Újabb gazdaképzést indított a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szombaton az északi Baglán tartományban - mondta Abdul Dzsamil, a képzés helyi vezetője az MTI különtudósítójának a Kabultól északra fekvő Gazon faluban.Az első képzés befejezése után rögtön elindult a következő négy hónapos képzés húsz gazda részvételével. A tanfolyamon állattenyésztési és növénytermesztési ismereteket oktatnak, így…
Egerágra látogatott szombaton a japán judo válogatott hat tagja. Az 1700 lelkes baranyai faluban egy 30 fős, gyerekekből álló egyesület működik, amelyet a judo magyarországi meghonosítójáról, Sasaki Kichisaburo-ról neveztek el. Az ő tiszteletére hívták meg a japán válogatottat, akikkel a nagymester unokája is eljött.
A keserű igazságok megmondó-mestere címmel közölt elemzést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök gazdasági programjáról szombaton az International Herald Tribune (IHT) című napilap. A Párizsban megjelenő, világszerte olvasott angol nyelvű újság szerint Gyurcsány Ferencre az elhíresült öszödi beszéd fordította a nemzetközi közvélemény figyelmét, de a magyar miniszterelnök nem ért azzal egyet, hogy a…
Németország kész növelni az afgán rendőrség kiképzéséhez nyújtott támogatást - jelentette be Kabulban a német kancellár, miután Hamid Karzai afgán elnökkel tárgyalt.
Gyulán rendezték a salakmotoros egyéni bajnokság harmadik, záró fordulóját, amelyen a toronymagas esélyes Ferjan Matej az első két versenyhez hasonlóan ismét nem talált legyőzőre, így százszázalékos teljesítménnyel hódította el - negyedik alkalommal - a magyar bajnoki címet.
Sikerült megjavítani a Nemzetközi Űrállomás törött napelem-szárnyát a szombati űrséta alatt - jelentette be az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA). A napelem-panel kedden sérült meg, amikor végleges helyére szerelték, és megkezdték a szárnyak kinyitását.
Még mindig bosszúra éhes Heather Mills: nyilvánosságra akarja hozni azokat a felvételeket, amelyeken Paul McCarney az alkoholról, a drogokról, és a szexuális életükrôl beszél.
A Fidesz a Köztársaság téri MSZP székház melletti épület eladásának körülményeiről kérdezi a pénzügyminisztert, mert szerintük Veres János jóval kevesebb pénzért adta el az állami tulajdonban lévő ingatlant, mint amennyiért az később gazdát cserélt - közölte Balsai István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján. Daróczi Dávid kormányszóvivő erre úgy reagált: az…
Az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlásának 50. évfordulója emlékére emléktáblát avattak a budapesti Corvin közben szombaton. A belső-józsefvárosi harcok eszményeit megörökítő emléktábla 15 olyan helyszínt mutat be, ahol az 51 évvel ezelőtti forradalom jelentősebb történései zajlottak a Corvin közben és a szomszédos utcákban.
Szili Katalin szerint ha az MSZP nem változtat, akkor elveszítheti a következő országgyűlési választást. Az Országgyűlés elnöke erről a Klubrádiónak adott interjúban beszélt szombaton.
Egerágra látogatott szombaton a japán judo-válogatott hat tagja. Az 1700 lelkes baranyai faluban egy 30 fős, gyerekekből álló egyesület működik, amelyet a judo magyarországi meghonosítójáról, Sasaki Kichisaburo-ról neveztek el. Az ő tiszteletére hívták meg a japán válogatottat, akikkel a nagymester unokája is eljött.
Őserdei kutyapárt kapott a Szegedi Vadaspark. A két állat Dániából és Angliából érkezett Szegedre, a nemzetközi Fajmegmentő Program keretében. A vadaspark munkatársai bíznak abban, hogy szaporítani tudják majd az állatokat, ugyanis ezt a kutyafajt eredeti élőhelye, a dél-amerikai őserdők irtása miatt a kihalás veszélye fenyegeti.
A kelet-magyarországi Bereg vidéke európai uniós viszonylatban is az egyik leghátrányosabb helyzetű kistérség, amelyből összefogással próbálnak kitörni a térség önkormányzatai.
Példa nélküli és veszélyes javítási munkát végez szombaton a Discovery űrsikló két asztronautája. Az űrhajósok a Nemzetközi Űrállomás egyik sérült napelemét próbálják megjavítani.
