Az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás, a hazai felsőoktatás szokásos éves seregszemléje 2008. január 18-án nyitja kapuit. A kétnapos, ingyenes kiállításon az egyetemeken és főiskolákon kívül az oktatásban érintett cégek is jelen lesznek. A Syma Sport- és Rendezvényközpontban a szervezők a korábbi évekhez hasonlóan elsősorban általános és középiskolás diákokat, felvételizőket, szülőket és…
Finn Mikulás, magyar Mikulás, BKV Mikulás - nem is egy, hanem ötven -, roma Mikulás és még sokféle Mikulás járt csütörtökön Budapesten, hogy ajándékot adjon és elhozza az ünnep örömét. Az igazán különleges "nagyszakállú" emelőkosárban, vagy tűzlétrán közlekedett.
Néhány órával a start előtt elhalasztották az Atlantis amerikai űrsikló indulását, egy technikai probléma miatt - jelentette a az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) szóvivője. Legalább 24 órát csúszik a fellövés. Az űrsiklót így leghamarabb magyar idő szerint péntek este 10 óra 9 perckor indíthatják útnak.
A jövő évtől egyszerűsödik az adóbevallás, melynek következtében néhány nyomtatvány száma megváltozik, illetve néhány megszűnik, vagy beépül más adatlapokba. Az alábbi táblázatban nyomon követheti a változásokat.
Nincs olyan nő, aki méltó lenne Nicolas Sarkozyhez, ezért nem is kellene újra megnősülnie - állítja az egyetlen asszony, aki igazán közel áll a francia államfőhöz: a saját édesanyja.
Elkezdték lebontani csütörtökön a Szlovénia és Olaszország közti határátkelőhelyek létesítményeit, tekintettel arra, hogy december 21-től Szlovénia is a schengeni övezet részévé válik.
Egy ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek akkor, amikor az 51-es főúton, a 29-es kilométerszelvénynél egy személyautó kamionnak ütközött csütörtök este - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK).
A ZTE hazai pályán 16 ponttal kikapott az ukrán Zaporizzsjától a női kosárlabda Európa Kupában. A zalai együttes az utolsó csoportforduló előtt négy vereséggel és egy győzelemmel áll.
Politikai indokot látnak a Körös Volán vezérigazgató-váltása mögött a szakszervezetek. A Békés megyei buszsofőrök eddig mindkét figyelmeztető sztrájkban részt vettek, és szerintük a vezérigazgató-cserét a helyi MSZP-s lobbi szeretné elérni.
Érdekes kéréssel fordult Ricsi Bohóc az egyik taxi vállalathoz. A diszpécser kérdésére, mi szerint kit kell a taxinak felvenni a megadott helyen, a válasz ennyi volt: a Mikulás Bácsi szakállát. Némi röhögés és vidám szóváltás után kiderült, ez nem tréfa, a Mikulás Bácsi - apró adminisztrációs hiba miatt - valóban arcszőrzete nélkül maradt. Annak érekében, hogy szőröstül-bőröstül és lehetőleg…
Az influenza duplájára növeli a szívroham és agyvérzés veszélyét - derült ki egy átfogó kutatásból, amelyet brit kutatók végeztek. Egy héten belül kétszer, három napon belül viszont már négyszer nagyobb az influenzások esélye arra, hogy szívrohamot vagy agyvérzést kapjanak, amelyben minden harmadik közülük meg is hal.
A világon tíz ember közül legalább egy rendszeresen ad kenőpénzt, több országban azonban tízből több mint hét ember, és a törvényhozói és a pártkörökben, továbbá a rendőrség és a bíróságok világában a legjellemzőbb a vesztegetés, állapítja meg a Transparency International (TI), a korrupció elleni küzdelem nemzetközi szervezete.
Elképzelhető, hogy a rúzsokban és a körömlakkokban megtalálható vegyi anyagok hozzájárulnak a mellrák kialakulásához - figyelmeztettek amerikai tudósok. A kozmetikumokban lévő benzil-butil-ftalát (BBP) ugyanis zavarhatja a mell szöveteinek egészséges fejlődését.
Legalább 70 halottja van az újabb kínai bányarobbanásnak. A dél-kínai szénbányában történt detonáció után, tizenöt bányászt mentettek ki eddig vagy menekültek ki maguktól a tárnából. A robbanás után leküldtek egy mentőalakulatot, de ennek tagjai szintén a mélyben rekedtek, róluk egyelőre nincs hír.
A MiZo Pécs 2010 hazai pályán hősies küzdelemben alulmaradt a veretlenül csoportelső spanyol Valenciával szemben a női kosárlabda Euroliga ötödik fordulójában.
Depressziós volt, és nem tudta feldolgozni hírneve megkopását Isabella Blow, ezért követett el öngyilkosságot májusban - hangzott el a divattervező halálát vizsgáló esküdtszék tárgyalásán.
Két autó és egy kamion ütközött az 51-es úton a Pest megyei Dunavarsány közelében. Az egyik autó sofőrje a helyszínen életét vesztette, két utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A másik kocsi, illetve a kamion sofőrje sérülések nélkül megúszta a balesetet.
