2007. december 16. vasárnap

dec. 16
11:59
Álkormányt fedtek fel Indiában (HírTV)
Álkormányhivatalt lepleztek le Indiában: az iroda húsz főt foglalkoztatott, adót szedett be, köztisztasági feladatokat látott el, valamint születési és halálozási anyakönyvi kivonatokat adott ki.
dec. 16
12:04
"Dögöljön meg Britney Spears, lehetőleg máma még" (HírExtra)
Tyra Banksről köztudott, hogy parókája nékül aludni sem tud és retteg a gondolattól, hogy egyszer meglepi valaki és lefotózza a műhaj nélkül. A póthajak koronázatlan királynője egy sztárpartyn ócsárolta a bukott popdívát, Britney Spearst.
dec. 16
12:06
Már nem a britek ellenőrzik Bászrát (HírExtra)
A dél-iraki Bászrában a 2003 márciusa óta ott állomásozó brit haderők vasárnap délelőtt ünnepség keretében átadták a hasonló nevű tartomány fölötti ellenőrzést az iraki kormánynak - jelentették tudósítók a helyszínről.
dec. 16
12:09
Két lábra állt a nyolc végtaggal született kislány - fotóval (BorsOnline)
Két lábra állt az az indiai kislány, aki nyolc végtaggal született és akit még novemberben operáltak meg. Lakshmi felesleges testrészeit 27 órás műtéttel távolították el, orvosai pedig 40 nap után már haza is engedték a kórházból szülei legnagyobb örömére.
dec. 16
12:09
Támadás a sötétben: "Azt hittem, hogy meghalok" (Infostart)
Cápa támadt egy úszóra Ausztrália egyik legfelkapottabb turistacélpontjánál, Bondi Beach-nél.
dec. 16
12:09
Japán klub-világbajnoki bronz (HírExtra)
A hazai közönség előtt szereplő Urawa Red Diamonds szerezte meg a harmadik helyet a Japánban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokságon, miután a jokohamai bronzmeccsen büntetőkkel legyőzte a tunéziai Etoile Sahel csapatát.
dec. 16
12:09
Csecsen lázadók és rendőrök csaptak össze Groznijban, 5 halott (Gondola)
Négy csecsen lázadó és egy rendőr életét vesztette vasárnap hajnalban egy grozniji tűzharcban - jelentették orosz tájékoztatási eszközök. Három férfi és egy nő fegyveres ellenállást tanúsított...
dec. 16
12:20
Kiszámíthatatlan lesz a vasúti közlekedés (Index)
Még mindig nem tudni, mennyire borítja fel a hétfői közlekedést a sztrájk.
dec. 16
12:20
Embereket ölt az ítéletidő (HírExtra)
Tovább tart az ítéletidő Olaszországban: a mediterrán vidéken szokatlan hideg, hó és jég több körzetben megbénította az életet, és egyre komolyabbak a fennakadások a közlekedésben.
dec. 16
12:25
Kovács elégedett: "Az állampolgárok részt vehetnek a jogalkotásban" (Infostart)
Az Európai Unió 27 tagországának vezetői által aláírt Lisszaboni Szerződés egyik hozadéka lehet, hogy a közösség foglalkozik majd a globális kihívások kezelésével, valamint az integráció elmélyítésével - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa.
dec. 16
12:26
Embert ölt a csúszós út (HírExtra)
Egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült abban a balesetben, ami vasárnap reggel történt Fejér megyében Cece és Simontornya között - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a távirati irodának.
dec. 16
12:26
„Nem utal semmi arra, hogy az adott szervezet bántalmazta Csintalant” (+videó) (HírTV)
E-mailben vállalta magára Csintalan Sándor megverését egy magát a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet a Hír Televíziónak is eljutatott elektronikus levélben. A budapesti rendőrfőkapitány szerint azonban semmi nem utal arra, hogy ugyanazok bántalmazták volna Csintalant, akik októberben két szocialista politikus házát támadták meg Molotov-koktéllal.
dec. 16
12:28
Carreras, az adománygyűjtő (HírExtra)
Az MDR német közszolgálati tévéállomás vasárnapi közleménye szerint rekord összegű adomány gyűlt össze José Carreras hétvégi jótékonysági gáláján Németországban. A három órás élő televízió-show bevételét a spanyol operacsillag rákellenes alapítványa kapja.
dec. 16
12:31
"A családi értékek eltűnnek az új jogszabályokkal" (HírExtra)
A család által képviselt értékek egyre inkább háttérbe szorulnak a modern világban az új jogszabályokkal, ami karácsony ünnepének közeledtével különösen fájó - nyilatkozta Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke az MTI-nek.
