Az Irak jövőjéről rendezett isztambuli konferencia résztvevői szombati záróközleményükben támogatásukról biztosították Bagdad törekvését, hogy terroristák ne használhassák bázisul Irak területét szomszédos országok elleni támadásaikhoz. "A résztvevők elítélnek minden terrorcselekményt bármely formájában és támogatják az iraki kormány növekvő erőfeszítéseit a terrorizmus elleni harcban, beleértve…
Az olasz hatóságok megkezdték a közbiztonság szempontjából veszélyesnek tartott vagy bűncselekményeket elkövetett romániai bevándorlók kitoloncolását, és felszámoltak egy cigánytábort, ahol egy gyilkossággal gyanúsított román állampolgár élt
Rendszeresen kémkedett a holland szociális és munkaügyi minisztérium a holland GDP Hírügynökség még kiadatlan hírei között, közölte az ügynökség főszerkesztője szombaton. Marcel van Lingen elmondása szerint a minisztérium így akart lépést tartani a róla megjelenő hírekkel.
Összeverekedett egy szerb és egy orosz férfi a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal nyírbátori közösségi szállásán, szombaton délután. Mire a többieknek sikerült szétválasztani őket, egyikük, egy 52 éves szerb férfi már életét vesztette. A másik, egy 28 éves orosz férfi elmenekült a helyszínről, őt a rendőrség és a határőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi.
A Chelsea 2-0-ra nyert a Wigan otthonában az angol labdarúgó Premier League 12. fordulójában. A vendégek első találatát Frank Lampard szerezte, aki ezzel pontosan 100. alkalommal talált a hálóba a londoniak színeiben. A bűvöst határt korábban csak heten tudták elérni a klub történetében.
Elveszett egy nemzetközi bevethetőségi vizsgás, aktívan dolgozó francia pásztor mentőkutya csütörtökön Budapesten a XVII. kerületben - közölte Balázs László, a Pannon Mentőkutyás Alapítvány elnöke szombaton. A megtalálónak az alapítvány jutalmat ajánl fel. Elmondta, a Morris névre hallgató négyéves, sötét színű nagyjából dobermann méretű kutya kiszökött egy Jászberényi úthoz közeli kertből és…
Tizenegy utcai megemlékezést tartanak a fővárosban holnap, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulóján. A várakozások szerint 150-200 ezer ember megy majd el a Miniszterelnöki Hivatal által indított, országos szűrővizsgálat-programokra. Rendkívüli állapotot vezettek be Pakisztánban, majd átmeneti időre felfüggesztették az ország alkotmányát is. A nap legfontosabb hírei 2007.…
A harmadik helyen ért célba a 25 méteres medencében idén először versenyző Kovács Ágnes 50 m mellen az olaszországi rövidpályás úszóviadal szombati nyitónapján.
Úgy tűnik, egyre kevesebb az esély arra, hogy a szentgotthárdiak megakadályozzák a város központjától mindössze másfél kilométerre, a határ osztrák oldalára tervezett hulladékégető erőmű megépítését.
Extrém autókat és motorokat mutattak be pénteken és szombaton Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A különleges járművek között volt 13 lóerős városi kisautó és 350 lóerős gyorsulási bajnok is. A kiállított gépcsodák becsült összértéke 200 millió forint körül van.
A pakisztáni rendkívüli állapot hírére szombaton mégis visszatért hazájába Benazir Bhutto volt miniszterelnök: szóvivője szerint gépe leszállt Karacsi repülőterén. Korábban a hírek arról szóltak, hogy Bhutto nem tud hazamenni Dubaiból, ahova néhány napja érkezett Pakisztánból, rokonlátogatásra. Bhutto a pakisztáni elnök, Pervez Musarraf egyik legfőbb riválisának számít: több évi száműzetés után…
Elsőként a második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal jutott be a döntőbe a 2,08 millió euró összdíjazású párizsi férfi tenisztornán, miután három játszmában nyert a ciprusi Markosz Bagdatisz ellen.
A keserű igazságok megmondó-mestere címmel közölt elemzést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök gazdasági programjáról szombaton az International Herald Tribune (IHT) című napilap.
A pakisztáni kormány új főbírót nevezett ki a legfelsőbb bíróság élére: az illető már le is tette az esküt. Eközben elődje, a testület többi bírájával együtt, rendőri őrizet mellett elhagyta a bíróság épületét: állítólag rezidenciáikra vitték őket. Benazir Bhutto Karacsi repülőterén van, de egyelőre nem hagyta el gépét: környezete attól tart, hogy ha kiszáll, őrizetbe veszik. Szemtanúk szerint a…
A címvédő Sopron magabiztos, negyvenegy pontos győzelmet aratott a Vasas vendégeként a női kosárlabda NB I-ben. A találkozó legjobbja a soproniak szerb légiósa, a 22 pontig és 9 lepattanóig jutó Jelena Milovanovic volt.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szombaton "nagyon sajnálatosnak" nevezte a rendkívüli állapot bevezetését Pakisztánban, és reményét fejezte ki, hogy a kormányzat célja továbbra is tervezett választások szabad és tisztességes megtartása.
Lemondta szombati belgrádi koncertjét a brit Kosheen zenekar, miután kiderült, hogy egy volt koncentrációs táborban léptek volna fel. A második világháború alatt 48 ezren - zsidók, szerbek, horvátok és cigányok - haltak meg a náci táborban.
