2007. december 6. csütörtök

dec. 6
17:51
Kubica állt az élre a slick gumikkal Jerezben (F1világ)
Robert Kubica végzett az élen a tesztek harmadik napján Jerezben. A BMW Sauber lengyel versenyzője nem meglepő módon a slick gumikon érte el legjobb idejét, azonban nem sokkal múlta felül Lewis Hamiltont, aki továbbra is a hagyományos abroncsokkal dolgozott.
dec. 6
17:51
Egymilliárd forint a Nemzeti Emlékhely kialakítására (Alternatív Energia)
A székesfehérvári Nemzeti Emlékhely végleges kialakítására egymilliárd forint támogatás felhasználására lesz lehetőség 2008 és 2010 között - jelentette be a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány Kuratóriumának csütörtöki, székesfehérvári ülése után Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke - aki egyben a kuratórium elnöki tisztét is betölti - a zárt ajtók mögött tartott megbeszélést követően újságíróknak…
dec. 6
17:52
Pénzt ad vissza ügyfeleinek az OTP (Privátbankár)
Az OTP Bank kötelezettségvállalásával zárult a lakáshitel-piacot vizsgáló versenyfelügyeleti eljárás, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa által elfogadott kötelezettségvállalásnak köszönhe...
dec. 6
17:54
Szilvásy ismét Gyurcsány elé terjeszti Laborc kinevezését (HírTV)
Szilvásy György ismét Gyurcsány Ferenc elé terjeszti Laborc Sándor kinevezését az NBH élére, ha a jelölt átmegy az újabb átvilágításon. Annak ellenére, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága nem támogatta a KGB-akadémián végzett Laborcot. Szilvásy szerint az SZDSZ tudomásul veszi a kinevezést.
dec. 6
17:55
Egész nap Szegedet járta a Rendőr Mikulás (Adó1százalék)
Ajándékkal volt tele a rendőr Télapó puttonya csütörtökön Szegeden. A Mikulás délelőtt az autósokat jutalmazta: csokoládét kaptak azok, akik betartották a sebességet és használták a biztonsági övet. Azok viszont, akik túllépték a sebességhatárokat, vagy elmulasztották bekapcsolni a biztonsági övet a virgács mellé a feljelentés helyett figyelmeztetést kaptak.
dec. 6
17:57
Már majdnem startolt az Atlantis, mikor lefújták (Privátbankár)
A NASA legalább egy nappal elhalasztotta csütörtökön az Atlantis indítását a floridai űrközpontból, mert az űrrepülőgép külső üzemanyagtartályának négy szintjelző érzékelője közül kettő nem működik - ...
dec. 6
17:58
Saját tévéműsort kap Natascha Kampusch (Blikk)
Állandó műsort kap egy tévécsatornán az osztrák lány
dec. 6
18:01
Tévéműsort vezet Natascha Kampusch (Adó1százalék)
Állandó műsort kap egy tévécsatornán Natascha Kampusch, az osztrák lány, aki több mint nyolc éven át raboskodott egy ablaktalan pincében.
dec. 6
18:05
Székesfehérvár, mint a múlt, s a jövő városa... (Alternatív Energia)
Egymilliárd forint támogatással valósulhat meg 2008 és 2010 között a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely végleges kialakítása - jelentette be a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány Kuratóriumának csütörtöki, székesfehérvári ülése után Szili Katalin. Az Országgyűlés elnöke - aki egyben a kuratórium elnöki tisztét is betölti - a zárt ajtók mögött tartott megbeszélést követően újságíróknak elmondta: a…
dec. 6
18:05
A Fidesznek túl sok a "gyurcsányista" törekvés (Infostart)
Az Országgyűlés téli szünete elodázhatja a vizitdíj, a tandíj és a kórházi napidíj eltörlését célzó népszavazás kiírását, a köztársasági elnök ugyanis csak a parlament által elfogadott elrendelő határozat után hirdetheti ki a referendum időpontját. Kérdés, hogy a határozatról mikor szavazhat az Országgyűlés. Az esetleges kéthónapos csúszás tétje a szakértők szerint nem kicsi.
