2008. július 18. péntek

júl. 18
0:36
Az égő házból mentették ki a gyerekeket (Adó1százalék)
Két gyereket kellett kimenekíteni egy égő házból a Pest megyei Délegyházán; a tűzben végül senki nem sérült meg - tájékoztatott Szentes György, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.
júl. 18
5:24
Újabb népszavazás- megint mennyibe kerül ez majd nekünk? (Alternatív Energia)
Olyan népszavazási kérdéseket hitelesített az Országos Választási Bizottság (OVB), amelyeket Vona Gábor, a Jobbik elnöke adott be, és látszólag az iskolai rendcsinálásra vonatkoznak. Szakemberek szerint azonban ez csak egy olyan fasiszta szervezkedés álcája, amely a demokrácia működtetéséért felelős testületek hibái folytán egyre inkább elfogadott politikai tényezővé válik. Az OVB-nek ugyanakkor…
júl. 18
5:24
A napi közel kétmillió utas 20-30 százaléka bliccel (Adó1százalék)
Nem egységesek a bliccelőkre alkalmazott szabályok: a BKV például még öt évvel a büntetés után is követelheti a bíróságon a pótdíjtartozás behajtását, míg a parkolócégek esetében legfeljebb egy évig. Hatalmas különbség az is, hogy míg a buszon potyázók maguk is jelen vannak a tetten éréskor és el is kell ismerniük, addig az autósok csak utólag értesülnek – sokszor hamisított bizonyítékok alapján –…
júl. 18
5:26
Tűrhetetlen a rendőrök megtámadása (Alternatív Energia)
Másfél éves börtönbüntetést kapott egy férfi, amiért rendőröket dobált kővel a melegfelvonulás után. Büntetését négy évre felfüggesztették, ez idő alatt nem mehet nagyobb demonstrációkra. Az ítélet még nem jogerős. A melegek és a Magyar Helsinki Bizottság a „tojásdobálós” ítéleteket kritizáló álláspontját ez nem változtatta meg. Továbbra is törvénymódosítást sürgetnek.
júl. 18
5:42
Lesújtóan alacsony az újratölthető palackok aránya a magyar piacon (Alternatív Energia)
Másfélmilliárd - hozzávetőlegesen ennyi műanyagpalackot hoznak forgalomba éves szinten a gyártók, ám újrahasznosításra alig hat százalék kerül. A növekvő környezeti terhelés és a fenntartható fejlődés érdekében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) új szabályozási javaslattal állt elő, mely jelentős változásokat hozhat néhány éven belül - tájékoztatta lapunkat Oláh Lajos, államtitkár.
júl. 18
5:42
Pápa: a bajainak fő oka, hogy „marginalizálódott a vallás” (Kripto Akadémia)
Az elanyagiasodott társadalom „hamis bálványait” ostorozta a pápa csütörtökön Sydneyben a katolikus ifjúsági világtalálkozón. Mintegy 150 ezer fiatal előtt mondott beszédében XVI. Benedek az emberiség számára létfontosságúnak nevezte az erőszakmentességet, a fenntartható fejlődést, az igazságosságot és a környezet oltalmát. A pápa a „Sydney 2000” hajó fedélzetén érkezett a helyszínre.
júl. 18
6:00
Erdei szerint élete legkeményebb mérkőzése lenne egy újabb Garay-meccs (Infostart)
Akár már idén címegyesítő mérkőzést vívhat Erdei Zsolt. A Boksz Világszervezet félnehézsúlyú világbajnoka legszívesebben Tarverrel szállna ringbe, de attól sem riad vissza, hogy újabb meccset vívjon az argentin világbajnokkal, Garay-val. Ugyanakkor jelenleg feszült viszonya klubja, a hamburgi Universum vezetőivel.
