2007. október 6. szombat

okt. 6
13:44
Újabb szerzeteseket bocsát szabadon a mianmari katonai junta (Kripto Akadémia)
Újabb buddhista szerzetesek szabadon bocsátását jelentette be szombaton a mianmari katonai junta, amelynek biztonsági erői szeptember végén brutális erőszakkal léptek fel a kormányellenes tüntetőkkel, köztük több ezer szerzetessel szemben. Hivatalos közlés szerint a szeptember végi békés tüntetések nyomán őrizetbe vett 513 szerzetesből 404-et helyeznek most szabadlábra a hatóságok. Ezek az adatok…
okt. 6
13:47
Halálos baleset Zalában (HírExtra)
Egy fiatalember meghalt, ketten súlyos sérüléseket szenvedtek, amikor autójuk lesodródott az úton a Zala megyei Alibánfa és Zalaszentiván között - tájékoztatta szombaton az MTI-t a hajnalban történt balesetről a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
okt. 6
13:47
Kövér: Gyurcsány és "tettestársai" "húzzanak el" az ország éléről! (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc és "tettestársai" "húzzanak el" az állami pénzek közeléből és az ország éléről - jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
okt. 6
13:49
Szekeres Imre a nápolyi NATO-parancsnokságon (HírExtra)
Nápolyban fejeződött be Szekeres Imre hivatalos olaszországi látogatása. A honvédelmi miniszter a NATO Összhaderőnemi Parancsnokságán tett látogatást, ahol először annak vezetőjével, Harry G. Ulrich admirálissal folytatott megbeszéléseket, majd találkozott az itt szolgálatot teljesítő magyar kontingens tagjaival.
okt. 6
13:52
Tüntettek a letartóztatás ellen (HírExtra)
A spanyolországi Baszkföld több városában is tiltakozó megmozdulást tartottak pénteken amiatt, hogy a hatóságok előző nap letartóztatták a Batasuna baszk pártnak - a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szeparatista földalatti szervezet politikai szárnyának - 22 vezetőjét.
okt. 6
13:58
Negyeddöntőben a kardozók (HírExtra)
A női párbajtőrözők után a férfi kardozók is bekerültek a negyeddöntőbe a szentpétervári vívó-világbajnokságon. A Nemcsik Zsolt, Lontay Balázs, Szilágyi Áron, Decsi Tamás összeállítású együttes az első fordulóban, azaz a 32 között nem vívott.
okt. 6
14:04
Újabb buddhista szerzetesek bocsátanak szabadon (Infostart)
Újabb buddhista szerzetesek szabadon bocsátását jelentette be a mianmari katonai junta.
okt. 6
14:04
Gyurcsány: Nem akarunk konfliktust Brüsszellel (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc szerint Magyarország el akarja kerülni a konfliktust Brüsszellel a Mol védelmét is szolgáló, készülő törvény ügyében. A magyar miniszterelnök a szombati Financial Timesnak azt mondta: nyilvánvaló, hogy a szabályozásnak összhangban kell lennie az Európai Unió szabványaival.
okt. 6
14:05
Hatalmas cigarettafogás (HírTV)
Az utóbbi idők legnagyobb csempészcigaretta-szállítmányát fogták meg a vám- és pénzügyőrség munkatársai szombaton hajnalban Ártánd közelében.
okt. 6
14:10
George Clooney indul az amerikai elnökválasztáson (BorsOnline)
Komoly terveket szövöget a jövôre nézve George Clooney. A szívtipró állítólag politikai karriert akar befutni, és az amerikai elnöki székre pályázik. Legjobb barátja, Brad Pitt szerint Clooney-ból jó elnök lehetne.
okt. 6
14:14
Majdnem minden könyvet megvettek (HírExtra)
Majdnem minden könyvet megvettek az Országház Antikvárium péntek esti árverésén, ahol az Országos Széchényi Könyvtár is vásárolt néhány kötetet. Az OSZK levédte Szoboszlai Mihály igen ritka, 1669-ben kiadott Disputatio theologica című munkáját. Pénz szűkében lévén ugyan a könyvtár nem élt elővételi jogával.
okt. 6
14:20
Putyint lebontották (HírExtra)
Vlagyimir Putyin elnököt ábrázoló, őt születésnapja alkalmából felköszöntő 8 méteres molinót tettek ki a moszkvai Kutuzov sugárúton, de a polgármesteri hivatal leszedette azzal, hogy a reklámtörvényt sérti. A Moszkovszkij Komszomolec című lap szombati számában a demokrácia diadalaként ünnepelte a történteket.