A hivatásos tévénéző-kritikus már-már szégyelli magát, amikor a legkézenfekvőbb témához, a reklámokhoz fordul. Mégis, vannak olyan esetek, amikor nem lehet nem szóvátenni egy-egy esetet.
Megszületett az első bombameglepetés a franciaországi női kézilabda-világbajnokságon, a házigazda együttes kikapott Angola válogatottjától a középdöntő nyitókörében.
Egyetlen protein szaga vérengző vadállattá változtatja az egyébként félénkségükről ismert egereket. A feromon illatáról eddig is sejtették, hogy fokozza az agressziót, de a kaliforniai kutatóknak most sikerült először be is bizonyítani az összefüggést.
A dízelautók kipufogógáza rontja az asztmások állapotát - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. Az első, a "valódi életben" végrehajtott kísérlet bebizonyította, hogy a betegek tüdeje rosszabbul működik, ha két órát a London belvárosi Oxford Street környékén töltenek el, mint akkor, ha a közeli Hyde parkban.
A népszavazásról, az egészségbiztosítási reformról és a gazdasági egyensúly helyreállításáról beszélt Gyurcsány Ferenc csütörtökön este Ajkán, a Nagy párbeszéd című rendezvénysorozat keretében tartott fórumon. A miniszterelnököt a művelődési ház zsúfolásig megtelt előadótermében tapsvihar és éljenzés fogadta, míg két másik teremben kivetítőn követhette az eseményeket a közönség. Korábban az utcán…
A népszavazásról, az egészségbiztosítási reformról és a gazdasági egyensúly helyreállításáról beszélt Gyurcsány Ferenc Ajkán, a Nagy párbeszéd című rendezvénysorozat keretében tartott fórumon.
Hiába kérnek karácsonyra játék pisztolyt vagy puskát karácsonyra a madagaszkári kisfiúk. A hatóságok ugyanis betiltották a játék fegyverek árusítását, és keményen lecsapnak a tilalmat megszegőkre.
Magyarország jövőjét tekintve nincs más alternatíva, csak a reform - fogalmazott a Nagy Párbeszéd elnevezésű szocialista rendezvénysorozat ajkai állomásán Gyurcsány Ferenc. A kormányfő ajkai fellépésén sem tudta elkerülni az ellene tüntetőket.
Ha érvényes lesz a Fidesz által a tandíj kérdésében kezdeményezett népszavazás, akkor a kormány, s az oktatási tárca a voksolás eredményét végrehajtja. Erről Hiller István oktatási miniszter beszélt a Közgáz Tárcatükör című rendezvényén csütörtökön, ahol Pokorni Zoltán (Fidesz) korábbi tárcavezetővel vették számba az oktatás aktuális kérdéseit.
Német régészek kétezer évvel ezelőttről származó ragasztó maradványait fedezték fel, amellyel ezüstből készült babérágakat erősítettek egy légionárius sisakjához.
Irán törekvései nem tekinthetők jóindulatúnak, annak ellenére, hogy 2003-ban leállította titkos atomprogramját - jelentette ki Donald Kerr, az amerikai hírszerző főnök helyettese a washingtoni kongresszusban.
Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci, mondta évtizedekkel ezelőtt Puskás Ferenc. Ez a szállóigévé vált mondat azóta is kísérti a magyar labdarúgást, ma viszont lakosság kétharmada egyáltalán nem, vagy a jelenleginél sokkal kevesebbet költene közpénzekből a focira, míg minden ötödik állampolgár változatlanul hagyná a finanszírozás jelenlegi mértékét. A lakosság 14 százaléka tartja csak…
Sajátos versengés alakult ki a szélsőséges megnyilvánulásra hajlamos olasz politikusok között: ki tud vadabb módszert kitalálni az illegális bevándorlók által okozott problémák kezelésére.
A magyar női kézilabda-válogatott 28-26-ra nyert Lengyelország ellen a franciaországi világbajnokságon, a középdöntő első fordulójában. Németh András szövetségi kapitány játékosai a mérkőzés nagyobbik részében gyengélkedtek, de a kapus Pálinger Katalin végig remekelt.
Elbocsátották az egyik ausztráliai bevásárlóközpont Mikulását, mert karácsonyi dalokat énekelt a gyerekeknek, és "ho, ho, ho" kiáltással köszöntötte a vevőket.
Több tízezer ügyfélnek fizeti vissza pénzét az OTP, miután a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a bank ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt. A vizsgálat nyomán a bank vállalta, hogy visszatéríti a különbözetet azoknak, akik a megemelt elő-, illetve végtörlesztés mellett voltak kénytelenek többet fizetni.
Rácsok mögött végezte az a zongorista, aki részegen elaludt előadás közben. Nem ezért vitték be persze a rendőrök, hanem azért, mert bármilyen ittas volt is, maga vezette hazáig az autóját.
A magyar női kézilabda-válogatott fontos győzelmet aratott a lengyel csapat felett a franciaországi világbajnokság középdöntőjében, így nagy lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé.