2007. december 16. vasárnap

dec. 16
13:51
Magára vállalta egy szervezet Csintalan Sándor megverését (Alternatív Energia)
Magára vállalta Csintalan Sándor megverését egy magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező szervezet a Hír Televíziónak is eljuttatott elektronikus levélben - adta hírül a televízió internetes oldala vasárnap. A rendőrség ellenőrzi a levél valóságtartalmát.
dec. 16
13:54
A schengeni határ miatt apad a bevétel (HírExtra)
Az eddiginél egyharmadával kevesebb ukrán és orosz látogató várható az ünnepek idején a Magas-Tátrában. Azoknak a keleti vendégeknek ugyanis, akik a schengeni övezethez csatlakozó Szlovákiába készülnek, többet kell várniuk a vízum kiállítására. Sőt, az eddig ingyenes beutazási engedélyért 45 eurót kell fizetniük. Emiatt sokan más célpontot választanak.
dec. 16
13:59
Tranzitútra kényszerített kamionok (HírExtra)
A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön dönt a budapesti szocialisták javaslatáról, ami a főváros kamionforgalmának csökkentéséről szól - mondta el vasárnapi tájékoztatóján Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke. A kamionstop a város nagy részén 2008 márciustól lépne életbe. Akkortól - ha a közgyűlés elfogadja a javaslatot - csak a kijelölt tranzitútvonalakon közlekedhetnének kamionok Budapest…
dec. 16
13:59
Nyíregyházán megfagyott két hajléktalan (HírTV)
Két hajléktalan ember fagyott meg szombaton Nyíregyházán. A hajléktalanok holttestét a járókelők találták meg a szabolcsi megyeszékhely egyik belvárosi utcájában.
dec. 16
14:00
Romániában környezetszennyezési adónak nevezik át regisztrációs adót (Adózóna)
A gépkocsik okozta környezetszennyezési adónak nevezi át a román kormány a regisztrációs adót, miután egy román bíróság diszkriminálónak nevezte a használt autók forgalomba iratása után fizetendő illetéket.
dec. 16
14:01
Francia ötödik hely (HírExtra)
A hazai csapat szerezte meg az ötödik helyet a franciaországi női kézilabda-világbajnokságon.
dec. 16
14:01
Nyolcadik lett a magyar kézilabda válogatott (HírTV)
Nyolcadik lett a magyar női kézilabda válogatott a franciaországi világbajnokságon. A csapat a hetedik helyért játszó helyosztón 37-36-ra vesztett Angola ellen vasárnap délelőtt.
dec. 16
14:05
A Liga nem enged: holnap megbénulhat az ország (Infostart)
A Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok társadalombiztosítási követeléseik alátámasztására általános országos sztrájkot indít határozatlan időre.
dec. 16
14:05
Csak kisebb késéseket igér Ferihegy (HírExtra)
Csak kisebb késések várhatók Ferihegyen hétfőn reggel a tervezett sztrájk miatt - közölte vasárnap az MTI-vel a Budapest Airport szóvivője.
dec. 16
14:05
Magyar döntősök az úszó Európa-bajnokságon (HírTV)
Utolsó napjához ért vasárnap a debreceni rövidpályás úszó Európa-bajnokság. A zárónapon Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott be a 400 méteres vegyesúszás döntőjébe. Lemaradt viszont a fináléról Jakabos Zsuzsanna, aki a 14. helyen végzett.
dec. 16
14:06
Miért mennek a multik Hollandiába? (Adózóna)
Ha Hollandiában élsz, akkor rezidens adófizetőként tartanak számon. Ha külföldön élsz, de Hollandiában teszel szert jövedelmedre, ami persze Hollandiában adóköteles, akkor nem rezidens adófizető vagy. Bármelyik eset is fordul elő, köteles vagy holland jövedelemadót fizetni!
dec. 16
14:08
Eljött a mutáns emberek megjelenésének ideje (BorsOnline)
Egymástól eltérő irányban és módon fejlődtek az emberi faj egyes csoportjai az elmúlt 10 ezer évben - állítják egy tudóscsoport tagjai, akik szerint ez a megállapítás megkérdőjelezi az etnikum biológiai fontosságáról szóló elképzeléseket.
