Egy amerikai kisváros lakosainak annyi a dolguk, hogy nem volt idejük leadni voksukat a polgármester-választáson - még maga az egyetlen jelölt sem szavazott.
A kormány újabb egészségbiztosítási reformon töri a fejét, ami az OEP átszervezésével mégiscsak a 7 állami pénztárra épülő modell lehetne. Ráadásul mindehhez még a parlamenti többség sem kell. Vihar előtti csend? De mit old meg az újabb próbálkozás? Eközben úgy tűnik, ismét mozgolódnak a szakszervezetek - szakmai konferencia a társadalombiztosítás fejlesztésének irányairól.
Heteroszexuális és keresztény - kimondatlanul, de ilyennek kell lennie annak, aki részt veszt a melegek hagyományos ünnepségének gyulai ellenrendezvényén
BUDAPEST – Az MSZP elnöke megörült a Fidesz elnöke ötletének, amelyhez tegnap csatlakozott is. Gyurcsány Ferenc (47) kormányfő az MSZP-frakció előtt üdvözölte az önkormányzati képviselők számának csökkentésére vonatkozó kezdeményezést.
A Hankook Tire dél-korai gumiipari cég részvényei 15 százalékkal, a napi határértéknek megfelelő mértékben emelkedtek szerdán a szöúli tőzsdén. A Magyarországon is gyárat üzemeltető konszern papírjai ...
Filmre viszik a Made In Hungária című musicalt. A Fenyő Miklós darabjából készülő produkciót júliusban kezdik forgatni, és már az ifjú Csókkirályt is kiválasztották.
Egy román falu lakosai újra bizalmat szavaztak vezetőjüknek a vasárnapi helyhatósági választáson. Az eredmény egyetlen szépséghibája, hogy a polgármester már nem él.
Egy ismeretlen elkövető eddig azonosítatlan fegyverből lövést adott le a debreceni menekülttábor egyik épületére. Mivel a tábor környékén jelentős számban vannak lakóövezetek, így a közbiztonság fenntartására a tábor közvetlen külső környezetébe folyamatos járőrszolgálatot vezényeltek a nap 24 órájára.
Továbbra is oldalirányú sávban mozog az EUR/USD. Ma teszik közzé az amerikai MBA-jelzálogkölcsön-igényléseket. Ma a technikai tényezők lehetnek a meghatározóak, mivel nem várhatunk meglepetést az adatok kapcsán, és az elkövetkező hónapokban is gyenge maradhat az ingatlanpiac. 1,5524 fölött potenciál nyílhat 1,5600-ig. 1,5471 alatt veszteségekkel kell számolni 1,5400-ig. Ma nem várhatók EU-s…
Gyurcsány Ferenc szerint a magas benzinárak csökkentésére csak rövid távon lehet megoldás a benzin áfájának csökkentése, mivel az olaj ára tovább emelkedhet. A miniszterelnök szerint átfogó megállapodást kellene kötni az olajtermelők és a felhasználók között egy középtávú, globális fejlesztési programra.
Ijesztő elszegényedésre utal a felvételi jelentkezések elemzése. Az adatok szerint öt év alatt csaknem hetven százalékkal kevesebben jelentkeztek fizetős képzésre, miközben egy esztendő alatt ötszörösére nőtt a felvételizők között a szociálisan halmozottan hátrányos helyzetűek száma. A fizetős képzésre jelentkezők számának évek óta tartó csökkenése anyagilag nagyon nehéz helyzetbe hozta a súlyos…
Az építőipari termelés volumene 2008 áprilisában kiigazítatlan adatok alapján 0,8 százalékkal volt magasabb, munkanaptényezővel kiigazítva 1,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban - k...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,10 pontos emelkedéssel, 21.524,89 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ezzel 0,28 százalékkal erősödött. Blahó Levente, a Raiffeise...
Kedden ismertették az OECD legfrissebb, leggazdagabb információforrást jelentő felsőoktatási jelentését - Felsőoktatás a tudástársadalomért címmel - a Tempus Közalapítványnál. Az elmúlt évtizedek jellemző felsőoktatási trendjeinek sorában többek között a modernizáció, az expanzió és a globális verseny szerepelnek.
Léteznek olyan dísznövények, melyek magukhoz vonzzák a konyhakertben rágcsáló kártevők természetes ellenségeit. Permetezés helyett ültessünk ezekből a hasznosabb növényi bástyákból!
A futballtörténelem ismételte önmagát. Két éve a berlini vb-döntőben a franciák ellen 11-esekkel nyert Olaszország, amely tegnap az Eb C csoportjának zárómeccsén szintén legyőzte a kékeket. Roberto Donadoni olasz kapitány csapata Spanyolország ellen játszik a legjobb nyolc között, míg kollégája, Raymond Domench alighanem veheti a kalapját.
Lecsukják az óvszerhasználatot különös módszerrel népszerűsítő olasz férfit, ha újra akcióba lép és megzavar egy híradóst. Gabriele Paolini rendszeresen feltűnik a hírműsorokba élőben bejelentkező újságírókat, akik azonban gyakran visszavágnak.
Ma nem jelennek meg EU-s adatok. 09.00-kor teszik közzé az áprilisi svájci kiskereskedelmi forgalmakat (előrejelzés: +5,8%, előző: -2,9%). 10.00-kor következnek a dél-afrikai kiskereskedelmi forgalmak (előrejelzés: +1,8%, előző: -1,7%). 10.30-kor hozzák nyilvánosságra a BoE legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét. 11.00-kor jelenik meg a júniusi svájci ZEW-konjunktúrával kapcsolatos mutató (előrejelzés:…
A kötelező egészségbiztosítás állami monopólium marad a rendszer átalakítása után is; az erről szóló koncepciót június 30-ig dolgozza ki a kormány - mondta Kökény Mihály, az MSZP egészségügyi szakpolitikusa.
