Feltehetően fémtolvajok rongálták meg és próbálták ellopni korábban azt a nyomás alatt lévő gázvezetéket, melynek sérülésére pénteken derült fény Pécsett - közölte a baranyai katasztrófavédelem...
A kuruc.info nevű radikális honlap új amerikai szolgáltatója belső vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a magyar nyelvű oldal sérti-e a cég szerződési feltételeit - tájékoztatott a New Jersey állambeli Cliftonban a Fortress ITX nevű cég képviselője.
Egy arany- egy ezüst és egy bronzérmet szerzett pénteken a magyar küldöttség a pekingi olimpián, a férfi vízilabda-válogatott pedig bejutott a döntőbe, ahol az Egyesült Államok lesz az ellenfele. Vajda Attila a kenu egyesek 1000 méteres versenyében szerezte meg a magyar olimpiai csapat első aranyérmét.
A nemzetközi csapatok pénteki légitámadása 76 civillel végzett Afganisztán nyugati részén - jelentette az AFP francia hírügynökség az afgán belügyminisztérium közleményére hivatkozva. Az Egyesült Államok vezette koalíció megerősítette, hogy támadást hajtottak végre a területen, de szerintük 30 tálib lázadóval végeztek, civilekkel nem. Az afgán védelmi minisztérium korábban 25 szélsőséges…
Mohácsi Viktória szerint olyan törvényre van szükség, amely "tetten tudja érni" a rasszistákat, a szélsőségeseket - mondta az európai parlamenti szocialista képviselő Székesfehérváron, a...
Egy volt maoista lázadó vezérrel az élén megalakult pénteken a köztársasági Nepál első kormánya, három hónappal azután, hogy eltörölték a királyságot. Több heti tárgyalások lezárultával három...
A Legfelsőbb Bírósághoz fordult a Kisalföld Volán, mert továbbra is megalapozatlannak tartja azt az egymilliárd forintos bírságot, amelyet az APEH szabott ki a cégre. A győri önkormányzat - több városhoz hasonlóan - még a Medgyessy-kormány idején tette ingyenessé a helyi autóbuszokra szóló diákbérleteket, de az adóhivatal három évvel később pert nyert a Kisalföld Volán ellen. A cég vezetése…
Fegyverrel kirabolták pénteken délután a csákberényi postát; a tettesek elmenekültek, a bűncselekmény során senki nem sérült meg - közölte a rendőrség.
Mi az a 27-es klub? Kik a tagjai? Tényleg csak a művészekre jellemző gyors és szenvedélyes élet, esetleg a hippi életmód miatt halt meg valamivel kevesebb mint negyven évvel ezelőtt, a diáklázadások és a prágai tavasz után egy évvel a Rolling Stones gitárosa, hogy kövesse többi j-betűs társa, Jim Morrison, Jimi Jendrix, Janis Joplin, majd 1994-ben a nirvanás Kurt Cobain? Vagy nem akartak felnőni?…
Oroszország pénteken befejezte grúziai csapatainak kivonását - jelentette be Anatolij Szergyukov orosz védelmi miniszter. A grúz belügyminisztérium viszont azt közölte, hogy az orosz csapatkivonás...
A híres osztrák-olasz Ötzi jégmúmiájánál ezer évvel idősebb maradványokat találtak egy svájci gleccserben - jelentette be a berni egyetem. A Bern közelében lévő Schnidejochon 2003-ban feltárt...
A székesfehérvári városi bíróság nem rendelte el a kedd este Székesfehérvárott történt kődobálás gyanúsítottjainak, hat fiatalnak az előzetes letartóztatását; a határozat nem jogerős - közölte az...
Jövő héttől saját bora lesz Győrnek. A város hivatalos borát az augusztus 28-án kezdődő Első Győri Bornapokon választják meg. A versenyre az ország minden tájáról érkeztek nevezések. A szervezők hagyományteremtő céllal hívták életre a programsorozatot, a különböző koncertekre, eseményekre tömegeket várnak - hangzott el az eseményt beharangozó pénteki győri sajtótájékoztatón.
Az afgán belügyminisztérium szerint 76 afgán civilt megölt egy pénteki légitámadásával az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció az ázsiai ország nyugati részén. A koalíció szóvivőjének "nincs...
Az afgán belügyminisztérium szerint 76 afgán civilt megölt egy pénteki légitámadásával az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció az ázsiai ország nyugati részén. A koalíció szóvivőjének "nincs tudomása" civil áldozatokról.