dec. 16
14:09
Lost: eltűnnek? (Privátbankár)
A Lost-Eltűntek című sorozat nyolc hónapos szünet után január végén tér vissza ismét az amerikai képernyőkre
dec. 16
14:10
Hétfőn országos sztrájkot indít a Liga és a Munkástanácsok (Gondola)
A Liga szakszervezetek és a Munkástanácsok társadalombiztosítási követeléseik alátámasztására december 17-én, hétfőn általános országos sztrájkot kezdenek határozatlan időre - mondta Gaskó István...
dec. 16
14:10
Svájcban Federer a király (HírExtra)
Pályafutása során negyedszer Roger Federert, a férfi teniszezők világranglistájának éllovasát választották az év sportolójának Svájcban. A bázeli klasszis korábban 2003-ban, 2004-ben és 2006-ban érdemelte ki az elismerést.
dec. 16
14:15
Megvan a világegyetem rendező elve? (HírExtra)
Anthony Garrett Lisi 39 éves amerikai fizikus lehet az új évezred Einsteinje, ha valóban felfedezte a törvényt, amely a világegyetemet igazgatja. Garrett Lisi novemberben jelentette meg "Egy különösen egyszerű elmélet minden dolgokról" című, 30 oldalas tanulmányát az Interneten.
dec. 16
14:17
Botrányos szakítás (HírExtra)
Ki hitte volna, hogy világklasszisok bulvárlapok címoldalára tolakodó, látványos és zajos civakodása is helyet kap a debreceni rövidpályás úszó Eb "nem hivatalos" programjában?
dec. 16
14:20
Molotov-koktélt dobtak Kóka János házára (HírExtra)
Ismeretlenek feltehetően három Molotov-koktélt dobtak Kóka János Normafánál épülő házára szombatról vasárnapra virradóan - értesült az MTI.
dec. 16
14:21
A britek átadták a dél-iraki Bászra tartomány ellenőrzését az iraki kormánynak (Metropol)
A dél-iraki Bászrában a 2003 márciusa óta ott állomásozó brit haderők vasárnap délelőtt ünnepség keretében átadták a hasonló nevű tartomány fölötti ellenőrzést az iraki kormánynak - jelentették tudósítók a helyszínről.
dec. 16
14:26
Három Molotov-koktélt dobtak Kóka János épülő házára (Infostart)
Ismeretlenek feltehetően három Molotov-koktélt dobtak Kóka János szabad demokrata pártelnök épülő házára a Normafánál szombatról vasárnapra virradóan.
dec. 16
14:26
Exkluzív interjú Németh Andrással: "Ez szégyen!" (Infostart)
Szégyennek nevezte a magyar női kézilabda-válogatott szakvezetője, hogy az együttes az Angola elleni kudarccal csak a nyolcadik helyen végzett a franiaországi világbajnokságon. Németh András az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában azt is érzékeltette, hogy valamiféle változás sem elképzelhetetlen. Sinka László, a magyar szövetség főtitkára szerint nem kizárt, hogy a szakvezető feláll, bár a…
dec. 16
14:26
Hat nap múlva fizikailag is Európa részei leszünk (HírExtra)
A schengeni határnyitás jelentőségéről, s a rendszerváltás előtti utazási korlátozásokról beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján Horn Gábor és Demszky Gábor Budapesten.
dec. 16
14:26
Parlamenti Gyermekkarácsony (Gondola)
Nyolcszáz általános iskolás - állami gondozottak, hátrányos helyzetű, fogyatékos és nagycsaládban nevelkedő gyermekek, valamint 350 nemzetiségi kisiskolás - érkezett vasárnap délelőtt az ország...
dec. 16
14:26
Klubvilágbajnok lett az AC Milan (HírTV)
Az olasz AC Milan labdarúgócsapat nyerte meg vasárnap a klubvilágbajnokságot, miután 4-2-re legyőzte az argentin Boca Juniors-t.