júl. 18
6:00
Ha szereti az ABBA-t látogasson el a moziba (Spa Trend Online)
Aki nem akar dühöngve kirohanni a moziból vagy ami rosszabb, dühöngve végigülni az egy óra negyven percet, az a saját érdekében két dolgot tegyen előbb mérlegre! 1. Szereti-e az ABBA-t?
júl. 18
6:15
Ronaldo kikosarazta Paris Hiltont (Blikk)
Los Angelesben bulizott a Manchester műtött sztárja
júl. 18
6:15
Egy kis kutya hatalmas utazása (Infostart)
Öt év után, gazdáinak otthonától ezernégyszáz kilométerre bukkantak rá egy elveszett kutyára az Egyesült Államokban.
júl. 18
6:17
Szűcs Judith lánya a Megasztárba tart (Blikk)
Egy ilyen lánynak a tévében a helye
júl. 18
6:18
Bocsánatot kért a tajvani elnök a fehérterrorért (Infostart)
Bocsánatot kért a tajvani elnök a 21 évvel ezelőtt bevezetett statárium után bebörtönzött és megkínzott emberek ezreinek szenvedéséért. Ma Jing-Jeou már korábban is megtette ezt, igaz, akkor még nem elnökként. A statáriumot a kormányzó Kuomintang párt vezette be, a korszakot fehérterrorkétn tartja számon a tajvaniak emlékezete.
júl. 18
6:18
Eto’o mégis üzbég klubhoz igazol? (Blikk)
A világ legjobban fizetett focistája lehet a kameruni csatár
júl. 18
6:18
Szabadságot Bambinak! (Blikk)
150 ezerre büntethetik a gazdát, ha megköti az állatot
júl. 18
6:18
Módosultak az építési szabályok (Alternatív Energia)
Jelentősen átszabta a kormány az országos településrendezési és építési követelményekről szóló rendeletét (OTÉK), az új szabályokat a legfrissebb Magyar Közlöny tartalmazza.
júl. 18
6:18
Terrorista veszély (Kripto Akadémia)
Európai terroristák az Európai Unióban kibocsátott útlevelekkel próbálnak beszivárogni az Egyesült Államokba, és nincs arra garancia, hogy a hatóságok ezeket a személyeket a határon ki tudják szűrni - mondta Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter csütörtökön a képviselőházban.
júl. 18
6:19
Heidi: Egyik lába 31 millióval kevesebbet ér (Blikk)
Az értékbecslő egy forradás miatt volt szőrösszívű
júl. 18
6:20
László Csabát feljelentették (Blikk)
Az ugandai szövetség szökevényként tartja számon
júl. 18
6:20
Ki a legszebb kormány- szóvivő? (Blikk)
Csinos hölgyek a mikrofonnál
júl. 18
6:21
Beadta a válópert Gregor Bernadett (Blikk)
Agykontrollal gyógyítja magát a színésznő
júl. 18
6:22
U19-Eb: legyőztük a spanyolokat is! (Blikk)
Bravúr a javából! Bulgária után Spanyolországot is legyűrtük
júl. 18
6:22
Mégsem járnak a milliók a minisztereknek? (Blikk)
Jogászok vitatják a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalását
júl. 18
6:23
Sztárok kaszálnának Juszttal (Blikk)
A bíróság rágalmazásért tíz nap közmunkára ítélte a tévést
júl. 18
6:24
Ronaldinho-láz! (Blikk)
Egyetlen nap alatt 18 ezer bérletet adtak el Milánóban
júl. 18
6:27
A szakértő válaszol: két munkahely, nyugdíjazás, jövedelem (Adózóna)
Milyen járulékokat, illetve hozzájárulást kell levonni a havi illetményemből, ha két munkahelyen vagyok határozatlan időre kinevezett közalkalmazott? Nyugdíjba megyek, de vállalkozásomat kiegészítő tevékenységként szeretném tovább folytatni. Milyen teendőim vannak : kell-e adóbevallást, NYENYI-bevallást készíteni? A nyugdíjam megállapításánál a nettó bérem lesz az alap, vagy beleszámolják majd…
júl. 18
6:33
Elvonóra került az alkoholista rocker (Infostart)
A Rolling Stones együttes gitárosa elvonókúrára vonult, miután 10 napos ivászatot rendezett egy orosz pincérnővel.