A magyar közéletben tapasztalható erkölcsi válság ellen, annak megtisztulásáért tartottak gyűlést a Márciusi Charta szervezésében szombaton Budapesten a volt Ifjúsági és Sport Minisztérium Hold utcai épülete előtt. A mintegy százfős hallgatóság előtt Csath Magdolna közgazdász elmondta, hogy nem lehet sikeres az a gazdaság, amely tele van korrupcióval. A magyar gazdaság idei várható növekedése 1…
Sikerült megjavítani a Nemzetközi Űrállomás törött napelem-szárnyát a szombati űrséta alatt - jelentette be az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA). A napelem-panel kedden sérült meg, amikor végleges helyére szerelték, és megkezdték a szárnyak kinyitását.
Személyautó ütötte el szombaton kora este azt a kerékpárost, aki az elsődleges információk szerint kivilágítatlanul közlekedett a Borsod megyei Hét község elágazásánál - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Halált okozó testi sértés miatt keresik azt a 28 éves orosz állampolgárt, aki a nyírbátori közösségi szálláson szombat délután összeverekedett egy 52 éves szerb férfival, aki életét vesztette - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. Fülöp Gergely elmondta, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal nyírbátori közösségi szállásán a két férfi…
Agyonvert egy szerb férfit egy 28 éves orosz orosz állampolgár a nyírbátori közösségi szálláson - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Pakisztán egysége került volna veszélybe, ha nem hirdetik ki a rendkívüli állapotot - ezt hangsúlyozta Pervez Musarraf államfő szombat esti beszédében. Musarraf szerint ugyanis Pakisztánban súlyos belső konfliktusok alakultak ki.
Összeverekedett egy szerb és egy orosz férfi a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal nyírbátori közösségi szállásán szombaton délután. Mire a többieknek sikerült szétválasztani őket, egyikük, egy 52 éves szerb férfi már életét vesztette. A másik, egy 28 éves orosz férfi elmenekült a helyszínről, őt a rendőrség és a határőrség jelenleg is nagy erőkkel keresi.
Pakisztán egysége került volna veszélybe, ha nem hirdetik ki a rendkívüli állapotot - ezt hangsúlyozta Pervez Musarraf államfő szombat esti beszédében. Musarraf szerint ugyanis Pakisztánban súlyos belső konfliktusok alakultak ki. A terrorizmus óriási méreteket öltött, miközben a legfelsőbb bíróság megbénította a kormány működését. Ugyanakkor közölte: reméli, a parlamenti választások után helyreáll…
A budapesti és a főváros környéki vasútállomásokon keddtől szúrópróbaszerűen a peronokon is ellenőrzik a vonatjegyeket - hangzott el az RTL Klub szombati híradójában. A MÁV szerint erre azért van szükség, mert a bliccelők csak az elővárosi vonatokon évi hárommilliárd forint veszteséget okoznak a társaságnak.
Három méter mély árokba zuhant egy motoros a IX. kerületben, Budapesten - tudatta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője szombaton este. Elmondta, a motorost az orvosi ellátás után, kötélbiztosítás mellett hozták fel az árokból, állapota súlyos. A BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek ezt annyival egészítette ki, hogy a baleset egy építési területen történt és a motoros egy korlátot átszakítva…
Az olasz hatóságok megkezdték a közbiztonság szempontjából veszélyesnek tartott vagy bűncselekményeket elkövetett romániai bevándorlók kitoloncolását, és felszámoltak egy cigánytábort, ahol egy gyilkossággal gyanúsított román állampolgár élt. A római kormány szerda esti rendkívüli ülésén döntött az európai uniós állampolgárok kitoloncolásának megkönnyítéséről azután, hogy - jelentős részben…
Pakisztán egysége és szuverenitása került volna veszélybe, ha nem hirdetik ki a rendkívüli állapotot - ezt hangsúlyozta Pervez Musarraf államfő szombat esti televíziós beszédében.
A magyar női és férfi válogatott is kikapott a Krétán zajló 16. sakkcsapat Európa-bajnokság hatodik fordulójában. Az irakliói viadal honlapja szerint a férfiak az örményektől, a nők pedig az ukránoktól szenvedtek vereséget.
Büntetőkkel a bajnok és kupagyőztes Honvéd nyerte a női vízilabdázók magyar női Szuperkupáját a Magyar Kupa-második, bajnoki bronzérmes OSC-vel szemben szombat este a Kőér utcai uszodában.
Pakisztán egysége és szuverenitása került volna veszélybe, ha nem hirdetik ki a rendkívüli állapotot - ezt hangsúlyozta Pervez Musarraf államfő szombat esti televíziós beszédében. Musarraf szerint ugyanis Pakisztánban súlyos belső konfliktusok alakultak ki. A terrorizmus óriási méreteket öltött, miközben a legfelsőbb bíróság megbénította a kormány működését. Állítása szerint a bíróságok 61…
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szombaton erélyesen figyelmeztette szíriai kollégáját, Valíd Moallemet, hogy az arab ország ne avatkozzék be a libanoni elnökválasztásba. Erről Rice az őt kísérő újságíróknak az Isztambulból Jeruzsálembe tartó repülőgépén számolt be. Előzőleg a török nagyvárosban részt vett azon a nemzetközi értekezleten, amelyen az iraki biztonsági helyzettel kapcsolatos…
A második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal után az argentin David Nalbandian jutott be másodikként a döntőbe a 2,08 millió euró összdíjazású párizsi férfi tenisztornán, a Mestersorozat utolsó állomásán.
Gólnélküli döntetlent hozott a Blackburn Rovers és a Liverpool csatája az angol labdarúgó Premier League 12. fordulójában. Így a Liverpool hat pontra van a listavezető Arsenaltól.