Terrorizmus vádjával bíróság elé állítottak Dániában két, pakisztáni, illetve afganisztáni származású muzulmán fiatalembert, aki a dán elhárítás szerint közvetlen kapcsolatban állt az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel.
Új baktériumfajt fedeztek fel az emberi szájban angol kutatók. Az eredmény segíthet a fogszuvasodás és fogínygyulladás tanulmányozásában, jobb kezelési módszerek fejlesztésében.
Nem különösebb szenzációja a pekingi olimpiának, hogy a brit szinkron toronyugró páros nyolcadik helyen végzett, de mégis van érdekessége a hírnek. A páros egyik tagja, Tom Daley csak tizennégy éves. Mint mondja: majd négy év múlva, a londoni olimpián hajt rá az aranyra, hiszen akkor már tapasztalt veterán műugró lesz: tizennyolc éves.
Folyamatosan ellenőrizni fognak a Kánikula Kommandó tagjai a Sziget fesztiválon, Egész héten járni fogják a szórakozóhelyeket az APEH, a VPOP, az ÁNTSZ munkatársai és fogyasztóvédők.
Rendkívüli NATO-orosz ülést tartanak Brüsszelben kedden, ugyanazon a napon, amikor az euroatlanti szervezet székhelyére látogat Eka (Jekatyerina) Tkeselasvili grúz külügyminiszter is - jelentette be a szövetség szóvivője.
Olimpia idején az emberek feszült érdeklődéssel várják az újabb és újabb rekordokat. Francia szakemberek azonban óvnak a túlzott várakozásoktól, miután kimutatták, hogy az emberiség mostanra fiziológiai képességeinek 99 százalékánál tart, miközben 1896-ban, az első újkori olimpia idején ez a mutató még csak 75 százalékos volt.
Érem nélkül zárták a magyar sportolók a pekingi olimpia harmadik versenynapját. A legjobb eredményt Knapek Edina érte el, a tőrvívó ötödik lett. Mohamed Aida a 10., Varga Gabriella a 12. helyen végzett. Győzött - sorozatban harmadjára - az olasz Valentina Vezzali.
Gyakran mondják, hogy Magyarország kettészakadt, elsősorban politikai polarizáltsága miatt. Mára mintha más aspektusból is kettészakadt volna: a tények és az érzetek egyre jobban eltávolodnak egymástól, az emberek gyakran mást éreznek - rosszabbat -, mint amit az adatok mutatnak. E kettősségről és hatásairól kérdeztük Vértes Andrást, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnökét.
Továbbra is igényt tart az Északi-sarkra több, a sarkvidékkel határos állam. Az egy éve húzódó vita legújabb állomásaként Kanada szombaton tudományos érvekkel próbálta bizonygatni, hogy az Északi-sark alatt az észak-amerikai kontinentális talapzat húzódik. Oroszország szerint viszont ez nem így van. A tét nem kicsi, a sarkvidék olvadó jege alatt van ugyanis a föld kőolajtartalékainak a negyede.
Szabadon engedték hétfőn a mauritániai miniszterelnököt és három másik kormánytisztviselőt - mondta a kormányfő szóvivője az AFP francia hírügynökségnek. Úgy tűnik, az elnök az egyetlen, akit továbbra is fogva tartanak - tette hozzá a szóvivő.
Új baktériumfajt fedeztek fel az emberi szájban angol kutatók. Ez segíthet a fogszuvasodás és fogínygyulladás tanulmányozásában, jobb kezelési módszerek fejlesztésében.
Ellepték Ausztriát a magyar munkások. Egy év alatt ötezerrel nőtt az ingázók száma, jelenleg már 18 ezren vállalnak munkát Ausztriában. Mivel itthoni bérük két-, három- vagy akár ötszörösét is megkeresik, a legtöbben azzal sem törődnek, ha feketén kell dolgozniuk.
Pandaikrek születtek a csengtui óriáspanda-tenyésztő központban vasárnap reggel: az olimpia ideje alatt világra jött csöppségeket az ötkarikás játékok két kabalájáról nevezték el.
