Amerika kedvenc szakácsa, Antony Bourdain felkerekedett, hogy felkutassa az ételek ételét: Kambodzsától Marokkóig élvezettel kóstolgat - és olykor kockáztat - miközben megdöbbentő helyzetekről mesél nekünk. Dobogó kobraszív, japán mérges hal - Bourdain képes mindent kockára tenni a tökéletes fogásért.
A brit Vágy és vezeklés című romantikus történelmi film vezeti a Golden Globe jelölések csütörtökön Beverly Hillsben bejelentett listáját: hét kategóriában javasolták a megtiszteltetésre, amely sok esetben mintegy megelőzi a legrangosabb filmtrófeát, az Oscar-díjat.
A lisszaboni Jeromos kolostorban csütörtökön az Európai Unió 27 tagállamának állam- és kormányfői, illetve külügyminiszterei aláírták az EU reformszerződését; Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök és Göncz Kinga külügyminiszter a sorban tizenhatodikként látta el kézjegyével a dokumentumot.
Amerikai-orosz politikai szakértői konzultációt tartottak tegnap Budapesten a Közép-Kelet-Európába tervezett amerikai rakétavédelmi rendszerről. Ez volt idén nyár óta az ötödik magasszintű egyeztetés.
December közepére eldőlt, hogy körülbelül ötvenezer lesz a rendőrség létszáma, miután összevonják a határőrséggel. Ezzel jelentősen megerősödik a közbiztonság és bűnüldözés Magyarországon. A schengeni csatlakozást követően ugyanis az egységes szervezet látja el a közrend védelmét és az idegenrendészeti feladatokat is. Csak az Európai Unió egységes határőrizeti szervezetéhez nem tartozó országok…
A Magyar Rákellenes Liga és az Országos Onkológiai Intézet karöltve szorgalmazza, hogy a májdaganatos betegeket külön májrákcentrumokban kezeljék. Telekes András, az intézet főorvosa az InfoRádiónak elmondta: a májrákos betegek áttétjeinek kezelésére több figyelmet kell fordítani, mert a legtöbb daganatos beteg Magyarországon nem az alapbetegségébe, hanem annak áttétjébe hal bele.
Brit kutatók jelentős előrelépést tettek egy olyan "javítócsomag" kifejlesztése felé, amellyel helyrehozhatók lesznek a szívroham következtében keletkező károk.
Az MSZP raportőri csoportja szerepet kap a biztosítási reformtörvényhez készülő végrehajtási rendeletek kialakításában - tudta meg lapunk. A jogszabályi kereteket kiegészítő szabályozás elkészítésébe a társadalmi partnereket is be szeretné vonni a koalíció. A szocialista párton belül tartanak ugyan attól, hogy az SZDSZ vezette minisztérium a végrehajtási utasításokkal becsapja őket, de az MSZP…
Több mint tízezer határőr kerül a rendőrséghez január 1-jétől. Csak kevesen, körülbelül 500-an vannak azok, akik nyugdíjaztatásukat kérték. A Határőrség országos parancsnoka szerint a határőrök a jövőben rendőri feladatokat látnak majd el, így akár forgalmat is irányíthatnak, vagy helyszínelhetnek egy bűncselekménynél.
A Liga Szakszervezetek szombati tömegdemonstrációjára mozgósít a Fidesz. Az ellenzéki párt alelnöke, Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester automata telefonhívással kéri az embereket arra, vegyenek részt a Gaskó István vezette konföderáció tüntetésén, így tiltakozva a kormány által tervezett egészségbiztosítási reform ellen. A kéretlen hívásokról szóló információnkat megerősítette Váczi János,…
Az Egyesült Királyságban közismert, hogy egy angol arisztokrata hölgy rajongott a náci eszmékért és szerelmes volt Adolf Hitlerbe, egy cikk és egy készülőben lévő dokumentfilm ugyanakkor azt a merész feltételezést járja körbe, hogy Unity Mitfordnak gyermeke születhetett a náci diktátortól.
