Budapesten a Farkasréti temetőben búcsúztatták, majd szülővárosában, Monoron helyezték végső nyugalomba szerdán a december 9-én elhunyt Borzsák István akadémikust, nemzetközi hírű klasszika-filológia professzort.
Kétnapos rendezvénysorozatot szervez a Miniszterelnöki Hivatal a schengeni csatlakozás alkalmából, a szombati hegyeshalmi ünnepségre meghívták a rendszerváltás óta eltelt időszak köztársasági elnökeit és kormányfőit - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón.
Tűz ütött ki szerda reggel a washingtoni Fehér Ház közelében egy kormányzati irodaépületben. Sérültekről nem tudni. Az amerikai elnöki rezidencia nyugati szárnya közelében álló Eisenhower-épületből sűrű, fehér füst tört a magasba.
Eddig összesen négymillió-háromszázötvenezer forint adomány kiosztásáról döntött a 2006. őszén, a rendőri fellépések során maradandó sérülést szenvedő – és szociálisan rászoruló – áldozatokat megsegítendő megalakult „Ne Féljetek!” Alapítvány. A szervezet kuratóriumának tagjai közleményükben leszögezik: az általuk támogatott áldozatok a korábbi ígéretek ellenére sem a rendőr...
Jövőre várhatóan 100-700 milliárd forint kifizetésére kerül sor országosan az Új Magyarország Fejlesztési Terv idén kiírt pályázatainak sikeres projektjeire - mondta Molnár Csaba, a Nyugat-dunántúli R...
London szívében, a tágas Trafalgar téren, huszonöt méteres karácsonyfa áll, villanykörte-láncokkal díszítve. Norvégia 1947 óta minden évben küld egy hatalmas karácsonyfát Angliának, hálából, amiért véget vetett az ország második világháborús német megszállásának. A fa tövében kórusok énekelnek karácsonyi dalokat, és jótékony célra gyűjtenek a járókelőktől.
Félmillió forint felett a gépek jelentősen erősebbek és többet tudnak, mint a 100-200 ezer forinttal olcsóbbak, vagy nem sokkal jobbak, mint az olcsóbbak, viszont presztízs és kényelmi funkciók egész tárházát kínálják.
A frissen napvilágot látott statisztikai adatok bizonyítják, hogy a tavalyi év hasonló időszakához képest több mint öt százalékkal csökkentek a reálbérek - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Mádi László. A fideszes politikus a csökkenést brutálisnak nevezte.
Többek között Victor Vasarely, Rippl-Rónai József és Kisfaludi Strobl Zsimond alkotásaiból, valamint a Biblia világát bemutató műkincsekből nyílik kiállítás jövőre a szegedi Móra Ferenc Múzeumban - közölte Zombori István, a közgyűjtemény igazgatója szerdán, a csongrádi megyeszékhelyen.
Magyarország Európa-bajnok a fejlesztések területén az uniós források felhasználásában - mondta Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter a tárca évértékelő sajtóbeszélgetésén.
Értékmentő szenvedély - Műtárgyak magyar magángyűjteményekből címmel nyílik kiállítás szombaton a budapesti Iparművészeti Múzeumban; a tárlat 65 gyűjtő csaknem 600 műtárgyát vonultatja fel - tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t.
Tűz ütött ki szerda reggel a washingtoni Fehér Ház közelében egy kormányzati irodaépületben. Sérültekről nem tudni. Az amerikai elnöki rezidencia nyugati szárnya közelében álló Eisenhower-épületből sűrű, fehér füst tört a magasba. A CNN jelentése szerint Dick Cheney alelnök első emeleti ünnepi irodája közelében egy elektromos doboz kapott lángra.
Tüzérségi támadásokkal folytatódott a török hadsereg kurd szeparatisták elleni észak-iraki hadművelete, a szárazföldi csapatok zömét azonban visszavonták szerdán - közölték török és kurd biztonsági források. A határtól mintegy tizenkét kilométerre fekvő Szadakan térségében több faluban is gránátok csapódtak be.
George Bush aláírta az energiaügyi törvénycsomagot, amely több mint három évtizede először rendelkezik az amerikai autók üzemanyag-fogyasztási normáinak szigorításáról.
