Figyelemfelkeltő éjszakai futásra készül a Sötét Nappalok, Fényes Éjszakák (SNFÉ) bipoláris betegegyesület elnöke, Kevin Jackson társaival és a Futapest Klub futócsapatával a Gellért-hegyen, július 18-án, pénteken 18 órától.
Délben elhagyta a Kútvölgyi kórházat Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás labdarúgója, aki több mint két héttel ezelőtt tüdőpanaszai miatt került az intézménybe.
A magyar női vízilabda-válogatott 9-7-re nyert a holland csapat ellen, ezzel bejutott az elődöntőbe a Málagában zajló Európa-bajnokságon. Godova Gábor együttese a fináléba kerülésért a házigazda spanyolokkal játszik csütörtökön. A mérkőzés a program szerint 19:30-kor kezdődik.
Kedden késő délután - az olimpiai programhoz igazodva - előfutamokkal elkezdődött a 110. Allianz úszó országos bajnokság, melyen Cseh László négy számban is indult, de legerősebb távján, 400 m vegyesen csak 200 méterig úszott erőteljesen.
Az elődöntőbe jutásért játszhat a magyar férfi vízilabda-válogatott a spanyolországi Malagában zajló Európa-bajnokságon. Kemény Dénes szövetségi kapitány együttese a csoportkör záró fordulójában 8-7-re győzött a házigazda spanyolok ellen, és a németekkel küzdhet meg a négy közé kerülésért.