dec. 6
18:06
Egy több titokra derül fény Diana halálával kapcsolatban (Adó1százalék)
Csak kitalálta az ékszerész a történetet a jegygyűrűről, amelyet Dodi Fayed és Diana hercegnő órákkal a végzetes baleset előtt választott ki - közölte csütörtökön a párizsi Ritz szálloda egyik volt vezetője. Claude Roulet, aki a Ritz elnökének munkatársa volt az 1997. augusztus 30-i baleset idején, jelen volt, amikor Fayed kiválasztott egy gyűrűt a néhai walesi hercegnő számára Alberto Repossinak…
dec. 6
18:08
Zsenivé tesz a gyakori szeretkezés (BorsOnline)
Sok szex, megfelelô táplálkozás és a szappanoperák nagy ivben való elkerülése. Ha valaki a szellemi teljesitôképességét szeretné tökélyre fejleszteni érdemes ezt a módszert követnie.
dec. 6
18:10
Az SZDSZ érvelő népszavazási kampányra készül (Alternatív Energia)
A két koalíciós párt között létrejött a megállapodás, bár az SZDSZ alapvetően más típusú egészségbiztosítási rendszert képzelt el, olyat, amelyben sokkal nagyobb szerepük van a befektetési forrásoknak - mondta csütörtöki nyíregyházi sajtótájékoztatóján Gulyás József, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke, aki arról is beszélt, hogy pártja a népszavazás előtt a három nem mellett érvelő kampányt…
dec. 6
18:15
Magasabb inflációval számol az EKB (HírTV)
Az Európai Központi Bank (EKB) a korábbinál szerényebb növekedéssel, viszont magasabb inflációval számol a következő évben. Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke csütörtökön az élelmiszerek és az energiaárak emelkedésével magyarázta a 2 százalékot túllépő inflációt.
dec. 6
18:15
Lemondott egy SZDSZ-es képviselő (Alternatív Energia)
Összeférhetetlennek tartja, ezért lemondott békéscsabai önkormányzati képviselői mandátumáról a szabad demokrata Velkey Gábor, helyét az a Vámos József veszi át, aki az előző ciklusban már képviselte a liberálisokat a városban, s aki most az SZDSZ Békés megyei irodájának a vezetője - jelentette be maga az érintett.
dec. 6
18:16
Jön a három nemes kampány (Infostart)
A két koalíciós párt között létrejött a megállapodás, bár az SZDSZ alapvetően más típusú egészségbiztosítási rendszert képzelt el. Olyat, amelyben sokkal nagyobb szerepük van a befektetőknek - mondta a párt országos tanácsának elnöke.
dec. 6
18:17
Csapody az MDF XI. kerületi jelöltje (Alternatív Energia)
Csapody Miklóst indítja az MDF a XI. kerületi időközi parlamenti választásokon - jelentette be Almássy Kornél, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke a jelölttel tartott közös sajtótájékoztatón.
dec. 6
18:19
Kákosy: Az irány nem változik, csak a prioritás (Privátbankár)
Az idei gyenge gazdasági növekedés élénkítését tartja a közeljövő egyik fő feladatának a gazdasági és közlekedési tárca új vezetője. Kákosy Csaba szerint az eddigi fejlesztési irányvonalak lényegében nem változnak, de fokozottabb hangsúlyt fektetnek majd az informatikai és vasúti fejlesztésekre. A miniszter azt mondta, hogy felül kell vizsgálni a vasúti mellékvonalakkal kapcsolatos eddigi…
dec. 6
18:19
A túlvilágról figyeli kislányát Kaszás Attila (Blikk)
A túlvilágról figyeli most újszülött kislányát Kaszás Attila (†47). Elégedett lehet, hisz a kis Luca és édesanyja, Ildikó kiváló egészségnek örvend
dec. 6
18:19
Az ékszerész csak kitalálta Diana jegygyűrű-történetét (Blikk)
dec. 6
18:20
Deutsch-Für: Lopakodó diktatúrát jelent a gyurcsányizmus (HírTV)
Az a 14 hónapos történet, amelyet maga mögött tud a Fidesz és a KDNP népszavazási kezdeményezése, a legékesebb bizonyítéka annak, hogy a XXI. század elején a gyurcsányizmus nem kevesebbet jelent Magyarországon, mint a kézzelfogható, tapintható, lopakodó diktatúrát - jelentette ki Deutsch-Für Tamás.
