Jelenleg a fővárosi tömegközlekedési hálózat felülvizsgálata folyik, nincs döntés a járatok esetleges ritkításáról vagy megszüntetéséről - mondta szerdán a Független Hírügynökségnek a BKV kommunikációs igazgatója. Prim Péter hozzátette: az új menetrendet tartalmazó paraméterkönyvet csak március közepén fogadja el a főváros illetékes bizottsága.
Több mint fél évvel a parlamenti választások után Belgiumban megalakulhat a kormány - igaz, csak átmeneti -, miután Guy Verhofstadt ügyvezető kormányfő kedd éjjel áttörést ért el: sikerült meggyőznie a vallon kereszténydemokratákat, hogy csatlakozzanak a flamand kereszténydemokraták és liberálisok, valamint a vallon szocialisták és liberálisok alkotta koalícióhoz.
Egyes fókák és delfinek akár egy óráig vagy még tovább is képesek visszatartani lélegezetüket a víz alatt anélkül, hogy az oxigénhiány miatt elájulnának. A szuperhős állatok titka a speciális oxigénszállító proteinek megemelkedett szintje agyukban - mutatta ki egy új kutatás.
Újra összeáll a V,Motorock együttes - jelentette be Rózsa István producer a zenekar tagjai jelenlétében szerdán, Budapesten. Demjén Ferenc, Lerch István, Menyhárt János és Herpai Sándor egy év múlva, 2008. december 30-án áll ismét együtt színpadra. Rózsa István elmondta: a bejelentést hosszú tárgyalássorozat előzte meg, s azért mostanra időzítették, mert Demjén Ferenc két nap múlva lesz 61 éves,…
Oroszország kész segítséget nyújtani Líbiának ahhoz, hogy az afrikai ország „megteremtse saját nukleáris energiaellátását”. Ezt a moszkvai külügyminisztérium szóvivője jelentette be szerda délután.
A Kaposvár hazai pályán is kikapott a montenegrói Budvanska Rivijera Budva együttesétől a férfi röplabda CEV Kupa nyolcaddöntőjében, így elbúcsúzott a sorozattól.
Nem igaz, hogy Eminem egy lakókocsiparkban nőtt fel - állítja az amerikai rapper édesanyja most megjelent könyvében. Debbie Nelsont saját bevallása szerint sokkolták a dalszövegek, ám fia folyamatosan arról biztosította, hogy csak vicc az egész.
Két ember meghalt, további négyet pedig kórházba kellett szállítani szén-monoxid-mérgezés miatt szerdán Heves megyében. Összeállítás az idén történt halálos szén-monoxid-mérgezésekről.
Átadták az Év sportolója díjakat a Sportcsillagok Gálaestjén. Az ötvenedik alkalommal kiosztott elismerést a nőknél a teniszező Szávay Ágnes, a férfiaknál a gyorsasági motorversenyző Talmácsi Gábor kapta.
Távozik az FC Valenciától a labdarúgócsapat két korábbi meghatározó játékosa, David Albelda és a kapus Santiago Canizares. "A sportigazgató és a vezetőedző azt javasolta, hogy a jövőben ne tartsunk igényt Albelda és Canizares szolgálataira, én pedig méltányoltam a kérésüket" - nyilatkozta Enrique Lucas klubelnök.
A határidő letelte után is érkeznek a cipősdobozba csomagolt ajándékok a Baptista Szeretszolgálat központjába, így már több mint 15 ezer csomag gyűlt össze a Tízezer gyermek karácsonya elnevezésű jótékonysági kampány keretében - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a szeretetszolgálat szerdán.
Magyarország Európa-bajnok a fejlesztések területén az uniós források felhasználásában - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter szerdán a tárca évértékelő sajtóbeszélgetésén. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország a 2007-2013. évi uniós források felhasználására a tagországok között elsők között írt ki pályázatokat. A miniszter tájékoztatása szerint az év végére a 27…
Egy félresikerült horgászat miatt döntött úgy, hogy kigyógyul alkoholizmusából Eric Clapton. Minden idők egyik legjobb gitárosa a hetvenes évek kábítószeres utazásait cserélet fel egy évtizeddel később az alkoholra, hogy végül egy szerencsétlen eset meggyőzze: változtatnia kell.
Elítélte a Vatikán Az arany iránytű című amerikai filmet, keresztényellenesnek, istentelennek és ateistának minősítve az alkotást, beleértve Philip Pullman bestsellerszerző regényét is, amelyből készült.
Ejtette a vádat a bíróság egy 12 éves brit fiú ellen, akit azért tartóztattak le a rendőrök még augusztusban, mert egy darab kolbászt vágott a szomszédjában lakó idős férfihoz.