júl. 18
6:36
Újabb halálos késelés Londonban (Infostart)
Újabb fiatalt késeltek meg Londonban; az év eleje óta ő a huszonegyedik, akit így öltek meg. A 18 éves fiatalembert London egyik déli városnegyedében támadták meg; a mentők súlyos állapotban vitték kórházba, de már nem tudtak segíteni rajta.
júl. 18
6:36
Élelmiszersegélyt osztottak a viharkárt szenvedett bogácsiaknak (Adó1százalék)
A hétfői vihar okozta károk miatt otthonukat elhagyni kényszerült bogácsi lakosokon segít az ökumenikus segélyszervezet, amely ma élelmiszeradományokat ad át a településen.
júl. 18
6:39
Randalírozás a ZP és a Rió körül - intézkedési tervet dolgoztak ki (hirado.hu)
A szezon végéig rendszeres rendőri járőrözést biztosítanak
júl. 18
6:41
Aki Tomcatre borít egy vödör sz...rt, azé lesz a százazar (hirado.hu)
Nem feltétlenül erőszakmentes akciókat tervez a most alakult, antifasiszta Magyar Nácivadász Szövetség a szélsőjobboldali, újfasiszta nézeteket vallók ellen
júl. 18
6:43
Budapesti ügyvéd közbenjárására "lőtték ki" a kuruc.infót (hirado.hu)
Egy fővárosi ügyvéd fordult az amerikai képviselőházhoz, a New York Timeshoz és az USA budapesti nagykövetségéhez a szélsőséges portál leállításáért
júl. 18
6:45
Ítéletidő a fővárosban (Piac és Profit)
Több autó, köztük egy mentő is elakadt a fővárosban a csütörtök esti viharos erejű széllel kísért felhőszakadásban.
júl. 18
6:51
Nem vallanak az amstetteni rém gyerekei (Infostart)
Lánya, Elisabeth már vallomást tett, elmondta, hogyan bánt vele a médiában amstetteni rémként emlegetett Josef Fritzl, ám úgy tűnik, gyerekei nem követik a példáját. A hírek szerint legalábbis így döntött a két legidősebb, a 19 éves Kerstin és a 18 éves Stefan, akiknek szavai megerősíthették volna a vádat.
júl. 18
6:54
A pápa is felszólalt a terrorizmus ellen (Kripto Akadémia)
A világ valamennyi vallásának híveit a terrorizmus elleni közös fellépésre és a konfliktusok békés megoldására szólította fel pénteken Sydney-ben XVI. Benedek pápa.
júl. 18
6:54
Kapható az agyvelőgyulladás eééeni védőoltás (Adó1százalék)
Jövő hét közepétől korlátozott számban ismét kapható majd a kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni, nem támogatott védőoltás a felnőttek részére.
júl. 18
6:57
Szekeres: nem lehet jóhiszeműen használni az árpádsávos zászlót (hirado.hu)
Zéró toleranciát hirdetett az árpádsávos zászló ellen a honvédelmi miniszter, Mint mondta: az a fontos, kinek a kezében van
júl. 18
7:12
Ma is viharokra és jégesőre számíthatunk (Infostart)
A katasztrófavédelem adatai szerint a fővárost sújtotta leginkább az éjjeli vihar, a tűzoltókat több mint hetven helyre riasztották Budapesten, és fennakadások voltak a tömegközlekedésben is. Pénteken is viharos szélre és jégesőre kell készülni az ország keleti és déli részén.