Diana sugárzott a boldogságtól barátja, Dodi Fayed mellett - állítja a hercegnő mostohaanyja. Lady Raine Spencer szerint a néhai walesi hercegnő félt attól, hogy baleset éri, és meg volt győződve arról, hogy lehallgatják.
Visszalépett a Magyar Gárda attól, hogy egyenruhás tagjaival képviseltesse magát a Pest megyei Kerepesen tartandó mai fáklyás felvonuláson. A helyi általános iskola diákjainak szülői által szervezett akció eredetileg a helyi roma és nem roma lakosok "békés egymás mellett élését" akarta demonstrálni. A felvonulás átpolitizálódásával, illetve a gyakran szélőséges nézeteket valló Jobbik, az általa…
A legfrissebb kutatások szerint a humán papilloma vírus elleni védőoltás sokkal hatékonyabb, mint ahogy azt eddig az orvosok gondolták. A vakcina további tíz olyan fertőzés ellen is véd, amelyek hosszabb távon szintén méhnyakrákot okozhatnak.
A Budapesti Karácsony rendezvénysorozata egészen december 24-ig nap mint nap újabb meglepetéseket tartogat. Az ünnepi készülődés immár hagyományos eseménye az advent időszakában a budapestiek kedvelt találkozóhelye, ahol több mint száz kézműves népi és iparművészeti különlegességeiből, hagyományos termékeiből válogatnak a karácsonyfa alá egyedi ajándékokat. Mindehhez hozzátartoznak az ünnepi…
A tervek szerint az állam a jövőben adóvisszatérítést ad azoknak, akik részecskeszűrővel szerelik fel dízelmeghajtású autóikat, a dízelmotorok ugyanis katalizátor nélkül jelentősen szennyezik a levegőt. A legkárosabbak a városi tömegközlekedésben résztvevő dízelbuszok.
Amerikában az első dolog, amire az egyetemisták félretesznek, a "go to hell money", és ez az összeg legalább hat hónapra biztosítja a megélhetésüket akkor is, ha nincs állásuk. Magyarországon az 50 év feletti korosztályban is az átlagosnál magasabb jövedelműek azok, akik anyagilag is készülnek a nyugdíjas korukra. S a lakosság 29 százaléka semmilyen formában nem gondoskodik önmagáról.
Az elmúlt évben világszerte 427 természeti katasztrófa történt, amelyek összesen 23 833 halálos áldozatot követeltek. Ez 75 százalékos visszaesést jelent az előző esztendeihez képest - derül ki a minden évben elkészített katasztrófa-összefoglalóból, a World Disasters Reportból, amelyet Genfben mutattak be. A 297 úgynevezett "technológiai katasztrófa" (bányaomlás, alagút beomlása,…
Megvédte kisdoktori disszertációját az a korábban nyomortelepen élő kenyai fiatalember, aki egy szemétkukában talált rá a Manchesteri Egyetem prospektusára. Sammy Gitaunak több nehézséget is le kellett küzdenie: például csak két évet járt iskolába, és nem akartak neki beutazóvízumot adni Nagy-Britanniába.
Április végére várható a népszavazás - mondta az InfoRádióban a Fidesz népszavazási kampányfőnöke. Tarlós István szerint a kormány sokáig húzta az időt, hogy minél később lehessen megtartani a referendumot.
Nem indul a márciusi orosz elnökválasztásokon a Kremlt élesen bíráló egykori sakkvilágbajnok, Garri Kaszparov. Az ellenzéki vezető és követői azzal vádolják a hatóságokat, hogy megakadályozták a blokk jelölőgyűlését. A törvények szerint csütörtök volt az utolsó nap, amikor a potenciális jelölteket ki kellett választani a jelölőgyűléseken.