dec. 16
14:29
Cini külföldön milliókat keres (Blikk)
TÁRNOK – Pénteken itthon ünnepelte 60. születésnapját, a karácsonyt is Tárnokon tölti, de a két ünnep között Zalatnay Sarolta újra Angliába utazik, ahol sikerrel jelent meg válogatásalbuma. Külföldi fellépései is gyűlnek, jövőre pedig nemzetközi turnéra indul. Másfél évvel a letöltött szabadságvesztés után a legendás énekesnő újra révbe ér.
dec. 16
14:31
Karácsony az Országházban (HírExtra)
Nyolcszáz általános iskolás - állami gondozottak, hátrányos helyzetű, fogyatékos és nagycsaládban nevelkedő gyermekek, valamint 350 nemzetiségi kisiskolás - érkezett vasárnap délelőtt az ország házába, hogy a hagyományoknak megfelelően gazdag kulturális műsor kíséretében köszöntse a közelgő karácsonyt.
dec. 16
14:32
Molotov-koktélt dobtak Kóka János házára (Blikk)
dec. 16
14:36
Egyre sötétebb kilátások (Piac és Profit)
Nem lesz 1,9 százalékos GDP-növekedés az Egyesült Államokban, és az EU sem tartja majd a 2,1 százalékos növekedési előrejelzést - mondja az IMF.
dec. 16
14:37
Ibrány új tere (HírExtra)
Szent Erzsébetről elnevezett teret avattak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban advent harmadik vasárnapján - tájékoztatta Szerdahelyi Csongor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodájának vezetője az MTI-t.
dec. 16
14:37
Whoopi Goldberg nem venne több könyvet, de vibrátort igen (Index)
Már csak napi két cigaretták szív el a Ghost és az Apácashow mókás főszereplőnője.
dec. 16
14:37
Molotov-koktélt dobtak Kóka épülő villájára (HírTV)
Molotov-koktélt dobtak szombatról vasárnapra virradóra Kóka János épülő villájára Budapesten. Információk szerint három, gyúlékony folyadékkal töltött palackot dobtak az épületre. Senki nem sérült meg, anyagi kár keletkezett.
dec. 16
14:42
Plüssmackók az életért és a mentőkutyákért - képek (Infostart)
Szombaton kezdődött és december 23-ig tart a "Maciakció" - együtt az emberi életért elnevezésű jótékonysági kezdeményezés a Magyar Kerekasztal Egyesület szervezésében az egyik fővárosi bevásárlóközpontban.
dec. 16
14:42
Az MSZP frakció már előre bólintott (HírExtra)
Az MSZP-frakció hétfőn azért szavazza meg az egészségbiztosítási törvényt, mert igent mond a szolidáris, egységes egészségbiztosításra, amely megőrzi a nemzeti kockázatközösséget és olyan biztosítási forma, amely mindenkinek jár. Erről Tukacs István szocialista képviselő beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján.
dec. 16
14:42
Pedofil razziák Spanyolországban (Gondola)
A gyermekpornográfia haszonélvezői és használói ellen indított razziasorozatban 63 embert vett őrizetbe a spanyol rendőrség vasárnapi madridi bejelentése szerint. Az összesen öt akciót...
dec. 16
14:43
Lelőttek egy üzletembert Moszkvában (Blikk)
dec. 16
14:53
AzAnja! (HírExtra)
A szombati lesiklásban diadalmaskodó svéd Anja Pärson nyerte a női alpesi sí Világkupa-sorozat Svájcban rendezett vasárnapi szuper-óriásműlesikló versenyét. A skandináv klasszis ezzel összetettben is átvette a vezetést.
dec. 16
14:53
Nicolas Cage-et érdeklik a magyarok? (Index)
"Nicolas Cage kíváncsi Magyarországra" címmel jelentetett meg egy interjút a Blikk vasárnap a Nemzet Aranya 2.
dec. 16
14:58
Világbajnok futballista a kispadon (HírExtra)
A volt válogatott Diego Simeone lesz az argentin River Plate labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az egykori klasszis középpályás január elején áll munkába és egy évre szóló szerződést kötött a klub vezetőivel.