Nem szavazott napirendjéről, így a Magyar Televízió (MTV) székházszerződésének nyilvánosságra hozatalával sem foglalkozott szerdai ülésén a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány elnöksége - közölte Szabó László, a testület Fidesz által delegált tagja az MTI-vel a tanácskozás után.
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capital-től minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Több mint száz karácsonyi képeslapból nyílt kiállítás Hódmezővásárhelyen az Árpád utcai tájházban - tájékoztatta az MTI-t a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ sajtóreferense.
Több mint 100 milliárd forintot fordít a kormány roma integrációs programokra - jelentette be a szerdai kormányülés után Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter. A támogatások között lesz olyan, amely automatikusan, január 1-től normatív támogatásként jelenik meg.
Valamelyest közeledett az oktatási tárca és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) álláspontja a képzési hozzájárulás ügyében, megegyezés azonban nem született, a tandíj visszavonása nem sikerült - összegezte a szerdai megbeszélés eredményét Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke Budapesten. A szervezet egyetért a tárcával abban, hogy a hallgatóknak hozzá kell járulniuk a képzés…
Állami gondozott, hátrányos helyzetű gyermekeknek adott ajándékokat és tartott ünnepi műsort szerdán az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ), a szervezet Dohány utcai székházában.
Beemelték a helyére Violát. Így nevezték el ugyanis a még júliusban megtalált, 8 millió évesre becsült mocsári ciprusfa egyikét. A 16 fából álló leletegyüttesből négyet szállítottak Miskolcra.
Görögországban 24 órás sztrájkot tart szerdán több szakma szinte teljes tagsága, a nyugdíjrendszer átalkítása ellen tiltakozva. A szakszervezetek felhívására nem dolgoznak az orvosok, állatorvosok, gyógyszerészek, ügyvédek, mérnökök és újságírók. Az egészségügyben csupán ügyeleti ellátást biztosítanak.
A kormány elfogadta a roma integráció évtizede program kétéves intézkedési tervét - közölte Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón. Hangsúlyozta: a romák társadalmi integrációja érdekében érdemi lépéseket tenni csak erős társadalmi támogatottsággal lehet. Szükség van arra, hogy a helyi közösségekben legyen megértés, támogatás, és ne csak a…
A vártnál jobban, közel hároméves mélypontra csökkentek a múlt héten az amerikai olajtartalékok. Az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatala (EIA) szerdán közzétett adatai szerint az olajtart...
A Tőketerebesre tervezett széntüzelésű "megaerőmű" lég- és vízszennyezése veszélyt jelenthet a tokaji borkultúrára - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A létesítmény mindaddig fokozot...
Egy átlagos hónaphoz képest 70-100 százalékkal több virsli fogy decemberben, az egy évben elfogyasztott pezsgőmennyiségnek pedig valamivel több, mint a felét vásárolják meg az év utolsó hónapján a fogyasztók - derül ki a háztartások privát fogyasztását figyelemmel kísérő GfK Hungária Piackutató Vállalat adataiból.
A csoki és sör városában álló Európai Parlament az életünk részévé vált, főleg mostanában, a schengeni csatlakozás, a borreform vagy a dohányzásellenes rendelet kapcsán. Azonban az EP-nek nem csak egy, a politika felé forduló arca van, hanem egy teljesen „emberi” is: igazán otthonos tud lenni, ha eltöltünk ott egy pár napot.
Elfogták azt a két fiatalembert, akik kedd hajnalban dobtak Molotov-koktélt az óbudai MSZP irodára. Egyikük egy 21 éves egyetemista, másikuk egy 28 éves informatikus, mindketten a Kossuth téren tüntettek hétfő este az egészségbiztosítási törvény elfogadása ellen.
A Tőketerebesre tervezett széntüzelésű "megaerőmű" lég- és vízszennyezése veszélyt jelenthet a tokaji borkultúrára - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. A létesítmény mindaddig fokozott kockázatú beruházásnak számít, ameddig Szlovákia nem szolgáltat adatokat a határon átnyúló környezeti szennyezés mértékéről.
Dzsesszegyüttese élén lép fel a klarinéton játszó Woody Allen amerikai filmszínész és rendező december 27-én Magyarországon, a Papp László Budapest Sportarénában. A Woody Allen and His New Orleans Jazz Band európai turnéja keretében érkezik a magyar fővárosba.