dec. 16
12:32
Uniós védettséget kapott a téliszalámi (Piac és Profit)
Felkerült a védett származási helyű termékek uniós listájára a szegedi téliszalámit. Ezen összesen mintegy nyolcszáz cikk szerepel, de ez az első magyar.
dec. 16
12:37
Sztrájktörténelem (HírExtra)
December 17-re a Liga Szakszervezet országos, több ágazatra kiterjedő, határozatlan idejű sztrájkra hívta fel a magyarországi szakszervezeteket, tiltakozásul az egészségbiztosítási reform és a nyugdíjszámítás 2008. január 1-jétől érvényes számítási módja ellen. A magyarországi országos sztrájkok krónikája 1990 óta:
dec. 16
12:37
Tarlós: A társadalom elveti a több-biztosítós rendszert (HírTV)
Egy felmérés szerint a megkérdezettek 76,3 százaléka nem akarja, hogy az Országgyűlés hétfőn megszavazza az egészségügy átalakításáról szóló törvényjavaslatot - mondta sajtótájékoztatóján Tarlós István.
dec. 16
12:42
Idei sztrájkkronológia (HírExtra)
December 17-re a Liga Szakszervezet országos, több ágazatra kiterjedő, határozatlan idejű sztrájkra hívta fel a magyarországi szakszervezeteket, tiltakozásul az egészségbiztosítási reform és a nyugdíjszámítás 2008. január 1-jétől érvényes számítási módja ellen. Összeállítás a 2007. évi magyarországi sztrájkokról:
dec. 16
12:48
Cipősdoboz-akció a szeretet jegyében (HírExtra)
Az országos akcióhoz kapcsolódva Győrben, Sopronban és Mosonmagyaróváron is gyűjtik a cipősdobozokat. A Baptista Szeretetszolgálat akciója vasárnap zárul, estig még várják a dobozokat. "Az a lényege, hogy tölts meg egy cipősdobozt olyan ajándékokkal, amelyeknek gyermekként te is örültél volna"- mondta Klauzné Simonka Zsuzsanna, a Baptista Szeretetszolgálat győri munkatársa.
dec. 16
12:53
Az NBH vizsgálja a szervezetet, amiről nem tud (HírExtra)
A Független Hírügynökség információi szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal is vizsgálja, létezik-e egyáltalán a Csintalan Sándor megverését magára vállaló szervezet. A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg szombaton írt elektronikus levelet a HírTV-nek és a kuruc.info-nak, amiben magukra vállalták a műsorvezető megverését. A levélben azt írták, nem akarták megölni Csintalan Sándort, de ennyi…
dec. 16
12:59
A nem tömött liba mája sláger a piacon (HírExtra)
Az állatbarát módon előállított libamáj spanyol forgalmazója nem bírja teljesíteni a karácsonyi megrendeléseket. A libamájpiacot háromnegyed részben uraló franciák továbbra is kétségbe vonják Eduardo Sousa kímélő módszerét.
dec. 16
13:00
Szemétgyújtogatások Nápolyban (Kripto Akadémia)
Legalább száz alkalommal riasztották a tűzoltókat az elmúlt 24 órában Nápolyban és környékén, ahol egymás után gyújtották fel a szemétkupacokat. A dél-olaszországi város lakói már nem először folyamodnak kétségbeesésükben ehhez a módszerhez, hogy így hívják fel a figyelmet Nápolyt immár tűrhetetlenül elborító szemétre, a szemétszállítás hosszú idők óta rendezetlen problémáira. A városközpontot sem…
dec. 16
13:04
Heten a döntőben (HírExtra)
Öt magyar úszó harcolta ki a döntőbe jutást a debreceni rövidpályás Európa-bajnokságon vasárnap délelőtt, így hazai részről összesen heten várhatják a délutáni-esti fellépést a kontinensviadal befejező napján.
dec. 16
13:04
Nem akarok többet bőgni! (Index)
Amíg terhes voltam, volt időm hozzászokni ahhoz a tényhez, hogy még a joghurtreklámok is könnyet csaltak a szemembe, hát még a megható életmentős hírek, vagy a romantikus vígjátékok.
dec. 16
13:06
Nem meneteltek Kerepesen (HírExtra)
Tatárszentgyörgy után az ország Kerepes nevétől volt hangos. A Magyar Gárda vasárnapi szereplését követően egy rendezvényt biztosított volna itt péntek este. Azonban akár a tiltakozó nyilatkozatoknak, akár bármi másnak köszönhetően végül elálltak ettől. Hogy telt ezután a péntek este Kerepesen?
