A Daimler Benz Magyarországot választotta a Mercedes E-modellek gyártásának helyszínéül. A konszern Kecskeméten létesít 800 milió eurós beruházásal egy 2500 főt foglalkoztató üzemet - jelentette a Dow...
Komoly torlódásokra kell számítaniuk a budapesti autósoknak a szerda délelőtti órákban, mert az éjszaka óta tartó eső jelentősen lelassította a közlekedést - közölte a Fővinform ügyeletese. Elsősor...
A kötelező egészségbiztosítás állami monopólium marad a rendszer átalakítása után is, az erről szóló koncepciót június 30-áig dolgozza ki a kormány - mondta Kökény Mihály, az MSZP egészségügyi szakpol...
Minden idők legpikánsabb kiállítása, a Középkori Erotikus Panoptikum nyílt meg Badacsonyban. A reneszánsz erotikus irodalom könyvillusztrációit használták fel a figurák elkészítéséhez.
A BoJ áprilisi és májusi ülésén a világgazdasági hanyatlással kapcsolatos aggodalmak voltak a meghatározóak. A BoJ legutóbbi két ülése után kiadott jegyzőkönyvekből kiderült, hogy a japán szakemberek már nem foglalkoznak az esetleges kamatemelési lépésekkel, mivel a japán gazdaság gyengülésével kapcsolatos jelek egyre erősebbek. A magas inflációra való tekintettel azonban minden eshetőséget…
Gyurcsány Ferenc szerint a magas benzinárak csökkentésére legfeljebb rövid távon lehetne megoldás a benzin áfájának csökkentése, mivel az olaj ára tovább emelkedhet. A miniszterelnök a TV2 Mokka című műsorában szerdán azt mondta, átfogó megállapodást kellene kötni az olajtermelők és a felhasználók között egy középtávú, globális fejlesztési programra.
13.00-kor teszik közzé az amerikai MBA-jelzálogkölcsön-igénylések június 13-i heti számát (előző: +10,9%). A múlt heti nagy emelkedés az elmúlt hetek visszaeséseinek folyománya, és nem vonja el a figyelmet róla, hogy továbbra is kedvezőtlen az amerikai ingatlanpiaci helyzet. Az EUR/USD-ot 1,5520-on jegyzik. 1,5540 fölött 1,5600-ig nyílhat potenciál. 1,5471 alatt veszteségekkel kell számolni…
MSZP-s képviselők és családtagjaik kerültek abba a civil szervezetbe, amely a LEADER-program pénzügyi forrásait is koordinálja - tudta meg a Lánchíd Rádió a hódmezővásárhelyi önkormányzat környezetvédelmi és mezőgazdasági bizottságának elnökétől.
Bővíti termékkínálatát a Mercedes-Benz; az ehhez szükséges megnövelt kapacitás biztosítása az új piacok megszerzése érdekében a cég új gyárat épít Kecskeméten
Az iráni bankok nem vonják ki Európában befektetett pénzüket - közölte az egyik iráni állami bank vezetője azokra a hírekre reagálva, amelyek szerint Teherán a szankciók szigorítása miatt erre a lépés...
A Pénzügyminisztérium lefelé módosította az első féléves államháztartási hiány prognózisát. A kedvező folyamatoknak köszönhetően az első hat hónapban így 706 milliárd forintos deficit várható. Májusban az államháztartás az előzetesen közöltnél magasabb, 97,5 milliárd forintos többlettel zárt a tervezettnél kisebb kiadások miatt. Júniusban azonban a deficit számottevő emelkedése várható, a…
A nyári pihenésnek gondtalanul kéne telnie, sokan azonban ilyenkor is aggódnak. A baj gyakran nem elkerülhető, de megfelelő biztosítással nagy részük könnyen orvosolható.
Az OECD tagországok közül Magyarországon az egyik legalacsonyabb a műszaki és terrmészettudományi végzettséget szerzők aránya - derül ki a szervezet legújabb felméréséből. Halász Gábor oktatási szakértő szerint az oktatási rendszer egyik fő problémája a finanszírozás bizonytalansága, emellett a képzés továbbra sem felel meg a gazdasági igényeknek. A szakértő ugyanakkor úgy véli, hogy több európai…
Tegnap este Amy Winehouse orvosai kerek perec megmondták az énekesnőnek, hogy gyakorlatilag haldoklik, és ha nem hagyja abba a drogozást, akkor legközelebb nem fog túlélni egy, a hétfő estihez hasonló összeomlást.
