A 11. legjobb időt szerezte meg Verrasztó Evelyn a pekingi olimpia 200 méteres női vegyesúszásának selejtezőiben hétfőn, ezzel bejutott a középdöntőbe. A szám másik magyar indulója, Hosszú Katinka a 17. lett, így pont lemaradt a középdöntőről.
A CNN vezető híreivel és olimpiai lottónyereménnyel is "kedveskednek" a spammerek az ötkarikás játékok idején. Egymilliomodszor kérik: senki se ugorjon be a csalóknak
Odavannak az ufonauták Nagy- Britanniáért. Legalábbis erre lehet következtetni abból a hírből, mely szerint idén már száz ötven azonosítatlan repülő tárgyat véltek látni a a ködös Albionban, vagyis minden eddiginél több lakossági bejelentés érkezett UFO észlelésről 2008-ban.
Kigyulladt egy áramelosztó helyiség a győri állomáson, emiatt késnek a vonatok a Budapest-Hegyeshalom vonalon - értesült a HavariaPress. Az állomás egyik áramelosztó helyiségében eddig ismeretlen okból csaptak fel a lángok, a tűzoltóság gyorsan eloltotta a tüzet, de az állomás biztosítóberendezése leállt.
Mérsékelt árfolyamcsökkenéssel kezdtek az amerikai piacok hétfőn az Oroszország és Grúzia között kirobbant fegyveres konfliktus hatására ingadozó olajár hatására, miután jelentős emelkedéssel zártak a múlt hét végén. (ProfitLine.hu)
Oroszország lettországi nagykövete hétfőn arra figyelmeztette a három balti államot és Lengyelországot, hogy meg kell majd fizetniük azért, amiért a Kremlt bírálták a grúz válság kezelése miatt.
A Kánikula Kommandó elnevezésű összehangolt fogyasztóvédelmi ellenőrzés keretében a hétfőn kezdődött Sziget fesztiválon is folyamatosan dolgoznak az ellenőrök - mondta el Daróczi Dávid kormányszóvivő a Hajógyári-szigeten tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón.
A számlával való trükközéseknek újabb ösztönzést ad, hogy amelyik cég nem számláz, természetszerűen forgalmazott áruja után környezetvédelmi termékdíjat sem fizet. A visszaélések feltárására a Vám- és Pénzügyőrség lenne hivatott.
A Fidesz újra azt javasolja, hogy 20 helyett csak 5 százalékos áfa terhelje itthon a távhőt. Az ellenzéki párt javaslata nem új, de ismét a kormány figyelmébe ajánlották hétfőn - most annak kapcsán, hogy sajtóhírek szerint a Magyar Energiahivatal 10 vagy egy másik olvasat szerint 9,9 százalékos gázáremelést javasol az illetékes minisztériumnak október elsejétől. Az áfacsökkentésre azért lenne…
A magyar kormány a béke pártján áll és a tárgyalásos megoldást szorgalmazza a kaukázusi konfliktusban - közölte a kormányszóvivő hétfői tájékoztatóján, újságírói kérdésre válaszolva.
Öt grúz határsértőt fogtak el Ásotthalom közelében a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség járőrei hétfőn hajnalban, a három felnőtt és a két gyerek menekültkérelmet nyújtott be - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
A rendőrség heteken belül lezárja a nyomozást annak a nagyatádi fiúnak az ügyében, akit két osztálytársa gyilkolt meg brutális módon májusban Kaposváron - közölte a baranyai rendőrség bűnügyi osztályvezetője újságírókkal hétfőn.
Megbolondult az angol-és az európai sztárvilág: mindenki vetkőzik, mutogatja magát és legújabb nyári divat szerint - a melltartó viselése tilos, vagy nem ajánlott és akkor lehet címlapra kerülni, ha így ki is merészkedik az utcára és engedi magát a lesifotósoknak fényképeztetni. A soron következő hölgyemény Lindsay Lohan, aki igencsak megmutatta fekete színű pólója alatt mi rejtőzik.
Információink szerint az év második felében jelentősen megújítják az idén áprilisban elindult Zoom hírportált. Az érintettek szűkszavúan nyilatkoznak az ügyben.
Orosz csapatok Abházia felől benyomultak hétfőn mintegy 40 kilométer mélységben grúz területre, Szenaki városába - közölte a grúz belügyminisztérum szóvivője.