A népszerű ausztrál színésznő nem vállal újabb filmszerepet. Mihelyst befejezik a Need (Szükség) című film forgatását - melyben Ausztrália másik büszkesége, Naomi Watts oldalán tűnik fel - egy időre hátat fordít Hollywoodnak. Elmondása szerint az utóbbi időben rengeteget dolgozott, így már semmi másra nem vágyik, mint hosszú pihenőre, teljes kikapcsolódásra. Nicole Kidman country-énekes férjével,…
A Nobel-díjjal kitüntetett Al Gore az ENSZ Balin zajló klímakonferenciájának akadályozásával vádolta meg az Egyesült Államokat. Az EU képviselői pedig közölték: bojkottálnak egy Washington által januárra összehívott éghajlati tanácskozást, ha az Egyesült Államok nem fogad el egy kompromisszumos szöveget.
A Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága pályázat nélkül nevezne ki három fővárosi színházigazgatót. Demszky Gábor főpolgármester és helyettese, Horváth Csaba tiltakozik ez ellen, és pályázatot írna ki a posztokra. Az eset érdekessége, hogy júniusban két igazgatói kinevezésről már lezajlott egy hasonló vita, csak akkor Bőhm András még a pályáztatás pártján volt, és Horváth Csaba szorgalmazta a…
Új világcsúccsal szerzett aranyérmet Cseh László 200 vegyesen a debreceni rövidpályás úszó-Európa-bajnokság első napján. A sikerről edzője, Turi György az InfoRádióban azt mondta: nem emlékszik arra, hogy 200 méteren ilyen hatalmas fölénnyel győzött volna valaki.
Elképesztő összegről, 14,7 millió forintról szóló telefonszámlát kapott egy kanadai férfi, aki 1.800 forintnak megfelelő összegű mobilinternet-előfizetésével több gigabájtnyi adatot töltött le gyanútlanul a számítógépére.
Engedély nélkül használja az SZDSZ egészségügyi kampányában a Nemzetközi Vöröskereszt világszerte ismert szimbólumát. A jelképet a magyar védjegyoltalom mellett a nemzetközi jog és a genfi jegyzőkönyv is védi, és csak a Vöröskereszt engedélyével használhatja fel bárki is.
Megszöktette a 14 éves Lendvai Anikót egy 17 éves fiú. A lesencetomaji iskola nyolcadik osztályosa a Mikulás ünnepség után tűnt el december 7-én, és bár többször hazaszólt, hogy ne keressék, a rendőrség és a szülők mégis azt kérik: aki látja őt, szóljon, hiszen még oltalomra szoruló kislány.
Igaz, Nicolas Sarkozy francia elnök 100 lépése igazából csak 97. Tartalma annál ismerősebb: modernizációs program keretében az államapparátus leépítésére összpontosít
A történelemben most először Rómától távol konzultálhatók a vatikáni titkos archívumból származó dokumentumok. A valenciai El Centre de Cultura Contemporania Octubre adott szállást a Borgia-pápákkal összefüggő anyagok digitalizált változatának.
Az afganisztáni szerepvállalás fokozására kérte a nemzetközi közösséget Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár pénteken, tokiói látogatása alkalmával. "Nem vagyok egészen elégedett azzal, ami a szárazföldön és a levegőben rendelkezésünkre áll Afganisztánban" - nyilatkozta a japán kormánnyal folytatott tárgyalásait követően. Szükség lenne még például szállítóeszközökre - tette hozzá. "Úgy gondolom, 90…
Magunknak rendezzük ezt az Eb-t. Legalábbis az első versenynap után úgy tűnik, hogy komoly éremtermésre számíthatunk, hiszen már a rajtnál két bronzot, egy ezüstöt és egy aranyat – a világcsúcsot elért Cseh László révén – szereztünk.
India déli részén a rendőrök hajtóvadászatot indítottak két férfi után, akiket azzal vádolnak, hogy megtámadtak egy hindu szent embert, levágták a jobb lábát, majd elmenekültek vele.
Magyarországot javasolta az ENSZ Kormányközi Klímaváltozási Bizottság (IPCC) tavaszi ülésének helyszínéül Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter felszólalásában az indonéziai Bali szigetén zajló klíma csúcskonferencián - tájékoztatta a szakminisztérium csütörtökön az MTI-t.