A japán üzleti élet előrejelző mutatója változatlanul 92,8%on áll. amióta 2006-ban 1200% alá ment az érték, folyamatos csökkenés mutatkozik. A BoJ az adatok miatt nem szigorít kamatpolitikáján. Ráadásul aggódnak a világgazdasági hanyatlás miatt is. Így tovább nőhet az euró és a jen közti kamatkülönbség. Az EUR/JPY-t 167,96-on jegyzik. Szabaddá vált az út 170,00-ig. in-GFX
Újabb nagyvállalatot sikerült megnyernie Magyarországnak, ezúttal a Daimler Benz döntött úgy, hogy hazánkba telepíti Mercedes E-modelljének gyártását. A 800 millió eurós beruházás 2500 főnek biztosít megélhetést - adja hírül a Népszabadság.
Tiltakozó felvonulásra gyűlnek össze a fuvarozók és a gazdák Brüsszelben szerdán a magas üzemanyagárak miatt. Kamionokkal és traktorokkal vonulnak a fővárosba, ezért a hatóságok figyelmeztették az embereket, aki teheti, az kerülje el a fővárost. A tüntetők a kormány beavatkozását követelik, mert az egyre dráguló üzemanyag a megélhetésüket veszélyezteti.
Százezer forint: ennyi pénzt költhet el egy nap alatt, ha megnyeri a luxus családi napot a Borstól. Új játékunk főnyereménye pedig 10 millió forint, emellett még két autót is kisorsolunk, hetente pedig 250 ezer forintot, illetve egy luxusnapot. A fődíj nyertese - ha esetleg elégedetlen a külsejével - teljesen átalakíttathatja magát. Összegyűjtöttük néhány népszerű szépészeti beavatkozás árát.
Kiengedték angliai börtönéből kedden Abu Katadát, aki a brit hatóságok gyanúja szerint Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezérének jobbkeze európai ügyekben.
A Daimler-Benz konszern Kecskeméten létesít 800 millió eurós beruházással egy 2500 főt foglalkoztató üzemet - a kormányfő délelőtt rendkívüli tájékoztatót tart
A Boston Celtics nyerte az NBA nagydöntőjét, miután közép-európai idő szerint szerda hajnalban legyőzték a Los Angeles Lakers csapatát a finálé 6. párharcán. A Celtics ezzel 4-2-re diadalmaskodott és 22 év után először tudták elhódítani a trófeát.
Az élen nem változott a sorrend tavalyhoz képest, továbbra is Demján Sándor áll az élen, akit Csányi Sándor, Várszegi Gábor, Leisztinger Tamás és Széles Gábor követ. A 100 leggazdagabb magyar közé mindössze hat új tag tudta beverekedni magát.
A lakossági hitelek növekedése az elmúlt években jelentős dinamikát mutat. Viszont az új lakossági mulasztások száma tavaly átlépte a kétszázezret. A szakemberek ezzel együtt a magyar lakosság eladósodottságát összességében nem tartják veszélyesnek, bár az egy háztartásra jutó eladósodottság mértéke az uniós átlag fölött van.
Egyre bővül a szellemi tulajdon védelmét lehetővé tevő magyarországi eszközök köre. A négy hónapja megalakult Hamisítás Elleni Nemzeti Testület alelnöke a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában hangsúlyozta: a termékek nyomon követését a rádiófrekvenciás azonosítással biztosítják, de terjednek az intelligens adatbázisok és a jogvédelmi biztosítások is. Bendzsel Miklós szerint, ha a jövőben…
Tartósan magas inflációt és csak lassan beinduló gazdasági növekedést vár idén a Generali Alapkezelő portfolió menedzsere. Vizkelety Péter szerint a GDP 2,2 százalékkal bővülhet ebben az évben, az eddig megjelent adatok alapján ugyanis nem egyértelmű a mezőgazdasági teljesítmény javulása. Az inflációs veszélyek miatt a portfolió menedzser arra számít, hogy a jegybank kamatemelési ciklusa nem ért…
Az észak-magyarországi régióban csaknem 500 új munkahely létrehozására van kilátás egy fél milliárd forintos állami támogatásnak köszönhetően. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium beruházási keretéből folyósított összeg 33 pályázó fejlesztéseit segíti, elsősorban a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben. A jelentkezők főként az ipari, kereskedelmi és a szolgáltatási szektorban tervezett…
Az árupiacokon örökre búcsút lehet mondani az alacsony áraknak, a globális gazdasági kilátások romlása miatt ugyanis egyre nő a kereslet - véli a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója. Palócz Éva szerint a hitelválság ellenére a közép-európai régió országai Magyarország kivételével továbbra is kiemelkedő növekedést érhetnek majd el. Az elhibázott gazdaságpolitika miatt a…
A bécsi tőzsde hosszú távú tervei között sem szerepel a budapesti felvásárlása - mondta a rádiónknak adott interjújában az osztrák tőzsde társ-vezérigazgatója. Michael Buhl ugyanakkor hozzátette, hogy a múlt heti akvizícióhoz hasonlóan a jövőben is keresik majd a lehetőséget a részesedésük növelésére, de nem akarják megbontani a magyar tőzsde függetlenségét. Michael Buhl szerint továbbra is…
Szerdán folytatódott a forint erősödése. A budapesti bankközi devizapiacon délelőtt 244,10/30 forintot ért egy euró, újabb másfél forinttal kevesebbet, mint kedd délután (245,60/70). Az európai keresk...