júl. 18
7:12
Újabb fiatalt késeltek meg Londonban (Blikk)
júl. 18
7:12
Nem árusítanak akciós dinnyét az Auchan (Alternatív Energia)
Nem árusítanak akciós dinnyét az Auchan áruházlánc üzleteiben mától, miután a dinnyetermesztő gazdálkodók képviseletében Karsai József (MSZP) országgyűlési képviselő, a gazdák szószólója megállapodott az áruházlánc vezetésével a cég központjában.
júl. 18
7:12
Új esély a belga kormánynak (Kripto Akadémia)
Nem fogadta el Yves Leterme belga miniszterelnök lemondását II. Albert király - jelentette be a királyi palota csütörtök éjjel.
júl. 18
7:12
FBI-nyomozás a HM tankszállítóinál (HírTV)
Nyomozást indított a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) annak az amerikai fegyverkereskedő cégnek a vezetője ellen, amely részt vett 77 darab magyar T–72-es harckocsi Irakba juttatásában 2005-ben. A tanküzlet körüli furcsaságokra a Magyar Nemzet már három éve felhívta a figyelmet. Most kiderült: Curt Weldon volt republikánus szenátort, a Defense Solutions nevű cég vezetőjét azzal vádolják, hogy ...
júl. 18
7:12
Több mint hetven helyre riasztották a tűzoltókat (Adó1százalék)
A katasztrófavédelem adatai szerint az országban a fővárost sújtotta a leginkább az éjjeli vihar. Budapesten a tűzoltókat több mint hetven helyre riasztották, fennakadások voltak a tömegközlekedésben is. A meteorológusok szerint pénteken is viharos szélre és jégesőre kell készülni az ország keleti és déli részén.
júl. 18
7:15
Kormanyszovivo.hu - A végleges elszámolás (hirado.hu)
Szoftverekre nagyjából 20, hardverekre 83, rendszertervezésre és konfigurációra 100 millió forintot költött a kormányzat portáljának kialakításakor
júl. 18
7:17
Szeptemberi nagy hídösszekötő (hirado.hu)
Az újjáépített északi összekötő vasúti hídon egy nyomsáv lesz, de akár 120 km/h-val is áthaladhatnak a vonatok
júl. 18
7:21
Háborút vesztett az Auchan - a CBA lesz a következő? (Privátbankár)
Nem árusítanak akciós dinnyét az Auchan áruházlánc üzleteiben péntektől, miután a gazdálkodók képviseletében Karsai József megállapodott az áruházlánc vezetésével
júl. 18
7:23
Nagyot zakózott a Merrill Lynch (Privátbankár)
A júniussal záródott negyedévről 4,89 milliárd dolláros - az elemzők által vártnál kétszer nagyobb - veszteségről számolt be a Merrill Lynch. A Wall Street harmadik legnagyobb beruházási bankja egyben...
júl. 18
7:27
750 ezer Fábry órabére (BorsOnline)
Csillagászati összegű sztárgázsit zsebel be Fábry Sándor egy-egy céges rendezvényen. Bár a humorista csak alapos válogatás és hosszas egyeztetés után hajlandó rábólintani a számára szimpatikus felkérésre, ha mégis igent mond, igencsak megkéri a hatvanperces hakni árát.
júl. 18
7:30
Ferge Zsuzsa: 20 év múlva fenntarthatatlanná válhat az ország (Infostart)
Gazdaságilag és társadalmilag fenntarthatatlanná válik az ország 20 év múlva, ha nem tud javítani a létminimum környékén élő családok helyzetén - véli Ferge Zsuzsa szociológus. A gyermekszegénység elleni program kidolgozója az InfoRádiónak beszélt a program végrehajtását értékelő bizottság munkájáról is.
júl. 18
7:30
Kényszerleszállás Torontóban (HírTV)
Kényszerleszállást hajtott végre csütörtökön kora este az amerikai Northwest Airlines járata Toronto Pearson nevű repterén, fedélzetén 45 emberrel. A landolás sikeres volt, senki nem sérült meg.
júl. 18
7:30
Gyerekeket mentettek ki egy égő házból (Blikk)

Keresés