dec. 16
13:06
Péter Szabó Szilvia csak magánemberként politizál (Index)
A Nox énekesnőjét mindig felidegesítik a hírek, de véleményét nem osztja meg akárkivel.
dec. 16
13:08
Vaj vagy margarin? Margarin vagy vaj? (Index)
A vajat és margarint övező sok évtizedes vita mai tudományos álláspontjáról kérdeztük meg az illetékeseket, illetve egy lánclevél alapján margarint rohasztottunk, de sikertelenül.
dec. 16
13:09
Fél a szextől a Született feleségek sztárja (BorsOnline)
Teri Hatcher bevallotta, nem élvezi a szexet. A Született feleségek sztárja Elégetett pirítós című legújabb könyvében vallott legbelsőbb titkairó.
dec. 16
13:09
"Kodály összefonta az énekelt és beszélt anyanyelvet" (Infostart)
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság megemlékezést tartott Kodály Zoltán sírjánál, a Farkasréti temetőben a zeneszerző 125.születésnapja alkalmából. Ezzel a kettős évforduló - 40 éve halt meg Kodály - tiszteletére rendezett jubileumi év a záráshoz érkezett.
dec. 16
13:09
Tarlós szerint nem akarjuk a több-biztosítós rendszert (HírExtra)
Egy Fidesz által elkészíttetett felmérés szerint a megkérdezettek 76,3 százaléka nem akarja, hogy az Országgyűlés hétfőn megszavazza az egészségügy átalakításáról szóló törvényjavaslatot - mondta az ellenzéki párt fővárosi frakciójának vezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján Budapesten.
dec. 16
13:09
Átvették a felügyeletet a britek Bászrában (HírTV)
Az iraki erők hivatalosan átvették a felügyeletet a britektől a déli Bászra tartományban vasárnap. A hatalomátadás lehetővé teszi, hogy Nagy-Britannia jelentősen csökkentse Irakban állomásozó haderejét.
dec. 16
13:14
Hobo: Megmaradni a kulturális mocsok ellenére (Infostart)
December elején jelent meg - hétéves szünet után - a Hobo Blues Band új albuma Senkifalva címmel. Földes László azt mondja, hogy olykor-olykor a szövegek eltalálják a saját korukat, és igazán érzékletessé válnak. A zenész úgy érzi: ez az album ilyen, és ennek megszületéséhez kellett a hosszú "várakozás".
dec. 16
13:15
Kijelölték a magyar lányok surranópályáját Pekingbe (HírExtra)
A magyar női kézilabda-válogatott olyan olimpiai selejtezős csoportba kerül, amelyből kötelező kijutnia a jövő évi pekingi játékokra.
dec. 16
13:15
A Magyarok Nyilai verték meg Csintalan Sándort (Index)
A szélsőjobbos szervezet magára vállalta az akciót.
dec. 16
13:21
Szigorodó közlekedés a sógoroknál (HírExtra)
Több fontos változást is hoz az új év az osztrák utakon. A módosítások zöme a gépkocsi-tulajdonosokat terheli, összességében január elsejétől drágább lesz az autózás az alpesi országban.
dec. 16
13:21
Észak-Iraki kurd településeket bombázott a török légierő (HírTV)
A hadsereg szerint 8 gépük olyan hegyi falvak ellen hajtott végre támadásokat, ahol a kurd munkáspárt fegyveresei rejtőztek.
dec. 16
13:23
Hazaküldtek egy moldvai oknyomozó újságírót Moszkvából (HírTV)
Visszafordítottak egy oknyomozó újságírót a moszkvai domogyedovói reptérről - jelentette az Új Idők című orosz hírmagazin vasárnap, amelynek Natalija Morar dolgozott. A moldovai újságírónőnek az orosz belbiztonsági erők nem indokolták meg, hogy miért nem engedik be az országba.
dec. 16
13:26
Halálos baleset: kamionnal ütközött a személyautó (HírTV)
Egy ember meghalt, egy másik súlyosan megsérült abban a balesetben, ami vasárnap reggel történt Fejér megyében, Cece és Simontornya között.
dec. 16
13:26
Tanóra a Fővárosi Önkormányzat előtt (HírExtra)
Körülbelül háromszáz tanár, diák és szülő demonstrál hétfő délután három órától a Fővárosi Önkormányzat Városház utcai épülete előtt. A tüntetők a szakképzési reform ellen tiltakoznak, ezúttal rendhagyó módon: a képzési ágak egy-egy képviselője rögtönzött órát tart az utcán.