Csütörtök estig többnyire erősen felhős, párás időre van kilátás. Helyenként tartósan megmarad a zúzmarás köd. Néhol hószállingózás, ónos szitálás is előfordulhat, mérsékelt marad a légmozgás.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo meghívta magához Olaszországba azt a brit fénymásolót, aki segített felgöngyölíteni az idei évet végigkísérő kémügyet, hogy személyesen is megköszönhesse neki készséges közreműködését.
A bírósági tárgyalás előtti utolsó pillanatban elállt a pertől az a magánnyomozó, aki szerződésszegéssel vádolta Joe Pescit. A Nagymenők sztárját azért perelték be, mert állítólag nem fizette ki a férfi 103 ezer dolláros (18 millió forintos) számláját.
A kormány elfogadta a roma integráció évtizede program kétéves intézkedési tervét - közölte Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
A közösségi oldalak használata jelentős kockázatokkal jár – figyelmeztet az Európai Hálózati és Információs Szolgáltató Ügynökség jelentése. Az EU-s szervezet megállapította, hogy a felhasználók ismerősei a kapcsolati hálón keresztül lenyomozhatók, és bárkiről megszerezhetők személyes adatok is. Az üzemeltetőket ezen felül azzal vádolják, hogy kéretlen levelek, valótlanságokat állító üzenetek…
Állami gondozott, hátrányos helyzetű gyermekeknek adott ajándékokat és tartott ünnepi műsort szerdán az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ), a szervezet Dohány utcai székházában.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo meghívta Olaszországba azt a brit fénymásolót, aki segített felgöngyölíteni az idei évet végigkísérő kémügyet, hogy személyesen is megköszönhesse neki készséges közreműködését.
Igazi intergalaktikus összecsapás kellős közepébe csöppenhetünk a Mass Effect című Xbox 360 szerepjátékban. A 2148-ban játszódó történet szerint az emberiség nemrég fedezte fel a távoli galaxisokat, illetve az ott élő idegen fajokat, és csak igen nehezen képes beilleszkedni a sokféle kultúra közé. A szokásos sci-fi klisékkel ellentétben az emberiség a legtürelmetlenebb és legagresszívabb a…
A kormánypárti képviselők szavazataival szerdán a Fővárosi Közgyűlés két bizottsága is közgyűlési tárgyalásra alkalmasnak találta a városvezetés 13 százalékos jövő évi BKV tarifaemelési javaslatát.
A forgalmas helyeken országos szinten meghaladja az egészségügyi határértéket a légszennyezettség - mondta az InfoRádiónak a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Bibók Zsuzsanna hozzátette: ez elsősorban az idősek, a gyerekek, a légzőszervi-, valamint a szív és érrendszeri betegségben szenvedők számára jelent veszélyt.
Aláírásgyűjtést kezd a közbiztonság javításáért kilenc Fejér megyei település. A Sárvíz kistérség polgármesterei szerdai ülésükön döntöttek arról, hogy csatlakoznak a Sárkeresztúron nemrég indított aláírásgyűjtéshez. A településen és a két szomszédos községben ugyanis az utóbbi két hónapban éjjelente csuklyások törnek be a házakba.
Beperli a Centrum Parkoló Kft.-t megbízó hét kerületet a közigazgatási hivatal. A legnagyobb probléma a hatóság szerint, hogy törvénytelenül adta el a társaság a kintlévőségeit követeléskezelőknek.
Családja szeme láttára halálra marcangolt két tigris egy férfit az egyik indiai állatkertben. Az 50 éves családapa ugyanis túl közelről akart fényképet csinálni a nagymacskákról.
Átmeneti kormány alakul Belgiumban, a miniszterelnök az eddig kormányzó Guy Verhofstadt marad. A liberális politikust támogató pártok elvesztették ugyan a június 10-i választásokat, a győztes flamand kereszténydemokratáknak azonban azóta nem sikerült kormányképes többséget összehozniuk.
A Fideszre továbbra is kétszer annyian szavaznának, mint az MSZP-re - derül ki a Medián december elején, a HVG megbízásából készített felméréséből. A legnépszerűbb politikus Sólyom László, őt követi Kósa Lajos és Dávid Ibolya.
