2008. augusztus 30. szombat

aug. 30
3:36
Fogékszer (Joy)
Ne csak a táskád, cipőd, hajcsattod, körmeid és a telód díszítse a csillogó kövecske! Dobd fel a fogsorod is egy szép kis ékszerrel!
aug. 30
4:57
Rossz volt a taktika: nem szabad beismerő vallomást tenni (Alternatív Energia)
Lényegesen enyhébb ítéletet várt a K&H perben Kulcsár Attila ügyvédje. Zámbó Gyula az MTV Nap-Kelte című műsorában azt mondta: a bróker együttműködő magatartása, az időmúlás, mind enyhítő körülmények, ezért sok a kiszabott nyolc év letöltendő szabadságvesztés. Utólag elismerte, hogy talán nem volt jó a védelem taktikája. Két tanulságot is említett: nem szabad beismerő vallomást tenni, s hogy a…
aug. 30
5:33
Holdingba szervezés, külső forrás bevonása - ezek a vezérigazgatói pályázat kulcsszavai (Alternatív Energia)
Radikális változásokat tart szükségesnek a BKV-nál a székét hétfőn elfoglaló új vezérigazgató. Kocsis István feldarabolná, majd holdingba szervezné a közlekedési céget - ettől hatékonyabb és átláthatóbb működést vár. A katasztrofális gazdasági helyzetből pedig külső források - magán- és vállalkozói tőke - bevonásával lát kiutat. Gyors eredményeket azonban nem ígér: számításai szerint 2-3 év alatt…
aug. 30
5:51
Stratégiát alkotnak a szabad demokraták Dunaújvárosban (Alternatív Energia)
Várhatóan szombaton alakítja ki álláspontját az SZDSZ ügyvivői testülete Gyurcsány Ferenc kormányfő programjáról. A párt vezetői tegnap kezdődött kétnapos találkozójukon emellett stratégiai programot is alkotnak a jövőre. A liberálisok az őszi politikai események kulcsszereplői lesznek, hiszen a jövő évi büdzséhez, illetve az adórendszerben tervezett változtatásokhoz a voksokat a szabad…
aug. 30
6:09
Mikor lesz gyereke Keresztes Ildikónak? (Blikk)
Ildikó és Laci egyelőre nem ért egyet az örökbe fogadás kérdésében
aug. 30
6:09
Szeressük egymást minden percben! (Blikk)
Két időpontban biztosan egy síkon mozog a nő s a férfi
aug. 30
6:09
Ronaldo mindent visz? (Blikk)
Ronaldo lett a sorozat legjobb focistája
aug. 30
6:09
Szöggel a hasában él (Blikk)
Rebecca egy készételben rejtőző szöget nyelt le
aug. 30
6:09
12 évre növelnék a testület mandátumát (Alternatív Energia)
Nincs szükség új alkotmányra - ebben egyetértett Sólyom László köztársasági elnökkel Paczolay Péter. Az államfő tegnap bemutatkozó látogatáson fogadta, az Alkotmánybíróság (Ab) új elnökét, aki július elején foglalta el posztját, megbízatása három évre szól.
aug. 30
6:11
Zimány Linda levetkőzött! (Blikk)
Zimány Linda a Playboyban
aug. 30
6:11
Phelps, az úszómester (Blikk)
A gyerekek megismerkedhettek speciális úszótechnikájával
aug. 30
6:11
Hét végén duplázunk (Blikk)
Vasárnapi pénznyereményünket megdupláztuk
aug. 30
6:13
Fotó- verseny Soltésztől (Blikk)
Soltész ötlete alapján idén is megrendezték a fotómaratont
aug. 30
6:13
Szávay kiesett a US Openen (Blikk)
Már a második körben elbúcsúzott Ági Amerikától
aug. 30
6:13
Ezt a bírságot fújhatják! (Blikk)
Baja Ferenc szocialista politikus elnevette magát a szondázás előtt
aug. 30
6:15
Kiből lesz csillag? (Blikk)
Lesznek még olyan tehetségek, mint az előző szériában?
aug. 30
6:15
Gyerünk, Talma! (Blikk)
Talmácsi a pályabejárást ezúttal futva végezte el Misanóban
aug. 30
6:15
Adócsomag: jön a feketeleves? (Blikk)
BUDAPEST — Lekopott a cukormáz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adócsökkentési programjáról? A szerdai csomagról eleinte azt hallottuk, hogy az a középosztálynak havi többezres pluszt jelent, ám egyre biztosabb: amit egyik kézzel adnak, azt a másikkal részben visszaveszik.
