Hannah igencsak elgondolkodva igyekezett vissza a bálterembe Andreával, mert az, amit megtudott, alátámasztotta a gyanúját. Max Turner nem volt ott a Vajkészítők Konferenciáján. Neki kellett volna megtartania a nyitóbeszédet, ám nem jelent meg, így aztán Gary Mielke ugrott be helyette. Gary kedd este érkezett meg a Hollyday Innbe, ott találkozott a barátaival. Elmentek valahová vacsorázni, és…
Ismét kirobbant az újra és újra felmerülő vita a tojás és az egészség közti összefüggésről, mégpedig egy, a tojásfogyasztás és a halálozás kapcsolatáról szóló közlemény miatt.
A pannacotta az olaszok nagy fantasztikuma. Nagyon tudják variálni, kiegészíteni. Mint olyan sok mást is, ezt a desszertet is külföldi tanulmányaim során sikerült igazán elsajátítanom.
Egészen új Turandot-feldolgozást láthat a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékok évadnyitó előadásán pénteken. Kesselyák Gergely, az opera rendezője egy igazán álomszerű és varázslatos atmoszférájú Turandotot kelt életre, melynek nem titkolt célja, hogy az opera műfaját a fiatalok körében is egyre népszerűbbé és divatossá tegye. Az előadás aktualitását Giacomo Puccini születésének 150 éves…
A jelenlegi szabályok alapján törvényesen működnek a közigazgatási hivatalok - ezt Fazekas Marianna, az ELTE jogi karának közigazgatási tanszéke vezetője jelentette ki tegnap lapunknak. Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz, ha a kormány nem vonja vissza a hivatalok működéséről született rendeletét.
Az energia- és élelmiszerár emelkedés globális drámai hatásaira figyelmeztetett újólag a Világbank elnöke, gyors cselekvést sürgetve a nyolc legfejlettebb ipari állam (Nyolcak) vezetőitől.
Valószínűleg nem alkot új alapjogokat és óvakodik az alkotmány kiterjesztő értelmezésétől az Alkotmánybíróság (Ab) az új elnök, Paczolay Péter alatt is - mondta lapunknak Szikinger István. Az alkotmányjogász kifejtette: az elnöknek nincs döntő befolyása a határozatok tartalmaira, ő csak "első az egyenlők között", így ha Sólyom László térne vissza az Ab élére, akkor se térne vissza az aktivista…
A Bodrogköz egyik legszebb községben, Nagyrozvágyon hetek óta egy - állítólagos - pofonról beszélnek. Arról, amit az iskola igazgatónője a polgármestertől kapott, amikor a tantestületnek jogosan járó túlórapénzt kérte tőle. Az igazgatónő leírta, ami történt, a polgármester tagadja az egészet.
Zöld kártya már nem csak az autóknál, hanem a lakásoknál is létezik, az új ingatlanokra ugyanis jövő januártól, a meglévőkről pedig 2012-től lesz kötelező az energetikai jellemzők tanúsítása. Az InfoRádiónak nyilatkozó ingatlanszakértő szerint az energiatanúsítvány növelheti, vagy éppen csökkentheti a lakások értékét.
Már régóta találgatják, hogy vajon lesz-e mozifilm a 4 évvel ezelőtt befejeződött Jóbarátok című nagy sikerű amerikai sorozatból, de most a Daily Mail brit lap oldalán megjelent információ szerint hamarosan elkészül a várva várt film.
Egy halálos áldozata van annak a balesetnek, amely hajnalban történt a főváros XXII. kerületében, az M6 kivezető szakaszán. Két kisteherautó frontálisan ütközött. Az utat teljes szélességében lezárták.
Segített öngyilkosságot végrehajtani egy idős és magányos, de egészséges asszonynak egy volt hamburgi képviselő. Robert Krusch az eutanázia legalizálásáért küzd. Az ügy kapcsán megszólalt az egészségügyi miniszter és a Német Gyógyszerszövetség elnöke is, akik elítélték a képviselő cselekedetét.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök szerint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár túllépte hatáskörét, amikor egyoldalúan, a Biztonsági Tanácsot megkerülve döntött a koszovói ENSZ-igazgatás (UNÓMIK) átalakításáról, hatásköreinek átruházásáról az Európai Unió missziójára.
Dübörög az étrend-kiegészítők piaca, noha ezek egy részét nyilvánvalóan feleslegesen szedjük. Sőt, a béta-karotin például "azért jó", mert könnyebben kapunk tüdőrákot
"Több új, aktív, kreatív és gyakorlatias tehetségre van szüksége Európának, akik együttműködve, hálózatokba kapcsolódva képesek megsokszorozni egyéni teljesítményüket."