Szávay Ágnes teniszezőt és Talmácsi Gábor motorversenyzőt szavazták meg a magyar sportújságírók az év legjobb sportolóinak. A Sportcsillagok Gáláját 50. alkalommal rendezték meg az idén. Szerdán este a Budapesti Kongresszus Központban a legjobb férfi és női sportolók mellett az edzőket, a szövetségi kapitányokat és a csapatokat is díjazták. A jubileumi rendezvényen köszöntötték az elmúlt 50 év…
A Fideszre továbbra is kétszer annyian szavaznának, mint az MSZP-re - derül ki a Medián december elején, a HVG megbízásából készített felméréséből. A legnépszerűbb politikus Sólyom László, őt követi Kósa Lajos és Dávid Ibolya.
Tagadja, hogy megcsalta volna feleségét, a színésznő Eva Longoriát Tony Parker. A francia kosársztár szerint igaztalanok azok a hírek, melyek szerint nemrégiben összeszűrte a levet egy modell honfitársával.
Legalább 26400 közoktatási dolgozó nem vette fel a munkát hosszabb-rövidebb időre december 17-én a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének adatai alapján. A legtöbben Budapesten, míg a legkevesebben Fejér megyében csatlakoztak az egészségbiztosítási reform és a nyugdíjrendszer átalakítása elleni akcióhoz.
Egy főiskolás fiatalt és egy informatikai cég vezetőjét gyanúsítják azzal, hogy kedden reggel Molotov-koktélt dobtak az MSZP Mókus utcai irodájába - mondta Tóth Gábor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője szerda délutáni sajtótájékoztatóján.
Átadták szerdán az első lifteket a 2-es metró vonalán, a felújított Stadionok és Pillangó utcai megállóban. A közlekedési társaság szóvivője az InfoRádiónak elmondta: a többi állomás esetében nem kaptak kedvező ajánlatot a liftek beépítésére, ezért vizsgálják, hogy a későbbiekben hogy tudják megoldani ezt a problémát.
Három brit foglyot elengedtek szerdán a guantánamói fogolytáborból, és úton vannak Nagy-Britannia felé, miközben Párizsban öt korábbi fogolytársukat elítéltek terrorizmusért. A három britre letartóztatás vagy előállítás vár, amint Nagy-Britannia földjére lépnek. További sorsukról bíróság dönt.
Nagy-Britanniában maradhat Al Bangura, a Watford labdarúgó csapatának afrikai légiósa, amíg döntenek munkavállalási engedélyéről - jelentették be szerdán. A 19 éves Sierra Leone-i játékost a múlt héten utasította ki a bevándorlási hivatal az Egyesült Királyágból.
Az elmúlt években gyakorlatilag egyáltalán nem beszélt a családjáról Johnny Depp. Az amerikai színész két gyermek édesapja és míg korábban nem zárkózott el az interjúkban magánélete részleteinek ecsetelése elől, az utóbbi időben erre nem hajlandó. Most az is kiderült, miért...
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán az "összeegyeztethetetlen" álláspontok miatt nem tudott megegyezni Koszovóról - közölte Johann Verbeke belga ENSZ-nagykövet a nyugati országok nevében. Zalmay Khalilzad amerikai ENSZ-nagykövet kijelentette: az Egyesült Államok, Európa és más államok eltökéltek a Koszovó függetlenségét biztosító Ahtisaari-terv megvalósítására.
Csaknem félszáz hektáron még mindig kerozinnal szennyezett a talaj és óriási üzemanyag-tartályok, illetve vezetékrendszerek vannak a földben Sármelléken, az egykori szovjet katonai légibázis helyén. A terület önkormányzati tulajdon, egy részén pedig a FlyBalaton repülőtér működik, de a biztonsági kerítéseken kívül minden az enyészeté.
Drágulnak jövőre a postai szolgáltatások. A levelek és a képeslapok feladásakor 30 grammos súlyhatárig 62 helyett 70 forintot kell majd fizetni januártól, de ez a Magyar Posta szerint nem jelent majd jelentős terhet a lakosságra, hiszen idehaza egy ember évente mindössze átlagosan két levelet ad postára - mondta el Tomecskó Tamás szóvivő.
Nem talált egyelőre bizonyítékot a Budapesti Gazdasági Főiskola és a szcientológusokhoz köthető kft. együttműködésére az Oktatási Minisztérium, de a részletes vizsgálat még hátra van. A Felsőoktatási Regisztrációs Központ Oktatási Hivatal utasítására a főiskola vezetőjének januárig kell bemutatnia a dokumentumokat. A központ főigazgatója előzetesen annyit mondott, törvény tiltja, hogy egy…
A Biztonsági Tanács ülése eredménytelenül ért véget szerdán. Az ENSZ szervezete arról próbált egyezségre jutni, hogy a szerbek és a koszovói albánok tárgyaljanak-e tovább a névleg még Szerbiához tartozó, de már nyolc éve nemzetközi igazgatás alatt álló tartomány jövőjéről.