Intelligens kamerák vigyázzák a Budapest - Bécs nemzetközi vasútvonal legfontosabb csomópontjain lefektetett biztonsági rézkábeleket. A kamerák már akkor riasztják a biztonsági szerveket, amikor valaki a kábelek közelébe kerül. A megnövekedett rézkábel lopások tetemes károkozás mellett az utasok biztonságát is veszélyeztetik.
MSZP-s belharcot lát a lejáratási botrány hátterében Helmeczy László. A Hír Televízió munkatársai elleni akció előkészületében szerepet vállaló ügyvéd a Gyurcsány-Veres hatalmi küzdelem áldozatának tartja magát.
Az MDF az Országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottságának azonnali összehívását kezdeményezi a bizottság elnökénél - jelentette be Pettkó András, az MDF országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón. Winkfein Csaba (MSZP) augusztus 20-a után a lehető legrövidebb időn belül összehívja a bizottságot.
Felborult motorkerékpárral és meghalt egy 17 éves fiú Nyírgyulajban hétfőn - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
A múlt év első hét hónapjához képest három százalékkal kevesebb magyar turista utazott Horvátországba, a vendégéjszakák számában azonban csak egy százalékos a csökkenés - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének vezetője hétfőn az MTI-vel.
A soul királyát, Isaac Hayest vasárnap memphisi otthonából már eszméletlenül szállították egy közeli kórházba, életét azonban nem sikerült megmenteni. Halálának oka eddig ismeretlen.
Az októbertől várható 11 százalék körüli átlagos gázáremelést követően januárban ismét kétszámjegyű drágulásra számít az E.ON Földgáz a magas olajárak és a dollár erősödése miatt - mondta a cég szóvivője az InfoRádiónak.
A nyitáskor tették közzé a francia ipari termelést, mely júniusban 1,6%-kal csökkent (előrejelzés: 0,5%, előző: -1,8%). Az adatok is az EU-s konjunktúra gyengülésére utalnak. Az olasz fogyasztói árak utalnak rá, hogy nem számíthatunk idén az EKB kamatcsökkentéseire. Júniusban a várt szerint változatlanul 4,1%-kal emelkedtek az olasz fogyasztói árak. Ma nem jelentek meg amerikai és EU-s adatok,…
Orosz csapatok Abházia felől benyomultak hétfőn mintegy 40 kilométer mélységben grúz területre, Szenaki városába. A grúz védelmi minisztérium szóvivőjének közleménye szerint orosz páncélozott járművek elfoglalták a városban lévő grúz katonai bázist.
Oroszország rigai nagykövete figyelmeztette hétfőn Lengyelországot és a három balti államot, hogy "megfizetnek" azokért az éles bírálatokért, amelyekkel Oroszországot illették Grúziával támadt konfliktusában - jelentette a BNS balti hírügynökség.
Újabb magyar fiatalt vertek meg Kolozsváron - jelenti a Szabadság című napilap. A kolozsvári újság beszámolója szerint a sértett péntek este egy vendéglőből jött ki két barátjával, amikor két ittas román fiatal rájuk támadt.
Háromezer forintot kell fizetnie a rábaközi települések lakóinak a mobil tüdőszűrésért, miután a közeli Kapuváron a liberális reform tavaly megszüntette az ingyenes vizsgálatot. A helyi kórházban csak a 40 év felettieket látják el beutalóval, a többi betegnek vagy Győrbe kell utaznia, vagy a győri kórház tüdőszűrő buszán kell kivizsgáltatnia magát.
Akár egy héten belül véget érhetnek a nagy hadműveletek Grúzia és Oroszország között a dél-oszétiai háborúban - mondta Póti László, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem főmunkatársa hétfőn az MTI-nek.
Rendőrök vertek meg két mohácsi cigányt - legalábbis az érintettek állítása szerint. Az egyik roma azt állítja: a fogdán egy a fejére csuklyát húzó rendőr kétszer is helybenhagyta, öccsét pedig a kapitányság épülete előtt verték meg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,41 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 20.925,17 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények a ...
Szujó Zoltán egy igazi sportember. Az RTL Bulvárnak elárulta, kiskorában sose gondolta volna, hogy egyszer tévézésre adja a fejét. Igaz, mindig kacsingatott a kamerával, ám nem ez a szakma volt az álma.
Hektikus piaci mozgások után pénteki záró árfolyamára tért vissza a forint árfolyama hétfőn, a bankközi devizapiacon. Délután fél ötkor 236,90/237,00 volt az euró árfolyama, azaz megegyezett pénteki é...
Továbbra is a Bethesda Gyermekkórház intenzív osztályán kezelik a múlt hét pénteken forró vízbe esett zalai kisfiút. A gyermek állapota nem javult, de nem is romlott.