Több mint négymillióan követték nyomon a futball Európa-bajnokság harmincegy mérkőzését a svájci és az ausztriai nyilvános helyeken, a stadionokban, a szurkolózónákban és a köztéri óriáskivetítők előtt. A drukkerek 860 000 korsó sört, 120 000 fröccsöt és 220 000 fogyasztottak. Az Eb a számok tükrében.
Az indonéz hatóságok letartoztattak kilenc feltételezett terroristát, közöttük egy olyan férfit, akik több alkalommal találkozott az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat hírhedt vezérével, Oszama bin Ladennel - jelentette csütörtökön az indonéziai média.
Személyre szabott visszavonulási lehetőségtől esett el a leköszönt főbíró, miután kollégái nem támogatták, hogy az Oktatási Tudományos Tanács elnöke legyen
Kénytelenek megszegni a közlekedési szabályokat munkájuk során a kommandósok és a nyomozók, ám később ugyanúgy eljárás indul ellenük, mint a civilek ellen
Az ország egyik legnagyobb kulturális központját építi fel Győrben, az egykori "olajgyár" helyén az Arrabona City Park Kft. - írja a Napi Gazdaság. A lap úgy tudja, hogy a város önkormányzata várh...
Mi történne, ha egy, a Tunguszkában feltételezhetően pusztítást okozó meteorhoz hasonló nagyságú aszteroida Londonban csapódna be? Hogyan lehetne ezt elkerülni? A tudósok azt állítják, 1000 évente maximum egyszer van esélye egy akkora égitest becsapódásának, ami a dinoszauruszok kihalását is okozhatta.
Philip Glass amerikai zeneszerző legújabb művét mutatja be július 3-án és 4-én a Művészetek Palotájában. Az esten Leonard Cohen - Book of Longing, azaz A vágyakozás könyve című verseskötetének megzenésített költeményei lesznek hallhatók.
Az Egyesült Államok 400 millió dollárt fog felajánlani Koszovó megsegítésére a jövő héten rendezendő brüsszeli adományozó konferencián - közölte Dan Fried, európai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár-helyettes.
Korábban nagyjából ugyanakkora tábor utasította el a multik térhódítását, mint amekkora pártolta azt, a Gyurcsány-csomag miatt azonban többségbe kerültek az ellenzők
A magyar embereknek csupán 37 százaléka pártolja a külföldi tőke bejövetelének támogatását, 55 százalék úgy véli, már most is sok a multinacionális cég az országban - írja a Világgazdaság a Szonda Ipsos júniusi felmérésre hivatkozva.
Felboríthatja a konvergencia programot az M6-os autópálya továbbépítése, hiszen a Dunaújváros–Szekszárd közötti szakasz teljes bekerülési költsége költségvetési kiadásnak minősülhet - írja a Mag...
Az energia- és élelmiszerár-emelkedés globális drámai hatásaira figyelmeztetett újólag a Világbank elnöke, gyors cselekvést sürgetve a nyolc legfejlettebb ipari állam vezetőitől.
Az amerikai választók inkább a demokrata elnökjelölt Barack Obamát invitálnák meg egy kerti sütögetésre, míg John McCaint, a Republikánus Párt jelöltjét főleg az idősebb szavazók látnák szívesen grillsütésre.
Felboríthatja a konvergenciaprogramot az M6-os autópálya továbbépítése. A Magyar Nemzet információi szerint ugyanis a Dunaújváros–Szekszárd közötti szakasz teljes, 119,6 milliárd forintos vállalási összege költségvetési kiadásnak minősülhet az eredetileg magánerő bevonásával, PPP-konstrukcióban tervezett projekt hibás megvalósítása miatt.
Csütörtökön ismét dönt az euróövezeti irányadó kamat alakításáról az Európai Központi Bank (EKB). Az elemzők ezúttal - a magas euróövezeti inflációra és a legutóbbi kamatdöntéskor elhangzott indoklásr...
A Népszabadság értesülése szerint július közepéig lehet ajánlatot tenni a MÁV Biztosító Egyesület kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) üzletágára; a Napi Gazdaság úgy tudja, július 24-ére hí...
Gregor Bernadett családi tragédiája átírja a Jóban-Rosszban forgatókönyvét is. A színésznő egy hét pihenőt kért a TV2-n futó sorsorozat készítőitől, de már újra dolgozik.