Könnyen ráveszik olyan dolgokra, amihez egyébként semmi kedve? Vannak olyan emberek, akik udvariasságból, emberségből vagy egyéb okokból nagyon nehezen, egyes esetekben egyáltalán nem tudnak nemet mondani. De olyanok is akadnak, akik mindig csak a saját érdekeiket tartják szem előtt és olyanra is nemmel felelnek, amit könnyűszerrel megtehetenének. Ön tud nemet mondani?
A jövőben nem csak azt kell meggondolnunk, hogy felhívunk-e valakit, hanem azt is, hogy egyáltalán felvegyük-e a mobilunkat! - szellőztette meg a Financial Times az egyelőre rémisztőnek tűnő hírt, ami egy európai uniós ülésen hangzott el. A szakemberek szerint ha az unióban megszavazzák, fizetnünk kell majd akkor is, ha belföldön felhívnak minket.
Immár harmadik alkalommal rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem az egyik legtöbb tagot megmozgató, családi aktív szabadidő eltöltést kínáló sportnapját, az Alma-weekendet, június 22-én 9-16 óráig, a Hattyas sori sporttelepen.
Orbán Viktorral egyeztetne először Fodor Gábor. Az SZDSZ új elnöke hétfőn tárgyalna a Fidesz elnökével. Orbán Viktor a parlament feloszlatásáról és az előre hozott választásokról egyeztetne a liberálisokkal, Fodor Gábor viszont programpontokról tárgyalna a legnagyobb ellenzéki párt elnökével.
Emelt szintű érettségit kell tennie egy tárgyból annak a diáknak, aki orvosi, vagy állatorvosi képzésben kívánja folytatni a tanulmányait, mondta el Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár.
Július 21-től 27-ig civil kezdeményezésre megrendezik az első Blogger Online Könyvhetet (BOK). A verselo.freeblog.hu szerkesztőjének ötlete nyomán online könyvhét lényege az olvasás (különösen a blogok) népszerűsítése. A résztvevőknek pályázniuk kell.
Az Európai Unió nem fogja tudni rávenni a legnagyobb olajtermelő országokat és az olajcégeket az olaj árának csökkentésére - mondta Soros György magyar származású amerikai üzletember Budapesten. Az E...
A Modernizált Vámkódex egyik új alapelve, hogy főszabályként minden vám és kereskedelmi ügyletetet ektronikusan kell kezelni, és a vámügyintézésre vonatkozó informatikai és kommunikációs rendszereknek minden egyes tagállamban ugyanazokat a lehetőségeket kell biztosítaniuk a gazdasági szereplők számára. De mit is jelent ez a gyakorlatban?
Úgy tűnik, képtelenek megbékélni egymással a Grace klinika írói és Katherine Heigl, a sorozat sztárja. Komoly ellentéteiket folyamatos üzengetéssel tárják ország-világ elé. A szócsata eredményeként, most a szőke színésznőt nevezték lehetetlen perszónának.
Fülig szerelmes Naomi Campbell. A párductestű modell egy brazil dúsgazdag üzletemberrel, Marcus Elias-szal enyelgett Capri szigetén, és a hírek szerint Naomi úgy érzi, hogy a férfiban végre megtalálta leendő gyermekei apját.
A meztelen emberek tömegeit szerepeltető fotóiról ismert művész, Spencer Tunick legutóbbi fotózására Írország déli részén, a Blarney kastély parkjában került sor. Az ezrével jelentkező önkéntesek meztelenre vetkőztek, majd egy-egy szál rózsával kezükben pózoltak a művésznek.