Több másik település után Mosonmagyaróváron is betiltották az utcai italozást. Ötvenezer forintnyi bírságra számíthat az, aki a rendelet ellenére alkoholmámorban randalíroz a város utcáin. Arról, hogy mikorra várható eredmény, illetve meg lehet-e szüntetni a részeg fiatalok éjszakai rongálásait, a város alpolgármesterét kérdeztem.
Szili Katalin szerint ha az MSZP nem változtat, akkor elveszítheti a következő országgyűlési választást. Az Országgyűlés elnöke erről a Klubrádiónak adott interjúban beszélt szombaton. A házelnök szerint nagy változtatásokat csak úgy lehet véghezvinni egy országban, ha abban a társadalom is partner, ellenére ezt nem lehet megtenni. Arra a kérdésre, hogy a társadalom ellenére zajlanak-e a…
Öt rakétát akartak elindítani azok a fegyveresek, akik hétfőn az afganisztáni magyar tábor irányába lőttek Puli-Humriban, s a rendőrség három-négy embert keres ebben az ügyben - mondta Rózsa Tibor, a magyar tábor parancsnoka szombaton az MTI különtudósítójának, azt követően, hogy tárgyalt a helyi rendőrfőnökkel.
Pervez Musarraf pakisztáni elnök az iszlamista fegyveresek megerősödésével, és a bírói testület beavatkozásával indokolta szombaton a rendkívüli állapot bevezetését. Legalább is ez áll az erről szóló rendeletben, aminek másolatát megszerezte az AFP francia hírügynökség.
Fernando Alonso távozik a McLarentôl. A kétszeres világbajnok F1-es pilóta, aki az idei szezonban a harmadik lett, az idény nagyobb részében harcban állt saját csapatával, így sejthetô volt, hogy nem tölti ki 2009-ig érvényes szerzôdését. Alonso és a McLaren úgy bontotta fel a megállapodást, hogy a spanyol pilótának nem kell kompenzációt fizetnie, bármelyik csapathoz ingyen eligazolhat. A hírt a…
Magabiztos győzelmet aratott szombat délután a Győri ETO és az MTK csapata is a magyar landarúgó NB1 13. fordulójában. A győri együttes az Újpestet fogadta és győzte le 4-2-re, míg az MTK a Tatabánya otthonából hozta el a három pontot.
Extrém autókat és motorokat mutattak be pénteken és szombaton Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A különleges járművek között volt 13 lóerős városi kisautó és 350 lóerős gyorsulási bajnok is. A kiállított gépcsodák becsült összértéke 200 millió forint körül van.
Az Olympique Lyon cseh csatárát gyorshajtáson kapták: 270 km/h-nál villant a vaku, erősítette meg csapatának szóvivője. Ezzel beállította a helyi gyorshajtási rekordot
A labdarúgó NB II 13. fordulójában a Ferencváros a Jászberényt fogadta és gól nélküli első félidő után soványka egy gólos sikert aratott, ami viszont nagyon fontos három pontot jelent a feljutásra ácsingózó fővárosiaknak.
A Hannover 96 - a 64. percig játszó Huszti Szabolcs 11-esből szerzett góljának is köszönhetően - legyőzte a vendég Borussia Dortmundot a német labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában.
A tervek szerint 5500 a közszférából elbocsátott munkavállaló vehet részt az Új Pálya országos képzési programban - közölte az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.
A magyar közéletben tapasztalható erkölcsi válság ellen, annak megtisztulásáért tartottak gyűlést a Márciusi Charta szervezésében szombaton Budapesten a volt Ifjúsági és Sport Minisztérium Hold utcai épülete előtt.
Eddig példa nélküli, s nagyon veszélyes űrsétát fejezett be sikeresen szombaton a Discovery amerikai űrsikló két űrhajósa: megjavították a Nemzetközi Űrállomás (ISS) egyik megsérült napelemtábláját, amelyet így teljes, 35 méteres hosszában ki tudtak nyitni. Az űrséta azért nagyon veszélyes, mert a tényleges munkát végző űrhajóst, Scott Parazynskit az áramütés veszélye fenyegette. Ráadásul a…
Fél éve, május 3-án tűnt el Portugáliában Madeleine McCann. A kislány szüleinek nemcsak ez keseríti meg az életét, hanem azok a híresztelések is, amelyek a bűnösségüket látszanak alátámasztani.
