A nyári napsugár által megérlelt gabonaszemek táplálkozásunk egyik legértékesebb nyersanyagai, a civilizációk világra segítőjeként is szokás említeni, mivel az addig csak gyűjtögetéssel foglalkozó ősök akkor váltak letelepedett földművelőkké, mikor a növénytermesztést megismerték.
Az idei Sziget Fesztivál gazdasági szempontból is rendkivül eredményes volt, több mint 100 millió forintos nyereséget hozott. A Sziget Kft. fő tulajdonosa, az Econet Nyrt., mint a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cég, akárcsak a Balaton Sound zárását követően, azonnal közzétette a rendezvény becsült nyereségét. A Hajógyári-szigeten augusztus 12. és 18. között összesen 385 ezer látogatót…
Annie Lennox angol énekesnőn gerincműtétet hajtottak végre, ezért következő albumának kiadását jövő év elejére halasztották - közölte hétfőn a Eurythmics egykori énekesnőjének lemezkiadója.
Sokkos állapotba kerülhetnek az állatok az augusztus 20-i tűzijáték fény- és hangjátéka miatt. Ezért mindenképp biztonságos helyre kell zárni a kutyákat és macskákat - mondta az InfoRádiónak az Orpheus Állatvédő Egyesület elnöke. Seres Zoltán hozzátette: leginkább a négylábúak szökhetnek el vagy vadulhatnak meg, ennek ellenére jó, ha a szobában tartott más állatokat is csendes helyre viszi a…
Nem férnek hozzá a brit pedofilokat nyilvántartó listához a külföldi árvaházak, iskolák, így szabadon dolgozhatnak náluk a hazájukban gyermekek molesztálásáért elítéltek - írja egy tanulmány, amely javaslatokat is tartalmaz. A többi mellett büntetnék azokat, akik külföldön szexuális bűncselekménybe keverednek, függetlenül attól, hogy a vendéglátó ország igazságszolgáltatása miként kezeli az ilyen…
Ötszáz kiadatlan dal van Serj Tankian tarsolyában - mondta el maga a Szigeten szombaton fellépő zenész a Rolling Stone magazinnak. A művész kifejtette: filmzenéken dolgozik, második szólólemezét pedig nagyzenekarral szeretné felvenni, akiknek "úgy kellene szólniuk, mint a gitárnak". Megjegyezte: a tagok közül egyelőre senki nem tudja, mi lesz a sorsa a működését épp szüneteltető metálegyüttesének,…
Az alapvető nézetkülönbségek miatt, illetve a települési szövetségek ellenállásán akár el is bukhat a készülő Budapest-törvény. A jogszabály a tervek szerint garanciákat adna a főváros kiszámítható fejlődésére. Csakhogy a főváros és az agglomeráció kapcsolatának problémái - nem csak finanszírozási, hanem hatásköri kérdésekben is - olyan sokrétűek, hogy a terven dolgozó települési szövetségek…
Összesen 84 szervezet, 32 állampolgár mondott véleményt róla, a kormányzati portálon pedig további 30 hozzászólás érkezett az új egészségpolitikai koncepcióhoz, amely társadalmi vitájának hivatalosan pénteken zárult le az első szakasza. A tárca szerint - ezeken felül - még tegnap is érkeztek új javaslatok, de már az eddigiek is több mint 600 oldalt tesznek ki, összesítésükön jelenleg is dolgoznak.…
Nyugodt és veszélytelen augusztus 20-i ünnepre számítanak a szervezők és a rendőrség is, de felkészülnek minden eshetőségre, így katasztrófahelyzetre és esetleges atrocitásokra is. Nincs információ arról, hogy meg akarnák zavarni a rendezvényeket - jelentette be Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya. Mint mondta, a fővárosban mától csütörtök estig 88 rendezvény lesz, ebből tucatnyit minősítettek…
Augusztus 20-án délután negyed háromtól rendezik a Duna felett a Red Bull műrepülőverseny döntőjét. A versenyzőknek a Lánchíd alatt is át kell majd repülniük. A katasztrófavédelem már fölkészült az eseményre, szigorú biztonsági intézkedéseket hoztak és készen állnak a kiürítési tervek is. A legkockázatosabb helyszínekre pedig tilos lesz a belépés.
Malév óriásgépe lesz a fő látványossága az augusztus 20-ai ünnepségnek. A repülőnap keretében egy Boeing–737-600-as típusú utasszállító repülő 150 méter magasan, 250 km/h sebességgel száguld el a Duna és a hidak fölött délután fél kettőkor. Egy eredeti állapotában felújított muzeális LI2-es gép kíséri.
A hat nap alatt összesen 385 ezren fordultak meg a Hajógyári-szigeten, és három napon is megdöntötte a fesztivál az eddigi 65 ezres napi látogatórekordot
Budapest adottságai miatt túl sok ellenőrre lenne szükség, ezért nem lenne rentábilis, ha fizetőssé tennék a Red Bull Air Race-t. Pedig máshol több millió euróba kerül
Új befektetési alappal jelentkezik a Pioneer Alapkezelő: a TopTrend tőkevédett alappal a befektetők már az első évben 10 százalékos biztos hozamban részesülnek, a második és harmadik évben pedig akár 16-16 százalékos hozamot is elérhetnek a mögöttes részvénykosár teljesítményétől függően. A TopTrend portfóliójában szereplő részvények - a várakozások szerint - legdinamikusabban fejlődő iparágak…
A Népszabadság információi szerint több határidő-módosítás, tulajdonos- és tervezőváltás és egy évtizeden is túlnyúló előkészületek után 2009 nyarán megnyílhat a felújított és kibővített Rác fürdő.
Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt a DVSC egykori sikeredzője. Garamvölgyi Lajost mindenki csak Garaként emlegette. Súlyosbodó belgyógyászati betegsége miatt az utóbbi időben már keveset mozdult ki otthonából.
A kormány az eredetileg tervezettnél negyven százalékkal több pénzt biztosít az iskolák felújítására; ezt a döntést várhatóan jövő héten jelenti be a kormányfő - tudta meg a Népszabadság. Az elmúlt...
Jó barátai ölték meg az ismert erotikus fotómodellt, Sz. Dézit: a fiatal lány az utóbbi három hónapban sülve-főve együtt volt Török Adriennel, akit a rendőrök a meggyilkolásával gyanúsítanak. A brutális bűncselekményt Adrienn nem egyedül követte el, Bartus László segítette ebben. Az indítékról a rendőröknek egyelőre feltételezéseik vannak, a Bors úgy tudja: Adriennel együtt belekeveredhettek…
Kedden kora reggel megérkezett Budapestre a magyar olimpiai csapat első nagyobb csoportja, közte a pekingi játékok két magyar ezüstérmese, az úszó Cseh László és a birkózó Fodor Zoltán.