okt. 6
14:20
Gyurcsány nem ellenzi a külföldi cégek általi felvásárlásokat (HírTV)
Ha nem sikerült összhangba hozni a Lex Molt az Európai Uniós előírásokkal, akkor Magyarország megváltoztatja a törvénytervezetet-, jelentette ki Gyurcsány Ferenc kormányfő a Financial Times című gazdasági lapnak adott, és szombaton megjelent interjújában.
okt. 6
14:25
Az olimpiai bajnok szégyenkezve és könnyezve ismerte be bűnösségét (Infostart)
Marion Jones magyar idő szerint szombat hajnalban vallomást tett a New York Kerületi Bíróságon, ahol elismerte, hogy hazudott, amikor azt állította, soha nem használt doppingszereket.
okt. 6
14:25
Helyreállt a vízszolgáltatás (HírExtra)
Helyreállították még pénteken éjfélre a szakemberek a vízszolgáltatást a Szolnok megyei Tiszavárkonyban, ahol egy kábellopás miatt vált üzemképtelenné az 1.500 lakosú települést vízzel ellátó rendszer - közölte Mészáros Zoltán polgármester az MTI-vel.
okt. 6
14:36
Harminc éve egyedül (HírExtra)
Visszahúzódó, csendes művész, akiről nem szólnak a botránykrónikák, ellenben szinte minden lemeze esemény akkor is, ha nem ostromolja a slágerlisták csúcsait. Steve Hackett, a progresszív rock egyik nagy alakja 30 éve dolgozik szólóban.
okt. 6
14:42
Gyurcsány: Távol kell tartani magunkat a szélsőségektől (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc szerint a hatalom megszerzésének logikája nem írhatja felül azt a kötelezettséget, hogy minden demokratikus párt tartsa magát távol a politikai szélsőségektől. Erről a kormányfő "A XX. századi magyar progresszió" címmel a Parlamentben tartott konferencián beszélt szombaton.
okt. 6
14:42
6.6 millió forintot érő magyar tehén repül New Yorkba (BorsOnline)
Rekordáron vásárolta meg Ernst Wastl műgyűjtő, az Ernst Galéria tulajdonosa a Swarovski kristályokkal díszített Tejút című szobrot. Az 5.5 millió forintért leütött műtárgy áfával együtt elérte a 6.6 milliós vételárat.
okt. 6
14:52
Sokba kerül, ha tovább hízik! (Infostart)
Európában körülbelül 150 millió ember túlsúlyos vagy elhízott. Magyarországon az emberek egyharmada küzd túlsúllyal, és 20 százalékuk már kövér. A fejlett világ közös gondjára az egészségügyi kockázatok, másrészt a gazdasági következmények miatt egyre inkább odafigyel az Európai Unió. Egy számítás szerint az EU-ban évi 1 százalékkal csökkenhet a gazdaság teljesítménye az emberek túlsúlya miatt.
okt. 6
14:52
Takács Albert megemlékezett (HírExtra)
A nemzeti gyásznapon, katonai tiszteletadás mellett tartottak megemlékezést az aradi vértanúkról a fővárosi Fiumei úti sírkertben található Batthyány-mauzóleumnál szombaton. Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc hős vezetői vértanúk voltak, mert "tanúságot tettek valamiről, amit szentnek, az életüknél is fontosabbnak tartottak."
okt. 6
14:53
Hétfőn indul az etetés! (Piac és Profit)
A magyarországi reklám- és kommunikációs szakma a Magyar Reklámszövetség vezetésével az idén október 8-12. között rendezi meg a 3. Reklámhetet, mely a Reklámpapi...Etetés? címet kapta - közölte a szövetség.
okt. 6
14:53
Fegyvercsempész-alagútra bukkantak (HírTV)
A Gázai-övezetbe vezető fegyvercsempész-alagutat fedeztek fel az egyiptomi hatóságok, írta szombaton a Jerusalem Post című izraeli lap. Az egyiptomiak egy embert letartóztattak, aki éppen használta az újonnan ásott járatot.
okt. 6
14:54
Egy halott az autóbalesetben (HírExtra)
A helyszínen meghalt egy 38 éves férfi, aki autójával szombaton Jászszentlászló és Kiskunfélegyháza között, előzés közben, leszaladt az útról, villanyoszlopnak ütközött, melynek következtében kirepült a személygépkocsiból - közölte az MTI-vel a rendőrség.
okt. 6
14:57
Vasárnap dönt a kormányfő az előrehozott választásokról (Infostart)
Brit sajtóértesülések szerint vasárnap hozza meg végleges döntését Gordon Brown kormányfő arról, hogy kiírja-e még az idén az előrehozott választásokat.