Elutasította az orosz bíróság a Mihail Hodorkovszkij feltételes szabadlábra helyezését célzó kérelmet. Az ügyész attól tart, hogy Hodorkovszkij akadályozná a további nyomozást, vagy külföldre menekülne. A Jukosz olajtársaság volt elnökének ügyvédje fellebbezett a döntés ellen. Oroszország leggazdagabb emberét 2003 októberében vették őrizetbe, két évvel később ítélték el csalás és adócsalás miatt.
Büntetőeljárást kezdeményezett az MSZP debreceni vezetői ellen a pártból a közelmúltban kizárt Sarkadi Zsolt és Bánfalvi Győző, az MSZP Ésszerűség és Felelősség Platformja hajdú-bihari...
Fegyverrel kirabolták pénteken délután a csákberényi postát; a tettesek gépkocsival elmenekültek, a bűncselekmény során senki nem sérült meg - közölte az MTI-vel a rendőrség. A postára belépő,...
Az amerikai Fortress ITX adatközpont a beérkezett panaszok alapján eltávolíttatja szerveréről a kuruc.info honlapot - közölte a cég képviselője az MTI-vel pénteken.
Visszafordították a repülőtérről, így nem utazhatott Hollywoodba Golshifteh Farahani, mivel nem kapta meg az engedélyt az iráni kormánytól ahhoz, hogy külföldi filmben szerepeljen. A színésznő Ridley Scott új művében lépne színre.
Az amerikai Fortress ITX adatközpont a beérkezett panaszok alapján eltávolíttatja szerveréről a kuruc.info honlapot - közölte a cég képviselője az MTI-vel pénteken. "Ezt a weboldalt el...
Belehalt sérüléseibe pénteken az a szlovák férfi, akit egy rendőr gyújtott fel Pozsony közelében. A 36 éves rendőr csütörtökre virradóra gyújtotta fel ismerősét, akit valószínűleg a felesége...
Öt sikerkulcsa van a jamaicai Usain Boltnak, a háromszoros olimpiai bajnoknak, aki első ízben nyerte meg a nyári játékok történetében egyaránt világcsúccsal a 100, a 200 méteres síkfutást, valamint a 4x100-as váltót.
Statisztákat bérelt a legnagyobb lengyel telekommunikációs cég, hogy így reklámozza az Apple amerikai cég világszerte népszerű új telefonjának megjelenését - ismerte el pénteken a Telekomunikacja Polska (TP) szóvivője. A boltok előtt kígyózó sorokban így nem csak az iPhone rajongói, hanem fizetett szereplők is álltak. Más országokban voltak, akik napokig álltak sorban az új telefon júliusi…
A nyilvánosság előtt elmélkedett a minap XVI. Benedek pápa saját öregedéséről, öregségéről, és arról, mit jelent számára a testvéri szeretet ennek elviselésében.
Két, közelmúltban végrehajtott arcátültetés tapasztalatai alapján kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a bonyolult sebészeti beavatkozás nem orvosi furcsaság, hanem rutinműtét lehet.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium álláspontja szerint annak kell segélyt kapnia, aki nem képes munkavégzésre, mindenki más számára foglalkoztatási lehetőséget kell kialakítani - jelentette ki a...
Amerikai kutatók szerint embrionális őssejtekből előállított vörösvértestekkel a véradóktól függetlenül lehetne biztonságos mennyiségű vérkészletet felhalmozni.
3-2-re győzött a Vasas a Diósgyőr ellen a labdarúgó NB I ötödik fordulójának nyitómeccsén. A semleges nézők viszont valószínűleg odaadták volna az első négy gólt az ötödikért: a diósgyőri Pelecaci félpályáról, kapásból emelt az angyalföldiek kapujába.
A kuruc.info nevű honlap új amerikai szolgáltatója, a New Jersey állambeli Cliftonban működő Fortress ITX nevű cég elvégezte a website tartalmával kapcsolatos belső vizsgálatot, és a kuruc.info szerverének bezárásáról döntött - tájékoztatott a cég képviselője helyi idő szerint pénteken délután fél 3-kor.
Grúz-orosz összecsapások Dél-Oszétiában. De ki az agresszor és ki az áldozat? Kell-e félnünk az újra erőre kapó Oroszországtól?Augusztus 20-a kisebb atrocitásokkal. Tisztavatás Szent Korona nélkül, átfestett zászlókkal.A Péntek8 vendége Horváth János, a Fidesz országgyűlési képviselője, a parlament korelnöke.