Ismét Grad típusú sorozatvetőkből kilőtt rakétákkal vették tűz alá a grúz erők hétfő este a déloszét fővárost, Chinvalit - közölte Dél-Oszétia védelmi minisztériumának képviselője.
Egyszerre több emberrel bújt ágyba a brit miniszterelnök személyi edzője. Millie Dobbie-nak egy korábbi hölgyszeretője szerint nincsenek gátlásai, nem számít neki, hogy férfi vagy nő bújik vele ágyba.
Egyetlen koraszülött gyermekintenzív sem felel meg a minimumfeltételeknek - értesült az egyik kereskedelmi televízió híradója. Van, ahol 25 éves lélegeztetőt használnak, de van olyan osztály is, ahol újraélesztő készülék sincs.
Független forrásként az ENSZ katonai megfigyelői megerősítették hétfőn este, hogy az orosz hadsereg egyes alakulatai a szakadár területről benyomultak Grúzia belsejébe.
Az orosz csapatok gyakorlatilag kettészelték Grúziát azzal, hogy elfoglaltak egy stratégiailag fontos várost, amely az ország egyetlen jelentős autópályája - a kelet-nyugati - mentén fekszik - közölte hétfő este Mihail Szaakasvili grúz elnök.
Az AAA AUTO Group N. V. (AAA AUTO, Csoport) magyarországi telephelyein 2008 első félévében a járműértékesítések 66 százalékában férfiak, míg 34 százalékában nők voltak a vásárlók. Mindemellett a női vásárlók száma évről évre emelkedik, hiszen 2007-ben a nők aránya még csak 31 százalék volt az AAA AUTO-nál. Az AAA AUTO statisztikái szerint a férfiak által kedvelt használtautók listáját az Opel…
Vérbefagyva találtak rá két kínai diákra newcastle-i lakásukban. Az áldozatoknak szétverték a fejét. Newcastle-ben sok kínai diák van, és attól tartanak, a gyilkosságnak rasszista indítékai lehetnek.
Hathatósabb segítséget kért a nyugati államoktól Grúzia Oroszországgal szemben. Mihail Szaakasvili grúz államfo úgy fogalmazott: az eddigi erkölcsi és humanitárius támogatás mellett többre van szükség. Mint mondta: az orosz erok már a grúz terület nagyobb részét tartják megszállva.
A nemzetközi politikában divattá vált, hogy a kisebbségi jogok leple alatt államok területi épségét próbálják megsérteni - jelentette ki hétfőn Traian Basescu államfő. A politikus részt vett egy határon túli románoknak szervezett nyári tábor munkájában.
Városi összevont taggyűlést hívott össze az MSZP debreceni elnöksége szeptember 4-re - tájékoztatta Zsiros Zsolt városi pártelnök a hétfői elnökségi ülés után az MTI-t.
Ötven teherautónyi uszadékot gyűjtöttek össze a vízügyi szakemberek az árhullám után - közölte hétfőn a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A Tisza csaknem 200 kilométeres szakaszát kellett megtisztítani, ami több mint 10 millió forintba került. Az úszó hulladék mennyiségének csökkentéséről is tárgyalna a zöldtárca Ukrajnával.
Egy tóhoz tett kirándulást a világ egykori legkövérebb embere, aki csúcstartó 597 kilójáról már 310-re fogyott. A férfi öt hónapja nem mozdult ki otthonából.
Nagyarányú győzelemmel mutatkozott be a szurkolóknak a Ferencváros 2008/2009-es csapata. Az évadnyitó mérkőzésen 6-2 arányban diadalmaskodott a Tököl ellen a labdarúgó NB II-ben.
Kaszával szabdalta halálra áldozatát egy férfi a szlovákiai Alsómislén (Nizná Mysla), a Pozsony melletti Csöllén pedig egy férfi bozótvágó késsel támadt az intézkedő rendőrre.