dec. 16
15:04
A Milan a klub-világbajnok (HírExtra)
A Bajnokok Ligája-győztes AC Milan nyerte a Japánban rendezett labdarúgó-klubvilágbajnokságot, miután a vasárnapi, jokohamai döntőben 4-2-re felülmúlta a Libertadores Kupa-címvédő argentin Boca Juniorst.
dec. 16
15:07
Félrelépett a Spice Girls énekese (BorsOnline)
Emma Bunton mankóval vesz részt a Spice Girls londoni fellépésein, mert az egyik este rosszul lépett.
dec. 16
15:09
Hétfőtől határozatlan idejű sztrájk az országban (HírExtra)
A Liga szakszervezetek és a Munkástanácsok társadalombiztosítási követeléseik alátámasztására december 17-én, hétfőn általános országos sztrájkot kezdenek határozatlan időre - mondta Gaskó István vasárnap Budapesten.
dec. 16
15:15
Daróczi: A Fidesz felmérése torzít (HírExtra)
Az emberek becsapása, ha egy közvéleménykutatás adatait nem értelmezik helyesen - reagált a Független Hírügynökségnek a kormányszóvivő Tarlós István vasárnapi tájékoztatójára, ahol a Fidesz közvéleménykutatásának eredményeit ismertette.
dec. 16
15:16
Megemlékezés Kodály Zoltán sírjánál (Spa Trend Online)
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság vasárnap délelőtt megemlékezést tartott Kodály Zoltán sírjánál, a Farkasréti temetőben a zeneszerző 125.születésnapja alkalmából. Ezzel a kettős évforduló - 40 éve halt meg Kodály - tiszteletére rendezett jubileumi év a záráshoz érkezett.
dec. 16
15:16
Burány Sándor: célegyenesben a budapesti teherforgalom korlátozása (Alternatív Energia)
Célegyenesbe került a budapesti teherforgalom korlátozása, mivel a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön dönt az új zónarendszer kialakításáról - mondta az MTI-nek az MSZP budapesti elnöke vasárnap. Burány Sándor kifejtette: a koncepció elfogadása esetén a tranzitútvonalakon kívül a teherautóknak csak célforgalommal lehet behajtani Budapest belső városrészeire, s a behajtásért az eddiginél többet kell…
dec. 16
15:20
James Bond-kurzus az egyetemen (HírExtra)
A legnagyobb walesi egyetem januártól James Bond-kurzust indít, amely a brit kém több mint 50 évnyi "karrierjét" tette meg fő témájának.
dec. 16
15:20
Gaskóék bocsánatkérésre szólították fel Gyurcsányt (HírTV)
Gaskó István, a szervezet elnöke korábban elmondta: várhatóan a vasutasok sztrájkja lesz az, amelyiket az emberek leginkább megéreznek majd.
dec. 16
15:25
Csepeli iskolások adománya a kötegyáni családnak (HírExtra)
Csepeli iskolások gyűjtöttek adományokat annak az ötgyermekes kötegyáni családnak, akiknek november végén égett le a házuk. A tűzben a családnak mindene odaveszett.
dec. 16
15:25
Egy brit lap szerint könnyen átjárható Magyarország schengeni határa (Gondola)
"Komoly ellenőrzési gyengeségeket" vélt felfedezni az egyik vezető vasárnapi brit lap a magyar-ukrán határon, amely néhány nap múlva a schengeni övezet keleti határának részévé válik. A The...
dec. 16
15:30
Bomba robbant egy spanyolországi bíróság épületénél (HírTV)
Hátizsákba rejtett bomba robbant vasárnap egy spanyolországi bíróság épületénél, Sestao városban. A detonációban nem sérült meg senki, a támadásért az ETA, baszk terrorszervezet vállalta a felelősséget.
dec. 16
15:30
Derült, napos idő várható, 0 fok körül lesz a hőmérséklet (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint hétfőn az ország nagyobb részén derült, napos idő lesz, csak délnyugaton marad felhős az ég, ott jelentéktelen hószállingózás is...

Keresés