Életét vesztette egy futó az Egyesült Államok maratoni távú olimpiai válogatóján, New Yorkban. A 28 éves Ryan Shay a nyolc kilométeres jelzés után esett össze, s bár azonnal a segítségére siettek, az életét már nem tudták megmenteni.
Életveszélyessé válhat több középület és lakóház az Alsó-Szigetközben, ahol a Duna elterelése óta süllyedtek meg a falak. Az érintett települések önkormányzatai a károkat felmérették, de a kormánytól eddig hiába kértek segítséget.
A grúz parlament előtt mintegy 20-30 ezer ember tüntet, de a városban nyugalom van, s Tbiliszi szokásos szombat esti életét éli - mondta el a grúz fővárosból nyilatkozva Bársony András, az Ukrajnában és Grúziában akkreditált magyar nagykövet telefonon. A nagykövet úgy ítélte meg: a megmozdulások alapvető oka, hogy Mihail Szaakasvili elnök oroszellenes kurzusa, s az ennek nyomán a kétoldalú…
Az állami ünnepségekkel együtt tizenkét területfoglalási bejelentést kapott a rendőrség Budapesten vasárnapra, ebből egy nem kapcsolódik a Nemzeti Gyásznaphoz - derül ki a rendőrség internetes oldaláról.
A hatóságok figyelmeztették Kalifornia lakosságát, hogy újabb erdőtüzekre lehet számítani az időjárási körülmények miatt. A múlt héten, 23 helyen csaptak fel a lángok az Egyesült Államok leggazdagabb államában. Hét ember meghalt, kétezer épület leégett, és több mint hatszázezer lakost kellett kitelepíteni a tüzek elől.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter szombaton "nagyon sajnálatosnak" nevezte a rendkívüli állapot bevezetését Pakisztánban, és reményét fejezte ki, hogy a kormányzat célja továbbra is tervezett választások szabad és tisztességes megtartása. A CNN hírtelevíziónak nyilatkozva megerősítette, hogy Washington nem fog olyan intézkedéseket támogatni, amelyek nem felelnek meg az alkotmánynak. Az…
Verseny közben halt meg egy maratoni futó az Egyesült Államokban szombaton. A 28 éves Ryan Shay New Yorkban vett részt a maratoni futás olimpiai válogatóján, amikor a 8 kilométeres jelzés után összeesett és kórházba szállítás közben meghalt.
Az állami ünnepségekkel együtt tizenkét területfoglalási bejelentést kapott a rendőrség Budapesten vasárnapra, ebből egy nem kapcsolódik a Nemzeti Gyásznaphoz - derül ki a rendőrség internetes oldaláról. A hivatalos állami megemlékezések mellett pártok, civil szervezetek rendezvényei és demonstrációk is várhatók a fővárosban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) valamennyi bejelentést tudomásul…
Úgy tűnik, egyre kevesebb az esély arra, hogy a szentgotthárdiak megakadályozzák a város központjától mindössze másfél kilométerre, a határ osztrák oldalára tervezett hulladékégető erőmű megépítését. A burgenlandi tartományi főnök néhány napja egy tájékoztatón már szinte kész tényként beszélt az erőműről, amely ellen tavaly május óta tiltakoznak a szentgotthárdiak.
A hatóságok figyelmeztették Kalifornia lakosságát, hogy újabb erdőtüzekre lehet számítani az időjárási körülmények miatt. A múlt héten 23 helyen csaptak fel a lángok az Egyesült Államok leggazdagabb államában. Hét ember meghalt, kétezer épület leégett, és több mint hatszázezer lakost kellett kitelepíteni a tüzek elől.
Szili Katalin szerint ha az MSZP nem változtat, akkor elveszítheti a következő országgyűlési választást. A házelnök szerint nagy változtatásokat csak úgy lehet véghezvinni egy országban, ha abban a társadalom is partner.
Elfogytak az építési telkek Vásárosfaluban. A rábaközi településen nincs iskola, hetente egyszer rendel az orvos, mégis rengeteg családos fiatal építkezett itt, így 17 év alatt egyharmadával nőtt a falu lélekszáma. Ezt azzal magyarázzák, hogy a közeli városokban sok munkalehetőség van, az önkormányzat pedig figyel arra, hogy a családos fiataloknak ingyen adjon telket.