okt. 6
14:57
Óriási bravúrral elődöntőben a magyarok (HírExtra)
A magyar férfi kardcsapat óriási bravúrral legyőzte az orosz válogatottat, ezzel bejutott az elődöntőbe a szentpétervári vívó-világbajnokságon. Már az összecsapás előtt tudni lehetett, hogy csak parádés vívással lehet továbbjutni a világklasszis oroszokkal szemben, akiket a hazai közönség is támogatott.
okt. 6
14:59
Magas fölénnyel nyert Musarraf (HírTV)
Pervez Musarraf nyerte szombaton a pakisztáni elnökválasztást- jelentette az AFP hírügynökség magas rangú kormányhivatalnokra hivatkozva. A névtelenséget kérő forrás azt mondta: elsöprő győzelmet aratott az 1999 óta hatalmon lévő politikus.
okt. 6
15:03
Gyurcsányék húzzanak el (HírExtra)
Gyurcsány Ferenc és "tettestársai" "húzzanak el" az állami pénzek közeléből és az ország éléről - jelentette ki Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
okt. 6
15:04
Újabb öngyilkos merénylet (HírTV)
Öten haltak meg egy újabb kabuli öngyilkos merényletben.
okt. 6
15:09
Lilu sminkelve várja haza a férjét (BorsOnline)
Ha nem akarod, hogy kiábránduljon belôled a párod, tilos kinyúlt, foltos pólóban fôzôcskézni, zsíros hajjal lófrálni, lábszagot eregetni, együtt tampont vásárolni – tanácsolja az Életforma.hu honlap. S még mennyi mindent! - tették hozzá olvasóink, bár a pszichológus szerint egy jó kapcsolatba igenis minden belefér.
okt. 6
15:14
Az 5-8. hely a tét (HírExtra)
A magyar női párbajtőr csapat egyetlen találattal kikapott a német együttestől, így nem jutott be az elődöntőbe a szentpétervári vívó-világbajnokságon. A Nagy Tímea, Szász Emese, Hormay Adrien, Mincza-Nébald Ildikó összeállítású együttes a folytatásban az 5-8. hely valamelyikét szerezheti meg.
okt. 6
15:19
Fővárosi tüntetésre készül a HÖOK (Infostart)
Demonstrációt szervez a fővárosban október közepén a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, ha az oktatási tárca nem fogadja el a tandíj ügyében megfogalmazott javaslatukat.
okt. 6
15:19
Még mindig morális válság (HírExtra)
Az igazság előbb-utóbb mindenki számára nyilvánvalóvá válik. Ma már Gyurcsány Ferenc is arról vall az MSZP-s pártújságnak adott interjújában, hogy a szocialisták "ellenfelei a morális kérdések", illetve, arról: valahogy be kellene tudniuk bizonyítani a szocialistáknak, hogy "tisztességesek."
okt. 6
15:25
Orbán szerint a szabadság a XXI. században a nemzeti összetartozást jelenti a magyarság számára (Alternatív Energia)
A magyarság számára a XXI. században a szabadság és a függetlenség mindenek előtt nemzeti összetartozást, a nemzet egységét jelenti, azt, hogy minden lehetőséget kihasználunk a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítésért - jelentette ki szombaton Nagyváradon a Fidesz elnöke. Szacsvay Imrének, az Országgyűlés egykori jegyzőjének és az 1848-1849-es szabadságharc mártírjának nagyváradi szobra…
okt. 6
15:30
Marion Jones visszavonul (HírExtra)
Marion Jones - korábban kiszivárgott ígéretének megfelelően - pénteken vallomást tett a New York Kerületi Bíróságon, ahol elismerte, hogy hazudott, amikor azt állította, soha nem használt doppingszereket. Az amerikai atlétasztár a sajtó képviselőinek a bíróság előtt bejelentette visszavonulását.
okt. 6
15:30
Ismét eljegyzési láz van Londonban (Metropol)
Ismét eljegyzési lázban ég London, miután Vilmos trónörökös és kedvese, Kate Middleton a tavaszi szakítást követő újbóli egymásra találás óta először jelent meg együtt nyilvánosan.
okt. 6
15:36
Akarjuk-e a reformokat? (HírExtra)
A népszavazás a kormány tevékenységéről szól, és arról, hogy amit reform címén elindított a Gyurcsány-kormány, azt akarja-e az ország - mondta Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke szombaton Kecskeméten tartott sajtótájékoztatón.