dec. 6
18:20
Népünnepély, sorompóbontás Hegyeshalomnál (Alternatív Energia)
Immár minden feltétel adott ahhoz, hogy december 21-én 0.00 órától a schengeni övezet kibővítésével megszűnjön a határellenőrzés Magyarország osztrák, szlovák és szlovén határán - mondta Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön Brüsszelben. Az Európai Unió tagországainak bel- és igazságügyi miniszterei előzőleg úgy döntöttek, hogy mind a kilenc felkészülő ország csatlakozhat a…
dec. 6
18:21
Egyszerűbb adózást hozott a Mikulás (Privátbankár)
Januártól tovább egyszerűsödik az adóbevallási rendszer. Felére csökken az bevallási nyomtatványok száma, érthetőbbé válnak a kitöltési útmutatók, valamint bővítik az elektronikusan intézhető ügyek körét is. Egyebek mellett ezeket az adóbevallást egyszerűsítő intézkedéseket ismertette ma Veres János pénzügyminiszter. Az adóhivatal és a pénzügyi tárca közös sajtótájékoztatójáról Szabó Rezső és…
dec. 6
18:23
Vezetékesen tovább beszélünk, mint mobilon (Privátbankár)
Magyarországon a szélessávú internet-előfizetések száma 40%-kal emelkedett tavalyhoz képest, ilyem mértékű növekedésre 4 éve nem volt példa. A KSH harmadik negyedéves jelentéséből az is kiderül, hogy a távközlés terén tovább folytatódott a mobiltelefonok térnyerése a vezetékes szolgáltatással szemben. A GKI-ENET internetkutató intézet partnere az adatok közül azt emelte ki, hogy a vezeték nélküli…
dec. 6
18:24
Az EKB mindenképpen szeretné elkerülni a magasabb inflációt (Privátbankár)
Az angol központi bank ma kamatot vágott, két év után először. A ráta 25 bázisponttal, 5,5%-ra mérséklődött. A lazítást a csökkenő ingatlanárakkal, a szigorodó hitelfelvételi kondíciókkal és a romló bizalmi indexekkel magyarázták. Az Európai Központi Bank ezzel szemben nem változtatott a kamaton: az eurozónában irányadó ráta 4%-os szinten maradt. A döntést a továbbra is jelenlevő inflációs…
dec. 6
18:30
Mindenhol van "eldugott akna" (Privátbankár)
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capital-től minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
dec. 6
18:36
Havasi Balázs 25 millió forintra biztosította ujjait (Blikk)
Budapest – Havasi Balázs (32) nem kockáztat, semmit sem bíz a véletlenre. Kiváló zongoraművészünkről kiderült: ujjait 25 millió forintra biztosította az a cég, amely David Beckham vagyonát kezeli. A művész azonban nincs egyedül, hiszen Edvin Marton is komoly biztosítást kötött magára, olyannyira, hogy ha valami történik vele, és emiatt nem tud színpadra lépni, akkor a megrendelő markát akár 100…
dec. 6
18:37
Vinokurov indulhat a pekingi olimpián (HírTV)
Csak egyetlen évre tiltotta el a kazah kerékpár-szövetség Alekszandr Vinokurovot, aki még a nyári Tour de France-on bukott le egy doppingvizsgálaton. Az eltiltás a lebukástól, vagyis 2007 júliusától tart, ami azt jelenti, hogy Vinokurov indulhat a jövő évi pekingi olimpián. A Nemzetközi Kerékpárszövetség (UCI) meglepőnek tartja az ítéletet.
dec. 6
18:38
Rossz helyen van Magyarország (Piac és Profit)
A globális klímahatásoknál akár 30-40 százalékkal is nagyobb hőemelkedésre lehet számítani a Kárpát-medencében. Amennyiben nem teszünk semmit, az évszázad végére akár 250 százalékkal nőhet a forró napok száma.