Szégyent hozott a testületre, így négy hónapra lecsuknak egy olasz csendőrt, aki azzal ártott a csendőrség jó hírének, hogy szeretőt tartott, és ez ráadásul ki is derült.
Tartalékcsapatát küldte pályára Románia ellen Marco van Basten, ami végtére is érthető volt, mert Hollandia már biztos csoportelsőként biztosította részvételét a legjobb nyolc között.
Rendőrgyilkosság. Fekete reakció. Statárium. 1948 - A magyar társadalom tiltakozik az iskolaállamosítás ellen, országszerte ellenzéki tüntetések zajlanak. A szabolcsi Pócspetrin egy rendőr meghal. Az esetből az akkori hatalom gyilkossági ügyet és koncepciós pert kreál: a helyi plébánost halálra ítélik, a falu lakosságát meghurcolják, az országos sajtóban pedig egyházellenes propagandakampány…
Szakemberek szerint úgynevezett nyitott végű 5,7 -es erősségű földmozgás volt Görögország déli részén, ahol az utóbbi napokban szinte mindennap megmozdul a föld
Mintegy 40 infokommunikációs kutató-fejlesztő társaság, illetve szervezet létrehozta a Mobilitás és Multimédia Nemzeti Technológiai Platformot, amit a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) 36,7 millió forinttal támogat.
A Daimler-Benz Magyarországot választotta új Mercedes modelljei gyártásának helyszínéül - jelentette be a német autóipari konszern szerdán. A konszern Kecskeméten létesít 800 millió eurós beruházással egy 2500 főt foglalkoztató üzemet. Gyurcsány Ferenc szerint a modern Magyarország történetében ilyen nagyságú kezdeti beruházásról még nem született döntés.
A csütörtökön megjelenő Blikk TV-magazinban Kálloy Molnár Péteren kívül olvashatnak a gyönyörű, vörös hajú Kate Walshről azaz a Grace Klinika Addison Montgomery doktornőjéről, aki saját sorozatot kapott
Luiz Felipe Scolarinak, a portugál válogatott jelenlegi, s a Chelsea leendő mesterének tényleg túlteng az önbizalma. Ahelyett ugyanis, hogy maximálisan az Európa-bajnokságra összpontosítana, már a kékek leendő csapatát körvonalazza, újabban például a Liverpool ászának, Fernando Torresnek a megszerzését vette a fejébe.
Áprilisban 4,6%-kal emelkedtek a cseh kiskereskedelmi forgalmak, meghaladva ezzel a +5,8%-os előrejelzést a legutóbbi -2,9%-os érték után. Csaknem 8 éve kevés kivételektől eltekintve mindig +2,5% és +6,5% közötti értékekről számolnak be, akárcsak ma. Az EUR/CZK ma összeszedte magát 23,963-as minimuma után, és 24,140-en jegyzik. 24,300 fölött emelkedés várható 24,400-ig. máskülönben visszaesés…
Ismét megrendezi a zuglói önkormányzat a régi kelta ünnep másolataként a Tűzfesztivált a Vajdahunyadvárban - olvasható a skocia.hu weboldalon. Tavaly az Albannach Skót Kulturális Egyesület is képviseltette magát a Beltane csoport tagjaiként, skótdudával, dobbal, fáklyákkal.
Lapinformáció szerint 400 milliárd forintos mozgástérről beszélt a szocialisták keddi zárt frakcióülésén Gyurcsány Ferenc, ami az adórendszer átalakításával, egyszerűsítésével érhető el.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtára idén is megnyitja kapuit a Múzeumok éjszakáján, június 21-én, délután 18 órától éjjel 2 óráig. Az intézmény munkatársai kulturális programokra invitálják az érdeklődőket.
Izrael elfogadta az egyiptomi segítséggel kötött tűzszüneti megállapodást - mondta Mark Regev izraeli kormányszóvivő szerdán az AFP francia hírügynökségnek. Korábban az izraeli közszolgálati rádió közölte, hogy Ehud Olmert izraeli miniszterelnök és Ehud Barak izraeli védelmi miniszter jóváhagyta az iszlamista Hamász szervezettel a Gázai-övezetre kötött fegyverszünetet.
Bizonytalan gazdasági helyzet, ingatag állások, kétségbeesett dolgozók - akár bevalljuk, akár nem, ez hazánk munkaerőpiaca, így nem csoda, hogy az emberek minden alkalmat megragadnak megélhetésük biztosítására. Nem véletlen a szóhasználat, a Biztosítás.hu ugyanis előállt egy munkanélküliség esetére köthető biztosítással.
Júliustól egy munkaóra alatt lehet céget bejegyezni - megszűnik a papíralapú cégbejegyzés lehetősége, ezentúl már csak elektronikus úton lehet ezt az eljárást elvégezni
Sárospatak alpolgármestere megdöbbenve fogadta a kisebbségi ombudsman jelentését a segélyek folyósításának feltételekhez kötéséről, a kerepesi önkormányzat a kérdésben az Alkotmánybírósághoz fordul, Ivád jegyzője azonban egyetért az országgyűlési biztos megállapításaival.