A német válogatott nehezen fordított a szerbek ellen, a spanyol csak a 93. percben szerzett góllal gyűrte le a peruiakat, a francia nem tudta feltörni a paraguayi védelmet. A szombati felkészülési mérkőzéseken szenvedtek az Európa-bajnokság esélyesei.
Legkevesebb tízen vesztették életüket szombaton Bagdadtól nyugatra 140 kilométerre egy öngyilkos merényletben. A kamikaze az övébe helyezett robbanószerkezetet hozta működésbe egy rendőri ellenőrző pontnál az al-Anbár tartományban lévő Hit városában egy híd közelében. A merénylő gépkocsin érkezett a helyszínre.
A riporternõ jól profitál zátonyra futott életébõl. A depressziójáról, és tönkrement házasságairól szóló könyveit ugyanis ezerszám viszik, a legóvatosabb becslések szerint is több tízmillió forintot keresett eddig írásaival.
Több ezer ember nézte tegnap a Hősök terén a huszárbemutatókkal kezdődő Nemzeti Vágtát. Az igazi izgalom ma várható, hiszen este eldől, ki nyeri a lóversenyt. Kilencvenhat település legjobb lovasai vágtáznak egy huszárszablyáért, na és persze a 30 millió forintos fődíjért, a sztárfutamon pedig, ahol többek között Stohl András, és Hajas László is részt vesz, a győztes jótékony célra ajánlja…
Soványabban, mint fénykorában, hosszú szőke hajjal látta a Bors egyik olvasója péntek este egy Erzsébetvárosi rendezvényen E. Zsanettet. Ő az a fiatal lány, aki azzal vádolt öt rendőrt, hogy igazoltatás után egy mellékutcában egyikük megerőszakolta, a másik pedig orális aktusra kényszerítette. Mindezt a többiek állítása szerint tétlenül nézték.
Egy héttel ezelőtt, hétfőn, magyar idő szerint hajnali 1 óra 53 perckor a NASA irányító központjában hatalmas, megkönnyebbült ováció fogadta a Phoenix űrszonda sikeres landolását. Az öröm ahhoz volt hasonlatos, mintha az amerikai nemzeti válogatott megnyerte volna a futball-világbajnokságot. Néhány tudós ugrált örömében, mások a fülhallgatót levéve könnyeztek, a legtöbben pedig egymás nyakába…
Egy angol férfi kegyetlen hidegvérrel lelőtte feleségét és 9 hónapos gyerekét amerikai otthonukban, majd Londonba utazott, ahol prostituáltakat keresett fel.
Ma ünneplik a pedagógusokat és oktatásban dolgozókat; az idei, 56. pedagógusnap alkalmából az oktatási tárca vezetője Teleki Blanka-díjat alapított a hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó tanítóknak, tanároknak.
Három roma felvételét kérte a Magyar Gárdába a Békés megyei Okányról - olvasható a Békés megyei Online (BEOL) internetes hírportálon. A Keresztesi Zoltán és fia, valamint annak barátja még pénteken kérte felvételét, miután a Jobbik Magyarországért Mozgalom Árpád-sávos zászlót adott át az okányi polgármesternek, illetve a Magyar Gárda tagtoborzót tartott a Békés megyei községben. A hírportálnak…
A golf nálunk is egyre többek érdeklődését felkelti, bár még számos tévhit kapcsolódik ehhez a sporthoz. Az egyik az, hogy kizárólag a nagyon gazdagok játéka, a másik, hogy az időseké. Pedig a gyönyörű tájon végezhető, kifejezetten egészséges mozgás nem kerül többe, mint a síelés vagy a tenisz. Ráadásul 9-99 éves korig bárki számára kellemes kikapcsolódást kínál.
Eltörte az orrát a bökönyi Barota Mihály Általános iskola tanárának egy diák. A nevelő szerint ez a tett csak a jéghegy csúcsa, ugyanis korábban még arra is volt példa, hogy kolléganőjéről lehúzták a ruhát a diákok.
Lakásának kirablóját vette fel egy taxisofőr Kínában: a férfinak gyanús lett ugyan az utasánál lévő fagyasztott hal, aztán elhessegette a gondolatot, hogy az esetleg az övé lehet.
Koeman: az első 5 percet leszámítva, amikor komoly gondjaink voltak, nagyon jól játszottunk, úgy érzem, ez a döntetlen volt a maximum amit most elérhettünk...
Újra padlóra került Owen Wilson. A színészt másodszor dobta szerelme, Kate Hudson, amit megint képtelen feldolgozni, ezúttal azonban az alkoholhoz menekült.
Drámai hatást gyakorol majd a növényekre és a termésre, hogy a klímaváltozás hatására megnő a levegőben a szén-dioxid mennyisége - figyelmeztetett a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézetének igazgatója. Bedő Zoltán hozzátette: olyan új fajtákat kell nemesíteni, amelyek jó termést hoznak, de tűrik a szárazságot, az ultraibolya-sugárzást és a meleg okozta betegségeket.
A labdarúgó Európa-bajnokság idejére ma éjféltől Ausztria egy hónapra visszaállítja határain az ellenőrzést, szúrópróbaszerű okmányellenőrzésre kell számítani.
Lilaakác köz: itt teregetik szennyesüket a Született feleségek című sorozat főszereplőnői. De vajon miért lilaakác? Honnan jön a sármos Wisteria Lane utcanév?