dec. 16
13:32
A 108 éves Milan újra a csúcson - videó (Infostart)
A labdarúgó Bajnokok Ligája címvédője, az olasz AC Milan negyedszer szerezte meg a klubvilágbajnoki trófeát, miután a jokohamai döntőben 4-2-re győzött Dél-Amerika bajnoka, az argentin Boca Juniors ellen. A győzelmet igazán emlékezetessé teszi, hogy a Milan éppen ma ünnepli alapításának 108. évfordulóját.
dec. 16
13:32
Öt halott a városi tűzharcban (HírExtra)
Négy csecsen lázadó és egy rendőr életét vesztette vasárnap hajnalban egy grozniji tűzharcban - jelentették orosz tájékoztatási eszközök. Három férfi és egy nő fegyveres ellenállást tanúsított az őrizetbe vételükre éjjel kiérkező rendőrökkel szemben a csecsenföldi székhely egyik lakónegyedében, s a tűzpárbaj egészen kora reggelig tartott.
dec. 16
13:32
James Bond-kurzus indul januártól (HírTV)
A legnagyobb walesi egyetem januártól James Bond-kurzust indít, amely a brit kém több mint 50 évnyi "karrierjét" tette meg fő témájának. A cardiff-i egyetem egy szemeszternyi tanfolyamán először irodalmi, majd társadalmi és politikai szövegkörnyezetbe kívánja helyezni a brit 007-es ügynököt, az Ian Fleming író által 1952-ben teremtett és világhírűvé vált James Bondot.
dec. 16
13:38
Karácsonyi ajándékot kapott a Tátra (HírExtra)
Várhatóan körülbelül 15 síközpont üzemel majd Szlovákiában a karácsony előtti hétköznapokon. A legtöbb pályát - különösen a magasabban fekvő létesítményekben - friss, ropogós hó fedi.
dec. 16
13:43
Kiutasították az újságírónőt (HírExtra)
Visszafordítottak egy oknyomozó újságírót a moszkvai domogyedovói reptérről - jelentette az Új Idők című orosz hírmagazin vasárnap, amelynek Natalija Morar dolgozott. A moldovai újságírónőnek az orosz belbiztonsági erők nem indokolták meg, hogy miért nem engedik be az országba.
dec. 16
13:43
Demszky Gábor és Horn Gábor a schengeni határnyitásról beszélt (Gondola)
A schengeni határnyitás jelentőségéről, s a rendszerváltás előtti utazási korlátozásokról beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján Horn Gábor és Demszky Gábor Budapesten. Horn Gábor (SZDSZ), a...
dec. 16
13:45
A szocialista frakció megszavazza az egészségbiztosítási törvényt (Gondola)
Az MSZP-frakció hétfőn azért szavazza meg az egészségbiztosítási törvényt, mert igent mond a szolidáris, egységes egészségbiztosításra, amely megőrzi a nemzeti kockázatközösséget és olyan...
dec. 16
13:48
A Tata viheti a Jaguart és a Land Rovert (Infostart)
A Ford nagy valószínűséggel az indiai Tata csoportot választja két luxusmárkája, a Jaguar és a Land Rover vevőjeként - írta a Sunday Times.
dec. 16
13:49
A reptéren is sztrájkolnak hétfőn (HírTV)
Ferihegyen is sztrájkba lép hétfőn két szakszervezet a LIGA által szervezett országos munkabeszüntetéskor. A Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete (ELDSZSZ) és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) jelezte, hogy csatlakozik a sztrájkhoz.
dec. 16
13:49
Hétfőn országos sztrájkot indít a Liga és a Munkástanácsok (Index)
Gaskó István elmondta: felszólítják a miniszterelnököt és a szocialista párt frakcióvezetőjét, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot azoktól, akiket nyilatkozataikban lehazugoztak és leostobáztak.
dec. 16
13:49
Sztrájk - Csak kisebb késések várhatók Ferihegyen (Alternatív Energia)
Csak kisebb késések várhatók Ferihegyen hétfőn reggel a tervezett sztrájk miatt - közölte vasárnap az MTI-vel a Budapest Airport szóvivője. Szollár Domokos elmondta: a ferihegyi repülőtéren két szakszervezet jelezte, hogy csatlakozik a hétfő reggeli sztrájkhoz; 7 és 9 óra között az üzemanyag-kiszolgálók és az üzemeltetés egy része szünetelteti a munkát, ebben az időben összesen 37 járat…

Keresés