Az egyesületekkel fizettetné meg a futballmérkőzések rendőri biztosításának szezononként több tízmillió euróra rúgó összegét a német rendőrszakszervezet.
Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója 3.121 Magyar Telekom részvényt vásárolt 800 forintos átlagárfolyamon - közölte a társaság a BÉT honlapján hétfőn. A tranzakciót követően ...
A sötét lovag című Batman-film a negyedik hétvégén is meg tudta tartani első helyét az észak-amerikai jegybevételi toplistán, s egyúttal megszerezte minden idők harmadik legnagyobb boxoffice-sikerének...
Brit tudósok megállapították, hogy már másfél korsó sörtől is szebbnek láthatunk valakit - derült ki a brit Daily Telegraph című napilap hétfői internetes számából.
Elhárította az Európai Uniónak a Grúziával kötendő, Dél-Oszétiára vonatkozó tűzszüneti javaslatait Szergej Ivanov orosz miniszterelnök-helyettes hétfőn a CNN amerikai hírtelevízióban.
Hét hónapos világjárás után visszatért gazdája kertjébe egy ellopott kerti törpe. A meglepett tulajdonos, Eve Stuart-Kelso háromszoros nagymama nagyon meglepődött, hogy visszakapta Murphy nevű törpéjét, ám még az álla is leesett, mikor a kerti dísz mellett rálelt egy fotóalbumra és egy levélre, mely a törpe világkörüli útját dokumentálja. A vicces kedvű tolvajokat minden bizonnyal az Amelie…
Leghamarabb 2014-ben érkezhet földgáz abból az adriai kikötőből, ahol az oda szállított cseppfolyósított földgázt alakítanák vissza vezetékes szállításra. Ezt a vállalkozásért felelős Adria LNG konzorcium szóvivője mondta hétfőn, főleg a horvát kormány "konzervatív" magatartásával indokolva a kétéves halasztást
Az orosz hadsereg bevonult a grúziai Gori városába - mondta Alexander Lomaia, a grúz nemzetbiztonsági tanács egy munkatársa. A grúz katonák pedig már a főváros védelmére készülnek - tette hozzá a tisztviselő.
Büntetett előéletűvé vált egy londoni kismama, miután elfelejtette kezelni a jegyét egy buszon. A megjelenő ellenőrnek a 29 éves Maja Krogh ugyan felajánlotta, hogy a megvett jegy mellett kifizeti a helyszíni bírságot is, az ellenőr ennek ellenére leszállította és feljelentette.
Talán nem is a férfi a ház ura - derül ki a BellResearch piackutató cég vizsgálataiból. A kutatások bebizonyították, hogy a nők sokkal nagyobb mértékben vesznek részt a háztartások pénzügyi döntéseiben, mint a férfiak.
Újabb közeledés érzékelhető a két kis ellenzéki párt, az SZDSZ és az MDF között. A demokrata fórum elnöke elmondta: egy-két héten belül tárgyalóasztalhoz ül a szabad demokraták elnökével, ahol Dávid Ibolya a többi mellett egy általa kezdeményezett ellenzéki adócsomagról tárgyalna. Az SZDSZ elnöke pedig úgy fogalmazott: sok kérdésben együtt tudnának működni a demokrata fórummal.
Több mint 10 millió forintot költött eddig a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az árvizek utómunkálataira, az árterületek megtisztítására. A tárca közölte: mintegy 350 köbméter uszadékot már elszállítottak a Tisza kiskörei és Felső-Tisza menti, 200 kilométeres szakaszáról.
Óriási dugók alakultak ki az elmúlt hétvégén is a röszkei határátkelőhelyen, török és szerb vendégmunkások ezrei igyekeznek átlépni az országhatárt, az ásotthalmi átkelő létrehozása enyhíthetne a gondokon - közölte Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés fideszes elnöke hétfőn az MTI-vel.
Péntekig a MÁV Általános Biztosító Egyesület mintegy 40 ezer biztosítottjának átszerződési kérelmét fogadták el a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kötésére jogosult egyéb biztosítók - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője.
2300 méteres rekordmélységben sikerült élő halat fogni az Atlanti-óceán mélyén húzódó hegyvonulat meleg kürtőinél. Három garnélafajt is felszínre húztak.
Egy lépéssel közelebb került a tudomány a láthatatlanná tevő anyaghoz - jelentették amerikai kutatók a Nature és a Science című folyóiratokban megjelent tanulmányukban.
A vezetőség tudtával dolgoznak saját zsebükre a parkolóőrök a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft.-nél - állítják a társaság parkolóőrei. Egy napra 500 forint a tarifa, így az ügyfél akár ezreket spórolhat, a cég viszont több mint 200 milliótól esik el évente.
Grúziába indul keddre virradóra az Egyesült Arab Emírségekből az első segélyszállító repülőgép, fedélzetén az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNCHR) adományával - közölte a szervezet.