dec. 6
18:47
Kutyák marcangolták a mozgássérült férfit (HírTV)
Túl van az életveszélyen, de valószínűleg maradandó sérüléseket szenvedett az a mozgássérült férfi, akit három kaukázusi juhászkutya támadt meg kedd este Vas megyében. Félmeztelenül, kilométereket gyalogolt, mire segítséget tudott kérni. A megvadult állatok húsz percen keresztül marcangolták.
dec. 6
18:53
DEPORT-'56: 51 évvel ezelőtt volt a Nyugati pályaudvari sortűz (HírTV)
Az 56-os Deportálások Tényfeltáró Bizottsága (DEPORT-'56) emlékeztet arra, hogy ötvenegy évvel ezelőtt, ezen a napon volt a Nyugati pályaudvari sortűz. Az események az úgynevezett „vörös zászlós tüntetéssel” kezdődtek, majd több ember halálával járó vérfürdőbe torkolltak. Mint az köztudomású, a helyszínen jelen volt, és az események részese volt Horn Gyula is.
dec. 6
18:57
Hol teszik zsebre a legtöbb kenőpénzt? (Privátbankár)
Világszerte minden tizedik ember fizetett kenőpénzt tavaly, ennek révén a rendőrök és az igazságszolgáltatásban dolgozók jutottak a legtöbb illegális jövedelemhez - derült ki a Transparency International Berlinben közzétett éves jelentéséből, amely Európában ugyanakkor az egészségügyet jelölte meg a korrupció legfőbb melegágyaként.
dec. 6
19:05
Trükkös tyúktolvajok (Adó1százalék)
Úgy tűnik, hiába a figyelmeztetés, a trükkös tolvajok kifogyhatatlan eszköztárral rendelkeznek, és mindig megtalálják a maguk áldozatát. A rendőrség nem győzi hangoztatni, hogy senki ne dőljön be az emberek jóindulatára, hiszékenységére, tudatlanságára építő tolvajoknak, akik a legkülönbözőbb ürüggyel pénzt, értékeket csalnak ki, lopnak el gyanútlan, többnyire idős, egyedül álló személyektől.
dec. 6
19:05
Adóbevallás: egyszerűbb, könnyebb, gyorsabb 2008-tól (Adózóna)
Jövőre jelentősen csökken a bevallások száma. A korszerűsítés keretében egyszerűsödik az internetes programok használata, kevesebb lesz a hibalehetőség és gyorsabban lehet majd kitölteni a nyomtatványt. Az adózóknak emiatt számos változásra kell felkészülniük a bevallások kitöltésekor. A változások 2008. január elsejétől lépnek életbe.
dec. 6
19:09
Veres elégedett - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Brüsszelben hivatalosan is jóváhagyták Magyarország és nyolc új uniós tagállam schengeni csatlakozását az Európai Unió tagországainak bel- és igazságügyminiszterei.
dec. 6
19:09
A Béres Alapítvány a rászulókat támogatja (HírTV)
Több mint 60 ezer üveg Béres cseppet adott át tíz, a legnagyobbak közé tartozó országos karitatív szervezetnek Béres Klára a Béres Alapítvány elnöke. A 60 millió forintos adomány így már karácsonyra eljut a rászorulókhoz.
dec. 6
19:10
Felgyulladtak az Ország Karácsonyfájának fényei (Adó1százalék)
Felgyulladtak az Ország Karácsonyfájának fényei, a magyar Mikulás pedig a lappföldi kollégájával, Joulupukkival együtt csütörtökön este ünnepélyesen megnyitotta a Kossuth téri Mesevárost.
dec. 6
19:14
Ismét összecsaptak a rendőrökkel a pakisztáni ügyvédek (HírTV)
A jogászok szerint Pervez Musaraff, elnök támadást indított a független igazságszolgáltatás ellen. Két ügyvéd és két rendőr is megsérült az utcai harcokban.
