Szórólapon kérik csalók a banki ügyfelek titkos PIN-kódját és folyószámla azonosítóját - hívta fel a figyelmet a veszélyre kedden közleményében a CIB Bank. A csalók egyebek mellett a CIB Bank nevében nyereményjátékot hirdetnek a valótlan tartalmú szórólapokon.
A Magyarországon bejegyzett társas vállalkozások száma az utolsó félévben mintegy 2,3%-kal növekedett, miközben a fizetésképtelenségi eljárások száma és esélye szintén folyamatosan növekszik-- derül ki az üzleti információszolgáltató Dun & Bradstreet (D&B) első féléves fizetésképtelenségi és új cégalapítási jelentéséből.
Imaszoba, elkülönített fürdőzőhely, alkoholmentes italok - a többi mellett ezeket kell nyújtaniuk a török tengerparton azoknak a szállodáknak, amelyek vendégeik között muzulmánokat is szívesen látnának.
Tragikus véget is érhetett volna egy rablási kísérlet Japánban, amelynek áldozata egy kisgyermekes anyuka volt. A nőt csak a lélekjelenléte és egy finom tea mentette meg a késsel fenyegetőző bűnözőtől.
A születés időpontjára csökkentené a szavazási korhatárt több mint 40 német képviselő - közölte az AFP francia hírügynökség a német parlamenti sajtószolgálatra hivatkozva. A politikusok kedden benyújtott javaslata szerint a szülők voksolhatnának a kicsik helyett, amíg a gyerekek úgy nem érzik, hogy már ők is képesek arra.
Az elődöntőbe jutásért játszhat a magyar férfi vízilabda-válogatott a spanyolországi Malagában zajló Európa-bajnokságon. Kemény Dénes szövetségi kapitány együttese a csoportkör záró fordulójában 8-7-re győzött a házigazda spanyolok ellen, és a németekkel küzdhet meg a négy közé kerülésért.
Oroszország kénytelen lesz haditechnikai módszerekkel reagálni, ha törvényerőre emelkedik a cseh-amerikai radarszerződés, és az orosz határoknál megkezdik az amerikai rakétapajzs kiépítését - erre figyelmeztetett az orosz külügyminisztérium kedden kiadott közleményében.
Az örökösnő, aki jelenleg valóságshowban keresi Legjobb Barátnőjét, következő projektjében egyenesen Britney Spearst és Lindsay Lohant szeretné maga mellé - írja az ImNotObsessed.
Ezúttal négy ember és négy vállalat ellen vezetnek be szankciókat, amiért washingtoni megfogalmazás szerint a perzsa állam nem hagy fel atomprogramjával
A zimbabwei hatalom rasszizmusnak és az afrikai vezetők megsértésének tartja azt, hogy a G8-országcsoport pénzügyi korlátozások bevezetésével fenyegette meg kedden Zimbabwét, és nem ismerte el Robert Mugabe elnök újraválasztásának törvényességét.
Blaszfémiánk szerint e közakaratnak a képviseleti demokráciákban megvannak a mindenkori „közakarói”. Nevük: akarat-, vagy népvezér, demagógosz. Hatalmukat választások által nyerik. Fentebb említett igaz hazug-mondó akarat-vagy népvezérünk szeptember elejére máris meghirdette a „nemzeti közakarat” napját.