aug. 30
6:17
Csoda! Újra jár Marietta (Blikk)
Egy éve 6 métert zuhant, és lebénult
aug. 30
7:21
Meghiúsult Albert Györgyi gyors esküvője (BorsOnline)
Bár arról volt szó, hogy heteken belül összeházasodik Albert Györgyi, és szerelme Galsai Dániel, a gyors nászból mégsem lett semmi. Györgyi szerint azért, mert nincs ideje elõkeresni a hivatalos papírjait. Ha így megy tovább, idén biztosan nem lesz álomesküvõ.
aug. 30
7:21
New Orleans újabb hurrikánra készül (Infostart)
Az egyesült államokbeli New Orleans-ban a Katrina hurrikán pusztításáról szóló megemlékezésekre készülődtek, miközben újabb trópusi vihar, a Gustav fenyegette a várost. A ciklon már pusztítást okozott a karibi szigetvilágban.
aug. 30
7:39
Van kocsma cigi nélkül is (Privátbankár)
Ha valamennyi étteremben, kocsmában soha nem gyújt rá senki, egy év alatt jelentősen csökken a szívinfarktus miatt kórházba szállított betegek száma
aug. 30
7:39
Kelemen Annával alázzák Balázst (BorsOnline)
Egy képzeletbeli párbeszédben Sebestyén Balázs alaposan lehordja Kelemen Annát. A jelenet képregényén formájában látható idei ARC kiállítás egyik plakátján. Az alkotást Balázs szellemtelennek és közhelyesnek minősítette.
aug. 30
7:39
A keresztre feszített béka marad - nemet mondtak a pápának (Infostart)
Hiába kérte XVI. Benedek pápa, hogy távolítsanak el egy, a Vatikán által istenkáromlónak ítélt szobrot az egyik olasz múzeumból: a keresztre feszített béka maradhat.
aug. 30
7:41
A légynek is van agya (Privátbankár)
Azért nehéz lecsapni egy legyet, mert a légyagy "kódolva" van. Amerikai tudósok elárulják a nagy titkot: hogy kell hatékonyan legyet gyilkolni
aug. 30
7:41
Adriennek végig kellett nézni Dézi kivégzését (BorsOnline)
Döbbenetes vallomást tett a Borsnak az Sz. Dézi meggyilkolásával gyanúsított T. Adrienn édesanyja. Az összetört asszony kijelentette: a lánya nem ölt, de végig kellett néznie Dézi kivégzését. Magdi szerint mindez azért történt, mert Adrienn szakítani akart a barátjával, Lacival, a fiú pedig megmutatta a lány legjobb barátnőjén, hogyan járhat Adrienn, ha elhagyja őt.
aug. 30
7:57
Mester Tamás lehidalt a 12 éves csodagyerektől (BorsOnline)
Lenyűgözte a Megasztár 4 zsűritagjait a 12 éves Danis Elza produkciója, az énekverseny szombat este képernyőre kerülő válogatásán. Az ítészek olyannyira el voltak ragadtatva a fiatal lánytól, hogy teljesítményét az énekverseny amerikai változatában egymillió dollárt kasszírozó Bianca Ryan-hez hasonlították.
aug. 30
8:03
Film készül a közösségi oldalról! (hirado.hu)
A hírek szerint a mozit Az elnök emberinek alkotója, Aaron Sorkin viszi majd filmvászonra
aug. 30
8:05
Mennyi az annyi? A legfrissebb hírek 6,5 százalékos gázáremelést emlegetnek (hirado.hu)
A Népszabadság szerint a gázáremelés a lakosságnál 6,5, a nem lakossági fogyasztóknak 9,4 százalékos lesz
aug. 30
8:15
Ajándék ez a kártya! (BorsOnline)
Valakinek ingyen, szeretetből vagy figyelmességből adott dolog – ez az ajándék az értelmező szótár szerint. Nos, tízmillió forint igazán szép ajándék, akárcsak a Mitsubishi Colt, amit ketten, vagy a százezer forint, amit tízen kapnak a Borstól.
aug. 30
8:15
Modern klezmer a Zsidó Nyári Fesztiválon (Infostart)
Kilenc nap alatt 15 helyszínen 70 rendezvény várja azokat, akik kíváncsiak egy több ezer éves hagyománnyal rendelkező kultúra mai nyelven megszólaltatott dallamaira. Ezt nyújtja a Zsidó Nyári Fesztivál az érdeklődőknek.