okt. 6
15:36
Több mint tízmilliárdért egy Gauguin-festményt (HírTV)
A várakozások szerint hatvanmillió dollárért (több mint tízmilliárd forint) kell majd el Paul Gauguin egyik festménye egy New York-i árverésen, közölte pénteken a Sotheby's aukciós ház. A francia posztimpresszionista festő 1892-ben készített alkotását november hetedikén árverezik el.
okt. 6
15:41
Fogjanak össze a nemzetek! (HírExtra)
A XIX. században többé-kevésbé párhuzamosan próbálták modern nemzetként megfogalmazni magukat a Kárpát-medence nemzetei, de tragikus, hogy e nemzetformáló élmények nem együtt, hanem egymással szemben érték a nemzeteket, ezt használta ki az önkényuralom - fejtette ki Szekeres Imre honvédelmi miniszter szombaton Aradon elhangzott beszédében.
okt. 6
15:47
"A nemzet igazságát akkor is szolgálni kell, ha lehetetlennek tűnik" (HírTV)
A 48/49-es szabadságharc idején sok nemzetiséghez tartozó emberek döntöttek úgy, hogy létrehoznak egy közös nemzetet a Kárpát-medencében – mondta Orbán Viktor a Fidesz elnöke reggel Érmihályfalván az aradi vértanúkra és az ötvenhatos forradalom után kivégzett Sass Kálmán református lelkészre emlékező ünnepi istentiszteleten.
okt. 6
15:47
Robbanás történt egy családi házban (Blikk)
okt. 6
15:49
Vesztegetésen értek egy rendőrzászlóst (Blikk)
okt. 6
15:51
Rálőttek a rendőrök egy nekik hajtó gépkocsira (Blikk)
okt. 6
15:52
Néhányukat szabadon engedték (HírExtra)
Újabb buddhista szerzetesek szabadon bocsátását jelentette be szombaton a mianmari katonai junta, amelynek biztonsági erői szeptember végén brutális erőszakkal léptek fel a kormányellenes tüntetőkkel, köztük több ezer szerzetessel szemben.
okt. 6
15:53
Markó: Civakodó nemzet nem fog magának szabadságot (HírTV)
Új honfoglalásra van szüksége a magyarságnak - jelentette ki szombaton, az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján szervezett megemlékezéseken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke.
okt. 6
15:53
Feküdjön le Clintonnal egymillióért! (Blikk)
Budapest - Egymilliót adnak Bill Clinton (61) skalpjáért! Egy főként külföldieknek készülő magyar honlap ennyi pénzt ajánl azoknak a hölgyeknek, akiknek sikerül ágyba bújniuk a volt amerikai elnökkel mai budapesti látogatása alatt, és fényképpel bizonyítani is tudják. Clinton a Monica Lewinsky-féle szexbotránnyal került az médiák kereszttüzébe.
okt. 6
15:53
Halálos baleset (Blikk)
okt. 6
15:57
"Elfutottam a Milan kapusa mellett, és azt mondtam: szerencsétlen vagy" - a botrányt okozó szurkoló vallomása (Infostart)
Szerencsétlennek nevezte Didát, a Milan brazil kapusát az a skót szurkoló, aki berohant a pályára a Celtic elleni mérkőzés hajrájában. A 27 éves férfi hozzátette: nem akarta bántalmazni a kapust, csupán a vállánál érintette meg a hálóőrt.
okt. 6
15:58
Kérdezze az idei Playmate győztes Metzker Vikit! (BorsOnline)
Az idei év playmate-je Metzker Viktória mindössze 20 éves. A szôkeség győzelmével luxusautót, luxuslakást, egymillió forint értékű plasztikai beavatkozást, ruha- és ékszerutalványokat kapott. Hogy a plasztikai műtétet igénybe veszi egyáltalán a gyönyörű testű szépség, az még a jövő zenéje, de az biztos, hogy Viki alig nyerte el az idei nyuszilány címét, máris kisebb-nagyobb botrányaitól hangos a…
okt. 6
15:58
Sidi a tizedik (HírExtra)
Sidi Péter a 10. helyen végzett a férfi kisöbű szabadpuskások összetett számában a Bangkokban zajló sportlövő Világkupa-döntőn.
okt. 6
16:03
Döntős a magyar csapat (HírExtra)
Az oroszok után az ukránokat is legyőzte a magyar férfi kardcsapat, ezzel bejutott a döntőbe a szentpétervári vívó-világbajnokságon. A Nemcsik Zsolt, Lontay Balázs, Szilágyi Áron, Decsi Tamás összeállítású együttes ezúttal nem hagyta a végére a döntést. Valamennyi asszó után vezetett, a kilencediket megelőzően már 40-31-re.

Keresés