Az elsődleges orvosi szakvélemény szerint öngyilkosságot követett el az a férfi, akit egy késsel mellkasában találtak meg az egyik budai bevásárlóközpontban - értesült a HavariaPress.
A fiatal brit nők otthon hagyják gátlásaikat és aggodalmaikat, amikor nyaralni mennek, mert egy felmérésből kiderült: sokan megcsalják partnerüket a nyári pihenés alatt.
Kedden késő délután - az olimpiai programhoz igazodva - előfutamokkal elkezdődött a 110. Allianz úszó országos bajnokság, melyen Cseh László négy számban is indult, de legerősebb távján, 400 m vegyesen csak 200 méterig úszott erőteljesen.
Egynapos látogatást tett Göncz Kinga külügyminiszter kedden Észtországban, ahol európai ügyekről és a kétoldalú együttműködésről tárgyalt, és ismerkedett az úgynevezett elektronikus honvédelem elemeivel, amelyeket Magyarország is alkalmazni szeretne a jövőben.
A tegnapi vihar ellenére némi csúszással, de megtartották hétfő este Avril Lavigne koncertjét Budapesten, a Petőfi Csarnokban, ahol az Aktív stábja Lovasi Andrást vélte lebuktatni a sorbanállók közt.
Életét vesztette egy női autós abban a közúti balesetben, amely kedden este történt Tapolca és Káptalantóti között; két ember súlyosan megsérült. Tapolca felől haladt Káptalantóti község irányába...
A Fehér Ház kedden hivatalosan bocsánatot kért Silvio Berlusconi olasz kormányfőtől és Olaszországtól, amiért "dilettánsnak" és "gyűlöltnek" nevezték egy újságíróknak kiosztott életrajzban. A Fehér Ház egy szóvivője "szerencsétlen hibának" nevezte az esetet.
Az emberbarátként és sikeres nemzetközi befektetőként is nevet szerzett Sir John Templeton, aki vagyonának tetemes részét áldozta a vallás és a tudomány közötti kapcsolat szorosabbra fűzésének...
A Gaz de France szerint a Nabucco földgázvezeték - amely a tervek szerint közép-ázsiai földgázt szállítana Európába, megkerülve Oroszországot - "természetesen" Európa érdekében áll, "ha sikerülne", de nem lenne jövedelmező, ha csak azerbajdzsáni földgáz kerülne bele.
Sirályok tartják rettegésben a turistákat Nagy-Britannia keleti partjainál. South Shields város látogatói már-már úgy érzik magukat, mint ha Hitchcock híres thrillerének szereplői lennének.
Oroszország kénytelen lesz haditechnikai módszerekkel reagálni, ha törvényerőre emelkedik a cseh-amerikai radarszerződés, és az orosz határoknál megkezdik az amerikai rakétapajzs kiépítését - erre figyelmeztetett az orosz külügyminisztérium kedden kiadott közleményében.
Sem az óbudai önkormányzat, sem civil szervezetek nem támogatják az új fővárosi teherforgalmi stratégia azon pontját, amely szerint a Szentendrei úton haladna a teherforgalom - közölte Bús Balázs, a III. kerület fideszes polgármestere kedden este az MTI-vel az ebben a témában tartott fórum után.
Egyes beszámolók szerint Nagy-Britanniában az elmúlt időszakban egyre többször észleltek az emberek azonosítatlan repülő tárgyakat. Vajon az ufók lettek aktívabbak, vagy az emberek fantáziája?
Szorosabb konzultációt írna elő az amerikai elnök és a kongresszus között a jövőben a háborúk megindítása előtt a két volt külügyminiszter vezette kétpárti vizsgálóbizottság, amely kedden hozta...
Személyi igazolványokat és bankkártyákat lopott, majd a lehívott pénzt luxuscikkekre költötte egy ausztrál szélhámos. A nő 96 vádpontban ismerte be bűnösségét a bíróság előtt.
A francia nemzetgyűlés első olvasatban elfogadta kedden azt a kormánypárti törvényjavaslatot, amelynek értelmében a vállalatok és a szakszervezetek megállapodhatnak a munkaidő növelésében.
Továbbra is érvényes a "Tocai" elnevezés tilalma az olasz borok megjelölésére - hangsúlyozta kedden közzétett végzésében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság. A "Tocai...
Az Egyesült Államok újabb szankciókat hirdetett meg kedden Irán ellen, amiért - washingtoni megfogalmazás szerint - a perzsa állam nem hagy fel atomprogramjával. Ezúttal négy ember és négy vállalat ellen vezetnek be szankciókat. A megnevezetteknek közük van Irán nukleáris és rakétaprogramjához - állítja az amerikai pénzügyminisztérium.
A Magyar Charta kezdeményezése az állampolgárokhoz szól, és nem egyik vagy másik párthoz. Ha más pártok nem akarják, hogy egypárti rendezvény legyen belőle, a legegyszerűbb, ha saját híveiket is a...
Szorosabb konzultációt írna elő az amerikai elnök és a kongresszus között a jövőben a háborúk megindítása előtt a két volt külügyminiszter vezette kétpárti vizsgálóbizottság, amely kedden hozta nyilvánosságra javaslatát.
A gazdasági kapcsolatok kölcsönös szorosabbra fűzéséről tárgyalt Tallinban, Észtország fővárosában Göncz Kinga külügyminiszter. A tárgyalás másik fontos pontja volt, hogy miként változtathatna Észtország az orosz földgáztól való függésén.
Oroszország kénytelen lesz haditechnikai módszerekkel reagálni, ha törvényerőre emelkedik a cseh-amerikai radarszerződés, és az orosz határoknál megkezdik az amerikai rakétapajzs kiépítését - erre...
A Magyar Charta a demokratikus többség kiállására kínál lehetőséget, pártállástól függetlenül mindenkinek, aki "megálljt parancsolna az erőszaknak" - közölte az MSZP frakcióvezetője
Brit orvosok gyakran hívják fel a figyelmet az ikerterhesség veszélyeire a mesterséges megtermékenyítés során, amerikai kollégáik azonban ezzel nem feltétlenül értenek egyet. Szerintük a rizikót gyakran túlbecsülik az öreg kontinens orvosai.
Közel tíz liter vizet ivott nyolc óra alatt az a brit férfi, aki így akarta enyhíteni fogfájását. A kórházban először részegnek nézték, de kiderült, hogy az óriási mennyiségű víz bénította le. Napokkal később belehalt a víztúladagolásba.
Annak ellenére, hogy a ma megjelenő adatok szerint a mexikói olajkitermelés májusban közel 13 éves mélypontra süllyedt, az olaj ára folytatja 2 napja tartó lejtmenetét.
Törvénytelenül rúgta ki a lőrinci jegyzőt a város szocialista polgármestere - ezt állapította meg a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal. Hegedűs András szerint túl sokat tudott az MSZP-s városvezető ügyeiről, ezért szüntették meg a jogviszonyát. Víg Zoltán polgármester viselt dolgaival kapcsolatban újabb hangfelvételek kerültek elő, sőt időközben az is kiderült, hogy 400 ezer forint valahol eltűnt…
Fiala János kiborult volna a Bár 2.0 valóságshow műsorvezető-válogatásán. Őt azonban nem hívták. Eljött viszont Majka, aki négy nővel csinálná, Rákóczi Ferenc, aki egy poharat is átharap, VV Anett és Kustánczi Lia is.