Az európai Fitch Ratings hitelminősítő hétfőn megerősítette a Budapest Bank ´1´ osztályú támogatási besorolását, és egyszersmind visszavonta a besorolást. Az intézkedést a hitelminősítő azzal indokol...
Hamarosan sétálóutcává alakulhat a fővárosi Kecskeméti utca egy része; a Budapest Szíve program kivitelezését decemberben kezdi el a főváros. A Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca átalakításáról 2010-re készülnek el a tervek. Utóbbinál akár a villamosközlekedés is visszaállhat.
Az előzetesen becsültnél kevesebb szőlő terem az idén, mivel az ültetvényekben jelentős kárt okozott a jégverés, illetve sok helyen elszaporodtak a kártevők is
A magyarok úgy érzik, a közepesnél kissé jobb egészségnek örvendenek, és többé-kevésbé tesznek is azért, hogy egészséges életmódot éljenek - derül ki a Szonda Ipsos Csoport 13 országot felölelő kutatásából. A felmérésben ezer magyart kérdeztek meg erről a témáról.
Sikeresen lezárult a szentesi légimentő-bázis megépítésével kapcsolatos közbeszerzési eljárás és aláírták a szerződést a nyertes pályázóval; a szentesi bázis decemberig épül fel - közölte az Egészségügyi Minisztérium (EüM) hétfőn az MTI-vel.
Mihail Szaakasvili grúz elnök hétfőn bejelentette: támogatja az európai közvetítő által javasolt tervet, hogy Dél-Oszétiában a felek térjenek vissza a konfliktus előtti állásokba, legyen közös békefenntartó erő és EBESZ-ellenőrzés.
Bilincsben vitték el egy felthami legelőről azt a nyugdíjas bácsit, akit annyira megihletett egy ló szépsége, hogy nem csak megkívánta, de magáévá is tette a délceg paripát. A baj csak az volt, hogy a röpke légyottot egy forgalmas út melletti mezőn ejtette meg, és egy arra járó motoros, első döbbenetében fel is jelentette a pajzán nagypapát.
Lényegesen lassabbnak tartja a tervezettnél a Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 program beruházásainak előkészítését a legtöbb kulcsprojekt esetében az Állami Számvevőszék.
Nem „belövőszobákra” van szükség, hanem a kábítószerfüggők gyógyítására és hatékony felvilágosító kampányokra - reagált hétfői sajtótájékoztatóján az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) alelnöke az Új Generáció felvetésére.
Hétfőn megkezdődött Glasgow-ban a Piping Live elnevezésű nemzetközi skótdudás fesztivál, amely a hétvégéig tart. Az eseményre tizenhat országból több mint 8500 zenész érkezett.
A 2. negyedévben negyedéves szinten 0,6%-kal, éves szinten pedig 3,4%-kal emelkedett a görög GDP, tehát a többi EU-s gazdasághoz képest jóval ellenállóbbnak bizonyult. Az 1. negyedévben még 3,6%-os pluszról adtak számot. Az EUR/CHF megállapodott délután 1,6180-1,6200-nél. in-GFX
Miután csökkentek a Dow Jones Index veszteségei, némiképp összeszedte magát az USD/JPY, és átmenetileg elérte a 110-es értéket, azonban eddig nem sikerült veszélybe sodornia a 110,22-es napi csúcsot. 109,60 fölött kedvezőek a kilátások, és tovább folytatódhat a rövidtávú emelkedés. Az elmúlt napok nagy nyereségeire való tekintettel normálisnak számít a kisebb esés. In-GFX
Egy nagy brit befektetési bank szerint az év végéig a 245,00-ös érték a cél az EUR/HUF-nál. 2009 júniusáig aztán 255-re emelkedhet a kurzus. mindezt a romló magyar kamatkilátásokkal és a gyenge exportkereslettel indokolták. Az EUR/HUF-ot 237 körül jegyzik. In-GFX
Ember legyen a talpán, aki bírja követni Sienna Miller és Balthazar Getty életét és inkább kapcsolatát. A minap arról adtak hírt különböző angol bulvárlapok és ügynökségek, hogy véglegesen döntött Getty és visszament családjához. Azaz az asszonyának könyörgött, hogy vegye vissza, mert megváltozik és leginkább gyerekei hiányoznak neki. Szeretne, mint régen egy teljes családban élni. Na, úgy látszik…