala vagy indulási időpontja változik meg. A BKV azt állítja: elég buszuk lesz a változások végrehajtására, azt viszont nem tudni, hogy mindez mennyibe került.
A Vám- és Pénzügyőrség szeptembertől nemcsak a szlovák, hanem a más külföldi rendszámú autókat is ellenőrzi majd az adóhatósággal és várhatóan a rendőrséggel közös akciója során - mondta Sipos...
A brit gazdaság növekedése 16 évi folyamatos bővülés után megállt. Ez év második negyedében a bruttó hazai termék nem növekedett - jelentette be pénteken a végleges adatot a nemzeti statisztikai irod...
Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt valószínű elnökjelöltje kiválasztotta alelnökjelöltjét, akivel nekivág a novemberi választásoknak, de egyelőre titokban tartja személyét. Az MSNBC televízió...
Az utóbbi időszakban megfigyelhető változás az árupiaci termékek árában és a dollár árfolyamában, kombinálva a lassuló gazdasággal infláció csökkentő hatású lehet ebben az évben és a következőben - nyilatkozta Ben Bernake Fed elnök. (ProfitLine.hu)
Befejeződött a debreceni repülőtér környezeti kármentesítése; a munkálatokhoz szükséges 818 millió forintot a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) pályázatán nyerte el a városi ö...
Erdőtűz pusztít Kiskunhalas és Zsana között; az ötös, kiemelt fokozatú tűz lakott tanyákat is veszélyeztet - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem. A Kiskunhalastól nyolc kilométerre keletkezett...
Termékek betiltásának oka, hogy az Európai Unió biocid-felülvizsgálati programjában törölt, többnyire klórpirifosz, metomil, alletrin és S-bioalletrin, hatóanyagot tartalmaznak, amelyek az egészségre káros, veszélyes anyagok.
A külföldi látogatók 2008 első hat hónapjában 449 milliárd forint értékben fogyasztottak Magyarországon, ami 12 százalékkal több az egy évvel korábbinál, eközben a külföldre látogató magyarok 302 milliárd forintot költöttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Erdőtűz pusztít Kiskunhalas és Zsana között - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem péntek délután; több tanyáról ki kellett menekíteni az embereket. A Kiskunhalastól nyolc kilométerre keletkezet...
Konditermet, új játékokat, gyermekmegőrzőket telepítene jövőre a fővárosi strandokra a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. A cég vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta: az új szolgáltatásokért külön pénzt kérne a vállalat.
A rakomány valós értékénél jóval alacsonyabb árakat tartalmazó, hamis szállítólevél bemutatásával próbált Ukrajnába juttatni 4,5 tonna kávét egy magyar kamionos - közölte pénteken az ukrán vámhatóság. Amennyiben sikerül, a fizetendő vám négyötödét spórolták volna meg a megbízói.
A szabolcsi almatermelők az Eszat Kft. mátészalkai feldolgozó üzemét is blokád alá veszik hétfőn, ezzel már három helyszínen fognak tiltakozni a megyében az ipari alma alacsony felvásárlási ára ellen ...
Debrecen önkormányzata nyílt közbeszerzési eljárást írt ki 18 azonos típusú, alacsony padlós, normál nyomtávolságú, légkondicionált közúti csuklós villamos, valamint a hozzá kapcsolódó karbantartási eszközök, tartalék alkatrészek leszállítására - értesült a Független Hírügynökség.
A jamaikai válogatott új, 37.10 másodperces világcsúcsot futva nyerte meg a 4x100 méteres férfi síkfutás döntőjét a pekingi olimpia pénteki napján. A korábbi rekordot az amerikaiak tartották 37.40 másodperccel, amelyet még 1993-ban állítottak fel.
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy ne privatizálja azokat a vagyonelemeket, amelyek az állami tulajdon részét képezik - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője pénteken Budapeste...
Tehetetlen a magyar jog a romák elleni atrocitások megfékezésében, a bíróságok pedig sok esetben a szólásszabadságra hivatkozva bástyákkal védik az uszításokat a cigányokkal szemben - mondta az InfoRádiónak a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke. Horváth Aladár szerint év eleje óta a kormány és a helyhatóságok is részt vesznek az ellenük irányuló hecckampányban.
Kiengedett a fékje, s elszabadult a 22-es busz a Moszkva téren, majd a korlátot áttörve a járdára szaladt. Két héttel korábban hasonló baleset történ, szintén a Moszkva téren.
A nyár hivatalosan utolsó hónapját élvezzük, napsütéssel, viharokkal, hőséggel és izzadással együtt. Ahhoz, hogy a nagy meleget egészségesen viseljük el, a folyadékbevitelre figyelnünk kell. Ebben az időszakban még az olimpia is zajlik, így sportolókkal kapcsolatos vizsgálatokkal foglalkozunk.
"Az MSZP debreceni városi szervezete minden olyan városi megemlékezésről, koszorúzásról távol marad, amelyet Kósa Lajos polgármester a fideszes kampánygyűlések színvonalára silányít le a Magyar Gárda társulatának aktív közreműködésével" - közölték a párt helyi vezetői pénteken sajtótájékoztatón.