aug. 30
8:21
Tragikus osztálykirándulás: kilenc középiskolás lány meghalt (hirado.hu)
A lányokat szállító jármű eddig ismeretlen okból leszaladt az országútról Chileben
aug. 30
8:33
Kecskemét legjelentősebb strici-maffiáját számolták fel (BorsOnline)
A városból kivezető utak mellett dolgozó prostituáltak futtatói között egész családok, nők és egy 17 éves fiú is van. Közel két éven keresztül nyomozott a kecskeméti ügyészség és a városi rendőrség közösen a hálózat felszámolása érdekében. A striciknek az első „mélyütést” egy prostituált vitte be, amikor 2006 novemberében feljelentést tett a futtatói ellen. Elmondva, hogy veréssel kényszerítették…
aug. 30
8:33
Kombájnnal ütközött, meghalt (Blikk)
aug. 30
8:35
Motoroshalál a dunaújvárosi új Duna-hídon (Blikk)
aug. 30
8:39
Kulcsár vallomására alapozva ítéltek el mindenkit? (hirado.hu)
Kerék Csaba védője szerint komoly kételyek merültek fel Kulcsár Attila szavahihetőségével kapcsolatban, így kérdéses, hogy ítélhették el vallomása alapján az ügy további vádlottjait
aug. 30
8:41
Csődbe mehet Bajor étterme (hirado.hu)
A Kicsi Huszárt kifejezetten színészkollégáinak nyitotta meg Bajor Imre, de társainak nem futja ilyesmire
aug. 30
8:42
Kamatadó: kivonhatják betétjeiket a takarékoskodók? (Adózóna)
Magas infláció mellett igazságtalan a kamatadó, mert maga a betét is veszíthet reálértékéből. Mindez pedig betétjeik kivonására sarkallhatja a takarékoskodókat, veszélyeztetve ezáltal az államadósság finanszírozását. Különös, hogy a kamatadó érintettjei, a bankok és a betétesek a teher két évvel ezelőtti bevezetésekor jószerével csak azzal voltak elfoglalva, miként juthatnának be azon a kiskapun,…
aug. 30
8:48
M0-ás: a hiányzó engedély és az elköltött milliárd (Piac és Profit)
Közel egymilliárd forintot adott a kormány Újpestnek az M0 körgyűrű északi szektorához kapcsolódó útépítésre, a legújabb Határozatok Tárában megjelent jogszabály csütörtöktől hatályos. A Megyeri híd engedélye még hiányzik.
aug. 30
8:51
Mónika, a nagy testvér (Blikk)
Mónika (35) bizalmatlan az alkalmazottaival: leendő éttermében kamerákkal figyeli majd őket
aug. 30
8:51
Keserű karácsonyi ajándék: kétmillió munkanélküli (Infostart)
Egyre több gondot okoz a brit gazdaság lassulása, a brit jegybank például arra figyelmeztetett: karácsonyra a munkanélküliek száma elérheti a kétmilliót.
aug. 30
8:51
Hurrikánriadót rendeltek el Kubában (Blikk)
aug. 30
8:57
Gyurcsány mértéktartó konzervatív politikusnak vallja magát - interjú a miniszterelnökkel! (hirado.hu)
"Mi képviselünk egy tisztességes polgári eszmét, a másik oldal pedig valamilyen kiismerhetetlen, időnként rendkívül populista, másrészről radikális zagyvaságot"
aug. 30
9:00
Komposzt: barna arany a kertből (Édenkert)
A kert földje, a termőtalaj, igen bonyolult összetételű képződmény, amelyben egymásra is ható fizikai, kémiai és biológiai folyamatok zajlanak.
aug. 30
9:09
Főzzön a Borssal borsostokányt! (BorsOnline)
Szentendre önmagában is vonzó hely, de most szombaton pláne az lesz! Ma a déli órákban olvasóinkkal együtt mérjük össze tudásunkat a borsostokány-főzésben. Mozduljon ki otthonról, hozza el családját és barátait, s találkozzon velünk és sztárvendégeinkkel a Bükkös Hotel előtti Bükkös-parton!
aug. 30
9:09
Demi Moore anyatejet spriccelt a leszbikus párra (Blikk)
aug. 30
9:09
Ködösítéssel vádolják a Nobel-díjas írót (Infostart)
Németországban ezen a héten került a könyvesboltokba a Nobel-díjas Günter Grass önéletrajzi ciklusának utolsó kötete. A Die Box (szó szerint A doboz) című könyv képzeletbeli párbeszéd az író és gyermekei között.
aug. 30
9:09
Szexuális nevelési órák az általános iskolákban (Blikk)
aug. 30
9:11
6,5%-os lesz a gázáremelés mértéke (Blikk)
aug. 30
9:15
Gustav mindenkit megrémiszt! Hurrikánriadót rendeltek el Kubában (hirado.hu)
A karibi térségben tomboló hurrikán eddig legkevesebb 85 ember halálát okozta

Keresés