dec. 6
19:14
Mi kerüljön az ünnepi kosárba? (Metropol)
A Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal (MÉBIH) jó tanácsok egész sorával segít az ünnepi vásárlásban. Nemcsak a hűtőtáska, a nagyító is hasznos lehet.
dec. 6
19:18
Az OECD fellendülést vár Magyarországon (Infostart)
Lassulást jósol a világ gazdasági növekedésében a Gazdasági és Együttműködési Szervezet (OECD). Magyarországot tekintve bizakodó a tanulmány, és a következő két évre dinamikusabb gazdasági bővülést várnak.
dec. 6
19:21
Adathalász támadás a Raiffeisen Bank ügyfelei ellen! (Adó1százalék)
Újabb adathalász támadás érte a Raiffeisen Bank ügyfeleit csütörtökön - közölte a pénzintézet. Az ügyfelek biztonsága érdekében a bank azonnali hatállyal leszállította az egyszeri jelszó generáló szolgáltatás limitjét magánszemélyek esetében 50 ezer, vállalatok esetében 100 ezer forintra.
dec. 6
19:22
Kubica: Több másodperc van még a slick gumikban (F1világ)
Robert Kubica úgy gondolja, könnyedén 1:18-as időt is futhatott volna a tesztek harmadik napján Jerezben, ha minden a tervek szerint alakult volna.
dec. 6
19:26
Mi lesz a reformokkal? (Infostart)
Avatkozzon be az állam aktívan a gazdasági-társadalmi folyamatokba; vagy csupán a feltételrendszereket alakítsa ki? A többi között erről is beszélt egy konferencián Kovács Árpád, az Állami számvevőszék elnöke, Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter és Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke.
dec. 6
19:26
Esterházy Péter kapja a Román Kulturális Intézet kulturális nívódíját (Spa Trend Online)
Esterházy Péter író kapja a Budapesti Román Kulturális Intézet kulturális nívódíját, melyet idén osztanak ki először - tudatta az intézmény. A Román Kulturális Intézet közleménye felidézi, hogy Esterházy Péter művei közül a Kis magyar pornográfia, az Egy nő, A szív segédigéi már olvasható román nyelven. A Harmonia caelestis-t pedig a közeljövőben jelenteti meg románul a Curtea Veche kiadó. Mint…
dec. 6
19:31
Égerék szerint káosz és katasztrófa jön (Infostart)
Jelenleg sem a Nemzeti Egészségbiztosítási kerekasztal tagjai, sem a biztosítótársaságok szakértői nem látják át teljes egészében az egészségbiztosítási modellváltásról szóló törvényjavaslatot. A kerekasztal nyílt ülésén először találkoztak egymással a két oldal képviselői.
dec. 6
19:36
A Renault megúszta a büntetést (Infostart)
Bár bűnösnek találta, nem bünteti meg a kémügyben a Renault Forma-1-es csapatot a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA). Ezt a szervezet szóvivője jelentette be.
dec. 6
19:36
Adathalász támadás a Raiffeisen Bank ügyfelei ellen (Blikk)
dec. 6
19:37
Videó: a kormány figyelmeztet (Piac és Profit)
A brit kormány televíziós kampányában próbálja felkelteni a polgárok érdeklődését és figyelmeztetni őket az elkerülhetetlen változásokra.
dec. 6
19:38
Bűnösnek találták, mégsem büntették meg a Renault-t (F1világ)
A Renault büntetés nélkül megúszta a legújabb kémügyet, miután a Motorsport Világtanács mai meghallgatásán úgy határozott, bár a francia gárda bűnös, mégsem kap büntetést, amiért birtokában volt a McLarentől szerzett titkos dokumentumoknak.
dec. 6
19:47
Vásárlási láz: csak óvatosan a hitelekkel! (Infostart)
A vásárlók többsége nincs tisztában az áruhitelek kockázataival, és csak az ünnepek után szembesül a hátrányokkal - figyelmeztet az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szakértője. Dietz Gusztávné az InfoRádiónak elmondta, hogy nemcsak az áruhitelek, hanem a személyi kölcsönök és a folyószámlahitelek túlzott felvétele is csődbe viheti a fogyasztót.

Keresés