Beemelték szerdán az első bükkábrányi mocsárciprust a miskolci Herman Ottó Múzeum mögött épült munkapavilonba, amelyben a csaknem nyolcmillió éves ősfák végleges konzerválását végzik majd. A miskolci múzeum udvarán őrzött négy famatuzsálem egyikét daruval emelték ki a szarkofágból, amely eddig az időjárási hatásoktól védte, és a munkapavilon tetején át helyezték be az épületbe.
Rálőttek Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára; a hétvégi támadás következtében sérülés nem történt - erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán. Hiller István nem kívánt nyilatkozni. A Fidesz közleményben tudata: a leghatározottabban elítélnek minden személy vagy vagyon elleni bűncselekményt, függetlenül annak indokától. Így mélységesen elítélik a…
Brazíliában nagy döbbenetet és sajtóvisszhangot váltott ki, hogy Dunga, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az olasz Andrea Pirlo volt az év legjobbja.
Nem született döntés szerdán a fővárosi városfejlesztési bizottságában a kormányzati negyed szabályozási tervéről, miután a kormánypárti képviselők kevesen voltak, az ellenzék pedig nem vett részt a szavazáson. A fővárosi közgyűlés csütörtökön dönthet a kérdésben.
Közepesre értékelte a kormány idei munkáját az MSZP frakcióvezetője. Lendvai Ildikó évértékelő tájékoztatóján azt mondta: a kabinet baloldali politikát folytatott, számos fontos reformlépést tett, de nem segítette kellőképpen eligazodni az embereket a változásokban.
Valamelyest közeledett az oktatási tárca és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) álláspontja a képzési hozzájárulás ügyében, megegyezés azonban nem született, a tandíj visszavonása nem sikerült - összegezte a szerdai megbeszélés eredményét Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke Budapesten.
George Bush elnök szerdán aláírta azt a történelminek nevezett energiaügyi törvénycsomagot, amely több mint három évtizede először rendelkezik az amerikai autók üzemanyag-fogyasztási normáinak szigorításáról. A törvény 40 százalékos javulást jelölt ki: előírja, hogy a személygépkocsik és a könnyű teherautók átlagos fogyasztása 2020-ban már nem haladhatja meg a 35 mérföld/gallon (6,7 liter/100…
Shakira a világ segítségét kérte szerdán, hogy a ciklon sújtotta Bangladesben újjáépülhessenek az iskolák. A kétszeres Grammy-díjas kolumbiai énekesnő az UNICEF egyik nagykövete, és amint hírét vette, hogy háromezer iskola dőlt romba a novemberi hatalmas ciklon következtében Bangladesben, máris az országba utazott.
Egy nő életveszélyes, egy másik pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor - feltehetően viperával, azaz ólmosbottal - rájuk támadtak a napokban Szegeden. Mindkét eszméletlen, vérző nőt kirabolták.
A Parlament a hétfői törvénydömpingben az ellenzék támogatásával rábólintott a lisszaboni alapszerződésre is. Ez a döntés azonban nem kapott akkora sajtóvisszhangot, mint az egészségbiztosítási reform, pedig hosszútávon ez is jelentősen befolyásolhatja az életünket. De mit is jelent valójában ez a szerződés?
Meghalt az az óvatlan férfi, aki átbújt a biztonsági korláton, hogy közelről fényképezze le az egyik indiai állatkert bengáli tigriseit. A férfit a felesége és a két gyereke szeme láttára marcangolta szét a két vadállat.
A párizsi önkormányzat közgyűlése a reklámozást érintő új szabályozásában jelentősen csökkentette a reklámfelületeket a francia fővárosban - adta hírül szerdán a France Info hírrádió. Négy évi társadalmi vita után kedd esti közgyűlésén a párizsi önkormányzat úgy döntött, hogy a városszerte, de elsősorban a bevezető autóutak mentén látható több, mint ezer, 12 négyzetméternyi felületű 4x3 méteres…
Több munkatársa is lemondásra szólította fel a francia lakásügyi miniszter főtanácsadóját. A Canard Enchainé című lap ugyanis leleplezte, hogy Jean-Paul Bolufer 1981 óta a piaci ár töredékéért bérel egy hatalmas lakást Párizs egyik előkelő negyedében.
Gera Zoltánt és Illés Bélát delegálta a világválogatottba a magyar Hivatásos Labdarúgók Szervezete. A két játékos az 1998-as vb győztes franciák ellen lép pályára a tíz éves évforduló gálamérkőzésén.